Conte Tévezt és Pogbát méltatja

A sikeres bajnoki fellépést követő nyilatkozatában Antonio Conte a gólszerző Carlos Tévez munkáját dicsérte, s elárulta, hogy véleménye szerint Paul Pogba a világ legjobbjává válhat.

Conte Antonio_4.jpg"Tévez rendkívül keményen dolgozik a pályán és azon kívül is. Csodálatos személyiség." - nyilatkozta a mester a Sky Sport Italianak a Sampdoria elleni győzelem után.

"Fejlődik, akár csak Fernando Llorente és Angelo Ogbonna, akiknek időre van szükségük ahhoz, hogy beilleszkedjenek egy csapatba, amely már két esztendeje kiválóan teljesít."

A mindössze 20 esztendős Pogba gyönyörű gólpasszal vállat oroszlánrészt a győzelemből, s fiatal kora ellenére a Juventus meghatározó játékosává nőtte ki magát.

"Egy esztendővel ezelőtt kezdtük meg vele a munkát, s a fejlődése elképesztő. Hallottam a nyilatkozatait, amelyekben arról beszélt, hogy a világ legjobbjává akar válni. Örülök ennek, hiszen úgy vélem, hogy képes arra, hogy a legjobb legyen."

"Pogba sokoldalú és modern játékos, hiszen erős, gyors és lendületes. Ráadásul alázatos, s meghallgatja a tanácsokat, amiket én vagy a csapattársak adunk neki."

Pogba teljesítménye már csak azért is értékes, mivel tavaly nyáron ingyen érkezett a Manchester United csapatától.

"Nem költhetünk 30 millió eurót egyetlen játékosra, így megpróbálunk időben lépni az ingyen igazolható játékosok ügyében, így megelőzhetjük a többieket."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr285475846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cannavaro 2013.08.25. 12:11:34

én megelőlegezek egy aranylabdát neki, bár az a poszt ritkán kap!! de ott lehet nagyon könnyen, A legjobb!!

Alex8610 2013.08.25. 12:32:55

@juve1986: Ha végre a média meg az UEFA stb felébred ebből a Messi vs CR féle hányingerkeltő kómából és észreveszik hogy vannak rajtuk kívül is csillagok/feltörekvő csillagok könnyen lehet rá esély hogy végre Cannavaro után újra aranylabdást ünnepelhetünk.

Tony. 2013.08.25. 12:34:18

Tevez egy igazi klasszis, az ilyen játékosok minden megmozdulásán látszik, már amikor a labdához ér lehet érezni a különbséget. Elképesztő látni őt az előző évek csatáraihoz képest a pályán.

Marchisio meg készülhet a csereszerepre.

Cannavaro 2013.08.25. 12:41:57

@Tony.: sztem lassan pirlo, mert tegnap is árnyéka volt önmagának!! az a labda tartásos téma, ami olyan jellemző volt a középpályánkra, azt pirlo vissza esésének tudom be, és az a labda tegnap lichtinek, pogbától az magáért beszélt!!! tudom nem ugyanaz a stílus, de hamarabb ki fog pirlo esni a középpályáról, ha így folytatja, mint marci!!!

Apuleius 2013.08.25. 12:46:17

@juve1986: Pirlo gyengébb teljesítménye szerintem is feltűnő volt, de még így is Marchisio az, aki leginkább kimaradhat, ha Pogba így folytatja.

Györijuventino 2013.08.25. 12:57:27

Mester csak cserélni tanulj meg , mert megint ez lesz a vesztünk , hogy nem pihnetetünk embereket! Meg ha már 60 perc fele tuti a meccs le kell hozni az alapembereket , akit csak lehet!

Goku06 2013.08.25. 13:50:26

@Györijuventino: az a gond hogy tegnap nem volt tuti a meccs a 60. perc környékén. Kisebb csapatok ellen 2 gólos előnynél már megvan a meccs, de itt azért benn volt a játékban a Samp egyenlítő gólja..

Pogba jelenléte pedig legalább annyira érződött a csapat játékán mint mondjuk Vidalé.. sőt
a végén még a Juve középpályájának ura nem Vidal lesz hanem Pogba? :)

Cannavaro 2013.08.25. 14:54:48

@Apuleius: az viszont biztos, hogy egyikük nagyon hamar ki marad, mivel marci visszatéréséig, pogba gól/gólpassz listán előkelő helyen lesz, ebben 100%-ig biztos vagyok.... ha csak nem sérül meg ő is, de erre gondolni sem merek!!!

MdewC 2013.08.25. 15:01:46

Pogba játékában a legfélelmetesebb a labdatartás, védekezés, labda visszaszerzés. Ez mellett jól cselez és mivel jól lát a pályán a passzai is ülnek. A középpálya legjobbja lehet.

MDaniel98 2013.08.25. 17:12:30

@Goku06: Azért azt Vidal nem fogja olyan könnyen odaadni.:)Amúgy +1.

babo0410 2013.08.25. 19:11:07

Szerintem is egyre inkább Pirlo fog kiszorulni. Érezhető trajta már a kor. És ha sok ilyen gyengébb meccse lesz Pirlonak, akkor bizony meg lesz oldva, hogy Pirlo helyett Pogba játszon.

FinoallaFine 2013.08.25. 21:45:22

@Juventus FC 15: Igaz hogy Pogba zseniális de azért Vidal egy állat :D a ő nincs akkor baj van, védekezésben és támadásban is.
Vidal-Pirlo-Pogba, Vidal-Pogba-Marchisio, valószinűleg igy fogja cserélgetni Conte a középpálya közepét.

babo0410 2013.08.25. 22:19:34

@FinoallaFine: Pont a másik oldalon vetődött fel, hogy mi lenne, ha nem Pogba vagy Marci, hanem Pirlo kerülne ki, és nem 3-1-4-2-ben, hanem 3-4-1-2-ben állnánk fel úgy, hogy Marci vagy Pogba helyezkedne el a csatárok mögött? Szerintem ezt a felállást is meg lehetne nézni, mert Pirlo tegnap is és már a szuperkupán is sokkal haloványabb volt attól, mint amit a Juvéban megszoktunk tőle. Én Pirlot játszatnám kevesebbet. Szerintem az ő szerződését jövőre nem is fogják meghosszabbítani.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása