Fabio Quagliarella készen áll arra, hogy kedden kezdőként lépjen pályára a Juventus Bajnokok Ligája nyitányán az FC København ellen.
"Mint mindig, az edző hozza a döntéseket." - nyilatkozta a támadó a Sky Sport Italianak. "Az a célom, hogy jól teljesítsek az edzéseken, s meggyőzzem arról, hogy mérkőzésről mérkőzésre engem válasszon."
"Mindig készen állok. Ha az edző úgy dönt, hogy kezdenem kell, vagy csereként állok be, tudja, hogy nyugodtan rám hagyatkozhat."
"Ha úgy dönt, hogy eljött az én időm, nem lesz semmi probléma."
A 30 esztendős támadó tavaly letette a névjegyét a Bajnokok Ligájában is, hiszen hét találkozón lépett pályára, s négy találatot szerzett.
"A Bajnokok Ligája, akár csak tavaly, egy álmot jelent számunkra. Bízunk abban, hogy még tovább juthatunk, mint az előző kiírásban. Meglátjuk hogyan alakul."
Quagliarella csupán csereként lépett pályára az Inter elleni, döntetlennel végződő találkozón, s mivel a Napoli továbbra is százszázalékos, jelen pillanatban a déliek vezetik a bajnoki tabellát.
"Már egy jó ideje a tabella tetején tanyáztunk, de ez a Napoli, az új igazolásokkal és a játékával, megmutatta, hogy esélyes a Scudettóra." - vélekedett a Napoli egykori játékosa.
"Tudtuk, hogy ez egy nehéz szezon lesz számunkra a bajnokságban, de még csak a harmadik fordulónál járunk, s a bajnokság nagyon hosszú, várjuk ki a végét."
"Egészen bizonyos, hogy nem adjuk fel."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Alex8610 2013.09.16. 12:08:00
Tony. 2013.09.16. 14:13:34
Lord Viktor 2013.09.16. 15:24:54
venember83 2013.09.16. 15:30:41
Lord Viktor 2013.09.16. 15:35:27
A személyes véleményem egyébként nekem is az, hogy a jelenleg a keret leggyengébb képességű csatára, és mintha Contén is azt érezném, hogy lemondott róla, ami valljuk be, nem csoda. A tavalyi szezonban elég lehetőséget kapott a bizonyításra.