Conte megakadályozta, hogy Quagliarella az Arsenalhoz igazoljon

A legfrissebb sajtóértesülések szerint az Arsenal csapata 9 millió eurót ajánlott a Juventusnak, de Antonio Conte a transzfer útjába állt.

Quagliarella Fabio_repülő.jpgAz olasz átigazolási szakértő, Tancredi Palmeri fedte fel a történteket a mai délután, ám elmondása szerint az események pénteken zajlottak le.

Palmeri szerint a londoniak már megállapodtak a Juventusszal, hogy Quagliarella 7.6 millió font (9 millió euró) ellenében Londonba teszi át székhelyét, ám Conte más véleményen volt.

A történtekkel valószínűleg Conte sajtótájékoztatója is kapcsolatban van, a tréner ugyanis a média képviselőinek adott nyilatkozatában kifejtette, sajnálja, hogy meg kellett válnia Matritól és Giaccherinitől, viszont az olasz foci anyagi válságban van, így kénytelen elfogadni a döntést. Előbbi játékos egyébként a Milanhoz, utóbbi pedig a Sunderlandhoz szerződött.

Jól értesült újságírók szerint Quagliarella is könnyen a távozók között találhatta volna magát, ám Antonio Conte gyorsan rátelefonált Giuseppe Marottara, így a transzfer mégsem jött létre.

Az olasz támadó iránt a West Ham és több katari klub is érdeklődött, ám Matri távozásával valószínűleg továbbra is Torinóban fog maradni.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr715487367

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alex8610 2013.09.01. 17:29:41

Elképesztő ami nálunk megy számomra teljeséggel éthetetlen ami az edző és a vezetőség között van Conte telefonált Marottara hogy el ne add már b*zdmeg mert 4 csatárunk marad a szezonra? miaz hogy eladások kellenek ahhoz hogy tudjunk vásárolni? 2Scudetto 2 Szupekupa és egy BL nyolcaddöntő után? Jövőre mi lesz ha triplázunk és legalább ilyen jól játszunk a Bl-ben? akkor majd Pepe-t meg Isla-t áruljuk hogy tudjunk venni vkit az Atalantabol? épp ott tartunk hogy megvannak a padra a megfelelő emberek a kezdő is majdnem kész hogy európa is ne csak álom legyen végre 1-2 minőségi játékos kéne, erre...

bianconeri78 2013.09.01. 17:38:10

Ez is nyilván újságírói eltúlzás lehet,számomra nem valószínű,hogy ez így működne egy Juventusnál,hogy az edző rátelefonál a sportigazgatóra,hallom el akarjátok adni,NEEE! Nyilván nem így működik..

JUVE76 2013.09.01. 17:57:36

Szerintem 5 csatár felesleges, lévén az 5. számúnak jó ha lenne éves szinten néhány játékperce minden sorozatot figyelembe véve- lásd tavaly Anelka, Bendő. Ha jók az infóim, akkor a MU, MC, Real, Bayern-nél sincsen 5 csatár. Ha Conte mégis a mennyiségre törekszik, akkor szerintem a Tévez - Llorente - Vuci- Q/Gio - Boakie/Beltrame bőven elég lenne.

Alex8610 2013.09.01. 18:12:27

@JUVE76: Jogos amit írsz de Boakye-t már kölcsönadtuk attól meg isten mentsen meg minket hogy Tevezzel történjen valami.Llorente még hatalmas kérdőjel ha beválik akkor talán rendben a 4 csatár.Az utóbbi 2 évben meg nemsok lehetősége volt Conte-nak csatárposzton Vuci stabil volt a többiek meg cserélődtek sose volt elől egy ütőképes csatárkettősünk Anelka meg Bendtner tűzoltásnak jött de hogy miért...

Ádám.84 2013.09.01. 18:12:57

Nagyon örülnék neki, ha Quagliarella ezek után - hogy Conte nem engedte el - többet játszhatna és nem csak a padot koptatná, szerintem annál jobb játékos Ő...

Rivendell 2013.09.01. 18:57:24

amennyiben igaz a hír,akkor Conte most bakot lőtt,hogy ennyiért nem adták el....lefogadom egész szezonban ha 10 mérkőzést nem fog játszani

Györijuventino 2013.09.01. 19:00:40

@Rivendell: sztem válogatott szünet után kezdeni fog. Mivel cölöp éd törpe is megy válogatottal és csak ő marad meg Tevez , aki ugymond pihent nem utazott sehova. Ogbonna is be fog muttkozni Inter elleni meccsen véleményem szerint.

Apuleius 2013.09.01. 19:07:30

Várjuk ki a végét, hogy Quagliarella marad-e. A végén még eladjuk, s idehozzuk helyette Gilardino-t...

Rivendell 2013.09.01. 19:19:22

@Györijuventino: az a baj jövőre kb semmit nem kapnánk érte,ha belegondolok 9milla az nem rossz,ha hozzáraknak 5-6millát,akkor egy tehetségesebb fiatal srácot is hozhatnának,vagy +lenne a pénz bal szélre

Victor90 2013.09.01. 19:20:56

Apuleius!Igen,egyre jobban erősödnek ezek a hírek.Gilardino helyett,pedig ismét kiköt majd Genova-ba Borriello.....

Hát aztán Gilardino-val sokat nyernénk....inkább maradt volna akkor Matri!Persze kaptunk érte 1 jó ajánlatot......

Ahelyett,hogy azt a semmirekellő Giovinco-t sóznánk valamelyik csapatra,helyette Q-t passzolnánk el bárkinek,csak menjen már.Vicc az egész.

Rivendell 2013.09.01. 19:21:08

ilyenkor gáz,hogy Eriksen 12-3-ért ment oda,ahol az életbe semmit nem fog nyerni....igaz a posztján jók vagyunk,de hát kb olcsóbb,mint bármelyik 5.számú kp jelölt akikkel szóba hoztak minket

Rivendell 2013.09.01. 19:21:51

amúgy Gila milyen áron lenne? vannak hírek?

Tony. 2013.09.01. 19:24:14

Szerintem szükség van 5 csatárra és Q jó helyen van itt. Ez az a terület, ahol már semmit nem kellene csinálni, mert csak ronthatnak a helyzeten.

Marotta-nak egészen mással kellene foglalkoznia.

Rivendell 2013.09.01. 19:29:34

@Tony.: alapvetően azon is lehet javítani,de látod mivel szenvednek,vagy hát miről cikkeznek..1kp-re vagy 1 félmegoldás szélre,remélem lesz kis öröm a végére is

babo0410 2013.09.01. 19:47:08

Nem kell megijedni, nem fog Q menni. Sztem nem fognak már csatárt eladni, vagy nem egy 31-32 éves játékossal fogják pótolni. Pláne, hogy kényszerből Conte elengedett két játékost. Szerintem kp-re jöhet még valaki, egy olcsóbb megoldás, mert ott kevesen vagyunk, és ha Zuniga nem hosszabbít, akkor ő ingyen jövőre.

MDaniel98 2013.09.01. 20:01:40

Én inkább Giovinco-t passzolnám el,és akkor pont 4 csatárunk maradna,ami teljesen ideális.

JUVE76 2013.09.01. 20:10:53

@Juventus FC 15: +1
5.-nek maradhatna valami fiatal-Beltrame.

tjunior 2013.09.01. 23:04:49

Erről az Arsenalos bizniszről nem is halottam, szerintem kamu, vagy keverik a West Hammel?

Apuleius 2013.09.02. 09:04:56

@tjunior: Nem, tényleg szó volt az Arsenalról, legalábbis a pletykák szintjén.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása