A Juventus és Conte közti megegyezés részletei

A Gazzetta dello Sport friss információkkal szolgált az edző és a Juventus vezetői között született megállapodásról, amelyet követően Antonio Conte tegnap este maradásáról biztosította a szurkolókat.

Conte Antonio_öröm.jpgSzerda késő délután Antonio Conte háromórás találkozón egyeztetett a Juventus elnökével, Andrea Agnellivel, Beppe Marotta vezérigazgatóval, Fabio Paratici sportigazgatóval és Pavel Nedvěddel.

A beszélgetés végén az olasz bajnok vezetői és az edző megerősítették, hogy a jövőben is együtt kívánnak dolgozni és folytatni óhajtják a megkezdett utat.

A Gazzetta dello Sport értesülései szerint az edző maradása feltételeként azt kérte a vezetőségtől, hogy két világklasszis csatárt igazoljon, amelyből az egyik befejező csatár legyen.

A tréner továbbá kijelentette, hogy elvárja a vezetőségtől, hogy ne adják el semmilyen áron Arturo Vidal vagy Paul Pogba játékjogát a következő szezon előtt.

Mivel a szakember úgy érzi, hogy a keret nem elég éhes a sikerre két bajnoki címet követően, a vezetőségtől további hét-nyolc új játékos leigazolását kérte, továbbá Antonio Conte nagyobb beleszólást is kért az átigazolási politikába, pontosabban annak eldöntésébe, kik lehetnek potenciális célpontok a Juventus számára, illetve mely játékosok adhatók tovább.

A Juventus vezetősége elvben jóváhagyta ezeket a kéréseket, azonban az átigazolási politika ügyében az edzőnek továbbra is egyeztetnie kell Giuseppe Marotta és Fabio Paratici igazgatókkal.

A klub jóváhagyta Antonio Conte új szerződését is, amely 2016-ig szól és szezononként ötmillió eurós javadalmazást biztosít.

Azonban a vezetőség Antonio Conte új erőnléti edzőre vonatkozó kérését, amely Giampiero Ventrone alkalmazását szorgalmazta, elutasította. A szakember tagja volt a múltban Marcello Lippi szakmai stábjának, illetve asszisztensként tevékenykedett a Bari csapatánál Antonio Conte mellett.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr395303062

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

regularjohn 2013.05.16. 13:48:47

a lényeg, hogy marad, és hogy vidal nem megy el (én hiányoltam mondjuk még marcit, de remélem, hogy megától értetődő, hogy nem adjuk el).

a kérései szerintem teljesen korrektek, bár a 7-8 játékos kicsit soknak tűnik, bár van 4-5, aki simán pótolható. hajrá marotta/patrici/nedved és legfőbbképpen agnelli, aki a dellát virítja.

az erőnléti edző kérdésben meg nem tudok nyilatkozni...

juve28adam 2013.05.16. 13:55:15

Hmmm... még a végén tényleg lesz itt valami :D Várom a mercato-t, bár a talajon fogok maradni, és nem kezdek el örülni senkinek sem ,amíg nem jön orvosira XD (persze nem mindenkinek fogok örülni sztem)

babo0410 2013.05.16. 13:57:43

Az erőnléti edző kérdése szerintem érdekes. Nem tudom miért nem lehetett teljesíteni Conte kérését? A többi teljesen jogos, kell az a 7-8 játékos. Akiken Conte nem érzi azt, hogy mindent megtennének a sikerért, azokat küldjük el a p-be! Ilyen Vucinic pl. De szerintem a teljes csatársor átalakulhat. Az nem baj, ha Marottaval és Paraticivel egyeztetnie kellAntonionak, de remélem ez nem abból fog állni, h Conte megmondja kiket szeretne, Marotta meg közli, hogy ez, ez meg ez nem! És ha Conte azt mondja, hogy XYZ nem kell neki, akkor azokat el is adják, akiket meg nem akar elengedni, azokat nem, és bízom benne, hogy azok jönnek, akiket Conte szeretne, és nem Marotta fog igazolni megint Eliakat, meg Estigarribiákat. Mert annak semmi értelme, ha olyan játékosok jönnek, akik nem rosszak, de Contenak nem kellenek. Láttuk, hogy azokat nem nagyon óhajtja játszatni.

Kotrevák Kelly (törölt) 2013.05.16. 14:14:16

@babo0410: Én meg remélem h inkább nem ilyen padoin, giac, peluso típusú szardarabokat hozunk. Ezeket kéne elzavarni a csába.

babo0410 2013.05.16. 14:17:57

@Kotrevák Kelly: Biztos nem, de szerintem Giaccherini és Peluso egyáltalán nem rosszak. És Remélem Marchisio nem megy sehova! Őt miért nem említette Conte, mint biztos maradót?

babo0410 2013.05.16. 14:25:58

Jó mondjuk furcsának vesszük, hogy nem említette Conte Marchisiot, és reméljük nem megy el. De ennyi erővel Buffont, Chiellinit, Barzaglit és Bonut se említette. Nyílván azért Vidalt és Pogbat említette, mert érte vannak nagy ajánlatok. Tehát reálisan a legjobbjaink közül csak eme két játékos elvesztésétől kell félni, de valószínű, hogy sem Buffon, sem Barzagli, sem Bonucci, sem Chiellini, sem Marchisio és Cáceres sem fognak távozni. Kell egy stabil alap, amire lehet építkezni.

Tony. 2013.05.16. 14:31:06

@babo0410: Ebből csak annyi látszik, hogy igazából kik azok akik valóban érdeklik az európai nagycsapatokat.

juvebt 2013.05.16. 14:31:33

@babo0410: szerintem, nem kell ezt jegyzőkönyv hitelességűnek tekinteni. Tegnap több forrás még Marcit is említette.

rockitbaby 2013.05.16. 14:59:44

Engem az érdekelne, hogy a 7-8 új játékosban benne van-e a két klasszis csatár? Mert ha igen, akkor is elég komoly összegek kellenek a 8 új érkezőhöz, ha meg nincsenek, pláne. És lássuk be, hiába kétszeres bajnok, Padoinért nem tudom, hogy kik fognak sorban állni. Plusz azért vegyük azt is számításba, hogy a nem kívánatos játékosok között nem sok olyan van, akiért 10 misi, vagy a fölötti összeget kaphatunk, míg a két klasszis támadó lazán lehet 50-60-70 misi is! Nagyon kíváncsian várom, hogy honnan lesz pénzünk ennyi emberre!

rockitbaby 2013.05.16. 15:05:03

Valamint még az a kérdés merült fel bennem, hogy érkezett ide Vidal és Barzagli potom pénzért, Pirlo és Pogba ingyen, valamint Cáceres is. Ők mind nagyon komoly játékosok, nemzetközi mércével is. Valamint érkezett Bendtner, Anelka, Padoin, Peluso - bár ő sztem messze túlszárnyalta, amit kinéztünk belőle. Azt tudjuk, hogy Marotta felelős az igazolásokért, de kikérdezi Conte-t is. Szóval akkor a Bendtner kezdetű, Peluso végű társaság kinek az ötlete és kérése volt? Ha ezek Marotta ötletei, akkor jobb is, ha több szerepet kap itt Conte, mert akkor a fentebb említett sztárjaink sanszos, hogy az ő kérésére érkeztek. De mi van a fordítva van?
Tudom, hogy érdekes a kérdés, és a legtöbben rávágnák, hogy Cobretti a felelős a szarokért, de azért gondolkozni érdemes a kérdésen!

Cannavaro 2013.05.16. 15:07:00

én meg nem hiszem el, az egészet. örök pesszimistaként, én azután amit agnelli nyilatkozott, az alapján én nem hiszem, hogy ez igaz, hogy rábólintottak a két világklasszis csatárra. a 7-8 új játékos meg olyan is lesz. szerintem nem igen erősödünk nyáron, max többen leszünk!!!!
agnelli miért nyilatkozna olyat, hogy nincs pénz 30 millás játékosokra(márpedig az alatt, nem igen jön klasszis.) ha utána meg kiderül, hogy ebből 2-t is ígértek conte-nak?? ez inkább fordítva szokott lenni, azt nyilatkozzák a szurkolóknak, hogy jön ez meg az, aztán ráfogják, hogy a fizu meg ilyenek. nálam ez kamu.

tjunior 2013.05.16. 15:09:37

Padoin és Peluso egyértelműen Conte kérései voltak.

babo0410 2013.05.16. 15:23:24

@juvebt: Mondjuk el is várom, hogy Marcit se engedje elmenni. nagyon jó játékos, aki annak ellenére, hogy néha nem 100% teljesítményt nyújt (de olyan mélyrepülései, mint Vucinak, nincsenek), tud váratlant húzni. És igazi Juventino, még ügynöke sincsen. Ő az egyik legnagyobb Juventino jelenlegi csapatban Vidallal és Buffonnal, Chielloval együtt. Egy igazi ikonja a jelenlegi Juvénak, még ha nem is akkora egyenlőre, mint Del Piero. Szerintem ő Buffon, Chiellini és Vidal azok, akik innen vonulhatnak vissza. Illetve Vidal nem biztos, de sokáig még itt lesz. Benne látom azt a tüzet, ami egy igazi Juve ultrában ég.
@rockitbaby: Padoin és peluso Conte kérésére jöttek Januári igazolással. Akkor nem akartak pénzt adni igazolni, így olcsó megoldás kellett. Ők meg jó felépítésű játékosok, akik meg tudják oldani, amit Conte elvár. De Bendtner nem Conte kérésére jött, hanem Conte kért egy csatárt, tessék itt van alapon. Szerintem nem kell olyan iszonyatos pénz Conte 7-8 játékosához, ha tényleg azok jönnek, akiket emlegetnek. Diamanti 10 milla max, pláne be tudunk két játékost is vonni, akik ott vannak felesben a Bolognaban. Mellette pedig Berardit, Higut, Joveticet, Obiangot, Nanit emklegetik. Szerintem annál sokkal több pénz nem fog kelleni, mint mikor idejött. Most is olyan 90-100 milla lesz max elköltve az eladásokkal együtt. És eladásokból szerintem simán kijöhet 40 milla. Q és Matri 10 körül mehetnek, Vuci 15, Gio 10. Az már kapásból 45 milla. És szerintem eladásokból egy 40-50 milla be fog jönni. Sok felesben lévő játékosunk van.
@juve1986: Higu, Jovetic (akiért játékosokat adhatunk), J. Martínez mind igazán jó játékosok, és 30 milla alatt megoldható a leigazolásuk. És még ott van Dzeko is. van 30 milla alatt megszerezhető klasszis. Max nem a legeslegfelső kategóriás klasszis, hanem egy fokkal alatta. De ezek a játékosok mind nagyon jók!

Hurka75 2013.05.16. 16:19:38

Klasszis csatárok: Cavani-Suarez-Rooney-Falcao-Agüero-van Persie-Messi.
Top csatárok: Dzeko-Benzema-Tevez-Hulk...
Első osztályú csatárok: Higany-Jovetic...

Én bőven örülnék, ha egy lépcsőfokot tudnánk előre lépni az idén!!!

Barolo 2013.05.16. 16:33:18

Marchisiot én sem adnám el, de azért azt látni, kell, hogy az idei teljesítménye alapján nem hiszem, hogy sorba állnának érte a top csapatok. Amennyiben Llorente mellé érkezik még 2 top csatár, akkor tényleg elhiszem, hogy itt a Bl. győzelem a cél 1-2 éven belül......de ez nagyon nehéz lesz, és nem csak a pénz miatt, de a mozdítható top csatárok száma is igen pici, és ráadásul nálunk gazdagabb csapatok is csatárt keresnek. Ebben az esetben mindegy is, hogy ki marad/érkezik a 4.-5. csatár pozícióra. A csatárokon kívül sztem Isla és De Ceglie a biztos távozó, de én Marronén és Caceresen sem lepődnek meg.Peluso és Padoin sajna sztem rajtunk ragad.
Forza Juventus!

regularjohn 2013.05.16. 16:49:23

@juve1986: bízzunk benne, hogy agnelli játsza a rossz zsarut, és egyszerűen csak nem akarja kitergetni, hogy van x milliónk

szerintem az idei bajnoki cím és a bl helytállás megmutatta, hogy van értelme pénzt adni a jelenlegi stáb kezébe, illetve a bayern elleni mecs megmutatta, hogy kellenek még minőségi játékosok, ezért nekem az a véleményem, hogy idén már mélyebben a zsebünkbe fogunk nyúlni, de a psg, mancity, real szintet nem fogjuk elérni, és inkább egy-két játékosra költjük majd a nagy pénzt, a középszerre ugyanannyi fog maradni. egyébként a sokak által emlegetett selejtből pl. dzsakk és peluso maradhatna, padra jók. egyedül padoint felejteném el (najó, meg islát, de a hosszú sérülése miatt lehet, hogy neki csak hosszú idő kell)

ggbuffon 2013.05.16. 17:07:59

@rockitbaby: most ez komoly, h Peluso túlszárnyalta az elvárásainkat? Végülis igaz lehet, hisz így megítélés kérdése, kinek hol voltak az elvárásai..számomra az elúszott pontok + brutális belépői maradtak meg róla ebben a félévben..

egyébként kíváncsi leszek, h kik lesznek az "áldozatok" eladás fronton, hisz 7-8 játékosnak kalap-kabát ezek szerint..

tipp:

Kvájárella
Matri
Lichtsteiner
De Ceglie
Caceres
Isla
Anelka
jolly joker: Marchisio

ggbuffon 2013.05.16. 17:09:06

egyébként nagyon visszafelé süljön majd Conte akaratoskodása a teljhatalom felé és összevásároljuk a Bari,Siena,Atalanta mozdítható világklasszisait, Marrotta 1-2 Samp-os csodagyerekével..

Kotrevák Kelly (törölt) 2013.05.16. 17:09:30

@babo0410: Nem rosszak....egy középcsapatban. De egy Juvéban qrva kevesek, mint medvesajtban a brummogás. Oda kéne őket visszaküldeni, ahonnan jöttek.
Amúgy meg remélem, Conte megkapja azokat a játékosokat, akiket majd kér, mert aztán nehogy ne kapja meg és mégis leléceljen.

ggbuffon 2013.05.16. 17:11:00

@babo0410: aligha hinném h a teljes csatársort kicserélnénk..sztem pl Vuc&Gio páros mozdíthatatlan Conte-nál

Barolo 2013.05.16. 17:35:53

@ggbuffon: Tőlem maradhat Vuci-Gio a 4.-5. csatár pozícióra még egy évig, csak érkezzen eléjük mondjuk Rooney és Higuain.....Amúgy sztem nincs értelme egyszerre mind a 4 csatárunkat elküldeni..... gyakorlatilag mindegy, hogy ki marad, de ha tényleg érkezne Llorente mellett még két top csatár, akkor nem lesz könnyű annak aki itt marad.
Forza Juventus!

babo0410 2013.05.16. 18:54:14

@ggbuffon: Szerintem max Gio marad, de még ő se biztos. Vuci csak egy megfelelő (sztem ez 15 millánál kezdődik) ajánlat esetén eladó. És azt mondják, h Contenak egy közép csatár, és legalább egy olyan kell aki a szélen is jó, vagyis olyan csatár kell, akivel tudnánk 3 csatáros hadrendben játszani. Így Llorente, Higu, Jovetic, az 3 csatár, ha az első csapatba jönne az a fiatal Berardi nevű csatár, akkor van 4 csatárunk, ha marad valaki a jelenlegiek közül, akkor 5-en vannak. Nem tom kell 6 csatár? Sztem max 1 csatárunkat tartjuk meg. és ez Vuci vagy Gio lesz, attól függően kiért jön jobb ajánlat.

bianconeri_2007 2013.05.16. 19:34:00

érdekes fejlemények. kíváncsi vagyok mit tervez conte a háttérben. azt megtudta tavasszal, hogy mit ér a mai keret európában és 3 fronton, úgy látszik komoly elképzelései vannak a fejlődést illetően. a két világklasszis csatárra irányuló kérés teljesíthetetlennek tűnik (csak nehogy távozási alap legyen...): 3 év alatt egyet sem sikerült szerezni, miért pont most? javult ugyan a klub presztízse és anyagi helyzete (bl-bevétel), de egy klasszis igazolása is siker lenne. utóbbi alatt olyan játékos értendő, aki a bl-ben is képes komoly teljesítményre. ez esetben hiugain kiesik :)
az hogy vidal és pogba érinthetetlen, arra mi is rájöttünk :D belőlük olyan bizniszt kell csinálni, mint annak idején zidaneból és inzaghiból (100 M-s bevétel)
7-8 új játékos kicsit sok. levesszük a 2 csatárt, akkor 6, esetleg llorentét, akkor 5. a lehetséges posztok: középső védő, balszélső, valaki, aki pirlót tudja helyettesíteni, illetve 2 támadó szélső.

kösd fel a gatyót marotta, dolgozni kell :D

babo0410 2013.05.16. 21:02:34

Szerintem nem lehetetlen topcsatárt igazolni, illetve top csatártól egy szinttel lejjebbit tudunk venni! Higu ha Contenak kell, akkor szerintem ő ki tudja belőle hozni azt a szükséges pluszt. Legalább is nagyon bízom benne. A másik érkező meg Jovetic lehet, akit szerintem itt sokan túlságosan lenéznek. És jön Berardi, akit hatalmas ígértenek tartanak. Moggi szerint mindenképpen meg kell szerezni.

Juventus 2013.05.16. 22:07:36

@Hurka75: Érdekes amiket írsz és részben egyet is értek vele,de Messi nem csatár :-),viszont Ibrát kihagytad én vele kezdtem volna...

ggbuffon 2013.05.17. 09:12:44

@Juventus: évi 70-80góllal minek neveznéd?

csatár ő, csak az univerzális fajtából..

Juventus 2013.05.17. 21:46:47

@ggbuffon: Ahogy CR7-is ide tartozik,de egyikük posztja sem csatár.Kár ezen rágódnod,ez így van :-)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása