A Juventus veterán játékmestere, Andrea Pirlo bízik benne, hogy nem a vasárnapi bajnoki mérkőzés lesz Antonio Conte utolsó fellépése a torinói klub kispadján, s természetesen szó esett a közelgő nyári világbajnokságról is.
"Rendkívül sokat adott nekünk, s bízom benne, hogy nem a vasárnapi lesz az utolsó szereplése a Juventus kispadján." - nyilatkozta Pirlo a Sky Sport 24-nek. "Három év alatt három bajnoki címre vezetett bennünket, ezért remélem, hogy nem ez lesz az utolsó mérkőzése."
"Az én jövőm? Többé-kevésbé megegyezésre jutottunk a szerződésem ügyében, s bízom benne, hogy az elkövetkező napokban a hivatalos bejelentés is megtörténik majd."
A Juventus rekordot állított be az olasz bajnokság történetében, hiszen már 99 pontnál jár, amelyet egy esetleges győzelemmel 102 pontra növelhet.
"Ez egy fontos mérföldkő. Előttünk a lehetőség, hogy elérjük a 102 pontot, s ezt nem fogjuk elszalasztani."
"Mi az erősségünk? Volt egy már összeszokott és feltüzelt csapat, amelybe beépítettük Tévezt és Llorentét. A győzelemhez vezető tényező azonban a csapat szellemisége, valamint a játékosok és az edző egysége volt."
"Az Európa Liga? Nagyon sajnáljuk, mert úgy gondolom, hogy a Juve erősebb mint a Benfica vagy a Sevilla. Sajnos nem jártunk sikerrel, azonban a tapasztalat segíthet bennünket még jobbá válni."
"Nem könnyű győzni Európában. Nézzék csak meg a PSG-t vagy a Manchester United-et. Ilyen a labdarúgás, rengeteg csapat versenyben van, de a végén csak egyetlen csapat győz. A győzelemhez komoly projektre van szükség."
A Roma elleni bajnoki találkozón Giorgio Chiellini lekönyökölte Miralem Pjanićot, s parázs vitát váltott ki az eset, az is felmerült, hogy veszélybe kerül a védőjátékos válogatott szereplése.
"Ezek a kérdések az edzőre tartoznak. Én nem gondolom, hogy ez egy durva eset lett volna. A labdarúgásban adódik érintkezés a játékosok között, de az edző az, akinek döntést kell hoznia az etikai kódex alapján."
"A minimális célunk, hogy túljussunk a csoportkörön, aztán meglátjuk mi történik. Brazília az esélyes, azonban a labdarúgásban bármi megtörténhet."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
MdewC 2014.05.15. 14:44:44
GLB 2014.05.15. 15:16:49
Én is bízom benne és Pirlo is nagyon sokat adott nekünk!!!!