Giovinco-Guarín csere készülődhet

Giovinco Sebastian_nyelvel.jpgA Tuttosport értesülései szerint az Inter kivetné a hálóját a Juventus kevés játéklehetőséghez jutó támadójára, Sebastian Giovincóra, s a hazai riválisok igazgatói ismét tárgyalóasztalhoz ülhetnek a rossz szájízzel zárult januári egyeztetések után..

A téli átigazolási időszak során a két klub tárgyalásokat folytatott egymással, amelynek végeredményeként a felek rendkívül közel kerültek a Juvenusban szereplő Mirko Vučinić és az Inter alkalmazásában álló kolumbiai középpályás, Fredy Guarín elcseréléséhez, azonban a legutolsó pillanatban az üzlet mégis kútba esett.

Milánóban ugyan már nem tartanak igényt a montenegrói támadó szolgálataira, azonban az Inter jelezte érdeklődését a torinói klub felé Sebastian Giovinco ügyében, a Juventusnál pedig változatlanul ideális jelöltet látnak Guarínban, aki tovább mélyíthetné a következő szezon során több fronton is harcba induló olasz bajnoki címvédő középpályáját.

A két klub közötti közeledés egyelőre kezdeti fázisában tart, azonban a brazíliai világbajnokság lezárultát követően, az események felgyorsulhatnak. 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr956299420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SnagyP 2014.06.13. 15:35:27

Trabantot Skodára.

The king of alibis 2014.06.13. 15:53:28

Ha ezt meglépik, akkor tuti nem lesz formációváltás.

RuidaRobert 2014.06.13. 16:08:11

@norbi9107: Pontosan. 4-3-3-nál Asamoah végre behúzódhat középre, oda esetleg egy Pirlo helyettes kell, és az nem Guarin. Giovinco pedig tökéletes lesz a 4-3-3-hoz.

Meg egyébként is milyen dolog már egy Juve nevelést elküldeni az Interhez XD

The king of alibis 2014.06.13. 16:17:36

@RuidaRobert: Egyértelmű. Menez jöhetett volna ingyen(Marhotta bezzeg ilyenkor nem lép), nem kellett. Berardi, Gabbiadini nem jön. Sánchez-re nincs lóvé. Szerintem jön Pereyra, Drogba, meg valami Peluso féle selejt, és ennyi lesz a nyári mercato.

babo0410 2014.06.13. 16:26:43

@norbi9107: Bízzunk benne, hogy inkább Berardi jön vissza, és sikerül Sánchezt megszerezni, és akkor annyira nem fog Gio hiányozni a 4-3-3-hoz. Igaz padra is kéne vki.

juve28adam 2014.06.13. 16:32:29

@RuidaRobert: Ha giovincoról van szó, nekem tök8 hová ,csak menjen.

Rivendell 2014.06.13. 18:09:49

Gio-ra nincs szükség,de Guarinra se....Asa tökéletes lenne középen,de hát csesznek valódi hiányposztra igazolni

Goku06 2014.06.13. 19:57:06

Na igen, érdekes lenne ha nem hoznánk megint balbekket...

Györi_Juventino 2014.06.13. 22:36:28

Giovinco megbukott itt és Guarin sokkal hasznosabb lenne csapat számára.

MDaniel98 2014.06.15. 10:57:47

Alapjáraton ez a csere még szuperebb lenne mint Vucival talán,de nem tudom mikor fogja észrevenni a vezetőség,hogy csak ők csináltak szélsőt Asaból és ő eredetileg középen játszik.

carlitos 2014.06.17. 14:08:29

Már megint 1 újabb szélső ? a látókörben! Gio rossz döntést hozna, oda menne, ahol Hernanes az irányító és Palacio a befejező ember. Guarin még a kolumbiai válogatottban sem kezdő, valami megtört nála, bár az igaz, h nagyot tud bikázni a labdába!:-)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása