A Juventus igazgatója és egykori legendás játékosa, Pavel Nedvěd úgy nyilatkozott, hogy a klubnál a vezetők biztosak voltak benne, hogy a nyáron leszerződtetett Carlos Tévez sikeres lesz Torinóban.
Az argentin csatár a Manchester City csapatától érkezett kilenc millió euró plusz további bónuszok fejében, és nem kellett számára sok idő, hogy beilleszkedjen és a csapat egyik húzóemberévé legyen.
„Amikor leigazoltuk, biztosak voltunk abban, a játékos garanciát jelent” - nyilatkozta az egykori cseh középpályás a Tuttosport munkatársainak pénteken.
„Carlitos fenomén. Soha nem kételkedtünk ebben és az eredmények is ezt a tényt igazolják.”
A dél-amerikai játékos eddig hat gólt szerzett a Serie A tíz találkozóján, amelyen részt vett, de Carlos Tévez messze nem csak a gólszerzéssel segíti a csapatot.
„Carlos Tévez vezér alkat, megvannak benne olyan tulajdonságok, amik engem és edzőnket jellemzik” - tette hozzá az aranylabdás középpályás. „Minden bizonnyal lett volna helye a mi Juventusunkban.”
„Carlos valódi bajnok. Nem lehet neki ellenállni, amikor labdát akar szerezni, egyszerűen soha nem adja fel a harcot!” - méltatta a Juventus egyik jelenlegi csillagát a torinói szurkolók egykori kedvence.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.