A Manchester City is beszáll a Jovetićért folytatott küzdelembe
A Manchester City is beszáll a Jovetićért folytatott küzdelembe

Az Arsenal és a Chelsea után a Manchester City együttese is beszáll abba a hajszába, melynek keretében szeretnék a Fiorentina csatárcsillagát, Stevan Jovetićet a Premier League-be csábítani és most minden esélyük meg is van erre, miután a Juventus érdeklődése az elvágyódó…

Pioli biztos benne, hogy Diamanti marad
Pioli biztos benne, hogy Diamanti marad

Stefano Pioli, a Bologna edzője szerint, Diamanti a következő szezonban is a jelenlegi csapatát fogja erősíteni. Az elmúlt hetekben, számos pletyka keringett arról, hogy Alessandro Diamanti zebra mezben folytathatja pályafutását. Az olasz sajtó szerint, a vöröskékek harmincéves…

Marotta ügyesen játssza ki kártyáit
Marotta ügyesen játssza ki kártyáit

Amikor megközelítőleg két hete a Juventus leigazolta Carlos Tévezt, Beppe Marotta előtt opciók nyíltak meg. Nem csupán azért, mert klasszist igazolt csatárposztra, amelyre évekig vártak a szurkolók és minden bizonnyal a tréner is, hanem amiatt is, mert ezt követően a támadó…

Boldog születésnapot Gianluca!
Boldog születésnapot Gianluca!

A keménykötésű Juve fanok mindig emlékezni fognak Gianluca Vialli Fiorentina ellen nyújtott remek teljesítményére 1996-ban, amikor is támadó a mérkőzés folyamán kétszer is betalált, ám a játékos itt nem állt meg, ahogy tette volna azt bárki más és sütkérezett volna a…

Asamoah szerint erősödik a Juve
Asamoah szerint erősödik a Juve

Kwadwo Asamoah, a Juventus középpályása szerint, a csapat készen áll, hogy a következő szintre lépjen. Az eddigi nyári igazolások, Carlos Tévez és Fernando Llorente érkezésével, az Öreg Hölgy könnyedén magáévá teheti a harmadik bajnoki címet zsinórban, állítja a ghánai…

Ma eldőlhet Ogbonna ügye - FRISSÍTVE
Ma eldőlhet Ogbonna ügye - FRISSÍTVE

Információink szerint a Juventus és a Torino vezetői a mai napon tárgyalóasztalhoz ülnek, hogy nyélbe üssék Angelo Ogbonna átigazolásának ügyét. Az elmúlt hetekben, rendszeresen összeboronálták Ogbonna nevét a Juventus csapatával.  Néhány napja azonban, a Napoli is…

A hét kérdése
A hét kérdése

Javában pörög a mercato, ami egy remek lehetőség arra, hogy újra a régi fényében csillogjon A hét kérdése rovatunk. Túl sablonos lenne azonban, ha azt kérdeznénk: kik lesznek Marotta nyári igazolásai?! Mostanában nap, mint nap erről beszélünk, így az aktuális pletykáknak…

Giak nem megy sehova
Giak nem megy sehova

Az elmúlt héten felröppentek azok a pletykák, melyek szerint a Juventus hajlandó lenne eladniEmanuele Giaccherinit a Sunderlandnak 10 millió euró fejében, ám a játékos ügynöke szerint a Giaccherini nem megy sehova. "Sem én, sem az ügyfelem nem tárgyaltunk senkivel, és Marotta is…

Bonaventura jöhet, Vidal hosszabbíthat
Bonaventura jöhet, Vidal hosszabbíthat

A Juventus élénk érdeklődést mutat az Atalanta fiatal tehetsége, Giacomo Bonaventura iránt. A Juventus elöljárói ezzel két legkedvesebb szórakozásukat köthetik össze, hiszen egyrészt szeretnek az Atalantával üzletelni, másrészt pedig fiatal játékosok fele játékjogával…

Szerződéshosszabbítás Marronéval?
Szerződéshosszabbítás Marronéval?

A legfrissebb hírek szerint a Juventus középpályása, Luca Marrone szerződéshosszabbítást írhat alá a bajnokcsapattal, azonban ezt követően előfordulhat, hogy kölcsönben fog szerepelni egy másik, olasz első osztálybeli csapatnál a következő szezonban. A huszonhárom éves…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása