Az olasz és a spanyol média egybehangzó állítása szerint Álvaro Morata ügye hétfőn lezárulhat, s a Real Madrid fiatal játékosa még aznap a Juventushoz igazolhat.
A Marca korábban arról számolt be, hogy a madridiak 21 esztendős, saját nevelésű támadója örömét fejezte ki a két klub között megszületett megállapodást követően.
"Nagyon boldog vagyok, számomra ez személyes kihívást jelent." - idézte Moratát a madridi székhelyű hírforrás, megelőzve a klubok hivatalos bejelentését az ügyben.
Az olasz és a spanyol sajtó is tudni véli, hogy Morata már a felkészülés első napján, vagyis hétfőn magára öltheti a zebracsíkos mezt, s csatlakozhat az Öreg Hölgy keretéhez.
A hírek szerint a Juventus lnégy évre szóló szerződést köthet Moratával, 18 millió eurót fizethet a Real Madridnak, s az összeg bizonyos bónuszok életbe lépésével 22 millió euróra növekedhet, a spanyol klubnak pedig 35 millió eurós visszavásárlási joga lesz majd a játékosra az első két év során.
Ezen túlmenően, a Real Madrid szeretne egy külön záradékot illeszteni a kontraktusba, amely biztosítaná, hogy a Juventus ne adhassa tovább Morata játékjogát egy másik spanyol klubnak, azonban a torinói vezetőség határozottan ellenáll a kérésnek.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
danimester1 2014.07.10. 09:40:57
pedronegro (törölt) 2014.07.10. 09:59:52
Morata-val nekem semmi bajom. Azt se értem kinek mi baja van ezzel a 18 millával???
Goku06 2014.07.10. 10:04:10
Ha már fiokcsapat lettünk, akkor abból mi legyünk a legjobbak. De vajon akkor most mi is bl cimvedok vagyunk????
rockitbaby 2014.07.10. 10:11:07
Tisztelem és becsülöm Conte-t, azért amit elért itt és kitartott, látott fantáziát a tervekben, de ha még ennél is nagyobb beleszólást kér az igazolásokaba, akkor azt mondom, eddig és ne tovább. Ezzel nem az edzői kvalitásait becsmérlem, hanem a manager-it.
Apuleius 2014.07.10. 10:25:14
Zs1973 2014.07.10. 10:33:19
Miért nem pattantok már le erről az Immobile gyerekről?Volt egy szaros Torinoban egy jó szezonja és semmi több.Majd ha a Dortmundban is megmutatja akkor sajnálkozhatunk,de addig teljesen felesleges.Moratat nem ismerem,de valami miatt nagyon akarják és ők lássuk be jobban értenek a focihoz mint itt bármelyikünk is.Marottát meg lehet szidni és el lehet mondani minden kreténnek,de azért gondoljátok végig,hogy kiket is hozott ide.Persze voltak melléfogásai,de azért java részt jó munkát végez.Ez nem FM14!
harciretek 2014.07.10. 10:36:44
Goku06 2014.07.10. 10:43:26
Nekem nem feltétlenül az árával van gondom. Kicsit rá fizettünk, de ezt már megszoktuk...
A gond az hogy NEM szereztük meg. A real visszaveszi amint elobujik a tehetség a sracbol. Ha az opciojuk 50 millió lenne, akkor lenne oké az üzlet. De legalább a duplája az árnak.
Miért jó ez nekünk?
tjunior 2014.07.10. 10:46:59
harciretek 2014.07.10. 10:53:13
devil-z 2014.07.10. 10:59:03
@harciretek: "Ha meg lő 25 gólt, örüljünk, hogy egy szezont nálunk játszott és +10 millát nyertünk rajta." - ezen először mosolyogtam de aztán rájöttem te komolyan gondolhatod
Apuleius 2014.07.10. 11:01:40
Hmm, hmm és hmm. Egyfelől természetesen komoly igazság van abban, amit írsz, ugyanakkor azt gondolom, hogy ez nem a Hellas Verona, nem a Chievo és nem is a Sassuolo, hanem a JUVENTUS, amelynek pusztán presztízsből sem biztos, hogy bele kellene mennie ilyen, számunkra meglehetősen előnytelen feltételekbe. A Juventus Európa egyik legpatinásabb klubja, amely aktuális szinten is ott van a kontinens 10 leggazdagabb klubja között, nem válhatunk fiókcsapattá.
Másokhoz hasonlóan, nekem is a visszavásárlási opcióval van gondom. Ha már így csináljuk, akkor olyan magas összeget kellene kialkudni, amely esetében a Real Madridnak többszörösen is meg kell majd gondolnia a visszavásárlást (a 30-33 millió, amiről írnak, nem ilyen összeg).
rockitbaby 2014.07.10. 11:01:55
pedronegro (törölt) 2014.07.10. 11:14:16
Ha nem válik be akkor is egy 10 milla körül el tudjuk passzolni mivel 7-8 millát adnak az Isla félékért is.
Én nem látom hogyan lehetne ez nagy bukta ez az üzlet mikor eleve nem is beszélünk nagy összegekről.
pedronegro (törölt) 2014.07.10. 11:27:05
Ez a mi vagyunk a juventus és nagy csapat vagyunk szöveg ezt ugye tudod hogy csak a juventus szurkolók fejében létezik. Van itt kérem Cselski, Mu, Man City, PSG, Barca stb akikhez képest anyagilag szintén kis vidéki csapat vagyunk.
Tehát ne csináljunk már abból presztízs kérdést ha reál az egyik tehetségét csak vissza vásárlási opcióval kívánja odaadni. Ha olyan nagy csapat vagyunk akkor hajtsuk el a Real-t és vegyük meg Sanchez-t 40-ért meg Agüero-t 50-ért, mutassuk meg hogy van presztízsünk, mi a juventus vagyunk! Ja hogy erre nincs pénzünk! Szóval jó lesz nekünk Morata, ez jelenleg amire futja és örüljünk ha jó fogja nyomni mert akkor ingyé lesz egy jó csatárunk pár évig és ugyis csak ez számít az ingyé meg a lejárt szerződésű és akciós öreg sztárok, stb.. Ezek beleférnek a presztízsbe??? Vagy az Isla és Padoin félék??? És a Real akkor nem büdös ha 70-80 millát kiad az egyik játékosunkért, lásd Zidane, vagy esetleg majd Pogba és Vidal???
rockitbaby 2014.07.10. 11:31:40
És nem hiszem, hogy Marotta-ék lennének annyira dörzsöltek, mint Moggi Ibra esetében, azaz szólt neki, hogy leszel kedves szarul játszani, hogy olcsóbb legyél. Ez itt annyit jelenletne, hogy legyél annyira szar, hogy ne akarjanak visszavenni, utána meg villoghatsz.
Apuleius 2014.07.10. 11:37:56
"Ezek beleférnek a presztízsbe??? Vagy az Isla és Padoin félék??? "
Nálam egy ingyen igazolt Pirlo mondjuk belefér a presztízsbe, de ez ízlés dolga. Padoin teljességgel vállalhatatlan, az ilyen senkiházi nyomorultak igazolását el kell felejteni, ezzel teljesen egyetértek. Egy ilyen ember egész egyszerűen nem húzhatja magára a Juve mezét, csak ha saját pénzén megveszi a shop-ban.
"És a Real akkor nem büdös ha 70-80 millát kiad az egyik játékosunkért, lásd Zidane, vagy esetleg majd Pogba és Vidal???"
Ezzel a résszel nem pontosan értem mit akarsz mondani. Topklub és topklub játékospolitikája között van különbség, a Real Madrid így működik, a Juventus úgy. Előfordul olyan, hogy az egyik élklub hatalmas összegért elhalássza a másik játékosát, de ettől még nem gondolom, hogy változna az eladó fél státusza az európai labdarúgásban.
Rivendell 2014.07.10. 11:48:31
Az hogy a Real 70-80-t ad az a szemünkben azért büdös,mert olyan pénzből veszik amihez közük nincs...királyi család...az egész állam és spanyol bank pénze és még a spanyol szövetség is kiemelten támogatja a Barca-val 1ütt.
pedronegro (törölt) 2014.07.10. 11:59:59
danimester1 2014.07.10. 12:03:13
@Zs1973: ez a fifázás és a többi remek példa már kezd unalmas lenni pláne úgy,hogy itt javarészt nem tinik beszélgetnek egymással.(a neved alapján te sem lehetsz az)Szerintem meg Immo igenis meggyőzhető lett volna mint pl. Morata vagy a frissen igazolt Coman.Véleményem,hogy Immo ismerve az olasz közeget és a nagy csapatok hozzáállását inkább választotta a "menekülést".Sajnos pont mi vagyunk/voltunk a jó példa arra,hogy a fiatalokat inkább kölcsön adogatva elherdáltuk majd máshol beváltak,mert éltek élni tudtak a lehetőséggel.Immo egy kis(közép) csapatban tudott gólkirály lenni,míg az elviekben érkező spanyol CR és tsai. mellett focizott azért szerintem ez mindent elmond,ráadásul őt opció nélkül hozhattuk volna kb. ebben az árban.
@pedronegro: Anyagilag viszonyítva egyet tudok érteni a mondanivalóddal.Viszont az,hogy valakinek van az nem feltétlenül jelenti vagy jelentse azt,hogy ész nélkül szórja mint bolond a lisztet.Inkább okosan kellene költekezni nekünk is több lehetőséget megvizsgálva.A reál és a többi nagy az eszetlen költekezések miatt jelentősen el van/vannak adósodva,de gondolom ezt tudod.
Direct_01 2014.07.10. 12:06:23
Fogalmunk sem lehet mi van a háttérben,miről is van szó.Majd ha hivatalos lesz a dolog, több mindent fogunk tudni, de még akkor se mindent.
Véleményem szerint mint Olaszország legpatinásabb klubja egy ilyen üzletet nem engedhetünk meg magunknak, hogy kineveljük a Realnak Moratát.Egész egyszerűen az olasz klubok nem erről híresültek el,hogy ilyen alkukat köttessenek meg.
Példának itt van a Milan és Rami:
A 7 milliós opciót a Sky szerint Galliani 3.75 millióra alkudta le, és már csak az aláírás hiányzik.
Biztos vagyok benne, hogy lesz valami opció Morata szerződésében is,ami a Juventusnak és ez esetben Moratának kedvez,nem a Realnak.Arról nem is beszélve, hogy a két klub között nagyon jó a kapcsolat.Ha az elmúlt évekre visszatekintünk,az olasz és spanyol klubok közt,rendre a spanyolok húzták a rövidebbet.Nem véletlenül húzodott el ennyire ez a saga,Morata ide akart jönni,a Juventus nem akart érte 30M-t kifizetni,mivel messze nem ér ennyit MÉG,így a Realon volt a nyomás és úgy látszik, hogy ez a stratégia most bevált.
Én vagyok az első számú ellenzője annak, hogy Morata ideszerződjön ennyi pénzért,de Conte őt akarta,én sem tudom miért.De az biztos, hogy nem lesz egyszerű visszavinni Madridba.
pedronegro (törölt) 2014.07.10. 12:09:52
Nekünk jelenlegi a Benfica is problémát okoz egy hazai pályán egy EL liga elődöntőjében... Nem élhetünk a múltból folyamatosan mert úgy járunk mint a magyar foci hogy még ma is csak az aranycsapatra verjük a nyálunkat.
Annyi mindenre oda kellene figyelni ha az elithez akarunk visszatérni és akarunk adni a presztízsre de jelenleg szerintem ez annyira mindegy, még az is lehet hogy Morata góljaival fogunk visszatérni a csúcsra és akkor kit fog már érdekelni hogy a reál vissza veszi vagy sem.
Táno 2014.07.10. 12:11:51
Goku06 2014.07.10. 12:19:03
Apuleius 2014.07.10. 12:30:12
Attól számít valaki top csapatnak, ha évente van legalább egy 70 milliós igazolása? Kiestünk a Benficával szemben, igen,vaóban, és ez lenne a döntő tényező? A MU idén bénázott a BL-ben, jövőre nem indulhat a BL-ben, most ettől a MU nem top csapat többé?
rockitbaby 2014.07.10. 12:42:46
De nézzük más oldalról.Semmi nem garantálja, hogy tökéletesen beválik majd itt és nem lesz belőle egy Amauri 2. Őt is 22 misi + Nocerino áron vettük és 12 góllal fél szezon alatt mindenki azt gondolta, hogy na végre és a végén még mi örülhettünk, hogy elhúzott, de addig a lelátón csücsült 4 millióért évente. Ilyen is lehet belőle. És akkor nem hogy nullára nem jövünk ki, de szinte egy valag pénzt bukunk rajta. Azért mert a Castilia-aban ontotta a gólokat, még nem jelenti azt, hogy nálunk is fosni fogja. És a statjai sem olyan komolyak, hogy ennyit kiadjunk érte.
pedronegro (törölt) 2014.07.10. 13:27:33
Ki mondta hogy tutira beválik??? Írtam, hogy ha nem válik be eladjuk egy 10 milláért, mert annyit biztos fog érni, mert olyan szar nem tud lenni mint pl. Isla, akiért még így is kínálnak 7-8 millát. Tehát a legrosszabb esetben is 8 millát bukunk, ennyi rizikó bőven belefér bármelyik bizniszbe.
Egyébként hogy nekünk mi jó és mi nem azt majd Marotta meg Agnelli sokkal jobban tudja de ha nem tudod értékelni a munkájukat akkor nézd meg a többi olasz nagy csapatot hol tartanak és örülj hogy nekünk van 18 millánk egy Morata-ra és ha nem válik be akkor se kell beszarni mert úgy néz ki hogy az elmúlt években csak a juventus-nál volt üzleti terv más olasz csapatok "elfelejtettek" ilyet készíteni, így nekünk belefér egy-két bukta is.
pedronegro (törölt) 2014.07.10. 13:42:07
ManOfSteel 2014.07.10. 14:05:19
Apuleius 2014.07.10. 14:08:08
Nézzük csak:
Visszakérdeznék, a Manchester City vagy a PSG (amelyek a Te gondolatmeneted szerint nyilván top csapatok) hány BL döntőt játszottak az elmúlt években?
"Majd ha stabilan a bl 8 között leszünk minden évben akkor elmondhatjuk hogy újra top csapat vagyunk"
Tehát ez volna a definíciószerű meghatározása a top csapat fogalomnak? Lássuk be, ennek igen, igen kevés csapat tud megfelelni, köztük néhány top csapat sem.
Előbb azt írod: "amihez természetesen nem kell minden évben 70 millát költeni" majd: "Szerinted az MU megvárja míg kinevelnek egy újabb generációt és addig parkoló pályán vannak? Nem, inkább betolnak most egy 200 millát"
Itt mintha egy kicsit ellentmondanál saját magadnak. Most akkor döntsük már el, egy top csapatnak akkor kötelező nagyon sokat költenie, vagy mégsem?
"ahol elvertek minket a bajorok mint egy "kis vidéki" csapatot."
Ezek szerint a Barcelona sem top csapat, sokkal inkább olyan, mint egy "kis vidéki csapat",mert ha valakit, hát őket aztán igazán rommá verte a Bayern. Csak óvatosan az ilyen, egy-egy meccsből levont végletes következtetésekkel.
"mert klasszisokat nem lehet venni 20 millákért"
Mit és kit nevezünk klasszisnak? Potenciálról, befutottságról, vagy vételár formájában mérető elismertségről beszélünk? Ennyiért valóban nem mozdíthatóak élklubok kulcsjátékosai, de azért huszonmilliókért igencsak komoly játékosok igazolhatóak.
A top csapat fogalma szerintem nem azt a 4-5, különböző okokból irreálisan meggazdagodott klubot jelenti csupán, talán nem ugyanazt értjük a kifejezés alatt, s ez jelenti a fő problémát.
babo0410 2014.07.10. 15:00:50
peti78 2014.07.10. 15:15:18
MDaniel98 2014.07.10. 15:15:27
babo0410 2014.07.10. 15:38:49
peti78 2014.07.10. 15:50:09
morata 21 évesen a margitban 23 meccs 8 gól nyert 1 bl-t (és nem csak a kispadról nézte az egészet)
ui: ismerek én megye 3-ban olyan focistákat akik 10 percenként rúgnak gólokat de ettől ők még nem klasszisok csak kijött nekik egy idény, marotta legnagyobb igazolása volt a nyáron hogy hagyta elmenni immót.
danimester1 2014.07.10. 15:59:58
Conte az elmúlt 3 évében folyton azt hangoztatta,hogy nála nincs betonkezdő (igaz az ellentettjét láthattuk) és csak az edzésen mutatottak alapján dönt. Megkérdezném,hogy ezt mire alapoztad mivel nálunk nem játszott és nem is a mi edzéseinkre járt.
@babo0410: Lukaku marad ill. marasztalni akarják szerintem ezzel a magas összeggel (36M köszi Juventus FC15.) ezért nem is foglalkoztunk vele komolyabban.Viszont ha már példa, ott van Mandzukic akit azt hiszem szintén 20-22 körül mozdítják. Egyetértek azzal, hogy ő idősebb, de a 28 évével 3-4 szezont minimum el tudott volna játszani. Ellentétben Moratával ő tényleg fiatal, de ha beválik és a reál visszaviszi ott tartunk megint ahol a part szakad, sőt keresni kell egy Tevez és Llorente utódot is. Visszatérve a mondandódhoz majd ősszel a pályán kiderül mit is láttak/látnak benne Conte és Marotta egyáltalán megkapja-e a lehetőséget rendszeresen és nem egy két gyengébb meccs után jegeli a mister.
Trieszt120506 2014.07.10. 16:25:00
rockitbaby 2014.07.10. 16:27:17
pedronegro (törölt) 2014.07.10. 17:04:11
Ok, akkor ne a pénz szerint nézzük a topcsapatokat, vegyük csak az elmúlt pár év eredményeit. Én ezekre gondolok: Barca, MU, Chelsea, Bayern így esetleg érthető? De egész véletlenül ezek a csapatok kőgazdagok is egyben, valami összefüggés csak lehet....
Úgy szumma-szumma pedig kérlek a lényegét a mondandómnak megragadni, ezekkel az egy-egy kiragadott mondataimmal a kákán is a csomót keresni nem valami elegáns dolog, mert én is bármelyik mondatodat vagy szavaidat ilyen hozzá állással a végtelenségig tudnám pellengére állítani vagy ezer meg ezer ellen példával cáfolni.
Se a bevételek és se az európai "eredményeink" nem tudnak minket a top csapatok közé helyezni jelenleg csak a múltunk alapján van helyünk köztük.
pedronegro (törölt) 2014.07.10. 17:06:59
MDaniel98 2014.07.10. 18:18:32
Apuleius 2014.07.10. 18:45:41
"A BL-ben amit mi kerestünk az aprópénz, 30-35 milla."
Nem, amit a BL-ben kerestünk, az tényszerűen nem 30-35 milla, nézz csak szépen utána.
"Az élmezőnyhöz tartozó csapatok 400-500 millás összbevételt(ennek csak töredéke származik a bl-ből) tudnak elkönyvelni a mi 200 millánkhoz képest. "
És számszerűen hány olyan csapatot tudsz felsorolni, amelynek 400-500 milliós bevétele van? Pontosan itt rejlik a kettőnk véleménye közti eltérés, Te csak azt a 4-5 klubot nevezed top csapatnak, amely ilyen bevétellel rendelkezik, amivel én történetesen abszolúte nem értek egyet.
"De egész véletlenül ezek a csapatok kőgazdagok is egyben, valami összefüggés csak lehet...."
Az égvilágon senki sem vitatta, hogy van összefüggés, viszont ismét megemlíteném a PSG-t és a Manchester City-t, amelyeket az egyik kritériumod (pénzügyi helyzet) alapján top kluboknak kell tartanunk, viszont a másik kritériumod (nemzetközi eredményesség) azonnal ki is zárja őket a kategóriából.
"Úgy szumma-szumma pedig kérlek a lényegét a mondandómnak megragadni, ezekkel az egy-egy kiragadott mondataimmal a kákán is a csomót keresni nem valami elegáns dolog"
Ne haragudj, de számomra értelmezhetetlen, hogy egy (feltehetően) felnőtt ember azt kifogásolja, ha a kb. 10 mondatos véleményéből valaki "kiragadja" azokat a mondatokat, amelyekkel nem ért egyet, azokkal vitatkozik, s ezért az illető úgy véli, hogy az "nem valami elegáns". Nem a helyesírásodon, a vesszőhibáidon vagy a fogalmazásodon lovagoltam, hanem a véleményed lényegi részével vitatkoztam. Aki ezt nem bírja megemészteni, az szerintem ne írogasson fórumokon.
"mert én is bármelyik mondatodat vagy szavaidat ilyen hozzá állással a végtelenségig tudnám pellengére állítani vagy ezer meg ezer ellen példával cáfolni. "
Állok elébe.
Il Principino 2014.07.10. 18:53:23
babo0410 2014.07.10. 18:58:58
pedronegro (törölt) 2014.07.10. 19:14:55
És akkor mi van az eredményekkel? Szerinted a scudetto-k halmozása feljogosít minket arra hogy a top csapatnak nevezzük magunkat Európában?
Vagy egyszerűen elég ha te azt mondod hogy a top 10-be benne vagyunk és akkor mi már egy szinten vagyunk a bayern, real, barca csapataival??? Meg minek mondja folyton mindenki hogy a juvénak vissza kell térni bl top-ba, ha szerinted mi egyébként is oda tartozunk??? Vedd már észre hogy a tizedik és az első öt között óriási különbségek vannak!
Apuleius 2014.07.10. 19:42:28
Senki sem mondta, hogy már most a Real, a Barca vagy a Bayern szintjén vagyunk, de néhány értelmes igazolással már most versenyre kelhetünk velük egy kupasorozatban (ezalatt nem azt értem, hogy reálisan BL-t nyerhetünk), s meggyőződésem, hogy idő (nem is olyan hosszú idő) kérdése, hogy utolérjük őket.
"Vedd már észre hogy a tizedik és az első öt között óriási különbségek vannak!"
Ez egyértelmű, nem kérdés, ezt mindenki látja. Ha csak a kimagaslóan leggazdagabb 4-5 klubot akarjuk top klubnak tekinteni, akkor a Juventus nem top klub, ezzel egyetértek, de szerintem akkor is a nagyon szűk elithez tartozik. Ez talán csak játék a szavakkal, de bevétel szempontjából (is) az első tízben lenni, az marha nagy dolog ám, ezt ne felejtsük el.
Ádám.84 2014.07.10. 19:45:30
Bárcsak igazad lenne, én nagyon drukkolok!
pedronegro (törölt) 2014.07.10. 19:48:53
rockitbaby 2014.07.10. 19:56:54
És még egyszer utoljára mikor fogsz érveket is felsorakoztatni és nem csak halandzsázni?
pedronegro (törölt) 2014.07.10. 20:18:08
Pontosan melyik mondatom vagy kijelentésemhez hiányolod az érveket???
rockitbaby 2014.07.11. 07:11:46
Szóval mivel a vezetőség nem egy évben gondolkozik, hanem években, évekre kidolgozott tervekben, így ezen összegek hiába több részben vannak kifizetve, a terv időszakot nézve nem hoz nekünk 30 vagy akár 35 milliós bevételt.