Conte: "Vidal védőnek is kiváló"

A Juventus mestere elégedettséggel szólt csapatáról a Livorno elleni idegenbeli győzelmet követően, s viccesen azzal fenyegette meg Vidalt, hogy mostantól majd védőként számol vele.

Conte Antonio 2_1.jpg"Egyértelmű, hogy különleges, ahogy az eredmények érkeznek. A srácok valami igazán nagyot művelnek, még akkor is, ha még csak a tizenharmadik fordulónál járunk." - nyilatkozta Conte a Sky Sport Italianak.

"A jövő alapjait fektetjük le, azonban a Roma és a Napoli is nagyon jól teljesít, és versenyben lesznek majd velünk."

"Tetszett a mai teljesítmény, mivel a Real Madrid vagy a Napoli elleni mérkőzéseket, valamint a válogatott találkozókat követően, az ilyen meccseken megjelenhet az arrogancia vagy az önteltség, de ellenálltunk ennek."

"Szinte semmit sem kockáztattunk hátul, s fontos győzelmet arattunk. Nagyon nehéz egy olyan csapat ellen játszani, amely tíz emberrel védekezik, s megpróbál kontrázni. A félidőben megbeszéltük, hogy mi az, ami nem működik, s a második félidőben sokkal jobban megtaláltuk a területeket."

Az eltiltások és sérülések következtében, Arturo Vidal, szokatlan módon, a védelemben kapott szerepet.

"A végén feldühített egy kicsit egy nagyképű mozdulattal, de összességében fantasztikusan teljesített. Még az is lehet, hogy ez a legjobb pozíció számára! Ez megoldhatja azt a problémámat, hogy mit kezdjek ennyi kiváló középpályással. Egyszerűen csak a védelemben játszatom majd Vidalt!"

Szerdán hazai Bajnokok Ligája mérkőzés következik az FC København ellen, amelyen csak és kizárólag egy győzelem tarthatja életben a Juventus továbbjutási esélyeit.

"A mi kezünkben van a sorsunk, s ez a legfontosabb. Ha jól teljesítünk, tovább fogunk jutni, de ha ez nem sikerülne, az azt jelenti, hogy még fejlődnünk kell. A csapat folytatni akarja ezt a Bajnokok Ligája kalandot, s mindent megtesz majd azért, hogy ez sikerüljön."

A mérkőzést szomorú esemény árnyékolta be, hiszen a Livorno csapatkapitánya, Andrea Luci a héten jelentette be, hogy kisfia ritka betegségben szenved.

"Beszéltem Andreával, s elmondtam neki, hogy mindannyian, akik apák vagyunk, tudjuk, hogy mit jelent ez. Már régóta jól ismerem, hiszen a Juventusnál játszott az ificsapatban, amikor itt voltam, s el akartam vinni az Arezzóhoz. Vele vagyunk, s a lehető legjobbakat kívánjuk neki és a családjának."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr815654389

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vico94 2013.11.25. 09:45:38

"A végén feldühített egy kicsit nagyképű mozdulattal, de összességében fantasztikusan teljesített." Ezt csak én nem értem, hogy mire gondol? :D

neuropa 2013.11.25. 09:45:40

Conte roppant elegánsan szokott nyilatkozni (fordítástól függetlenül), ez is jó volt olvasni.

Apuleius 2013.11.25. 10:10:40

@neuropa: Még hogy fordítástól függetlenül! :-DDDD

neuropa 2013.11.25. 11:03:09

@Apuleius: Úgy értettem, hogy amiket általában nyilatkozik, a tartalom, az többé-kevésbé független a fordítás minőségétől, ki lehet venni, hogy valaki felvág vagy tisztelettel beszél másokról. Természetesen nem akartam elvitatni az érdemeidet, remek fordítás lett. :)

A blogon talán van 1-2 szerző, akinek magyar szöveg helyett néha tükörfordított angol mondatszerkezeteket dob ki a gép, de ott az erőfeszítést szoktam jutalmazni. Pár év és felzárkóznak ők is az általad kijelölt minőséghez. :D *nyelv vissza*

realsequator 2013.11.25. 12:24:23

Öööö... Lehetne népszavazást indítani, hogy Vidal inkább maradjon kp-n?

Lord Viktor 2013.11.25. 12:36:10

@realsequator: Szerintem a Mester csak viccelt.
A világ egyik legjobb középpályását nem fogja védőként játszatni, főleg annak fényében, hogy Marchisio meccsek óta nem csinál semmit.

Tony. 2013.11.25. 14:38:56

Több helyen olvastam már. Természetesen poénnak szánta.

Bár van egy rész, ami szintén inkább poén, de azt meg komolyan mondta:

"Ez megoldhatja azt a problémámat, hogy mit kezdjek ennyi kiváló középpályással."

Mivel Marchisio lassan már nem is számít, így éppen hogy csak ki tudunk állítani egy középpályás sort.

daneeka 2013.11.25. 19:44:56

Vidal már korábban is játszott védőként a csapatban. Sőt, a válogatottban balbekk is volt.

ToTTy-Juve 2013.11.25. 19:54:21

@neuropa: +1 (és nem a posztok minősítése miatt) :)

MDaniel98 2013.11.28. 18:52:02

Vidal mindenhol jó(kapuban még nem láttam)!Személyes kedvencem.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása