A Juventus igazgatója, Beppe Marotta az Il Secolo XIX munkatárásnak adott interjúban szót ejtett a jövő Juventusáról, s a lehetséges igazolásokról is.
"Mindannyian a Bajnokok Ligáját szeretnénk elhódítani, beleértve az elnököt, az edzőt és a klubot." - mondta a Juventus szakvezetője.
"Most az én feladatom, hogy megerősítsem a keretet, figyelembe véve az edző javaslatait. Azon dolgozunk, hogy a csapatunk még versenyképesebbé váljon."
"Szeretnék még több bajnokot igazolni a már meglévők mellé, mint amilyen Gigi Buffon, Giorgio Chiellini, Andrea Pirlo, Arturo Vidal vagy Claudio Marchisio."
Korábban napvilágot láttak olyan pletykák is, amelyek szerint a Juventusnak pénzzé kell tennie néhány sztárját ahhoz, hogy lehetősége legyen további erősítések végrehajtására.
"A Juventus mindig is egy felvásárló, nem pedig egy kiárusító csapat volt. Egyértelmű, hogy fél szemmel oda kell figyelnünk a költségvetésre, de a leginkább meghatározó játékosaink maradni fognak. Vidal és Marchisio egyértelműen közéjük tartoznak."
Az Öreg Hölgyet az utóbbi időben gyakran hírbe hozták Zlatan Ibrahimovićcsal, Gonzalo Higuaínnal és a Fiorentinát erősítő Stevan Jovetićcsel.
"Andrea Agnelli elnök úr egyértelmű volt Ibrával kapcsolatosan, s nem fog visszatérni hozzánk. Ami Higuaínt illeti, nem árulok el semmi újat, ha azt mondom, hogy egy kiváló játékos."
"Jovetić csakugyan remek játékos, de nincsenek tárgyalások. Ha egy játékost az ügynöke ajánlgat, az nem jelenti, hogy egyeztetések zajlanának."
Marottát megkérdezték Ciro Immobiléről is, akinek fele játékjogát a Genoa birtokolja, továbbá a Sampdoria három játékosáról: Andrea Poliról, Pedro Obiangról és Simone Zazáról is.
"Szerettük volna, ha Immobile több játéklehetőséget kap a Genoában. Találkozni fogunk velük az elkövetkező hetekben, s dönteni fogunk arról, hogy mi legyen."
"Poli esetében majdnem létrejött az üzlet januárban, s a tárgyalások újra kezdődhetnek. Fabio Paratici és jómagam igazoltuk le Zazát a Sampdoriánál..."
"Obiang és Zaza érdekes játékosok, de maximálisan tiszteletben tartom a Sampdoriát. Meglátjuk."
Marotta teljességgel bizonyos abban, hogy Conte marad Torinóban.
"Tökéletes harmónia van köztünk Antonióval." - mondta. "Nincsen semmiféle probléma, s már találkoztam is vele."
"Minden körülmény adott ahhoz, hogy maradjon, s ezt már az elnök úr is elmondta. Nincs értelme kiforgatni egyes kijelentéseket."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
babo0410 2013.05.15. 17:33:47
MarekCsont 2013.05.15. 17:36:59
Cannavaro 2013.05.15. 17:39:50
babo0410 2013.05.15. 17:40:45
juve28adam 2013.05.15. 17:42:42
Immobile-t ne igazoljuk vissza, nagyon gyér szezont tudhat maga mögött ahol egy kiesőjelölt csapatban is csak csere volt, inkább jöjjön vissza Boakye.
Obiangot még mindig szívesen látnám ,bár nem sok értelme lenne cserének használni.
babo0410 2013.05.15. 17:46:32
hellan (törölt) 2013.05.15. 17:47:27
Mondjuk komolyan kezdek aggódni Pirlo helyettesítését illetően, mert az uccsó meccsen amit ott Marrone művelt katasztrófa.
juve28adam 2013.05.15. 17:54:14
babo0410 2013.05.15. 17:58:27
ambrobert 2013.05.15. 18:43:58
MdewC 2013.05.15. 19:21:39
babo0410 2013.05.15. 20:51:01
danimester1 2013.05.15. 21:00:30
ambrobert 2013.05.15. 22:10:00
babo0410 2013.05.15. 22:14:54
@juve28adam: Állítólag a Milan 4 évre megszerezheti Polit, és 6 millát fizetnének érte a Sampnak. Állítja a tuttomercatoweb. Ennyire megállapodtunk vele. Szerintem az a januári megállapodás már nem érvényes, és bízom benne, hogy a milan le is igazolja!
rockitbaby 2013.05.16. 08:06:06
Szóval kb csatár kellene meg pár szélső, hogy a taktikai sokszínűség újfent fegyvertény legyen, mert jó szélsőkkel a 3-5-2 mellett akár 4-3-3 de még a 4-2-3-1 is megoldható. Ezzel már azért komoly tényező tudnánk lenni Európában is!