A pénteki válogatott találkozót követően Giorgio Chiellini egyértelműen tagadta azokat a pletykákat, amelyek Cesare Prandellit nevezik meg a Juventus következő edzőjének, valamint a védő szólt pár jó szót Mario Balotelli ügyében is.
A Juventus játékosa a Dánia elleni 2-2-es döntetlen utáni sajtótájékoztatón osztotta meg gondolatait a sajtóval a Coverciano edzőkomplexumban.
„A következő, Örményország elleni mérkőzés nem tekinthető érdektelennek, hiszen veretlenül kívánjuk befejezni a selejtezőket.” - nyilatkozta Giorgio Chiellini.
„Mario Balotelli hiánya nem eget rengető probléma, csupán nem érezte jól magát. Reméljük, hogy kedden készen fog állni arra, hogy pályára lépjen. Marionak nem volt szerencséje a keret mostani összehívásakor, mivel megsérült az első edzésen, majd belázasodott.”
„Ez Mario Balotelli olasz válogatottja és az is marad, még ha nélküle is tudunk játszani. Senki sem pótolhatatlan. Bizonyos személyek nem zárták szívükbe Mario Balotellit, de az ő karrierje már csak ilyen. A válogatottban való szereplés segített az ellene irányuló antipátia csökkentésében.”
Ezen a héten az újságokban felröppent a hír, hogy Cesare Prandelli lemond a szövetségi kapitányi feladatokról a világbajnokságot követően, majd átveszi a Juventus irányítását.
„Azt hiszem, hogy erről túl korai beszélni, mivel rengeteg szál köti a Juventushoz Antonio Contet, valamint a válogatotthoz Cesare Prandellit. Jól teljesítünk, és csupán pozitívan beszélhetünk Cesare Prandelli munkásságáról, azonban ezek a pletykák, amelyek a Juventus kispadjával hozzák hírbe, csupán a fantázia szüleményei.”
„A Roma meglepett mindenkit, nem számítottam rá, hogy az első hét meccsüket mind győzelemmel fejezik be. Mindemellett nagyszerű futballt játszanak és néha a két évvel ezelőtti Juventust juttatják eszembe, főleg annak a lelkességnek köszönhetően, amellyel sikerül megoldaniuk a nehéz helyzeteket.”
„Olyan energiával rendelkeznek, aminek a segítségével bármit megtehetnek. Izgalmas a játékukat nézni. Őket is meg lehet állítani, ahogy bármelyik csapatot, de remélem, hogy nem folytatják ugyanígy a sorozatot.”
„Figyelembe véve a sorsolást, a Juventus jól kezdte a szezont és továbbra is mindig csak a következő meccsre kell figyelnünk.” - zárta kissé közhelyesen az interjút Giorgio Chiellini.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
MDaniel98 2013.10.13. 13:39:13
Goku06 2013.10.13. 17:24:31
Nem véletlen nyilatkozgat arról hogy nem tud átállni a másik felállásra, mert nincs hozzá alapanyag.
Valamint ha a nyár elején tényleg kikötötték hogy akkor hosszabbít szerződést ha megkapja amit akar... hát nem kapta meg, lehet mérges emiatt.
2013.10.13. 17:49:32
MDaniel98 2013.10.13. 18:48:41
Goku06 2013.10.13. 23:49:39
De én kinézem a vezetőségből, hogy ha nem lenne meg a scudetto akkor Conte lenne a bűnbak. (jelenlegi állapotokat tekintve mondom ezt! de ne legyen igazam)