A spanyol sajtó értesülései szerint a Juventus előreláthatólag ajánlatot tesz majd a Real Madridnak középpályására, Xabi Alonsóra. A Fichajes azt állítja, hogy az Öreg Hölgy kísérletet tesz majd arra, hogy már januárban Torinóba csábítsa a fővárosi klub játékosát.
A spanyol válogatott középpályás a jelenlegi szezon során még egyetlen alkalommal sem lépett pályára Carlo Ancelotti csapatában, azt követően, hogy a felkészülési időszakban sérülést szenvedett.
A madridi csapat eddigi mérkőzésein Luka Modrić, Sami Khedira és az ifjú Casemiro is lehetőséget kapott a középpálya közepén, így a Liverpool egykori játékosának nem lesz könnyű dolga, ha vissza akarja verekedni magát a kezdő tizenegybe.
A Fichajes azt is tudni véli, hogy a Juventus 6 millió euró körüli ajánlatra készül az új esztendő első napjaiban, azonban az egyelőre kérdésesnek tűnik, hogy a Real Madrid vajon rábólint-e erre az összegre.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Goku06 2013.09.24. 11:19:37
Type-R 2013.09.24. 11:24:54
DINOBIZZO 2013.09.24. 11:37:29
Nekunk Verratti kell vagy a psvbol Maher.(psv bol willems et is elhoznam balszelre)
venember83 2013.09.24. 11:43:36
Drughi Di Bianconeri 2013.09.24. 13:27:02
Korosodó,pályafutása és teljesítménye zenitjén túli, mellőzött játékost igazolni: ez nagyon Marrottás.
Carlo szerintem már sehogy sem számol vele, sérülésétől függetlenül is.
Ott van Modric, illetve hát az Ő posztjára vették gyakorlatilag Illaramendit (ugyancsak baszk, hasonló a játéka, pár éven belül méltó utóda lesz Xabinak, de már most is elég meggyőző).
Kedvelem Xabit, de már rég nem az, aki volt,mondjuk a 'Poolban, akkor kellett volna leigazolni (és nem Poulsent), nem most.
Ha Pirloval sokunknak az a baja,hogy lassú, sőt az idei szezonban totál szürke és hajlamos alibizni, akkor ez ugyancsak igaz Xabira is.
Miért lenne az jó, ha 1 posztra lenne 2 ugyanazokat a hátrányokat felvonultató játékosunk ?!
Sajnos nálunk az tényleg csak egy maszlag,hogy a jövőt építjük, hiszen, ha jól tudom a teljes BL-mezőny egyik legidősebb átlagéletkorú kerete a miénk, ami kissé elkeserítő, főleg,hogy Juventus a csapat neve.Erre nem, hogy fiatalítanánk, még öregítenénk ?
Kicsit mintha megfordult volna a világ rendje: régebben a milánói csapatok sajátossága volt, hogy igazolták nyakra - főre az öregedő sztárokat, hogy még a padon is nagy nevek legyenek.
Szimpatikus XA, és vszínű,hogy egész olcsón meg lehetne szerezni (bár a fizuja irdatlan gondolom), de nem lennénk vele előrébb.
@Brindza Levente: Sokan szerintem kicsit félreaposztrofálják Verratti játékát. Ő nem az új Pirlo, hanem, ha már "nagy elődhöz" akarjuk hasonlítani, akkor inkább az új De Rossi.
Nem egy tipikus regista ő, nem dajkálja annyit a labdát, inkább védekezésben jeleskedik, és noha van 1-2 remek indítása, bepassza (akárcsak De Rossinak), de nem mélységi irányító.
Ettől függetlenül nagyon adnám, ha valaha leigazolnánk...
babo0410 2013.09.24. 15:12:43
DINOBIZZO 2013.09.24. 15:43:46
juve28adam 2013.09.24. 16:41:48
Különben én kvára nem örülök neki ,hogy Pirlo pótlására nem egy fiatalabb (akiért pénzt is adni kell!!!!) játékost nézünk ki.(márha igaz ez)