Pirlo biztos Conte torinói jövőjében

Andrea Pirlo úgy gondolja, hogy a 2013-14-es idényben is Antonio Conte keze alatt fog dolgozni a Juventus csapatánál.

Pirlo Andrea_1.jpgA sikeredző a napokban elutasította, hogy teljes mértékben elkötelezze magát nyilatkozataiban a torinói klub mellett, amíg le nem ül megbeszélni a klubvezetéssel a következő szezonra és a távolabbi jövőre vonatkozó terveket. Azonban a tapasztalt játékmester biztos benne, hogy nincs semmi oka az egykori középpályásnak elhagyni az Öreg Hölgyet.

„Hogy félek-e attól, hogy elveszítjük Contét? Azt hiszem, hogy szürreális helyzetről beszélünk” - nyilatkozta a 2006-os világbajnok középpályás a Sky Sport Italia stábjának. „Minden bizonnyal velünk lesz a nyáron.”

Az edző két évvel ezelőtti érkezése óta sikert sikerre halmoz az akkoriban csak sorozatban két hetedik helyre képes bianconero csapattal, és edzőként már két bajnoki címet tudhat magáénak.

„Az első scudetto váratlan volt, de mindkettő szép érzésekkel tölt el” - nyilatkozta a mindkét jelentős milánói klubot megjárt regista.

„Ki vált példaképpé a bajnoki címek elnyerése során? Arturo Vidal alapvető fontossággal bírt a csapat szempontjából az utóbbi két évben, de úgy gondolom, hogy a győzelemhez vezető legfontosabb tényező maga a csapat volt. Az összes játékost elismerés illet" - zárta az interjút szerényen Andrea Pirlo.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr975293157

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása