Carlos Tévez úgy gondolja, hogy a Juventusnak győznie kell a Real Madrid elleni két mérkőzés legalább egyikén ahhoz, hogy továbbjussanak a Bajnokok Ligájának B csoportjából.
„Úgy gondolom, hogy a Real Madrid ellen legalább egyik meccsen nyernünk kell, hogy folytassuk a csoport után a küzdelmeket.” - nyilatkozta a csatár a Tuttosportnak.
„Nem számít, hogy ez a Bernabeu stadionban vagy hazai pályán történik meg.”
„Már játszottam a Santiago Bernabeu gyepén a Manchester City mezében és a hangulat egyértelműen forró lesz. Azonban félelem nélkül lépünk pályára – félelem nem létezik a futballban.”
„A Real mindig is a Real lesz” - tette hozzá az angol bajnokságból igazolt támadó. „Hihetetlen potenciállal rendelkeznek, tulajdonképpen ők intézménynek tekintendők, ahogy például a Manchester United is.”
„Figyelmen kívül hagyva jelenlegi formájukat, a Madrid továbbra is nagyszerű csapat, amelyet rendkívül tisztelek.”
Ma este Carlos Tévezt támadásban Fernando Llorentével párban fog pályára lépni, és egyes hírek szerint a formáció is változik 4-3-1-2-re, amiben Martín Cáceres és Giorgio Chiellini vagy Angelo Ogbonna lesz felelős a királyiak széleinek semlegesítésével, míg trequartistaként Claudio Marchisio bizonyíthat, ami rá is férne az utóbbi idők gyenge teljesítményeit követően.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.