Marchisio: "Nagy akarattal játszottunk"

A Juventus kezdőcsapatában ismét helyet kapó Claudio Marchisio csalódottságot érez, annak ellenére, hogy csapata harcias játékkal, emberhátrányban is pontot rabolt a Lazio otthonából.

Marchisio Claudio_gólöröm.jpgAz Öreg Hölgy hálóőre, Gigi Buffon már a mérkőzés 25. percében a kiállítás sorsára jutott, s a Lazio a vezetést is megszerezte Candreva büntetője révén, azonban Fernando Llorente fantasztikus fejessel egalizált.

A római csapat ezzel megtörte a Juve tizenkét meccses győzelmi sorozatát, s így a másik fővárosi alakulat, az AS Roma ma hat pontra csökkentheti hátrányát a bajnoki tabellán.

"Nagy kár, mert ismét nyerni szerettünk volna, különösképpen azért, mert három nappal az AS Romától elszenvedett Olasz Kupa vereséget követően tértünk vissza Rómába." - nyilatkozta a középpályás a Sky Sport Italianak.

"Hatalmas akaratot mutattunk, s mindvégig hittünk magunkban. Sajnos lassú volt a ritmusunk, amikor még tizenegyen játszottunk tizenegy ellen, de tíz emberre fogyatkozva megmutatkozott az elszántságunk."

"Ami Buffon piros lapját illeti, két és fél évvel ezelőtt volt egy hasonló esetem az Inter ellen, s a kapust akkor nem állították ki, ezért arról kérdeztem a játékvezetőt, hogy most mi volt a különbség."

"Ez egy jel számunkra, hogy formában vagyunk, harapunk, s mindig nyerni akarunk."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr225782952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

danimester1 2014.01.26. 11:10:37

Egy szürke eminenciás semmi több.Kezdtük elhinni hogy visszatér a jó formája,de megint csak csalódnunk kellett.Szerintem nem játszott jól sok eladott labdája volt,bár ez igaz az egész csapatra.Mint mondja is a bíró sem állt a helyzet magaslatán,de ez esetben felesleges vele foglalkozni.(Érzésem szerint "csak" annyiban befolyásolta a meccset,hogy kiállította Gigit.)Tegnap írtam,hogy a játékosok elfáradtak fejben és fizikailag is.Ezen nem kell csodálkozni hisz rendszeresen játszanak,Conte nem rotál,a cseréi csak a 70-75-80.-ik perc környékén jönnek,így nem lehet elvárni a cseréktől a jó teljesítményt.(érthetetlen miért nem hozta be a láció öreg fáradt védői ellen Giot?!Igaz a padunk hagy némi kívánni valót maga után.Persze az igazolási időszak vége felé járunk és mi ülünk a babérjainkon.(mert a keret erős...)Írtátok sokan hogy Pirlo lassítja a játékunkat,de tegnap a hiányában (nélküle) sem látszódott semmi sebesség különbség.Szerintem mint írtuk már sokan kiismerték a taktikánkat ezért is nehezebb.Taktikai variációs lehetőség nem igen van a padunk miatt.Természetes hogy nem kell temetni a csapatot én sem teszem,de a neheze még csak most következik.Egyelőre nem érkezett erősítés míg a legnagyobb kihívónk erősített pl. Bastos.Megjegyzem elfért volna nálunk is...

2014.01.26. 17:21:21

@danimester1: Szerintem Marchisio tegnap a jobbak közé tartozott,engem Pogba idegesített nagyon,nem tudom túlpörgött-e vagy csak az eszét játszotta nagyon,de állandóan ő akart a középpontban lenni és kb végig hisztizte az egész meccset...
Szomorú,de abban egyetértek,hogy lassan mindegy Pirlo pályán van-e,mert a játékunk nagyon öregurasnak néz ki néha...

danimester1 2014.01.26. 17:34:47

@fire06: Igazad van Pogba valóban mint egy hisztis kisgyerek úgy viselkedett.Sokszor saját magát is kicselezte és túlzásokba esett. (Érzésem szerint mintha a fejébe szállt volna dicsőség és a 60-70M-s ajánlat "otthonról".) Szerintem elismerhetnék végre a srácok,hogy a 2 bajnoki cím a 2 szuperkupa és 12 meccses veretlenségi sorozat azért nagy mellényt hozott magával amit sokszor látni lehet pláne a kisebb csapatok ellen,és a Bl-ben is a dánok ellen.

Goku06 2014.01.27. 13:57:47

@danimester1: 2 bajnoki cím, 2 szuperkupa, 12 meccses veretlenségi sorozat nagy mellényt hozott?
már a tavalyi szezonban, amikor a veretlen bajnoki cím után elsőszámú esélyesek lettünk a scudettora, megjelent a nagy mellény. Néha Conte ki tudja verni a fejekből ezt, de egyre több győzelem=egyre nagyobb mellény.

Dehát mi vagyunk a Juventus, nagy mellénnyel szoktunk játszani mindig. Csak szépen kimegyünk, elfutkozunk, aztán nyerünk mert úgyis jobbak vagyunk. Olasz mentalitás.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása