Quagliarella kezdő lehet az Inter ellen

Egyre valószínűbb, hogy a Juventus mindeddig kevés játéklehetőséget kapó támadója, Fabio Quagliarella kezdőként lép majd pályára szombaton az Inter elleni idegenbeli rangadón. 

Quagliarella Fabio 3.jpgA szezon első mérkőzésein Tévez partnereként lehetőséget kapó Mirko Vučinić sérülést szenvedett a montenegrói válogatott Lengyelország elleni mérkőzésén, így bizonyosnak tűnik, hogy ki kell hagynia a hétvégi rangadót.

Mivel a tavalyi szezont az Athletic Bilbao kispadján töltő Fernando Llorente még nem lelte meg igazi formáját Olaszországban, szinte biztosnak tűnik, hogy Quagliarella lesz majd a rendkívül motivált, ragyogó teljesítményt nyújtó argentin újonc, Carlos Tévez partnere a Juventus támadósorában.

A Juventus tegnap a Serie D-ben szereplő Borgomanero elleni, 7:0-ra megnyert edzőmérkőzésen próbálgatta a Tévez-Quagliarella kettőst, s a teszt sikeresnek bizonyult, mivel a mérkőzésen mindkét játékos duplázott.

A maradék három találat Fernando Llorente, Sebastian Giovinco és Ouasim Bouy nevéhez köthető.

A Juventus több játékosát is nélkülözni kényszerül a legnagyobb rivális elleni találkozón, hiszen Vučinić mellett Martin Cáceres is megsérült válogatott kötelezettsége alkalmával, míg Andrea Barzagli Achilles-ín problémái miatt idejekorán elhagyta a világbajnoki selejtezőkre készülő válogatott táborát.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr565508313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Christian Ceba 2013.09.12. 16:06:03

Ha így lesz remélem jól muzsikál majd Tevez oldalán és a szezon végéig megállíthatatlan lesz ez a csatárpáros!:)

KINGovHELL 2013.09.12. 16:17:16

Akármennyire motivált Vuki, én Q-t jobban kedvelem. Sokat nyernénk vele, ha játszatnánk rendszeresen.

2013.09.12. 16:26:43

Azért kíváncsi leszek,hogy Llorrente vajon megleli-e valaha azt a formáját,amivel csapatba tud kerülni...én örülnék,ha Q több lehetőséget kapna,jobbnak tartom Vucinic-nél!

Lord Viktor 2013.09.12. 17:16:01

Nagyon örülnék, ha Q kirobbantaná Vucit Tévez mellől, viszot már ketyeg a Giovinco-bomba a padozás miatt. :) Nemsokára hisztirohama lesz, hacsak valaki meg nem sérül.

Alex8610 2013.09.12. 18:10:06

Eljött az ideje hogy bekussoltasson mindenkit örülök hogy itt maradt szurkolok neki!Nagy kedvenc!

Alex8610 2013.09.12. 18:11:57

Am korábban is írtam hogy Quagliarella jobb párja lehet Teveznek legalább olyan technikás mint a montenegrói sokkal jobban lő,érzi a kaput + nagyobb szíve van!

MDaniel98 2013.09.12. 18:26:58

@fire06: Ha nem eladjuk egy 10-esért és kész.

MdewC 2013.09.13. 08:31:35

@Lord Viktor: Muhaha! De gonosz! :D :D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása