A legújabb fejlemények arra utalnak, hogy nem zárható ki, hogy a Juventus játékmestere, Andrea Pirlo az angol első osztályba tartana, miután a szerződéshosszabbítási tárgyalások nem jártak sikerrel.
A regista szerződése a jelen szezon végén jár le és az olasz bajnokcsapat edzője fokozott figyelemmel követi a tapasztalt középpályás játékát, hogy fényt derítsen arra, mennyire korlátozza Andrea Pirlo teljesítményét a kora, ebben a helyzetben pedig egyáltalán nem zárható ki annak a lehetősége, hogy a játékos januárban távozik Torinóból.
A Daily Mail értesülései szerint egyáltalán nincs hiány a kérőkben, Európában több klub is szívesen látná az olasz világbajnokot és kétszeres BL-győztest, az angol bajnokságban például olyan csapatok, mint a Manchester United, Chelsea, Arsenal és Tottenham.
Továbbá annak a lehetősége sem zárható ki, hogy Andrea Pirlo egykori edzője mellé szegődne és ezzel a Real Madrid csapatát erősítené, bár a rendkívül erős madridi középpálya következtében határozottan valószínűbb, hogy Andrea Pirlo inkább a Premier League felé venné az irányt, amennyiben nem jut megegyezésre a Juventus vezetésével.
Andrea Pirlo karrierje során egyszer már rácáfolt a kétkedőkre, amikor is kulcsszerepet vállalt a Juventus több év után megszerzett első bajnoki címében, majd a következő szezonban is bajnokságot nyert a csapattal, miután Massimiliano Allegri 2011-ben könnyedén megszabadult tőle nem meghosszabbítva a szerződését.
A középpályás a válogatott számára is fontos szereppel bír, száznál több válogatott szereplést tudhat maga mögött és megkérdőjelezhetetlen érdemei vannak a 2006-os németországi világbajnokságon aratott végső győzelemben is.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.