Emanuele Giaccherinit nem bánta meg, hogy elhagyta a nyáron az olasz bajnokot, és a Sunderland mezét öltötte magára.
A huszonnyolc éves középpályás júliusban nyergelt át az angol bajnokságra, miután a két egyesület megegyezett egy hét és fél millió eurós kivásárlási árban.
„Nehéz volt elhagyni a Juventust, ám ez mindannyiunk, a klub és jómagam gazdasági érdekeit szolgálta.” - nyilatkozta a játékos a Radio Mana Sport munkatársának.
„Kiváló csapattól távoztam, de jelenleg elégedett vagyok a pillanatnyi helyzettel. Gyönyörű élményekben van részem, azokra, amelyekre vágytam.”
„Az angol futball rendkívül fizikai és kevésbé alapszik a taktikára, azonban jóval kisebb nyomás is érzékelhető ebben a bajnokságban.”
Többször kinyilatkoztatott elégedettsége ellenére Emanuele Giaccherini neve felmerült egy lehetséges, olasz bajnokságba való visszatérés kapcsán, mivel a középpályás klubja nehéz időszakot él át az angol első osztályban.
Az együttes, amelyet már nem a márciusban érkezett Paolo Di Canio irányít, a kiesési zónában találja magát, miután csupán hét pontot gyűjtöttek tizenegy mérkőzés során.
„Pillanatnyilag csak azzal foglalkozok, hogy jól teljesítsek az angol klubomnál. A jövőben pedig meglátjuk, hogyan fognak alakulni a dolgaim.” - zárta az interjút a Torinóban sokak által hiányolt Emanuele Giaccherini.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
neuropa 2013.11.15. 12:33:38
ToTTy-Juve 2013.11.15. 16:02:32
2013.11.15. 18:57:36
Kotrevák Kelly (törölt) 2013.11.15. 19:46:46
Goku06 2013.11.15. 20:23:25
Nem nyert nekünk meccseket, de azért be lehetne dobni csereként a középpálya mind az 5 posztján. Amolyan kis iparosnak bőven jó. Persze nem a BL-ben, de sok terhet levenne a jelenléte a Vida-Pirlo-Pogba-Marci 4es válláról.
Pepével egy szintre tenném őt is. Nem klasszisok, nemis döntögetnek el meccseket, de lehet rájuk számítani.
Persze nem pótolhatatlan játékosok, szóval nem érezzük annyira meg a hiányát. (Idén inkább a mennyiséggel volt a gond, +1 ember kellene a középpályára, ez akár Giaccherini, akár Marrone, akárki közepes szintű játékos, akár Naingollan megtenné.. nem Giaccherinit személyesen hiányolom, hanem a csere középpályásunkat)
danimester1 2013.11.15. 20:49:15
Goku06 2013.11.15. 22:48:30
És igen, tökéletes csereember, Padoin-Peluso párosnál fényévekkel jobb.