A Juventus nehéz mérkőzésen, a 91. percben szerzett találattal gyűjtötte be a nagyon fontos három pontot az Udinese elleni hazai bajnoki találkozón, s az újabb sikerhez szükség volt Buffon klasszis védéseire is, különösképpen a veterán Di Natale emelésénél.
Az egyre jobb formába lendülő Llorente, aki a győztes gólt fejelte, a mérkőzést követően nyilatkozott a sajtó képviselőinek:
"Boldog vagyok, mivel ez egy rendkívül nehéz mérkőzés volt, számos helyzettel, amelyeket nem tudtunk gólra váltani." - nyilatkozta Llorente a Sky Sport Italianak.
"A végén sikerrel jártam, s most nagyon boldog vagyok. Győznünk kellett, s ezt meg is tettük, jóllehet későn, igazi küzdelmet követően."
Ez volt a Juventus hatodik győzelme zsinórban, amelyeken a csapat még gólt sem kapott, s köszönhetően a Roma újabb botlásának, az Öreg Hölgy három pontra növelte előnyét a tabellán.
Llorente negyedik bajnoki találatát szerezte, s az Udinese elleni találkozó azért is különleges volt, mert a lelátón több, mint tizenkétezer gyerek foglalt helyett a lezárással sújtott szektorokban.
"Csodálatos volt ennyi gyereket látni a lelátón. El sem tudtam volna képzelni, hogy ilyen fantasztikus rajtot veszünk ebben a szezonban. Azon dolgozom, hogy minden egyes nappal még jobban teljesítsek."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.