Ma eldőlhet Ogbonna ügye - FRISSÍTVE

Információink szerint a Juventus és a Torino vezetői a mai napon tárgyalóasztalhoz ülnek, hogy nyélbe üssék Angelo Ogbonna átigazolásának ügyét.

Ogbonna Angelo.jpgAz elmúlt hetekben, rendszeresen összeboronálták Ogbonna nevét a Juventus csapatával.  Néhány napja azonban, a Napoli is bejelentkezett érte és kedvező ajánlattal kecsegtetett a városi riválisnál.

Ennek ellenére úgy tűnik, hogy mégis a Bianconeri játékosa lesz az olasz válogatott középhátvéd. A kulcs, Ciro Immobile játékjogának ötven százaléka lehet.

Amennyiben a Sky Sport Italia információi helyesek, nyolc millió euró és a Genova tulajdonában lévő, ötven százalék játékjog átruházása győzheti meg a Toro vezetőit a transzferről.

Ezzel az ajánlattal, a Juventus közel kerülhet a huszonöt éves védő szerződtetéséhez. Ogbonna átigazolási ügyének a végére ma pont kerülhet.

Frissítés: A Sky Sports újságírója, Gianluca Di Marzio értesülései szerint a két klubnak sikerült megegyezni egy tizennégy millió eurós ajánlatban, valamint sikerült megegyezésre jutni egy másik ügylet részeként Ciro Immobile árában is, amelyet négy millió euróban határoztak meg a felek, valószínűsíthetően ennyiért vette meg a Genoától a Juventus a csatár játékjogának fennmaradó felét. Amint pontos és valóban megbízható hírek lesznek az átigazolásról, arról beszámolunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr805397003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alex8610 2013.07.09. 09:51:53

Úgy tudom pont is került és délután megy orvosira.

Direct_01 2013.07.09. 10:03:33

@Alex8610: Így van,megszületett az egyesség miszerint: 10-11 milliót fizetünk a Toronak,de ez emelkedhet még 3-4millióval plusz Immobile játékjogának fele,amit visszavettünk a Genovátol 4millió euroért.
Ez így elég drágának tűnik Ogbonnáért.

Hoods121 2013.07.09. 10:14:52

Iszonyat sokat fizettunk erte.

Hoods121 2013.07.09. 10:27:31

14millio ogbonnaert ...... ennel tobbet nem is irok.

Trieszt120506 2013.07.09. 10:33:11

Immobile teljes játékjoga jó, ha ér 4 milliót, nem hogy a fele!!

Lieutenant Columbo 2013.07.09. 10:33:52

Én nem bánom,Barzagli már nem 20 éves. Szükség van fiatal tehetségekre!

Trieszt120506 2013.07.09. 10:41:57

Mondjuk gyakorlatilag a Torino pénzén vásároltuk ki Immobile felét a Genoától. De nyilván amiatt van ez a magas ár Ogbonnáért, mert a Toro ezt belekalkulálta...

Tehát 11 millió + 3 millió bónusz. Az még mindig nagyon sok.
Pl.: Egy Astorit vagy egy Adil Ramit vehettünk volna ennél olcsóbban, akiket még mindig többre tartok, mint a nigériai olaszt.

hellan (törölt) 2013.07.09. 11:15:26

Nagyon sok a vetelara es nagy esellyel csere lesz csupan. Sokkal hasznosabb dolgokra is kolthettuk volna ezt az osszeget.

juve28adam 2013.07.09. 11:31:19

Jol lehuzott minket egy szaros Torino, dehat nem is csodalkozom ezen...

WASD 2013.07.09. 11:40:46

Egyetlen pozitivum, hogy lezárult az ügy. Mostmár jó lenne Kolarovért tárgyalni, aki nem egy peremember lenne, mint a vérbeli olasz.

Tony. 2013.07.09. 11:53:04

Gratulálok ehhez a csodás transzfehez. Újabb zseniális húzás, csodálom, hogy nem 20ért vették meg.

RuidaRobert 2013.07.09. 12:01:17

Kb annyiért vesszük (ha valóban...), mint amennyi a piaci értéke (transfermakt). Szóval nincs miért különösebben panaszkodni.

Az meg, hogy megérte-e úgyis csak szezon közben derül ki. Mindenki biztos benne, hogy csak csere lesz, de azt hittük Padionról is, hogy csak vésztartalék, aztán...

Tony. 2013.07.09. 12:06:29

@RuidaRobert: Transefmarkt mindenkit feláraz.

Barolo 2013.07.09. 12:26:16

Nem értem az elégedetlenkedőket.... Juventus egy top csapat.... az ilyen csapatok ritkán tudnak olcsón vásárolni, és akkor is általában olyan távoli piacokról, amik már önmagukba igen nagy kockázatot hordoznak. Udinenek ez általában bejön, a Juve nem ezt az utat járja. Próbáljatok már meg egy kicsit a másik oldal fejével is gondolkodni.... mi a ....-ért adná el a Torino a városi riválisának az egyik legértékesebb játékosát áron alul? Hát persze, hogy a maximumot akarják kihozni belőle, ha már muszáj ezt meglépniük (ennek lehet több oka is). Amikor Tevez érkezett, akkor senki nem sírt, hogy érte minimum 20 millió lett volna a reális, pedig a City drukkerek gondolhatták azt, hogy elkótyavetyélt a vezetőség egy zsenit. Ugyan ez igaz a csatárainkra is..... egyesek 15 millió körüli, összegekkel dobálóznak.... miért adjuk őket el? Azért mert az elmúlt 2 évben (Gio1) a minimum szintet se nagyon hozták.....ráadásul valószínűleg nálunk szegényebb csapatokba fognak igazolni, ahol már a fizujuk is problémás lesz..... ezek után üzleti csoda lenne (mondjuk pl. egy Zenittel összejöhet akár), ha normál áron el tudja őket adni Marotta, de sokkal valószínűbb, hogy bukni kell majd rajtuk..... ez nyilván nem egy jó dolog (ennél mondjuk sokkal rosszabb, ahogy játszottak), de üzletileg szerintem teljesen logikus. Visszatérve Ogbonnára..... szerintem jó hogy jön, kell hátul is a frissítés és a verseny..... beilleszkedési gondja nem hiszem, hogy lesznek.... én szép hosszú és sikeres Juvés karriert gondolok (és persze kívánok) neki. Persze azokkal is egyet értek akik azt mondják, hogy nem ez volt a legfontosabb poszt..... pontosan ezért én még min. 3-4 igazolást várok a nyár folyamán. Forza Juventus!

babo0410 2013.07.09. 12:35:09

@Barolo: Egyetértek a mondanivalóddal annyi kiegészítéssel, hogy Igen is fontos volt Ogbonna leigazolása, és ezt tudta jól a Toro is. Nincs Chiellininek cseréje, pláne ha 3-5-2-t játszunk. A bal oldalon védőként se Peluso nem volt jó, sőt kifejezetten pocsék volt Chiellini helyén, Cáceres meg szintén nem a bal oldalra való. Így kellett valaki, aki be tud ugrani Chiellini helyére, és nem félmegoldás. A BL-ben mondjuk a Reallal vagy a Dortmunddal összefutunk, és Chiellini kidől, nem lehet félmegoldásokat berakni, mert ki is esünk. Így fontos volt Ogbonna leigazolás. Ha nem lett volna fontos ennyire, akkor szerintem nem hoztuk volna el ennyiért.

Ádám.84 2013.07.09. 12:35:17

@WASD: már én is nagyon várom

venember83 2013.07.09. 12:42:35

@babo0410: s akkor minek jött Peluso? Én valamiért 4-3-3-ra tippelek, és ahhoz valóban kellett még egy középső védő Bonu és Barza mellé, Ogbonna meg az.

Csucsukaaa 2013.07.09. 12:44:44

MENNNYIIIIIIIIII?:D Húha kívánom, hogy szolgálja meg az árát és legyen igazi juventino :) Kíváncsi leszek Conte mit lát ennyire benne :)

Ádám.84 2013.07.09. 12:48:02

@babo0410: akkor milyen posztra jött Peluso? Szélsőnek (wingback)?

Drughi Di Bianconeri 2013.07.09. 12:50:32

Ez egy nagyon rosszul kivitelezett business.
Egyenlőre még magam sem értem, tehát adunk nekik 14 Misit, meg még Immobile felét , az egészből ?!
A 14 M önmagában is sok érte, rengeteg.Az 2 Kolarov ára.
Így nézve meg kész vagyon !
Nem egészen látok Marrotta fejébe, hogy vajon miért kellett 2szer annyit kib@szni 1 töltelék emberre,mint egy olyanra,aki szintekkel jobb,ráadásul a KEZDŐBE érkezne, egy évek óta hiányposztnak számító szerepre ?!
Ogbonna egy darabos,lomha játékos, aki erősen túl lett sztárolva (persze csak Olaszországon belül, nemzetközileg azt sem tudják kicsoda, 2 éve a létezéséről sem tudtam jómagam)...de legalább Néger ! :D
Amit nyert Marrotta a réven, Tevez diszkont árú, valamint Llorente ingyenes igazolásával, azt jócskán elveszti a vámon.
Ez minden évben így van, hiszen minden évben vannak nehezen magyarázható,indokolatlan transferei.
Idén Peluso összesen 6 Misiért (hihetetlen,hogy az az ekelábú ugyanannyiba kerül,és vettük meg,mint Kolarov...), és ha érkezik, akkor bizony Ogbonna is idetartozik.
Ha annyira belső védőt akart Conte (mondjuk ezt még mindig nem tudom mi indokolja...), akkor Cobretti kicsit szétnézhetett volna jobban is: olcsóbban sokkal jobbakat is lehetett volna venni.
Most ott tartunk - persze ha megvalósul- ,hogy 19 Millióért vettünk 2 tökéletesen felesleges embert; az annyi,mint egy Tevez-Kolarov kettős...
Az ember kezdene reménykedni Marrottában, hogy végre észhez tér, és felnőtt a feladathoz; de folyvást csalódnia kell...
Hiába na: Kobrából nem lesz Tyrannosaurus Rex :D

juve28adam 2013.07.09. 12:55:08

@Drughi Di Bianconeri: "Ha annyira belső védőt akart Conte (mondjuk ezt még mindig nem tudom mi indokolja...)," -Gondolom kell még1 ballábas védő, hogy tehermentesítse Chiellini-t.

Ádám.84 2013.07.09. 12:55:24

@Drughi Di Bianconeri: Most ott tartunk - persze ha megvalósul- ,hogy 19 Millióért vettünk 2 tökéletesen felesleges embert; az annyi,mint egy Tevez-Kolarov kettős...

kemény...

babo0410 2013.07.09. 13:01:52

@venember83: @Ádám2000: Peluso a szélre jött egyértelműen, ha 3-5-2-t játszunk, akkor wingback lesz, ha 4-3-3-at, akkor szélső védő, de mindenképpen csere lesz csak szerény véleményem szerint.

harciretek 2013.07.09. 13:05:38

@Drughi Di Bianconeri: Megvenni egy Torino legjobb emberét nem ugyanaz, mint elhozni a Cityből a felesleget. A City meg akar/-t szabadulni tőlük, a Torino meg nagy pénzt akar kaszálni a legjobbjáért. Érzed ugye a különbséget a kis- és nagycsapatok viselkedése között az átigazolási piacon... Tudod, nem véletlen az sem, hogy senki nem akar Meloért 20 milliót adni €-ban...

harciretek 2013.07.09. 13:10:25

Még annyit, hogy semmi értelme azt mondani, hogy Ogbonna árán vehetnénk 2 Kolarovot. Ha Conte Ogbonna-t kérte, akkor az ő ára ennyi, kész. Ettől az üzlettől függetlenül még jöhet Kolarov is, vagy más.

juve28adam 2013.07.09. 13:12:48

A negro világpiaci ára emelkedett, ez lehet itt a probléma.

Drughi Di Bianconeri 2013.07.09. 13:17:48

@harciretek: Ez rendben is lenne, csak, hogy mindez nem válasz arra, hogy miként gondolja Marrotta,hogy fontosabb egy töltelék ember, mint egy KEZDŐ szintű játékos, ráadásul gombokért, az most az ügy szempontjából lényegtelen,hogy a City igényt tart e Kolarovra vagy sem.
Kolarov ügye igenis sürgetőbb (lett volna...),mivel érte vannak bőven érdeklődők, míg Ogbonna iránt tudtommal csak a Milan érdeklődött, de ők is letettek róla,hiszen ekkora pénzt nem tudnak kifizetni (és nem is ér ennyit).
Fontossági sorrend !
Meg aztán az,hogy valaki egy kiesőjelölt csapat legjobbja, nem kéne arra predesztináljon valakit,hogy magára húzhassa az olasz rekordbajnok mezét.
A másik problémám meg az,hogy ha tényleg igény volt/van tartalék belsővédőre, akkor lett volna olcsóbb és/vagy jobb opció is...
Attól tartok,hogy a feleslegesen elherdált 19 Misi (Pelenka + Ogbonna) meg fogja akadályozni,hogy kezdő szintű játékos érkezzen hiányposztra (bal hátvéd, illetve szélső).
Azt hiszem emiatt szidtuk/szidjuk sokan Marrottát, hiszen pénz van rendesen, olasz viszonylatban meg főleg, nálunk, csak nem mindig jól van az elköltve.
19 Millióból érkezhetett volna Kolarov meg egy tisztességes szintet képviselő, Ogbonnától jobb és/vagy olcsóbb védő.
Ehelyett ennyiből jött Pelenka meg a feka...

tjunior 2013.07.09. 13:52:28

@Tony.: Akkor gondolom Vidal sem ér 35 milliót, amúgy meg az érték meg az ár között van némi különbség.
Ogbonna ennyiért kicsit drága, viszont péntek előtt itt lehet, így szinte teljes a keret, ahogy kérte Conte, csak egy Kolarov hiányzik. Lassan lehet az eladásokra koncentrálni.

RuidaRobert 2013.07.09. 14:21:23

Bírom, hogy mindenki biztos benne, hogy a padra jön csak. Lehet, hogy ezáltal Conte jobban fogja rotálni a védelmet is, nem csak a támadókat. Illetve Islát is a kezdőbe vártuk, aztán....ellenben Padionról úgy gondoltuk, hogy labdaszedőnek jön kb, erre fel ott volt a Bl-ben a Bayern ellen.

Gyanús, hogy Conte és Marotta tisztában van vele, hogy kire és miért van szükségünk.

mpite 2013.07.09. 14:22:22

A Corriere már azt is tudni véli, hogy egy négy éves szerződést ír alá, évi 1,7 milliós fizetéssel.

MdewC 2013.07.09. 14:43:36

Forza! Személy szerint nagyon örülök neki. Hosszú távú befektetés, remélem kihozza magából amit várnak tőle! Hajrá! ;)

MdewC 2013.07.09. 14:43:58

Forza! Személy szerint nagyon örülök neki. Hosszú távú befektetés, remélem kihozza magából amit várnak tőle! Hajrá! ;)

harciretek 2013.07.09. 15:25:37

@Drughi Di Bianconeri: Szerintem ennyi pénzért nem tölteléknek jön, Conte valószínüleg komolyabb szerepet szán neki. Valami hasonlót várok, mint amit Pogba csinált, ha vki kicsit fáradtabb lesz hátul, esetleg sérült, Ogbonna egyenértékű beugró lehet. Igazából a beugró nem is jó szó, Pogba megmutatta, hogy év végére ő is több lett annál.

Ami Kolarovot illeti, ha olyan nagy iránta az érdeklődés, biztosan nem 6 millióért fog elkelni. Én egyelőre csak az Interről hallottam, de ha igazán akarjuk, akkor úgyis hozzánk jön, mert olasz csapat jelenleg nem tud velünk versenyezni. Valószínűleg Marrotta, Conte azért nálunk jobban tudja, mikor, miért és kit lehet/kell elhozni.

hellan (törölt) 2013.07.09. 15:27:54

Immobile masik nem mi adjuk ne h igy szamoljatok mar. Meg el kell dontenunk h eladjuk-e vagy sem 3Mert, semmi koze nem lesz az Ogbonna bizniszhez.

Tony. 2013.07.09. 15:51:48

@tjunior: Légy szíves Vidal-t ne hasonlítsd egy senkihez.

Drughi Di Bianconeri 2013.07.09. 16:04:45

@harciretek: Csak hogy Pogba egy óriási, nemzetközi szintű szupertehetség, akit érthető,hogy nem lehetett padoztatni,így kapott bőven lehetőséget.
De egy Ogbonna kit szorítani ki, vagy kit tudna pótolni érdemben ?!
Elvben Bal lábas védő, tehát Chiellinit szerinted tudná a mennyiségén kívül pótolni ?!?!
Na ugye, hogy nem !
Ergo totál felesleges.
Az meg aztán érv, hogy Marrotta meg Conte tudja.
Tehát ők szentek és sérthetetlenek, meg tévedhetetlenek is....
Attól mert Conte ízig-vérig Juventino, aki kiváló, legendás játékosunk volt, és jó úton van afelé,hogy edzőként is azzá váljon; attól még nem tévedhetetlen.Most nem sorolom,hogy mi miatt is nem,de szerintem sejtheted,hogy mire illetve kikre gondolok.
A Galata is érdeklődik iránta, ők meg nem fognak szarozni 6 M fonton.
Az meg amúgy mit jelent, hogy "ha nagyon akarjuk" ?!
Azé,aki kifizeti.Pont.
Ott az élő példa: Jovetic,aki hiába akar kézzel-lábbal hozzánk kerülni, nem fog, mert hülyék lennénk kifizetni azt a nevetségesen irreális összeget érte, amiért Della Valle hisztizik.
Pogba 19 éves kölyökként érkezett a ManU-ból, de már lehetett tudni,hogy óriási potenciál rejlik benne, főleg az általános "fiatal tehetség" igazolásainkhoz képest, akik vszínűleg soha nem fognak Juve-mezben pályára lépni.
Ogbonna se nem túlzottan fiatal(bár OK, védőnek,főleg olasz védőnek fiatalnak lehet tekinteni, azonban ahhoz képest,hogy egy Varane, a maga 20 évével a Real Madrid legjobb védője lett...), se nem tehetséges.
Ogbonna sehogy nem ért meg ennyi pénzt, ez kicsit elhamarkodott, luxus igazolásnak érzem, és luxus igazolás alatt nem a minőségét értem.
Mivel lenne rosszabb, ha a saját fiatal tehetségünket, a 20 éves Masit dobnánk be a nem is olyan mély vízbe (azaz,hogy játszik évi 5-10 meccset maximum),mint,hogy ugyanezért a funkcióért gazdagítjuk a városi riválist 14 Millió euróval, egy fele annyit se érő játékosért ?!
Számomra abszurd mindez.
Volt már rosszabb igazolásunk is, feleslegesebb is.De ez még nem teszi jóvá sem magát a transfert, sem magát Ogbonnát.

tjunior 2013.07.09. 16:16:36

@Tony.: értem, ezzel az érvel támasztod alá azt a kijelentésedet, hogy a transfermarkt mindenkit túlértékel?

Barolo 2013.07.09. 16:22:36

@Drughi Di Bianconeri: Ogbonna fele annyit sem ér mint Masi? Azért az ilyen kijelentést kicsit elnagyoltnak érzem. Nagy tehetség, de azért erre a kérdésre csak max. néhány év múlva kaphatunk választ. Speciel Ogbonna is volt korosztályos válogatott is. Ráadásul Olaszországban nagyon nem szokás 20 éves játékosoknak esélyt adni nagy csapatban. Pogba persze jó ellenpélda erre. Forza Juventus!

Drughi Di Bianconeri 2013.07.09. 16:28:29

@Barolo: Szövegértés Rulez !
De lehet, hogy a hosszú kommentem miatt lett zavar a gépezetedben.
Úgy értettem, hogy a 14 M-nak nem éri a felét sem :)

Barolo 2013.07.09. 16:33:35

@Drughi Di Bianconeri: Ok. Így már logikusabb! :) A reális értéke amúgy szerintem is közelebb van a 7m-hez mint a 14-hez, de mint fentebb írtam egy ilyen esetben rengeteg minden befolyásolja az árat, ált. nem a mi javunkra. Forza Juventus!

harciretek 2013.07.09. 16:51:45

Olaszországon belül Ogbonnát is elég sokra tartják, és azért az olaszok értenek hozzá, hogy mitől lesz klasszis egy védő (nemcsak a Milan, hanem a Napoli érdeklődéséről is lehetett hallani). Valószínűleg Prandelli sem azért nézte ki magának a Serie B-ből, mert kellett neki még egy csoki a csapatba. Van potenciál a srácban, és ezt nemcsak én mondom. Az meg, hogy hozzuk vissza a 20 éves Masit... Azért mert tavaly játszott 2 jó edzőmeccset? Gondolod, hogy nem figyelték, hogy az elmúlt szezonban hogy teljesített és ha érdemesnek ítélték volna, akkor nem hozzák vissza? Szerintem valószínűleg a döntéshozók többször látták a szezonban játszani, mint te vagy én, nem gondolod? Egy védőnek Olaszországban elsősorban a játékot kell tudnia olvasni, ehhez pedig rutin, pályán töltött meccsek kellenek (ritkán szaladgálnak 20 éves védők az olasz csapatokban). Ha pedig választanom kell egy 14 milliós válogatott közelében lévő 25 éves között, akiben ott a lehetőség, hogy befut és mondjuk egy 7-8 milliós ténylegesen cserének érkező 30 éves között, én is az elsőt választanám.

A "ha tényleg akarjuk" azt jelenti, hogy ha letesszük érte a pénzt mi is és az Inter is (vagy Galata), jelen helyzetben 100-ból 99 focista minket választ.

Az meg, hogy Conte sem tévedhetetlen. Nem hát, de ha egy embert kéne választanom a Juventusból, akit soha nem engednék el, az ő lenne. Hány edző váltotta egymást az idejövetele előtti 2-3 szezonban?! Ne felejtsük el, hogy milyen volt a játékunk és a játékosok hozzáállása akkor és most! És nem a pályájuk csúcsán járó világsztárokból rakott össze veretlenül bajnokságot nyerő majd címét megvédő csapatot, hanem már kiégettnek hitt (Pirlo, Barzagli,...) és nem annyira szem előtt lévő játékosokat (Vidal, Lichsteiner, Asamoah, Pepe, Giach,...) kovácsolt egységbe. Szóval ha valakinek a munkáját nem vonom kétségbe, akkor az ő.

Drughi Di Bianconeri 2013.07.09. 17:23:47

@harciretek: De érted, ez önmagában abszurd számomra, hiszen ha állítólag pénzszűkében vagyunk (NEM), akkor meg főleg luxus olyan posztra igazolni embert, értéke duplájáért, ahová bőséggel megvagyunk.
Ehhez képest mondtam azt, hogy erre a szerepkörre ott van Masi, vagy akár Sörensen, vagy Marrone, de leginkább Cáceres, hogy beugró, tehermentesítő védő legyen !
A Masi üggyel kapcsolatban: lehet,hogy figyelték, de szerintem valószínűbb, hogy az történik vele is (és Sörensennel, valamint koncentráltan Marroneval is),ami oly' jellemző a mélyponton lévő Serie A.ra, egyszerűen leszarják a klubok a tényleges fiatal tehetségeket, és kis-, közép-, vagy még rosszabb esetben Serie B csapatoknál rohadnak...
A tehetség megítéléséhez elég 1etlen meccs is, a klasszis-faktor az, aminek felismeréséhez sokkal több kell.Masi tehetség, Ogbonna tehetségtelen.Söresen is tehetség, és Marrone is.
Tehát van nálunk így, vagy úgy 2,5 ember (Marrone csak félig védő,bár szvsz. klasszis védő lehet,köéppályásként max átlagos)
egy olyan szerepkörre (beugró védő, évi max 5-10 meccsel),akik fiatalabbak és szvsz tehetségesebbek is Ogbonnánál ! Erre érzem feleslegesnek kiadni a 14 Millát, ez kicsit amolyan újgazdagos igazolás: nem hiányposztra igazolni, áron felül, egy nem is túl jó playert.
Ha annyira bővíteni akarták a védelmet (létszámban), és nem akarnak/mernek hagyatkozni a már említett tehetséges fiataljainkra,akkor ott van a lejáró szerződésű Douglas Teixeira a Twentében, aki egy benga, feka állat, szintúgy mint Ogbonna,és Ő is 25 éves,és tud annyit bőven mint Ogbonna, csak ingyen van (Marrottától azt várná az ember,hogy kiszúrja a félszeme az ilyen opciókat).

Ez az, a Te érvedben is ott az esetlegesség : "Ha", de egyenlőre nyoma sincs,hogy konkrét ajánlattal álltunk volna elő,nyilván ha nem teszünk érte ajánlatot, akkor másé lesz, ez ilyen egyszerű. Az más kérdés,hogy valóban nem kéne vetélytársat jelentsen a jelenlegi sInter , de még a Galata sem a transfer piacon.

Ki mondta,hogy én elengedném Conteét ? :O
Valamit nagyon félreértettél Cimbora !
Isten ments !
Személy szerint az a vágyam, hogy itt lesz hosszú évtizedekig,és Ő lesz a Juve Fergusonja, hasonlóan sikeres szezonokat produkálva :)
Egyet értek veled abban , amiket mondasz vele kapcsolatban !
De hidd el,hogy Ő sem tévedhetetlen; és az,hogy az esetlegesen felmerülő, akár ritka, vagy piciny hibáit felismeri, észreveszi valaki; még nem jelenti azt,hogy kétségbe vonná a munkáját :)

tibbyjust 2013.07.09. 18:36:58

"És akkor elérkezett a 2014-es BL döntő. Bonucci lába még mindig gipszben,Chiellini hét végén összeszedett húzódása pedig nem jött rendbe.
A Juve a Barzagli,Marrone, Masi védőhármassal néz szembe a Ribery,Mandzukic,Robben vezette rohamokkal"

Drughi Di Bianconeri 2013.07.09. 18:46:44

@tibbyjust: Ez jópofa :)
Mert aztán Ogbonna-tól megrettenne Ribéry, Götze, Müller és a többiek :D :D :D

MdewC 2013.07.09. 19:10:26

@Drughi Di Bianconeri: Forza! Sztem jó lesz a srác, tény, h nem a leg égetőbb hiányposztra jött, de jobb, h itt van mint pl a Napoliban. Plusz év közben bármi megeshet. Az pedig, h tehetségtelen, nem igaz. Leg is kapjon egy sanszot! :) Jó lesz ez, abszolút jobban állunk, mint 1 hónapja gondoltam. :)

2013.07.09. 21:38:36

14 millió ezért a csávóért?!Peluso+Asamoah fele+Ogbonna=nagyjából 28 millió euró...hát grat,Kolarov ára nagyjából 8 millió körül lehet,középhátvéd nemtom minek kell annyira...ezek nélkül a felesleges emberek nélkül plusz néhány eladásból már meglenne Jovetic meg Kolarov is,nem értem...komolyan nem értem!

WASD 2013.07.09. 21:59:31

@fire06: Asamoah megvétele mitől lenne felesleges?

Hoods121 2013.07.09. 22:52:25

@fire06: nagyon igaz sajnos.
@WASD: ennyiert?

Sischo 2013.07.09. 23:18:57

Jó lenne ez az igazolás ha Ogbonna 22-23 éves lenne, de most már 25 éves azt pedig már nem nevezik annyira fiatalnak.

2013.07.09. 23:42:37

@WASD: Attól,hogy 18 millióért nála ezerszer jobb játékosokat lehetett volna szerződtetni,nem egy nélkülözhetetlen láncszem,4-3-3-ban például semmi helye nincsen,márpedig át kell állnunk a 3-5-2-ről,mert kiismerhető lett ez a taktika.Sokan mondják,hogy középen van az eredeti posztja Kwadwo-nak,hát egyszer láthattuk is,de bárcsak ne láttuk volna,szélen meg semmitől sem átlag feletti,sokat fut,de nem tud passzolni,nem tud beadni,nem tud cselezni,ha mondjuk a helyén egy Bale futkorászna,akkor azt mondanám,hogy maradjon a 3-5-2,így viszont semmi értelme,középső középpályást venni meg sztem felesleges volt,van négy klasszis középső középpályásunk,plusz lehetőséget lehetne adni egy-két fiatalnak(pl.:Appelt,Cevallos,Bouy),ők tehetségesek,sokkal többre vihetik,mint Asamoah.

supicool 2013.07.10. 08:24:43

Ráadásul tegnaptól már csak Masi játékjogának felét birtokoljuk, újabb grat az idióta sportigazgatónknak nevezett valakinknek.
Komolyan valaki térjen már észhez és tiltsák be a picsába, ezt a fél játékjogos baromságot...

tjunior 2013.07.10. 09:43:04

@supicool: Nem fogják, mivel azért találták ki az egészet, hogy a másik csapat is érdekelt legyen a játékos fejlődésében. Máshol meg magasabb visszavásárlási opcióval adják oda a fiatal játékosokat azért hogy érdekelté tegyék a kisebb csapatokat. Semmi baj sincs ezzel. max kicsit bonyolultabb a sztori.

WASD 2013.07.10. 13:06:47

@fire06: Asamoah helye 4-3-3ban középen van. Tavaly egész szezonban wingbacként tolta mivel nem volt más játékos, aki ott tudott volna játszani. Elfogadható teljesítményt nyújtott, úgyhogy azelőtt soha nem játszott ott. Középen egy meccse volt, akkor lehet gyenge volt, de azelőtt Udinesebe egész szezonban középen nyomta nem is akárhogy. Légyszíves sorold, hogy milyen játékost hoznál 18 millából a posztjára, akik ezerszer jobbak nála. Jelenleg 2 klasszis középpályásunk van(Vidal, Pirlo), attól, hogy Marchisio a kedvenced még nem lesz klasszis(bár őt se láttuk volna a meccsek 80%ba) és Pogba még nem az.
Appelt peremember volt a legkevesebb pontot szerző Serie B-s csapatba, Cevallos a primavereba csere, Bouy meg február óta sérült. Őket szeretnéd látni a nagycsapatban?

RuidaRobert 2013.07.10. 13:10:31

@tjunior: +1

Egyébként azt valaki tudja, hogy a válogatott játékosok mikor csatlakoznak a többiekhez?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása