A Real Madrid legnagyobb erőssége, Cristiano Ronaldo a szerdai összecsapás előtt maximális tiszteletet érez csapata soron következő ellenfelével, a Juventusszal szemben.
"Egy erős Juventusra számítunk, még akkor is, ha vereséget szenvedtek az utolsó bajnoki mérkőzésükön." - nyilatkozta a portugál extraklasszis a Bajnokok Ligája csoportmérkőzést megelőző nyilatkozatában. "A Juventus elleni találkozó hatalmas mérkőzés lesz, amelyet meg akarunk nyerni. Koncentráltnak kell maradnunk."
Ronaldo az egyik legnagyobb veszélyforrást Carlos Tévez személyében látja, akivel egykor csapattársak voltak a Manchester Unitednél, így jól ismerik egymást.
"Már játszottam Tévezzel és jól megértettük egymást. Óvatosnak kell lennünk vele holnap, mivel ő egy rendkívül veszélyes játékos. A Bajnokok Ligája a legfontosabb versenysorozat, de bármelyik sorozatban is szerepelek, mindig győzni akarok. A holnapi este végén kilenc ponttal akarunk állni."
A Real Madrid szezonja ugyan kicsit döcögősen indult, azonban így is a spanyol csapat számít a mérkőzés esélyesének.
"Egyre jobbak vagyunk. Egy kicsit gyengébben kezdtünk, de fejlődünk minden tekintetben. Így kell folytatnunk. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy Ancelottival dolgozhatok, aki kiváló munkát végez. Ennél nem is lehet többet mondani. Mindent bele akarok adni érte, ami tőlem telik."
A Real Madrid hibátlanul, százszázalékos teljesítménnyel várja a mérkőzést, míg a Juventus európai rajtja gyengén sikerült, s a csapattól csupán két döntetlenre futotta az FC København és a Galatasaray ellenében.
"Hat pontot gyűjtöttünk, s senki sem juthat tovább csupán hat ponttal. Nyugodtak és koncentráltak vagyunk. Győzni akarunk holnap, hiszen ez önbizalmat adhat a hétvégi mérkőzésre a Barcelona ellen. Nem hiszem, hogy ez a hét döntő volna, de tény, hogy nagyon fontos számunkra. Nem úgy kezdtünk, ahogy azt szerettük volna, de egyre jobbak vagyunk."
A Juventus egykori sportigazgatója, Luciano Moggi a minap nem mulasztotta el ismételten megemlíteni, hogy a klub egykor milyen közel állt Ronaldo szerződtetéséhez, amikor a portugál játékos még a Sporting Lisszabon alkalmazásában állt.
"Mindenkihez közel voltam... De az egyetlen bizonyosságot számomra a Manchester United jelentette." - folytatta a madridi gólfelelős. "Komolyra fordítva a szót, valóban közel álltam a Juventushoz tizennyolc évesen, de inkább a Manchester Unitedet választottam a történelmük miatt, valamint a fejlődésem érdekében."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.