Tévez : "Jól megértjük egymást Vučinićcsel"

Carlos Tévez bizakodóan tekint a jövőbe, s úgy véli, hogy Mirko Vučinić személyében kiváló társra lelhet a támadások során.

Tévez Carlos_1.jpgA Juventus mestere, Antonio Conte vélhetően a Tévez-Vučinić kettősnek szavaz majd bizalmat szombat este a Sampdoria elleni bajnoki nyitányon, hiszen az Athletico Bilbao csapatától ingyen érkezett Fernando Llorente még nem lelt rá igazi formájára.

"Jól megértjük egymást Vučinićcsel." - árulta el a Juventus új támadója a Tuttosportnak. "Ő olyan játékos, aki a különbséget jelentheti."

"Csak második alkalommal játszottunk együtt vasárnap Rómában, s egyértelmű, hogy jobban meg kell ismerjük egymást, hogy összecsiszolódjon a mozgásunk, de már most elégedett vagyok."

Tévez és Vučinić kezdőként lépett pályára a Szuperkupa döntőjében, ahol a Juventus 4:0-ra megsemmisítette a kupagyőztes Lazio csapatát.

"Kiváló kezdést jelentett a szezonhoz." - folytatta az argentin játékos, aki első gólját szerezte a zebracsíkos mezben. "Továbbra is összpontosítanunk kell, hogy jól felkészüljünk a bajnokság kezdetére."

"Jó formában érzem magam, annak ellenére, hogy tudom, mérkőzésről mérkőzésre fejlődni fogok."

"Az elsődleges célunk az, hogy ismét elhódítsuk a Scudettót, s így beírhassuk magunkat a történelemkönyvekbe. Ezt követően valami másra is gondolhatunk majd."

"A Bajnokok Ligája megnyerése az álmunk, s mindent megteszünk majd annak érdekében, hogy valósággá váljon."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr715470749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Goku06 2013.08.22. 16:52:42

Tevez, részeg vagy, menj haza! Vucinic egy szar! Adjuk el a picsába!
(irónia)

2013.08.22. 17:45:45

Meglátjuk mennyire fogja ajnározni,amikor helyette is futnia kell,mert Vucinak épp nincs kedve és ezért mást se csinál,csak a tökét vakarássza...

Goku06 2013.08.22. 18:20:53

@fire06: hát akkor jönne Llorente is, mert az már nem jó jel ha már most megtalálta Tevez a párját Vucinic személyében.. holott az alap tervben Vucinic-csel a padon számolt Conte.

FinoallaFine 2013.08.22. 19:23:18

@fire06: Szerinted Teveznek azzal van baja? Pont hogy nincs mert az argentin 90 percen keresztül felszántja a pályát ha kell.

2013.08.22. 19:38:45

@Goku06: Szerintem nincs semmilyen alap terv,mert egy darab klasszis csatárunk van,a többi nagyjából egy szinten van,magyarul Tevez helye biztos csak a csatársorban...alap terv akkor lett volna,ha Tevez mellé érkezett volna mondjuk egy Higuain vagy egy Benzema,esetleg egy Suarez,mert ők Tevez-hez hasonlóan klasszis játékosok ellentétben Vuci-val,Llorrente-vel vagy akár Matri-val és Q-val...

@FinoallaFine: Azért én kíváncsi leszek rá...eléggé szét tudja baszni az ember hangulatát,ha a csatártársa ahelyett,hogy segítené őt inkább csak grimaszol meg a segglyukszőrzetét kezelgeti intenzíven...

MDaniel98 2013.08.22. 20:19:57

@fire06: Az biztos,és Vucinicnél nem lehet tudni mikor jön rá az a bizonyos 5 perc...

Cannavaro 2013.08.22. 21:02:00

vuci egy zseni, ha van hozzá kedve, de általában nincs!! én Q-t akarom látni tevez mellett!! rem még fogom is!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása