Ciro Immobile számára jelenleg az U21-es Európa-bajnokság élvez elsőbbséget és próbál nem foglalkozni azzal, hogy mi lesz a sorsa, melyik klubnál fogja megkezdeni ősszel a bajnokságot.
A csatár a Genoa színeiben fejezte be a szezont és a rossoblu klub birtokolja a csatár játékjogának a felét, míg a másik fele az olasz bajnok Juventus tulajdonában van. A feleknek június huszadikáig kell megegyezniük a játékos játékjogának a sorsáról.
„A két klub között megbeszélésekre fog sor kerülni, amelyeken majd megvitatják a kialakult helyzetet és a potenciális megoldásokat” - nyilatkozta Marco Sommella játékosügynök.
„Azonban a srác jelenleg a válogatottbeli kötelezettségeinek tesz eleget és teljesen természetes, hogy most csak erre koncentrál. Két hét múlva majd leülünk beszélgetni.”
A huszonhárom éves csatárt, aki harminchárom mérkőzés alatt öt gólt szerzett, januárban vissza akarta hívni a Juventus, azonban ezt a genovai klub megtagadta.
„A Genoa vezetősége úgy döntött, hogy szükség volt rá, így nemigen lehetett semmit tenni” - mondta nyilatkozatában a játékos képviselője a Radio Mana Mana munkatársának.
„Sajnos a játékosnak nem jött jól, hogy a Genoa edzőt cserélt szezon közben, de a rossoblu csapat nehéz helyzetbe került volna, ha elengedi a játékost.”
A Genoa nagy küzdelmet folytatott a Serie A-ban maradásért és végül sikerült elég pontot szerezniük ahhoz, hogy ősszel az első osztályban kezdjék a bajnokságot.
A hírek szerint jelenleg az a legvalószínűbb, hogy a Juventus a Genovából visszatérő csatárt játékoscserébe kívánja bevonni, hogy készpénzzel megtámogatva így megszerezze a városi rivális válogatott védőjét, Angelo Ogbonnát.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.