A csütörtökön harmincharmadik életévét betöltő Andrea Barzagli pénteken a JTV munkatársainál járt, ahol visszatekintett az idei szezonban elért eredményre, a Juventus harmadik bajnoki címét szenzációs és domináns jelzőkel illette.
Az Öreg Hölgy múlt hétvégén biztosította be a harmincadik hivatalos bajnoki címét, miután az AS Roma meglepő módon 4-1-es vereséget szenvedett idegenben a Catania együttesétől, és a védő szerint a csapattársaival teljes mértékben megérdemlik ezt a trófeát.
„Szenzációs bajnoki menetelést vittünk véghez idén, és domináns módon győzedelmeskedtünk a scudettóért vívott harcban.” - nyilatkozta Andrea Barzagli a JTV délutáni adásában.
„Az első scudettó? Meglepő. A második? Megerősítés. A harmadik? Megsemmisítő. Az utóbbi három év volt játékos-pályafutásom legjobb időszaka.
Természetesen mindent bele fogunk adni jövőre is, hogy bizonyítsuk, ez a csapat képes folytatni a győzelmek sorozatát.
Mindannyian átérezzük a fekete-fehér csíkos mez viselésével járó felelősséget. Ezt a mezt mindig tisztelettel kell viselnünk.
A sorozatban harmadik bajnoki címet szeretném a gyerekeimnek ajánlani, a fiam különösen nagy szurkoló!”
A tapasztalt védőjátékos ezt követően említést tett a vádlisérüléséről is, amely miatt több mint egy hónapot ki kellett hagynia, valamint nem feledkezett meg a hétvégi Roma elleni mérkőzésről sem.
„Sajnos a sérülés miatt öt hétig nem segíthettem a csapatot. Most már túl vagyok ezen, és azon dolgozok, hogy a lehető legjobb formába hozzam magam.
Azt gondolom, hogy az AS Roma elleni mérkőzés jó meccs lesz. Habár már megnyertük a bajnokságot, attól még szeretnénk kitenni magunkért.” - zárta az interjút a világbajnok védő.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.