Nedvěd: „Nincs ellentét a Juventus és Conte között”

A Juventus igazgatója, Pavel Nedvěd legutóbbi interjújában fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy a klub és az Antonio Conte közötti kötelék továbbra is erős.

Nedved Pavel_szigoru.jpgErre azért lehetett szükség, mert az átigazolási szezon végén olyan hírek kaptak szárnyra, miszerint feszültség jelentkezett a klubvezetés és az edző között, mivel a tréner nem akart a nyáron megválni Emanuele Giaccherinitől és Alessandro Matritól, ám a klubnak szüksége volt a bevételre, így értékesítette a játékosokat.

A Sky Sport Italia csatornának adott interjújában az egykori cseh válogatott azt mondta, hogy a bajnokcsapat vezetősége egyáltalán nem foglalkozik azzal a gondolattal, hogy a jövőt a játékoslegenda és jelenlegi mester nélkül kellene elképzelnie.

„Véleményem szerint rendkívül harmonikus a kapcsolat Antonio és a klub között” - jegyezte meg Pavel Nedvěd. „Nincs semmilyen ellentét a felek között.”

„Valamint a félelem se létezik, miszerint elveszítenénk őt, mivel nem lehetséges azzal a gondolattal nekivágni egy bajnokságnak és úgy felkészülni a Bajnokok Ligája megmérettetéseire, hogy az edző távozni fog…”

„Mi továbbra is a munkánkra koncentrálunk, amit el kell végeznünk ebben a szezonban és a szezon végén, ahogy az természetes, mindenki leül egy asztal köré és tárgyalunk.”

„Ez történt ebben a szezonban és ezt fogjuk megismételni. Mi kiértékeljük a helyzetet, és az edző is megosztja majd velünk saját helyzetértékelését.”

„Nincs semmilyen félelem, csak béke. Tisztában vagyunk azzal, hogy komoly játékerőt képviselünk és képesek lehetünk minden fronton eredményeket elérni.” - zárta az interjút az egykori középpályás.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr495503118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alex8610 2013.09.09. 12:46:16

Az mondjuk biztos hogy nem ugy alakult a nyár ahogy azt Conte felvázolta ill akarta.Egyenlőre nem tartok attól hogy betelik a pohár a mesternél viszont tény hogy ha az idei szezonba is megnyerjük a Scudetto-t jövőre Conte már nem fogja beérni ennyivel annál sokkal ambíciózusabb.

Györijuventino 2013.09.09. 13:25:48

Remélem Conte után Nedved kapja majd meg a kispadot.

Tony. 2013.09.09. 14:40:57

Magyarul nagyon is van. Nem is csoda, hiszen jelentősen megint nem erősítették meg a keretet, ahogy Conte várta volna. Ő meg elég ambíciózus ahhoz, hogy ne várjon 20évig mire BL esélyes csapata lesz.

Apuleius 2013.09.09. 14:44:24

@Tony.: Nekem is kicsit az az érzésem, hogy a nyilatkozta pont az ellenkezőjét jelenti annak, mint amit Nedved mond.

"„Valamint a félelem se létezik, miszerint elveszítenénk őt, mivel nem lehetséges azzal a gondolattal nekivágni egy bajnokságnak és úgy felkészülni a Bajnokok Ligája megmérettetéseire, hogy az edző távozni fog…”"

Ez az érvelés számomra kevéssé meggyőző...

venember83 2013.09.09. 14:51:21

@Apuleius: az olaszok szoktak elég bután érvelni, talán valami klubvezetői kórról lehet szó.

Apuleius 2013.09.09. 15:00:56

@venember83: Fene tudja, reménykedjünk, hogy csak erről van szó. Ha viszont ezt bírta legerősebb érvként felhozni, akkor nagy a baj. Valahogy nem érzem azt a hú de nagy harmóniát a nyilatkozatokban, de nem akarok a semmiből problémát generálni. Majd meglátjuk.

venember83 2013.09.09. 15:21:59

@Apuleius: nyilván van feszültség, szerintem nincs olyan klub, ahol ne lenne feszültség edző és vezetőség között. Ebben az évben Conte még tuti marad, szerintem kár emiatt vészharangokat kongatni, aztán az, hogy mi lesz jövőre, az nem igazán érdekel, mert jelenleg erre a szezonra kell koncentrálni.

Apuleius 2013.09.09. 15:51:51

@venember83: Persze, a jelenlegi szezon nyilván nem kérdéses, viszont nem lenne baj, ha valóban harmónia lenne a Juventusnál, s nem csak a nyilatkozatokban találkoznánk vele. Engem abszolúte érdekel, hogy mi lesz jövőre, vagy azután.

venember83 2013.09.09. 16:14:09

@Apuleius: ilyen átlagéletkor mellett nem merek a jövőre gondolni. :D

fmsteve 2013.09.09. 16:21:47

Én nem igazán emlékszem, hogy Contenak milyen konkrét követelései voltak a szezon előtt, de van egy csomó olyan játékosunk (P betűsek) akiket állítólag kifejezetten kért (véglegesítés). NA már most ha ezeket a kiegészítő embereket (mert azok) megvették neki (fölöslegesen?) akkor azért nem kell csodálkozni, hogy nincs pénz mindenkire.
Persze azt csak ők tudják, hogy ezeken a tárgyalásokon milyen dolgok hangzanak el, mi csak találgatni tudunk.

babo0410 2013.09.09. 16:26:57

Én nem is érzem azt, hogy bármi lenne. Lehet vannak kisebb nézetkülönbségek, mert nem kap meg mindenkit Conte akit kér, de semmi komoly nem vehető észre. A munkáján látszana Conte-nak, ha nem lenne rendben minden. Tavaly az eltiltás után is látszott, h valami nem kerek. Most ez nem érződik. Nyilván megérti Conte is, hogy a klub anyagi lehetőségei végesek. Nem biztos, hogy teljesen elégedett, de tudja, hogy a korlátok között a lehető legtöbbet megtesznek a sikerekért.

MdewC 2013.09.09. 18:28:03

Forza! Conte nem fog panaszkodi a sajtóban. Idén biztos, hogy nem. Miért is tenné? Erősítés jött, pár játékosról ő is dönthetett. Azt viszont ne feledjétek, hogy a Klub tavaly kiállt Conte mellett, nyilván, hiszen ki is kellett, de ezzel simán érvelhetnek ellene a színfalak mögött. "Mister, idén még hallgass a neved." ;)

MDaniel98 2013.09.10. 18:12:06

Nem lesz itt gond szerintem.Legalábbis remélem.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása