Közel a megegyezés Álvaro Morata ügyében

Morata Alvaro_1.jpgA legújabb olasz sajtóértesülések szerint hamarosan pont kerülhet a Juventus által követett fiatal játékos, a Real Madridot erősítő Álvaro Morata átigazolási ügyének végére. A mindössze 21 esztendős támadó csupán három alkalommal kapott helyet a Bajnokok Ligáját elhódító csapat kezdőcsapatában, azonban a korlátozott játéklehetőség dacára is nyolc találatig jutott, így nem meglepő, hogy keresett játékossá vált az átigazolási piacon.

A Juventus mellett, angol csapatok is lehetséges kérőkként léptek elő, s az Arsenal után a városi rivális Tottenham Hotspur is figyelemmel követte a spanyol ifjú sorsának alakulását, olyannyira, hogy a Marca a héten szinte már Londonba költöztette a Real Madrid játékosát.

Ezzel szemben, az átigazolási ügyekben rendszeresen megbízható információkkal rendelkező Sky Sport Italia szakújságírója, Gianluca Di Marzio azt állítja, hogy Morata pályafutása Torinóban folytatódhat.

"A Juventus megpróbálja nyélbe ütni az üzletet június 2-án, s kölcsönvételi ajánlatot tesz majd opciós vételjoggal, illetve a Real Madrid számára visszavásárlási jogot biztosítva."

"A játékosnak kedvére való az átigazolás, mert ezáltal lehetősége nyílik arra, hogy a Bajnokok Ligájában játszhasson a következő szezon során, míg a Real szeretne jó kapcsolatot építeni a Juventusszal, annak érdekében hogy könnyebb utat biztosítson magának, ha a jövőben kísérletet kívánnának tenni Vidal és Pogba leigazolására:"

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr476227989

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rivendell 2014.05.29. 14:06:44

nem kell ide,pláne a jó kapcsolatra nincs semmi szükség,akadjanak csak le a két említett játékosunkról,még elméleti szinten is.

The king of alibis 2014.05.29. 14:13:11

Mi a faxnak? Akkor inkább már hozzuk vissza Berardit!!!!

juve28adam 2014.05.29. 14:31:56

Véletlenül se a mi fiataljainknak adjunk esélyt ,ráadásul Morataban abszolút nem látok akkora potenciált, szerintem túl van hypeolva a srác.

Alex8610 2014.05.29. 14:39:41

@juve28adam: Nekem is eza vèlemènyem ittvan Berardi,Zaza ha marad Immo nem ertem miert kell eza srac nekunk mindenaron.Nemhinnem hogy a mi fiataljainktol o barmennyivel is magasabb szintet kepviselne.

pedronegro (törölt) 2014.05.29. 14:43:00

Berardi majd jön jövőre mert most még nem tudnánk neki annyi játék lehetőséget biztosítani. Morata pedig majd jön kölcsönbe egy évre és motivált lesz,( úgy pár hónapig :)aztán félévkor megint hozunk kölcsönbe valakit egy fél évre aki pár hónapig szintén hajtani fog, ennél több nem kell x-dik számú csatároknak. Vagy jön még valami "öreg" lejárószerződésű klasszis akik még 40 évesen is többet tudnak nyújtani mint egy Vuci, Gui vagy Oszi....
Szóval ezek az olcsó megoldások teljesen megfelelnek, nem kell csatárra költeni és mégis jobb minőséget képviselne a csatár cseresor. Csak olyanok kellenek akik még akarnak lenni valakik vagy akik már voltak valakik, akik nem is voltak és nem is lesznek valakik azoknak viszlát. :) Amúgy Morata nekem se a kedvencem csak nem akarok segget csinálnia számból mikor általában a fiatal tehetségek mellett szoktam "sírni", szóval akkor jöjjön csak és bizonyítson!

Barolo 2014.05.29. 14:48:15

Én ennek nem örülnék!
Moratában jelenleg nem látom a hatalmas potenciált. Fiatal tehetséget meg visszavásárlási opcióval venni, csak akkor van értelme, ha az összeg igen magas (mondjuk 30M), mert az annyira nem jó, hogy esetlegesen befut nálunk, utána meg apróért vissza megy a reálba.
Forza Juventus!

hellan (törölt) 2014.05.29. 14:50:38

Nos, Q és Mirko biztos távozó, míg Seba helyzete is eléggé kérdőjeles és csak 1 év van a szerződéséből.
Tehát alaphangon 2 támadó kell. Úgy vélem, hogy Gabbiadinit visszahozzuk és még vki mindig kellene.
Nos, hogy Drogba vagy Morata (Berardi marad a Sassuoloban ez fix)? Ha választanom kellene utóbbi lenne az, pláne mivel kölcsönbe jönne, míg előbbi nyugdíjas és magas fizut akar és persze Marotta tipikus buzulós ingyen igazolása lenne, felejtsük el.
Morata fiatal, bár igaz h kevés játékidőt kapott, de egész jó gól/perc mutatóval rendelkezik, ha jól tudom. Tehát, ha kölcsönbe jön akkor meg aztán pláne jöhet.
Mondjuk egy Tévez, Llorente, Gabbiadini, Morata, Seba vagy Sanchez támadó sor elmegy.

Rivendell 2014.05.29. 14:52:00

@pedronegro: szerinted Moratat úgy engedi ide a Madrid,hogy nem lesz kikötve minimum játékidő? akkor minek engednék el hozzánk,akkor kiadnák 1 középcsapatnak

pedronegro (törölt) 2014.05.29. 15:17:33

Miért te tutira tudod hogy lenne ilyen kikötés a kölcsön szerződésben??? Mikor hoztunk mi ide játékost ilyen paraméterekkel?? Conte meg aztán pont az a típus akit ilyen kikötésekkel lehetne bármire is kényszeríteni. :) Ha szerelmes Morata-ba akkor orrba-szájba játszatni fogja, ha meg nem kell neki akkor levegőbe se nézi majd. Amúgy is a cikk szerint most a reál beakar nyalni nekünk mert előbb-utóbb szeretnék Pogba-t vagy Vidal-t, tehát nem hiszem hogy ők most itt bármit is megszabnának. :)

Rivendell 2014.05.29. 15:23:56

@pedronegro: Pogba-nál is tuti volt személyes kikötés a minimum játékidőt illetően,hisz minek jött volna hozzánk,ha ugyanúgy padoztatják,mint az MU-nál,Real sem hülye gondolom,hogy 1 fiatalját elengedi bárminemű kitétel nélkül /akit amúgy dédelget/ 1olyan csapathoz,ahol híresen mellékvágányra rakják a fiatalokat...egyszerű logika semmi egyéb,nem kell hozzá semmit se tudni

Rivendell 2014.05.29. 15:31:17

mind1 én csak annyit tudok,hogy nem akarom zebra mezben látni ezt a gyereket,akiben még csak a tehetség szikrája sincs meg,majd lesz aki lepacsizik a Napoli játékosokkal,ha már ott is van 1 szép Real különítmény

Drughi Di Bianconeri 2014.05.29. 15:33:02

NEEEEE..... :(
Olasz fiatalokat akarok a keretben, nem spanyol kölyökképű buzigyerekeket !
Mit képzel a Real ?! A Juve nem lesz az ő Arsenaljuk !

Jöjjön Gabbiadini, Immobile (ha egyáltalán képben van...), vagy Drogba,ha ennyire nincs pénzünk.
De ne nyaljuk már a Reklám Margit,meg Perez f@szát,még mi,hogy később Pogbat jobb kedvezményekkel vihessék el...

hellan (törölt) 2014.05.29. 15:34:24

@Rivendell: Tény, hogy a spanyol és az olasz bajnokság védelmei össze se hasonlíthatóak, de a 72 perc/gól mutató nem rossz nála.

hellan (törölt) 2014.05.29. 15:35:00

@Drughi Di Bianconeri: Immobile-t a Dortmundban figyelhetjük jövőre.

Alex8610 2014.05.29. 15:38:06

@pedronegro: igaz hogy mar nem szamit de emlekezz vissza anno Elia szerzodeseben is volt ilyen hogy csak akkor maradhat ha megvan a mehszabott minimum jatekido aztan lattuk mennyit jatszott Conte meg berakta a utolso meccseken hogy epphogy meglegyen a jatekido mas kerdes persze hogy utana lepett.

Apuleius 2014.05.29. 15:41:04

@hellan: "Tény, hogy a spanyol és az olasz bajnokság védelmei össze se hasonlíthatóak"

Ez biztos? Ha megnézem a két bajnoki tabellát, én nem látom, hogy a spanyol csapatok igazán szignifikánsan több gólt kapnának úgy általában.

pedronegro (törölt) 2014.05.29. 16:00:01

@Alex8610: Igaz, erre így már emlékszem, de valami ritka kevés játékperc lehetett a szerződésébe mert össz-viszz 4 meccsen jutott szóhoz a srác. Tehát ennek a kikötésnek semmi értelme nem volt mert Elia fejlődését nem volt hívatott szolgálni, plusz ő nem kölcsönbe volt itt hanem megvettük 9 miilióért......

Goku06 2014.05.29. 16:03:36

Meg kell védjem marottat.
Szerintetek elhozza Moratat 10millios opcióval, 1000kotelezo perccel és 15millas visszavásárlási opcióval?

Rivendell 2014.05.29. 16:10:23

@hellan: @Apuleius: ez kimondottan inkább csak a Real-Barca párosra értendő,mert ők tényleg sokszor vicc számra termelik a gólokat és helyzeteket,de amúgy teljes bajnokságra én se vetíteném ki.

Morata helyzetkihasználásával van bajom,láttam őt pár mérkőzésen és kb 3/1 a helyzetkihasználási mutatója,de akkor már jó mérkőzést futott és itt tényleg full helyzetek esetében,nem távoli 20m bombák,vagy olyan hogy 2 védőt még el kellene neki fektetni

Rivendell 2014.05.29. 16:10:57

@Goku06: hehe Te gondoltál rám a kötelező percek miatt:DDD

The king of alibis 2014.05.29. 16:12:55

@Goku06: Simán. Nem hiába hívják Mr. Kölcsön+opció-nak

Christian Ceba 2014.05.29. 16:14:27

Gondolom a névhasonlóság miatt nézte ki az öreg Marota!:))))
Ezen kívül sok fantázia nincs a gyerekben!

Rivendell 2014.05.29. 16:20:25

@Goku06: jövőre se lesz nekünk csatárra 10M,mert jövőre kell a pénz Messi-re,addigra kellően leépül már és kellően idős is lesz:D

pedronegro (törölt) 2014.05.29. 16:29:31

@Apuleius: érdekes dolog ez, valójában mindkét bajnokságban az idén szinte ugyanannyi gólt termeltek összességében a csapatok és mégis a spanyol bajnokságra mondják hogy látványos :) nem voltam rest és összeadtam a gólok számát és a spanyol liga csak pár góllal előzi meg a seria a-t, szóval jelentéktelen, ebből nem lehetne következtetéseket levonni... amúgy a "premierlíg" 10 góllal többet termelt mint a spanyol liga így ennek alapján ott a legkönnyebb gólt szerezni...
Tehát a számok ilyen szempontból ferdítenek, vagy még meg kellene néznem hogy adott össz gólmennyiséget hány játékos hozta össze stb. de a matekból nekem már ennyi is bőven elég volt:)
igazából csak stílusbeli különbségek vannak, amíg egy olasz ligába megy a taktikázás meg a zárt védekezés addig a spanyoloknál és a angoloknál egy nyíltabb játék folyik. a taktikázás eredményezi azt hogy egy olasz bajnokságban ritkán jut el egy-egy játékos 20 gól felé hol ott a szumma gól mennyisége a ligának nem marad el a többi topliga átlagához képest. talán ebből következtetve lehet azt mondani hogy olaszba nehezebb, spanyolba könnyebb gólt szerezni

Drughi Di Bianconeri 2014.05.29. 16:39:10

@pedronegro: Nagyjából egyet értek. A Premier League-t kár is felhozni,ugyanis ott minden egyes csapat játszani,támadni,gól lőni - ezáltal SZÓRAKOZTATNI akar (kivéve talán a Stroke Cityt :D ), a Calcioban pedig még mindig az a filozófia a legtöbb csapatnál,hogy: " csak ne kapjunk gólt".Kivéve talán a Roma,Fior,Napoli (bár utóbbinál alapból gáz volt az idei "védelmük").
Ezzel együtt évek óta nem esett ennyi gólt a ligában, ez leginkább annak köszönhető, hogy a kis- és középcsapatok (az Inter is idetartozik most) nagyon kitömték egymást meglepő módon.

A spanyol bajnokságban meg vicc,amit a legtöbb csapat felvonultat védekezés címszó alatt, ezért lehet az, hogy éveken át 4-6-8 gólokat vert nekik a Real-Barca duó.Ez egyébként a nagy csapatoknál is megfigyelhető: a Barca védelme és védekezése kabaréba illő, és ez éveken át azért nem látszott se a bajnokságban se a BL-ben, mert az ellenfelek egyszerűen nem jutottak el odáig,hála Xaviék irgalmatlan labdabiztos,s azonnali letámadós játékának.
Idén az Atlético szerintem leginkább azért tudott bajnok lenni,mert olyan szervezett védekezésen alapuló,kőkemény,néha agresszív letámadós focit mutatott,amivel nem nagyon tudtak mit kezdeni.

pedronegro (törölt) 2014.05.29. 17:10:31

@Drughi Di Bianconeri: Az Atletico a legolaszabb spanyol csapat akit valaha láttunk. :) Ezért se értem miért fikázzák folyamatosan az olasz csapatokat, ha egy spanyol csapat csinálja ezt máris szimpatikus mindenkinek :) arról nem is beszélve hogy egy olasz edző vezényelte a bl győztest...... már csak a vb döntőbe kéne egy olaszos csapat :)

omlossuti 2014.05.29. 17:41:25

Én nem sokat látok Marotta juniorba. Szerintem túl van hypolva. A Serie A vedői megennék őt éés a kis kölyökképét :D

babo0410 2014.05.29. 17:44:57

@juve28adam: +1
Én csak akkor örülnék neki, ha Gabbiadini legalább visszajön, és jövőre meg Berardi. Ja és Sánchez is érkezzen, meg akkor minimum még egy szélső kell, és jó a csapat elől, lehet koncentrálni a kp-re és egy bal védőre, esetleg egy középsőre.

babo0410 2014.05.29. 17:47:05

Kb. 5 igazolás kéne idén, ebből Sánchez kéne drágább legyen, a többi nem annyira. Jó bal bekket lehet olcsóbban is venni. Illetve talán a kp-re lehetne még 15 milla körül áldozni egy jobb tarcsira, vagy az lenne Pereyra?

Goku06 2014.05.29. 19:17:54

@babo0410: A kp-re Vidal-Pogba-Pirlo-Marci és Asamoah mögé 15 milliós játékos? Jól hangzik, de a fontossági sorrend: Sanchez (akármennyiért), balbekk (normális, nem olcsó félmegoldás mint az elmúlt lassan 10 évben), és ha ezek megvannak, akkor jöhet a középpálya.. de akkorra már nem lesz 15 millánk.

Il Principino 2014.05.29. 20:28:03

Minek ide...nyilván spórolni akarnak a vezetők,mert nem lenne della kifizetni bármelyik fiatalunk másik felét...Majd jövőre ráérnek arra..

neuropa 2014.05.31. 09:18:07

@Goku06: Ez gyakorlatilag egy előnytelen kölcsönvétel lenne 5 millióért, ráadásul még abba is belepampognak, hogy mennyit kell foglalkoztatni az edzéseken felül. What about no? :D

Goku06 2014.05.31. 12:08:33

@neuropa: ja mert Moratát 5 millióért kapnánk csak kölcsönbe?
Részleteket én nem tudok..
Viszont szerintem olyat nem teszünk a szerződésbe hogy mennyit kell kötelezően játszania.. (vagy max alacsony összeggel..) Attól nem kell félni hogy a formán kívüli Moratát be KELL tenni BL-meccsen a kezdőbe mert ez van a szerződésében.. Ilyen nincsen. Csak újságírói kitaláció..

MDaniel98 2014.05.31. 14:12:24

Ennek egyedül,akkor lenne értelme,ha fizetnénk érte 10 milliót,elhoznánk,és beleíratnánk egy 50 milliós "vissza a Realhoz" opciót.De,mivel ez nem fog bekövetkezni,így nem kell megvenni őt.

Rivendell 2014.05.31. 14:19:02

5M kölcsön? ki ez a gyerek,csak nem 1 sztárpalánta? ja nem...akkor max ingyen kölcsön,örüljenek ha játszhat

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása