A Juventus közel a hármas igazoláshoz

Iturbe Manuel_fut.jpgAz olasz sajtó értesülései szerint a Juventus karnyújtásnyira került attól, hogy akár már ezen a héten hármas igazolást hajtson végre, hiszen Álvaro Morata, Patrice Evra és Juan Manuel Iturbe is hamarosan az Öreg Hölgy zebracsíkos mezébe öltözhet.

A Juventus igazgatói jelen pillanatban is Madridban tartózkodnak, ahol megpróbálnak célegyenesbe jutni Álvaro Morata ügyében, s megemelt, 18 millió eurós ajánlattal próbálják elnyerni a spanyol fővárosi klub áldását a fiatal támadó távozására.

A Tuttomercatoweb állítása szerint Morata ragaszkodik ahhoz, hogy Torinóba költözhessen, s határozottan elutasította annak lehetőségét, hogy a Monaco vagy a VfL Wolfsburg csapatainak kötelékében folytassa pályafutását.

A mai sajtóhírek szerint Patrice Evra már személyes megállapodásra jutott a Juventusszal, így már csak a két klubnak kellene közös nevezőre jutnia egymással, azonban a Manchester United egyelőre kitart a 2 millió eurós vételár mellett.

Iturbe a múlt hét átigazolási híreinek állandósult szereplője volt, s úgy tűnik, a Juventus továbbra is őrzi előnyét a többi kérővel szemben, a sajtóban legfőbb vetélytársként emlegetett AC Milan pedig végképp kiszállni látszik a versenyfutásból, így már csak az AS Roma és az Atlético Madrid halvány érdeklődéséről lehet hallani. 

Az argentin támadó átigazolásával kapcsolatos szappanopera mai epizódja szerint az Öreg Hölgy mestere, Antonio Conte személyes megbeszélés keretében biztosította Iturbét arról, hogy a szakmai stáb fontos szerepet szán neki a jövő Juventusában.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr956485573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The king of alibis 2014.07.08. 19:04:39

Felejtsék már el ezt a Morata gyereket.

Apuleius 2014.07.08. 19:06:24

@norbi9107: Ne reménykedj, nem fogják.

Devilke Balla 2014.07.08. 19:09:43

milyen szép lenne,ha Morata helyett Sancheztol hallanánk ilyen mondatokat,hogy ragaszkodik hozzánk :/

MdewC 2014.07.08. 19:10:58

Nekem csak Evra lóg ki.
Morata sztem nem lenne rossz, mégis csak a spanyol utánpótlás... Lehet jobb lenne, mint Immo... Persze csak nyugtatom magam.
Am meg jobb ma egy Iturbe, mint holnap egy Cerci.

juve28adam 2014.07.08. 19:19:44

Moratáért túl sokat fizetünk, ezzel továbbra sem vagyok kibékülve...nagyon úgy nézem ,hogy be kell törődnöm.

juve28adam 2014.07.08. 19:20:13

@juve28adam: Akarom mondani : bele kell törődnöm.*

pedronegro (törölt) 2014.07.08. 19:31:21

Mind három játékos nagyon jó igazolás lenne, az árak pedig reálisak, ez alatt meg csak az olasz középszerek vannak. Láthatóan elmozdultunk a biztonsági megoldásoktól, talán Pogba láttán, és kockáztatunk pár fiatal játékossal, Morata, Coman, Iturbe és talán Rabiot. Bármelyikből lehet még klasszis nekünk ez az egy járható út hogy előrébb lépjünk. Evra meg egy nagyon jó húzás, ha a francia oda teszi magát akkor a következő 2-3 évben nem lesz kérdés hogy ki a seria a legjobb balhátvédje.

Táno 2014.07.08. 19:39:48

Ha Barmotta kiköhög Moratáért 18-20 millát, akkor a hátralévő életében csinálhat bármit, nálam végleg elkapálta magát!!!!!

stevenh 2014.07.08. 20:02:50

@Táno: Akkor is ha Morata kiköhög magából egy 20 gólos szezont?

konrad66 2014.07.08. 20:22:29

Na úgy tűnik Marotta megoldta azt feladatot,hogy több taktikát játszunk

Trieszt120506 2014.07.08. 20:41:00

Egyébként szvsz még mindig benne a pakliban, hogy Evra winger lesz, Iturbe meg árnyék ék. Morata meg minden felállásban Llorente alternatívája.

The king of alibis 2014.07.08. 21:05:00

@Trieszt120506: Én meg remélem, hogy átállunk 4-3-3-ra.
Buffon - Lichti, Bonu, Chiello, Evra - Vidal, Marci, Pogba - Iturbe, Lóri, Tevez

babo0410 2014.07.08. 21:28:48

@juvefan13: Iturbe kb az eddigi eladásokból érkezik. Immo 8, Zaza 7,5, Vucinic 6 millió, és 5 millió körül jönne be Quagliarelláért is. Ez összesen 26,5 millió. Ebből 23 lesz Iturbe ha minden igaz, mellé meg Fausto Rossi, vagy Marrone lehet a Veronaé.
@pedronegro: Ezzel teljes mértékig egyetértek, illetve talán Morata lejáró szerződéssel kicsit áron felül van, de egye fene. Ha fut egy 20 gól körüli szezont, már nem fog szerintem senkit érdekelni. Habár ahhoz játszania is kellene, és én még a 4-3-3 kapcsán se látom biztosra a helyét. Vagy szélsőt csinálunk belőle (elviekben tud ott is játszani), vagy padozni fog elég sokat. Csak akkor nem értem Conte miért ragaszkodik ennyire hozzá?
@Táno: Nálad már teljesen mindegy, mert te már így is úgy is leírtad. Most lehetne egy kifogásod, hogy miért.
@Trieszt120506: Nem tartanám jó ötletnek, ha a bal oldalra is vennénk wingbacknek egy védőt. Ráadásul már 33 éves. Nem tudom elképzelni, hogy elég gyors legyen ennyi idősen wingbacknek. Ezért esélytelennek érzem, hogy maradjon a 3-5-2. A 3-5-2 akkor jó felállás, ha nagyon erősen védekezni kell, mint ahogy a hollandok csinálták. Mi egy olyan 4-3-3-at nyomhatunk majd, ami inkább lesz 4-5-1 védekezésnél, támadásnál meg talán a két szélső védő húzódhat fel, és 2-5-3 lehet belőle, így fogva meg az ellenfél kontralehetőségeit. Így már a kp-n el lehetne kezdeni a védekezést.

juve28adam 2014.07.08. 21:39:24

Azért Morata meg a 20 gólos szezon nekem elég erős , mégha nem is gondoltátok komolyan :D Amennyiszer láttam Real meccsen a srácot kb. csak be kellett gurítania a lasztit a kapuba, Di María meg a többi szélső megcsinálta neki a helyzetet és bepasszolták középre neki, ennyi.(persze csak a látott mérkőzések alapján mondom ezt)

Drughi Di Bianconeri 2014.07.09. 02:02:46

Iturbe ügyét végre lezárhatnánk már,mert attól tartok,hogy megint sokáig fogjuk húzni; belőle se lesz semmi és majd jöhet a C opció Cerci személyében ;)
Evra-val kapcsolatban nekem kettős érzéseim vannak,egyrészt:
a tetű lassú Serie Aba még így is az egyik leggyorsabb szélső bekk lehetne és egy nagyon régóta lyukas posztra érkezne,olcsón DE:
- miért nem akkor állapodtunk le vele,mikor pár hete lejárt a szerződése,akkor ingyen jöhetett volna
- miért egy a zenitjén rég túllevő,levezéshez készülő játékosban gondolkodunk,aki máshova nem kell
+ ha már "spórolunk" a bal hátvéd poszton,akkor miért Morata-ra akarunk ennyit költeni ?
Morata OK,hogy egy fiatal tehetség a Castillából,de a teljesítményéhez képest iszonyatosan túlárazott.
Számomra érthetetlen,hogy mivel jobb nekünk Morata 20 M-ért,mint Berardi fele ennyiért (jövőre 15 M lesz a másik fele,de idén szvsz. olcsóbban megkaparinthattuk volna),vagy akár Gabbiadini még jóval kevesebbért.
Berardi sokkal tehetségesebb,gólerősebb,fantáziadúsabb játékos. Morata egy gyerek, nem csak küllemre,hanem a pályán is,pedig 2 évvel idősebb is,mint Berardi. Jómagam,ha már mindenképpen a Realból kell partvonalon kívüli fiatal játékos,akkor Jesé-t preferálnám,aki sokkal tehetségesebb,vagányabb játékos szvsz. Conte valamit nagyon láthat benne, ha még Marrotta is képes kicsengetni érte 20 M körül,amiért már egész jó játékost is lehet venni...

Rossznak nem mondanám,tehát se Evra,se Morata leigazolását,csak lennének jobb/okosabb húzások,csak valami történne már !
Elsőként Iturbe-t jelenthetnék be,ahogy vigyorog Juve mezzel a kezében Marrotta mellett egy képen :)

danimester1 2014.07.09. 08:10:34

Szerintem ezeken az árakon nincs csodálkozni való,bár tény jobban is el lehetett volna költeni.Inkább hozzunk két (még nem bevált) fiatalt magasabb áron mint ilyen ekelábú 30-as semmit nem bizonyított középszer vagy annál is inkább rosszabb semmirekellő "játékost" aki(k)től az életben nem fogunk tudni megszabadulni.Ilyen áraknál sokszor eszembe jut a 12M-s Martinez és a kidobált 5-5,5M-k senkikre akik csak a keret létszámát bővítették milyen jó lenne ilyenkor ha ezek az összegek is rendelkezésre állnának... .Itt az ideje elkezdeni a fiatalítást,mert így is alig van (vagy csak nem akarnak költeni) pénzünk és ez részemről inkább elfogadhatóbb mint a kiöregedő Atalanta vagy egyéb kiscsapatok sztárjai.

Goku06 2014.07.09. 09:37:45

Arra panaszkodtunk hogy Marotta miért nem igazol olaszorszagon kívülről... Most itt van amit akartunk.
Bár inkább ne tenné. Ennyit jelent hogy náluk komoly emberek tárgyalnak.
Lejaro szerződésű játékos, ide akar jönni. De mégis a real akarata érvényesül.

Trieszt120506 2014.07.09. 10:34:48

Valaki nagyon beleszerelmesedett ebbe a Moratába. Gyanítom, hogy Conte. Eddig legalább olcsón megúsztuk a mester rigolyáit...

Az égvilágon semmi extrát sem tud a srác, ha nagyon erőlködöm a sebességét, és a helyezkedését tudnám kiemelni, valamint fejpárbajokat megnyeri ugyan, de irányítani már nem nagyon tudja a labdát. Amúgy egy cselt nem tud megcsinálni, helyzetei nagy részét kihagyja, sokat alibizik is (bár ilyen tudással nem csoda), labdakezelése is gyengusz.

Goku06 2014.07.09. 11:17:27

2017ig van a realnak opcioja???????????????
Nem hiszem el... Ez az üzlet így kb Martinez szint.

neuropa 2014.07.09. 11:38:04

@MdewC: "jobb ma egy Iturbe, mint holnap egy Cerci" :]

Táno 2014.07.09. 13:37:33

@Goku06:
"Ennyit jelent hogy náluk komoly emberek tárgyalnak.
Lejaro szerződésű játékos, ide akar jönni. De mégis a real akarata érvényesül"

+1

Ezzel mindent elmondtál!

MDaniel98 2014.07.10. 17:26:43

Majd elhiszem,ha látom őket Marotta mellett,bárgyún mosolyogva,Juventus-mezzel a kezükben...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (914) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9915) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4140) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4170) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása