Úgy tűnik a Juventus egy újabb Manchester United játékost nézett ki magának, miután felhagytak a hosszú időn át üldözött Nani megszerzésével, a futballista ugyanis egy új, öt éves szerződést firkantott alá a Vörös Ördögökkel a hónap elején.
A torinóiak új kiszemeltje szintén egy középpályás, a 25 éves Anderson, akinek jövője az Old Traffordon kétségessé vált.
A Bianconerik először csak kölcsönben hoznák el a játékost januárban a szezon végéig, kötelező megvásárlási opcióval, ennek érdekében az olaszok már fel is vették a kapcsolatot a középpályás ügynökével.
Ám nem a Juventus az egyetlen csapat, aki szeretné soraiban tudni Andersont, a Porto is élénk érdeklődést mutat korábbi játékosa iránt, viszont a brazil inkább egy topcsapatba igazolna, ha elhagyja a manchesterieket.
Egy, a játékoshoz közeli forrás a Daily Star Sunday-nek így nyilatkozott: "A jövőjével kapcsolatos döntést decemberben fogja meghozni, ez viszont sokban függ a menedzser elképzeléseitől."
Andersonért 2007-ben 20 millió fontot fizetett a Manchester United a Porto csapatának, ám az évek folyamán egyre kevesebb lehetőséget kapott a Vörös Ördögöknél, így most a váltást fontolgatja.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Goku06 2013.09.22. 11:52:31
Hiába nem játszott sokat a MU-ban, azért még mindig csak 25 éves (mint a fiatal tehetség Gio..), pedig már legalább 5 éve ismert a neve, és tapasztalata is van a bajnokok ligájában.
persze itt az oldalon nem szeretünk olyan játékost venni aki már nagycsapatban is játszott előtte, mert így nem mondhatjuk, hogy mi csináltunk belőle nagy játékost, de szerintem jót tenne a játékunknak, többet érne mint egy SerieA-s középszer.. ugyis európa felé törünk, oda pedig jobb ő mint azok akik csak tv-ből láttak BL-meccset eddig..
De persze minden függ az ártól és a fizetési igénytől
Alessandro86 2013.09.22. 12:16:24
babo0410 2013.09.22. 12:44:24
babo0410 2013.09.22. 12:50:24
Goku06 2013.09.22. 13:19:58
hellan (törölt) 2013.09.22. 14:14:19
Jól indult a MU-s karrierje, de aztán az utóbbi időben elfeledkeztek róla. Előző szezonban 17 meccsen (ebből 8x csere) 2 gól és 5 gólpassz, úgyh játszott perc gondolom alacsony nem vészes. Elférne nálunk és jó korban is van.
MDaniel98 2013.09.22. 16:06:07
b.tom 2013.09.23. 08:50:53
Drughi Di Bianconeri 2013.09.23. 18:04:17
Andersonnal amúgy kicsit olyan érzetem van,mint mondjuk Edersonnal.
Mindkettő jól indult, mint nagy ígéretek, aztán nem tudott egyikük sem igazán megragadni, tovább fejlődni, leginkább a sok sérülés miatt.
Pedig ugye a MU-ban éveken át, ha úgy tetszik hiányposzt volt a CM, és még úgysem.
Szerintem belőle soha nem lesz már az a top játékos, még ha a képessége meg is lenne hozzá,de ennyi sérülés teljesen tropára vághat egy játékost mentálisan.
A fél év kölcsönvétel nem lenne rossz ötlet,azon végül is sokat nem veszíthetünk...de nem hiszem, hogy ne lenne jobb opció.
Nainggolan-tól annyiban jobb,hogy olcsóbb, van BL-tapasztalata,komplexebb és ismertebb játékos.
Gollam egy jóféle romboló középpályás, Anderson jobb napjain -lévén brazil- képes volt igazán íncsiklandó passzokra, technikás megoldásokra.
Summa Summarum :nem bánnám, ha januárban kölcsön vennénk,aztán fél év alatt megmutatja,hogy érdemes e véglegesíteni, vagy sem.
Az viszont biztos,hogy télen mindenképpen kell legalább 1 középpályás valahonnan.