Leonardo Bonucci örömét fejezte ki az Inter elleni 1-1-re végződő mérkőzés után, hiszen csapatának azonnal sikerült felállnia egygólos hátrányból.
Mauro Icardi a 73. percben szerzett vezetést a hazai gárdának, de két perccel később a Zebrák középpályása, Arturo Vidal egalizált a San Siro gyepén.
A meccset követően Bonucci megdicsérte csapattársai küzdeni akarását.
"Nagyon intenzív mérkőzés volt" - nyilatkozta a 26 éves védő. - "Mindkét csapat kiváló védelemmel rendelkezik. Jó mérkőzés volt, amely megmutatta, hogy a Juventusnak akkor is van karaktere és akaratereje, ha egygólos hátrányban vagyunk."
A forduló után mindkét csapat 7 ponttal áll a tabellán 3 meccset követően. Bonucci szerint a Bianconeri legfőbb vetélytársa az Inter csapata lehet a Scudetto meghódításáért folytatott küzdelemben.
"Az Internek van egy már sokat bizonyított edzője, Walter Mazzarri, masszív a védelmük, valamint Rodrigo Palacio irányításával remekül kontráznak. Reméltük, hogy ennél több pontot is sikerül hazavinnünk az este folyamán, de a döntetlen is jó eredmény.
Most már kizárólag a Bajnokok Ligájára fogunk koncentrálni. Azért megyünk Koppenhágába, hogy három ponttal térhessünk haza."
A Juventus kedden kezdi meg európai szereplését az FC København otthonában.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Drughi Di Bianconeri 2013.09.16. 09:32:02
A "játékunk" csapnivaló volt, gyakorlatilag helyzetünk alig volt, az 1. félidőben pl.: 1re sem emlékszem.
Lehet ezt azzal magyarázni,hogy Mazzari jól megszervezte a sintert, és masszívan védekeztek.De hát ha egy mostani Inter gondot okoz a támadás szervezésben...
Nagyon úgy tűnt nekem,hogy az xért mentünk,amit nem tudom mivel magyaráz Conte.
Vagy nála ez jelenti a keret pihentetését ? Nem rotál SOHA, BL, válogatott meccs előtt/után, hanem azt mondja a srácoknak,hogy "Ok, most csak 40%ot adjatok ki magatokból", vagy mi ?!
Sajnos azt kell mondjam, nem érdemeltünk győzelmet.
Az Inter, jelenlegi tudása szinte maximumát adta a pályán(főleg védekezésben), míg mi leginkább csak alibiztünk, takarékoskodtunk.
A mieink közül csak Pogba-t és Tevezt tudom kiemelni, akik megtették a tőlük telhetőt, illetve Asamoah 1etlen említésre méltó elfutása az elszundító Jonathan mellett volt még említésre méltó.Isla "lövése" kabaréba illő volt, pedig akkor meg lett volna a 3 pont, amit így se úgy se érdemeltünk.Ha így vesszük igazságos a döntetlen, sajnos az inter sokkal többet tett, és tudása maximumát adva ért el pontot.
Bonucci meg mivel elégedett ? Intenzív mérkőzés volt ? Majdnem elaludtam (a kocsmában, ahol néztem) az 1. félidő után...
Remélem is,hogy a BL-ben nem ilyen harmat gyenge játékkal rukkolunk elő, mert ez édeskevés lesz, még a dánok ellen is.
Forza Juve !