Diamanti egyre közelebb

A West Ham egykori játékosát, Alessandro Diamantit csak egy hajszál választja el a Juventusba szerződéstől.

Diamanti Alessandro_válogatott.jpgEmanuele Giaccherini Sunderlandbe igazolása esetén felszabadul egy hely a Zebrák keretében, és a hírek szerint Antonio Conte Diamantival kívánja pótolni az apró termetű játékost.

Giaccheriniért az angol csapat hajlandó lenne 8 millió eurót letenni a torinói vezetőség asztalára, míg a Bologna-játékosért 10 milliót szeretne a vörös-kék csapat. A pletykák alapján Diamanti vételára csökkenthető lenne a dán védő, Frederik Sørensen bevonásával, aki jelenleg közös tulajdonban van a két együttes között.

A támadó középpályás 2010 nyarán a West Hamből a Bresciába, majd egy évvel később a Bolognába szerződött, s tavaly 11 góllal vette ki részét alakulatának bajnoki szerepléséből.

Az olasz sajtó szerint a hét végére meg is születhet a megállapodás.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr815400424

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Barolo 2013.07.11. 15:18:41

Megint nem lesz fiatalabb a keret..... két esélyes a csávó szerintem, de én belelátok 3-4 jó évet még talán....
Forza Juventus!

Pepito1982 2013.07.11. 15:20:45

Egy válogatott helyett egy másik válogatott(aki öregebb). Szerintem nem sok értelme van. Sörensent nem kellene szerintem eladni. Fiatal még, vissza lehetne hozni. Bár inkább kölcsön kell utána adni ismét hogy játszon.

GLB 2013.07.11. 15:23:58

@Pepito1982: Sörensent én is sajnálnám

Györijuventino 2013.07.11. 15:30:14

Kiegészítő embernek jönne , mert véleményem szerint , ha eladjuk nyár folyamán Q-Matri-V csatér triót abból megvesszük Jovetic-et + még jön Zuniga. Meghát Melo-Dc-Isla 3as is menni fog..

Véleményem szerint 3an jönnek még : Zuniga-Jovetic-Diamanti

Drughi Di Bianconeri 2013.07.11. 15:31:17

Leírtam már egyéb postoknál a véleményem vele kapcs.
Jó játékos,jobb,mint Giacch,mert technikásabb sokkal,és egész jól irányítja a támadásokat.
A 10 Millát picit sokallom érte,főleg,ha ezek szerint csak 8at kapunk (tuti h. euróban ?) Giacchért...
Sörensent Isten ments',hogy belevonjuk, Ő a jövő embere, ráadásul a minőségibb fajtából...láthattuk,hogy 19 évesen már milyen biztató játékot mutatott akár CB akár RB poszton,maradjon csak kölcsönben, ne vonjuk bele !

Hoods121 2013.07.11. 15:39:22

Nem bannam ha jonne jo jatekos.

RuidaRobert 2013.07.11. 15:42:18

Joveticet el kell felejteni, Diamanti viszont szerintem jó vétel lenne (lesz), pláne ha sikerül csökkenteni az árát. Már olyat is olvastam, hogy De Ceglie is az üzlet részét képezheti...

Pepito1982 2013.07.11. 15:47:12

Most olvasom h Ogbonnát megvettük, Giac-ot meg eladtuk.

GLB 2013.07.11. 15:48:56

Sörensen is csak 21 esztendős ,de lassan visszalehetne hozni,nekem nagyon tetszett a játéka már 19 évesen elég stabil volt.Kár lenne érte ha elmenne végleg.@Györijuventino: Jovetic egyre valószínűbb,hogy nem lesz a miénk.

Tomi82 2013.07.11. 15:52:05

És Diamanti vajon elviselné az állandó padozást..
szerintem nem annyira

juve28adam 2013.07.11. 15:54:47

@Tomi82: 4-3-3ban Diamanti a bal oldalon tuti kezdő lesz.

GLB 2013.07.11. 15:54:59

@Tomi82: akkor ,ha tájékoztatva van a dologról:))

devil-z 2013.07.11. 15:55:33

Ogbonna (13+2M) és ez a madárijesztő (10M?) már 25M körül mozognak ami azért nem kis pénz de minőségbeli előrelépést nem igazán jelentenek.

Továbbra is herdáljuk a pénzt ilyen kiscsapatokban vergődő bohócokra, hogy aztán a komolyabb játékosoknál 1-2M eurón cigánykodhassunk..

Pepito1982 2013.07.11. 16:11:06

@devil-z: Sajnos ott a pont nálad -.-

RuidaRobert 2013.07.11. 16:13:40

@devil-z: Majd azután ítéljük már meg, hogy egy üzlet megérte-e miután legalább pályára lépett az illető zebramezben. Ogbonna ha idén nem is lesz kezdő (de ki tudja), idővel be fog épülni. Diamanti pedig 2 évre tökéletes megoldás (addigra meg csak bizonyít valamelyik fiatalunk is).

Nagyon jól épül a csapat, szerintem remek mercatónk van, nem juvés ismerőseim is írnak rám, hogy milyen jól igazolunk, itt a fórumon meg megy a panaszkodás xD

Drughi Di Bianconeri 2013.07.11. 16:13:50

@juve28adam: Inkább a jobb oldalon , amolyan jobb oldali bal lábas átlövőként, amúgy is ott megy neki a legjobban ;)
@devil-z: Ebben amúgy van igazság, főleg Ogbonna-vonatkozásában értek egyet,akit még mindig tökéletesen feleslegesnek tartok,ennyiért meg főleg.
A "madárijesztő"(ezen jót röhögtem :D) azért kell,mert Giacch-ot eladjuk, reményeim szerint Padoint is, és kell egy univerzális játékos.Sőt, szvsz. 4-3-3ban simán lehetne kezdő lehetne,tekintve,hogy Vucsi-Matri-Quaglia trióból 2 távozik, Giotól pedig sokkal használhatóbb Diamanti.
Hidd el, tartalékembernek nem kell jobb Diamantitól.

Persze az egészben az a szomorú,hogy Kolarovot, aki a piacon lévő legjobb bal oldali mindenes, meg nem fizetjük ki,holott 6-8ért már itt lehetne, és hozzá képest Ogbonna, és még Diamanti is senkik,és olcsóbb mindkettőnél...

tibbyjust 2013.07.11. 17:12:50

Szerintem Kolarovnak a fizujával van gixer. Most keres vagy 5-6-ot, nem fog 1.8-ért jönni mint Ogbonna. (De persze mint tudjuk nem a pénzzel van a probléma lásd Amauri,Jaki!)

2013.07.11. 17:13:57

Alapvetően nem lenne rossz kiegészítő embernek,de én Sörensent nem herdálnám el,10 milliót meg sehol se ér Diamanti egyébként se!

Jozef26 2013.07.11. 17:15:19

@Drughi Di Bianconeri: Miért felesleges Ogbonna? Ha a hátsó trióból kiesik egy vagy ne adj Isten kettő kit fogsz betenni helyettük, aki minőséget képviselnek? Egyáltalán nem felesleges... az más kérdés, hogy drága volt. Én még egyébként Kolarov-ot mindenképp megszerezném. 14-ért őt is el lehetne hozni.

Drughi Di Bianconeri 2013.07.11. 17:33:55

@Jozef26: Cácerest,aki jobb,mint Ogbonna !
Továbbá remélem,hogy ha érkezik egy bal hátvéd (vagy akár Asa-t vagy Cácerest is kipróbálhatnánk ott, ha minden kötél szakad), akkor egy életre elfelejtjük ezt a nemzetközileg használhatatlan 3-5-2őt !
Gyakorlatilag bármilyen 4 védős felállás jobb lenne ettől,főleg a BL-ben...Tehát akkor eleve 2 kezdő belsővédő van, és ott van Cáceres Barza/Bonu egyike, Marrone (ha marad) cserének,ezért érzem feleslegesnek Ogbonnát.Ez nem jó transfer, ár-érték arányban főleg !
Kolarovot 6-8 ért, de maximum egy 10esért el lehet hozni...

Jozef26 2013.07.11. 17:46:41

@Drughi Di Bianconeri: A háromvédős rendszer nekem sem a kedvencem, de azt támogatom, hogy minden posztra legyen két jó védő. Én tulajdonképpen már elégedett vagyok, de ha jön még Diamanti és Kolarov vagy Zuniga, de inkább Kolarov, akkor Marotta túlteljesítette a vele szemben támasztott elvárásaimat.

Liechtsteiner, Barzagli, Bonucci, Chiellini
(Cáceres, Ogbonna, Marrone, Kolarov)

Hoods121 2013.07.11. 18:39:15

Ogbonnaert a 14 hihetetlen tulzas. Inkabb caserest jatszattam volna es meg kolarov hozza 7ert. Ehelyett mar megint elbasztunk 14+9 (asamoah)...

Drughi Di Bianconeri 2013.07.11. 18:52:12

@Jozef26: Igen ez így igaz, csak pont most speciel lett volna fontosabb, a bal hátvéd/wingback.
Nálam a csatárok után, azonnal ez lett volna a következő lépés (akár Kolarov akár más), és csak a legvégén a keretmélyítő igazolások,de hát Marrotta tudja...
Chiellinit semmi esetre nem szabad bal hátvédnek használni, fele annyira sem jó,mint középen.

vizi8 2013.07.12. 08:29:45

Ogbonna ballábas belső védő, ami csak Chiellini van a keretben, ha ő kidől( ami nem meglepetés), nincs igazi alternatívái. Caceres középen és jobb oldalon bevethető, de a hármas ball oldalán nem.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása