Conte: "Óvatosnak kell lennünk az Inter ellen"

Antonio Conte mester éppen a századik meccsére készülődik a Juventus kispadján, azonban ezúttal sérülések miatt több ponton is gondja támadhat a kezdőcsapat összeállításakor, ugyanis egyelőre Mirko Vučinić és Andrea Barzagli játéka is kérdésesnek tűnik.

Conte Antonio_sajtótájékoztató 02.jpg"Az első három mérkőzés alkalmával kértem egy kis áldozatot Barzaglitól, és ő, annak ellenére, hogy nem volt teljesen egészséges, a rendelkezésemre állt." - mondta Cone az Inter elleni rangadót megelőző nyilatkozatában.

"Már napok óta velünk végzi az edzéseket, de beszélnem kell vele, hogy megtudjam pontosan hogyan van."

"Ugyanez elmondható Vučinić esetében is, aki komoly ütést kapott a térdére, de tegnap már edzett és a rendelkezésünkre áll."

Míg a zebrák tavaly megvédték címüket, az Inter kiábrándító pozícióban végezte a szezont. Conte, aki két egymást követő hetedik helyezés után vette át a Juventust, lát potenciált a milánóiak keretében.

"Két évvel ezelőtt mindenki azt mondta, hogy hibákat követtünk el az átigazolási piacon, s hogy maximum a hatodik helyre futhatunk be, de mi győztünk."

"Bízom benne, hogy nem történik hasonló dolog idén az Interrel, akik kiváló szezont futhatnak."

"Az Inter rendkívül rosszul teljesített tavaly, de Mazzarinak egy egész hete van arra, hogy a játékosaival a mérkőzésekre készüljön. Kevesebb sérülés adódik majd náluk, s ez hatalmas előnyt jelent."

"Az Internek nem volt rossz kerete tavaly, máskülönben nem győzhettek volna a Juventus Stadiumban. Jó alapjaik vannak."

"Nagy jelentőségű találkozó lesz, különösen számukra, az önbecsülésük szempontjából." - folytatta a Juve mestere.

"Ez ugyanolyan dolog, mint ami velünk is megtörtént a Milan ellen, amikor a győzelem megmutatta nekünk, hogy magas színvonalon is versenyképesek vagyunk. Óvatosnak kell lennünk, hiszen harcban lehetnek a tabella első helyéért."

Antonio Conte és Walter Mazzarri viszonya nem volt teljesen felhőtlen a múltban, azonban a torinói szakvezető csak a dicséret szavaival szólt kollégájáról.

"Az Inter kiváló kerettel és egy jó edzővel rendelkezik, aki már megmutatta az értékét. Úgy gondolom, hogy az Inter a legjobb kezekben van Mazzarri vezetésével." 

"Tudjuk, hogy az Inter miként játszik, óvatosnak kell lennünk a kontráik miatt, s különösképpen oda kell figyelnünk Fredy Guarínra, aki kettészakíthatja a csapatot, továbbá a szélsőikre, de említhetném Rivcky Álvarezt vagy Rodrigo Palaciót is." 

"Edzeném-e az Intert? Boldog vagyok ott, ahol vagyok, s van még egy további év is a szerződésemből."

Contét megkérdezték a formáját egyelőre nem lelő Fernando Llorentéről is, aki még egyik hivatalos mérkőzésen sem lépett pályára kezdőként.

"A támadóim azonos szinten vannak, s így az én döntésemen múlik, hogy ki játszik."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr935513404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MDaniel98 2013.09.15. 18:39:09

Kár,hogy nem nyertünk,de van ilyen.Nem is olyan rég vertek el minket ugye 3-1-re,és akkor is bajnokok tudtunk lenni,szóval.:)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása