A Bayern München elleni keret

LOGO CHAMPIONS LEAGUE.jpgAntonio Conte 19 fős keretet hirdetett a Bayern München elleni Bajnokok Ligája negyeddöntő visszavágójára. A mérkőzésről eltiltás miatt Arturo Vidal és Stephan Lichtsteiner is hiányozni fog, míg a hétvégi bajnokin hiányzó Giorgio Chiellini és Andrea Barzagli ismét a mester rendelkezésére áll majd. A nemrégiben súlyos autóbalesetet szenvedő Martin Cáceres csakugyan bekerült a keretbe.

Az Öreg Hölgy utoljára a 2002-2003-as szezonban, az FC Barcelona testén keresztül, tudott bejutni a Bajnokok Ligája legjobb négy alakulata közé. Akkor a torinói első mérkőzésen 1:1-re végeztek a csapatok, s a spanyolországi visszavágó rendes játékidejének végén ugyanezt az állást mutatta az eredményjelző, így következhetett a hosszabbítás, amely során Marcelo Zalayeta emlékezetes góllal alakította ki a 2:1-es végeredményt.

A 2:0-ás hátrány ledolgozása kétségkívül nehéz feladatnak ígérkezik, hiszen egészen idén márciusig egyetlen olyan alkalom sem fordult elő a Bajnokok Ligája történetében, hogy az első mérkőzést ilyen arányban elveszítő csapat képes lett volna ledolgozni hátrányát, s tovább tudott volna jutni a következő körbe. Az FC Barcelona megtörte az átkot az AC Milan ellenében, s ezzel megmutatta, hogy a feladat nem megoldhatatlan. A Juventus bizonyosan más arcát mutatja majd, mint Münchenben, s remélhetőleg ezúttal a szerencse is mellénk szegődik majd.

FORZA JUVE!

A Juventus 19 fős kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Storari, Rubinho

Védők: Chiellini, Cáceres, De Ceglie, Peluso, Barzagli, Bonucci

Középpályások: Pogba, Marchisio, Padoin, Pirlo, Asamoah, Giaccherini, Isla

Csatárok: Vučinić, Quagliarella, Matri

 20:45-kor kezdődő mérkőzést a Digi Sport 2 élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr165212577

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juve28adam 2013.04.10. 19:40:16

Amint gólt kapunk onnantól kezdve nincs több kérdés a továbbjutást illetően. Márpedig én lehetetlennek tartom ,hogy mi 4-et lőjünk, akkor.
Nade sok sikert srácok, okozzatok meglepetést.

Babo ,Neked meg farkad érjen bokádig ;)

Tomi82 2013.04.10. 19:44:28

Még egy óra......

Beszarok...

Egész du feszült vagyok

Csak annyit mondanék hogy

FORZA JUVE PER SEMPREEEEEE.....

WASD 2013.04.10. 19:46:45

Juventus: Buffon-Barzagli,Bonucci,Chiellini-Padoin,Pogba,Pirlo,Marchisio,Asamoah-Vucinic,Quagliarella

Apuleius 2013.04.10. 19:48:59

A hivatalos kezdőcsapatok:

FORMAZIONI UFFICIALI:

JUVENTUS (3-5-2): Buffon; Barzagli, Bonucci, Chiellini; Padoin, Pogba, Pirlo, Marchisio, Asamoah; Vucinic, Quagliarella.

A disposizione: Storari, Caceres, De Ceglie, Peluso, Giaccherini, Matri, Isla.

BAYERN (4-2-3-1): Neuer; Lahm, Van Buyten, Dante, Alaba; Martinez, Schweinsteiger; Robben, Muller, Ribery; 9 Mandzukic.

A disposizione: Rafinha, Boateng, Luiz Gustavo, Shaqiri, Pizarro, Gomez.

Tony. 2013.04.10. 19:49:28

------------Buffon----------
----Barzagli-Bonucci-Chiellini----
Padoin----------------------Asamoah
------Marchisio-Pirlo-Pogba---------
-----Quagliarella--Vucinic------

Apuleius 2013.04.10. 19:49:52

PADOIN A KEZDŐBEN!!!!

Tony. 2013.04.10. 19:50:00

------------Buffon----------
----Barzagli-Bonucci-Chiellini----
Padoin----------------------Asamoah
------Marchisio-Pirlo-Pogba---------
-----Quagliarella--Vucinic------

Tony. 2013.04.10. 19:50:59

@Apuleius: Na megelőztél. Amúgy ezek szerinte megint a te meccsed!

Egy élvezet lesz nézni a Ribéry-Padoin párharcot! :D

Mr. Ocean 2013.04.10. 19:55:37

@Tony.: Abszolút nem humoros. Sajnos ezen a párharcon múlik majd az, hogy valószínű a nyáron sorban állnak majd nagy klubok érte..Nehéz lesz megtartani őt. :DDDDD

babo0410 2013.04.10. 19:55:43

@Tony.: Ha Padoin és Asa inkább védekezők lesznek, akkor jó! Szerintem a két szélsőnek kevesebbet kéne előre jönnie! És Pirlo vagy Marchisio, esetleg Pogba kicsit előrébb kéne legyen amolyan Tkp-ként. De leginkább a 3-5-1-1 kellett volna, ha már a 4-3-3 nem jön össze a sok hiányzó okán, mert Peluso, vagy Giaccherini beállításával megoldható lett volna. És akkor a múlt heti hiba kiküszöbölhető lett volna. De bízzunk benne, hogy Conte pontosan tudja mit csinál, és sikerül továbbjutnunk. Forza juve!

Tomi82 2013.04.10. 19:56:56

RIBIZLIT NEM ÉRTEM HOGY MIÉRT NEM TILTOTTÁK EL....FELFOGHATATLAN SZÁMOMRA...

Gondolom ma sem hallgatunk juve himnuszt...digi szokása hogy a kezdősípszóra kapcsolnak...rohadjon rájuk a zokni...

Fino Alla Fine

Tony. 2013.04.10. 20:01:34

Jólvan na! Én is tudom micsoda értéket képvisel Padoin!

Sajnáltam is volna, ha ennyi év Juve-nak szurkolás után lemaradok egy ekkora klasszis felemelkedéséről! Egy ember aki pályára lép a Bayern München elleni BL összecsapáson, aki egymaga fölveszi a harcot Franc Ribéry-vel és életét áldozva megküzd a győzelemért!

Padoin a new Juve HERO! :D

babo0410 2013.04.10. 20:01:41

A másik meccsen nem játszik Messi! Itt az esély a PSG előtt! Mi meg otthon meg tudjuk verni a Bayernt. Csak lenne már 20.45!

molnart3 2013.04.10. 20:04:03

Veszett nehéz lesz...

Harka1976 2013.04.10. 20:05:25

Van valakinek linkje?
Megköszöném!

babo0410 2013.04.10. 20:08:52

@Harka1976: livetv.ru/en/eventinfo/163805_juventus_bayern/ itt már telis-tele van stream és sopcast linkekkel! Remélem találsz megfelelőt! Forza Juve!

juveen 2013.04.10. 20:24:38

Az első meccset rendkívüli módon rontottuk el,ezt a hibát ki kell javítani. Remélem a srácok látták tegnap a Galatát..Hiába volt 3-0 az első meccs,és a korai C-gól..nem rogytak meg mint a parasztgatya! Szépen búcsúztak el,mindent megtettek a győzelemért ki lett szolgálva a közönség,és senki egy percig nem szégyenkezhet a teljesítményük miatt. Ezt szeretném látni most is Juve módra! Verjük meg a bőrbugyisokat!

babo0410 2013.04.10. 20:26:41

@Harka1976: Nincs mit! Remélem találtál használható linket!

babo0410 2013.04.10. 20:30:46

Orosz linken kiírták a kezdőnket. Ha nem Juve drukker lennék, csak néztem volna, mint borjú az új kapura! Egyedül Asamoah-t lehetett felismerni, így nézett ki: Acamoa :D Am a Juve cirílül vmi ilyen, h IOBE :D

SoloLaJuve 2013.04.10. 20:32:55

a galata tegnap megmutatta,hogy lehet tiszta lelkiismerettel búcsúzni,a dortmund pedig(ha nem is jogosan,tisztán)azt,hogy az utolsó utánni pillanatban is érdemes küzdeni.nálam ez a minimális elvárás erre a meccsre.

SoloLaJuve 2013.04.10. 20:33:30

a galata tegnap megmutatta,hogy lehet tiszta lelkiismerettel búcsúzni,a dortmund pedig(ha nem is jogosan,tisztán)azt,hogy az utolsó utánni pillanatban is érdemes küzdeni.nálam ez a minimális elvárás erre a meccsre.

juve28adam 2013.04.10. 20:40:39

esetleg magyar linkje nincs valakinek?

kda75 2013.04.10. 20:41:50

Bízzunk Padoinban!Forza!

babo0410 2013.04.10. 20:42:38

A Bayern drukkereknek nagy az arca, remélem a csapatuknak is az lesz! Akkor sima ügy lenne a továbbjutás! De nagy gyomorgörcsöm van! FORZA JUVE!

csakajuve11 2013.04.10. 20:43:31

Gyerünk fiúk, mindent bele!
FORZA JUVE!!!!

Apuleius 2013.04.10. 20:44:34

Forza Juve! Fingassuk meg a fritzeket! Irány az elődöntő!!!

Apuleius 2013.04.10. 20:47:52

Baszd meg Vucinic....

juveen 2013.04.10. 20:48:31

Már most többet tettünk le,mint az első meccsen összesen. És Matri végre nem kezdő!

Apuleius 2013.04.10. 20:48:39

Simone "Divino" Padoin pazar beadásaira építhetünk, ez egyértelmű.

keshudioo 2013.04.10. 20:49:18

De jó, hogy akad az egész. Áááá.

juveen 2013.04.10. 20:51:50

Na már csak ez hiányzot..Chielló megsérült..

keshudioo 2013.04.10. 20:51:50

Szegény embert az ág is húzza.

BigP86 2013.04.10. 20:51:52

Chielloooooo NEEEEEEEEEEEEEEEEE!!!:(

danimester1 2013.04.10. 20:51:54

Remélem nem sérült meg Giorgo!!Gyökér bajor ....

danimester1 2013.04.10. 20:52:41

Mandzukic nem hazudtolta meg magát paraszt!

Apuleius 2013.04.10. 20:53:05

A pirosat is megtalálhatta volna a bíró.

BigP86 2013.04.10. 20:53:11

nem tudunk pontosan loni??

Apuleius 2013.04.10. 20:54:19

Lőtt már onnan gólt Marchisio valaha?

danimester1 2013.04.10. 20:54:42

Feltűnően sok labdát szórunk el megint...

Györijuventino 2013.04.10. 20:55:31

@Apuleius: Igen például ő lött tovább minket Celtic ellen.

BigP86 2013.04.10. 20:55:35

@Apuleius: igen, amerikai fociban.

Györijuventino 2013.04.10. 20:56:12

@Apuleius: Bocsi elolvastam nem szóltam egy szót sem elnézést!

juveen 2013.04.10. 20:56:41

A pontosságon van mit javítani,de ezerszer játszunk jobban mint Münchenben. Csak így tovább!

Apuleius 2013.04.10. 20:56:47

@Györijuventino: Nem az volt a kérdés, hogy lőtt-e már gólt életében. A kérdés a távolságra vonatkozott. A Celtic ellen nem lőtt ilyen távoli gólt emlékeim szerint.

BigP86 2013.04.10. 20:57:16

Pogbaban 19 evesen tobb tokosseg van,mint a tobbiekben egyuttveve..

Apuleius 2013.04.10. 20:59:29

Bonucci ki ne állíttassa magát!

BigP86 2013.04.10. 20:59:47

A bayernre nem vonatkozik a kibaszott lesszabaly??

Tony. 2013.04.10. 21:00:07

12. percbe sárga ezért?

Apuleius 2013.04.10. 21:00:17

@Györijuventino: Komoly fejtörést okoztál, elkezdtem vadul gondolkodni a Celtic elleni meccsek góljain :-)

kda75 2013.04.10. 21:00:41

Nincs valakinek akadásmentes,nézhető linkje?Megőrülök lécci!

BigP86 2013.04.10. 21:02:21

asamoah ennyire suta es technikatlan??

kda75 2013.04.10. 21:02:31

@Apuleius: köszönöm szépen!!!!!

juveen 2013.04.10. 21:03:50

Az a baj hogy a bőrtangások eldugják a lasztit. Ha meg nálunk van gyorsan elszórjuk..

Apuleius 2013.04.10. 21:04:40

Pirlo megőrizte a formáját az első meccsről.

Apuleius 2013.04.10. 21:05:29

Mandzukic már elmehetett volna zuhanyozni...

Tony. 2013.04.10. 21:05:49

Pirlo mint egy vénember megint, nagyon lassú.

BigP86 2013.04.10. 21:06:10

pirlo sajnos keves mar ehhez az iramhoz es agressziohoz. Akikben ma latok eselyt: pogba, vucinic, marci es ennyi.

juveen 2013.04.10. 21:07:34

Szabit kaptunk a 16-osról! Zsír...! Pirlo papa hátha beteszi!

2013.04.10. 21:08:22

Hihetetlen lassú Pirlo. Rászarik a légy a labdáira, annyit vár vele és hátulról rendszeresen letámadják.

BigP86 2013.04.10. 21:08:50

Aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa MEGORULOOOOOKKKKK:(

Apuleius 2013.04.10. 21:09:30

Nagyon rossz helyre rúgta sajnos.

Apuleius 2013.04.10. 21:09:59

Nagyon kár ezért a szabadrúgásért...

BigP86 2013.04.10. 21:10:09

Padoin vajon szopja Contet? De most komolyan.

juveen 2013.04.10. 21:10:21

Padoin tényleg nem tud passzolni.

Apuleius 2013.04.10. 21:11:14

Fantasztikus, ahogy Simone "Divino" Padoin él a játékkal. Néha mintha a játékszabályokat sem ismerné.

4Evorg 2013.04.10. 21:11:26

Két jó szélsővel tovább lehetne jutni!

Bíró megint a helyzet magaslatán! :S

juveen 2013.04.10. 21:11:46

Már most lecserélném akár Storarira is.Hátha ő emberhez tud passzolni

MdewC 2013.04.10. 21:12:12

Min így kellett volna kezdeni az első meccsen is. Buzi mákos németek! 2 nagy helyzet már kimaradt...!

BigP86 2013.04.10. 21:12:16

egy jo csatar most ott erkezett volna..

juve28adam 2013.04.10. 21:12:30

bakker ,csak egy pici... csak egy picciiiiii

Apuleius 2013.04.10. 21:12:33

Bonucci nem egy tök ugyanilyenért kapott sárgát????

juve28adam 2013.04.10. 21:13:14

@Apuleius: Pedig nagyon hajt ,hogy meggyőzzön Téged!

MdewC 2013.04.10. 21:13:53

kapu találjuk már el!

juveen 2013.04.10. 21:14:02

Casarest szeretném látni!

danimester1 2013.04.10. 21:17:16

Tud valaki olyan linket ami nem telepítős!!?Légyszí'!!

devil-z 2013.04.10. 21:18:29

@4Evorg: a bíró eddigi tevékenysége felháborító

Tony. 2013.04.10. 21:20:30

Van egy olyan érzésem, ha véletlenül be nem mákolunk egy gólt, akkor szép nyugodtan, izgalom nélkül csöndben lezajlik a meccs és kiesünk.

devil-z 2013.04.10. 21:20:48

Q. küzdőszelleme példaértékű, jó lenne ha a montenegrói is megemberelné magát

Apuleius 2013.04.10. 21:21:35

Nagy kár, hogy ez a szerencsétlen Van Buyten lejött.

BigP86 2013.04.10. 21:24:21

ez a kurva osztrak csoki...

Tony. 2013.04.10. 21:25:15

Valaki szóljon már Pirlo-nak.

MarekCsont 2013.04.10. 21:25:45

bassza szajba ez a retek roman bajszos digi egy kurva streamet nem találok ami nem akadna valaki segítsen légyszives!

MdewC 2013.04.10. 21:26:02

1 gól már simán bennünk volt!

BigP86 2013.04.10. 21:26:37

ha pirlo le,akkor ki fel???

juveen 2013.04.10. 21:27:07

Marci alig ér labdába

keshudioo 2013.04.10. 21:27:24

Hát az én koleszos netemmel nem lehet streamelni, úgyhogy inkább megyek CS-zni. Kiabáljatok, ha rúgtunk hármat!

4Evorg 2013.04.10. 21:27:25

De kár az első meccsért! :S

Nagyságrendekkel jobban játszunk, mint az első meccsen, de még mindig vannak hibák. :S

sundivirtuoz 2013.04.10. 21:28:57

Ez a felívelgetés már szánalmas.

juveen 2013.04.10. 21:29:53

A másik probléma pedig az,hogy túl gyorsan telik az idő

BigP86 2013.04.10. 21:32:45

just a miracle can help us.. Oooo yeeahhh...

MarekCsont 2013.04.10. 21:32:50

@WASD: Host not allowed :/ de azért köszi.
@Apuleius: köszi szépen még telepítem meg minden szar remélem a második félidőre már sikerül bekapcsolodnom szétbasz az ideg.

Tony. 2013.04.10. 21:34:01

Semmi közünk nincs ehhez a párharchoz gyerekek. Jelenleg ennyit tud ez a Juve. A Bayern izzadtság nélkül, röhögve tartja az eredményt. Hazai pályán még csak 1 minimális nyomást sem tudunk helyezni rájuk.

Apuleius 2013.04.10. 21:34:04

@MarekCsont: Nincs mit, hosszabb távon jó, ha fent van a gépeden a Sopcast. Hibátlan minőségű streamek szoktak itt lenni.

danimester1 2013.04.10. 21:34:49

Nem sikerült faragni a hátrányból.Szerintem ez egy "barátságos x" lesz.Sok labdát elszórunk,felívelgetések az első félidő után én nem számítok semmi jobbra.

Apuleius 2013.04.10. 21:35:06

Korrekt, jó teljesítményt nyújt a csapat, de a továbbjutás sajnos elment az első meccsen. Most lehet igazén sajnálni azt a 2:0-át.

Pirlo mintha a pályán se lenne.

juve28adam 2013.04.10. 21:36:36

Egyébként Bonucci-ra egy szavunk nem lehet. Remek védő, kiválóan látja el feladatait sztem.

RuidaRobert 2013.04.10. 21:36:51

@Apuleius: Nem értek egyet, nagyon is feltűnő Pirlo jelenléte, a folyamatos hibák mellett...

devil-z 2013.04.10. 21:37:44

Egy félidő alatt volt kb. egy kapuralövés szabadrúgásból?
A játékunk leolvasható, a lelkesedés úgy 30 percig tartott, így nem tudom mégis mihez akarunk kezdeni.

Persze nem kell ész nélkül támadni de azért még a góltól is nagyon messze vagyunk, nem hogy visszahozzuk a reményeket.

MdewC 2013.04.10. 21:38:59

@4Evorg: 1etértek, már én is írtam. Mákos németek. 1 cm kellett volna és megvan 1. Félek, hogy eddig tartalékolt a Bayern, kockáztatni nem fognak, de az első 15 percet megnyomják az tuti. Nekünk lassan nem lesz veszteni valónk, 75. percig kéne vmelyik bokorban gólt találni. Csak nemtudom, hogy ki mer majd vállalkozni... Bizakodom még!

2013.04.10. 21:40:03

Szerintem nem lesz meg a továbbjutás. Már így is fasza eredmény, hogy idáig eljutott a Juve. Persze minden Juventino azt szeretné, ha a döntőig mennének, de azért lássuk reálisan a dolgokat.
Idén a Bayern nagyon durva szezont fut, már a zsebükben a bajnokság is. Minden esélyük megvan arra, hogy a BL-t is vigyék. Erőfelmérőnek nagyon fasza volt ez a széria a Juvénak. Van jó pár olyan játékos, aki életében először van a BL-ben. Jövő szezonban jön Llorente, reméljük beváltja a hozzá fűzött reményeket. Persze nem tőle várom a tündöklést, de bármi megeshet. Ha lenne még két ütőképes szélső játékos, akkor az is nagyot dobna a csapaton.
Még Pirlo helyére kellene találni valakit. Jó az öreg, de lassú.

Ha ma mégis továbbjut az Öreg Hölgy, akkor visszaszívom ezt a hozzászólást! Ha egy hangyafasznyi szerencsénk lesz, akkor megtörténik. :)

SoloLaJuve 2013.04.10. 21:40:07

most először vannak kétségeim pirloval kapcsolatban.elég aggasztó formát mutat.ez pedig kihat az egész csapatra.
vucinicet meg úgy látszik conte se tudja észhez téríteni.számomra idegesítőbb,mint padoin

juveen 2013.04.10. 21:40:22

Sokkal jobban játszunk mint az első meccsen,de most már lassan all in..A bőrtangás bajor meleg egyesület simán tartja az eredményt. Ha tudnánk szerezni csak 1gólt..az megfordíthatná a dolgok menetét..a bayernak is támadni kellene,elérhető lenne a hosszabbítás,ahol már bármi lehet. Csak még kellene szerezni azt a fránya első gólt!

Cannavaro 2013.04.10. 21:40:42

sajna megint a középpályánk pontatlansága az, ami miatt még nem lőttünk gólt!! nem játszunk rosszul, de ami mindig erősségünk volt, most azt látom a leggyengébbnek!! meg a az átütő erő, amit egész szezonban hiányolok!! sztem néhány pontosabb passzal, már vezetnénk!! nem olyan jó ez a bayern védelem csak nincs aki eredményesen támogassa a csatárokat most vuci is elég jól játszik!! ez most a lehető legjobb csatársor amit ki állíthattunk!! remélem a 2. félidőre felpörgünk, és valahogy begyötrünk 2-t!! FORZAAAA!! :)

my name is csuma 2013.04.10. 21:40:56

@Apuleius: Neked frankón működnek ezek az orosz sopcast-os linkek? Nekem minden esetben kb. másfél percet ismételgetnek betöltés után, attól függően, hogy épp hol kapcsolódom be a meccsbe...

Apuleius 2013.04.10. 21:42:06

@Nortonmanx: Nem tartom valószínűnek, hogy ez a Bayern képes lesz idén a BL megnyerésére.

MdewC 2013.04.10. 21:43:47

PIRLO+ASA! Hol vannak a pontos beadások? Asanak volt passza előre? Nekik kéne javulni!

Apuleius 2013.04.10. 21:44:08

@my name is csuma: Nálam hibátlan, tűéles minőségben futnak. Ezen az oldalon van 6-7 Sopcast link, azt hiszem az első nem jött be rendesen, csak 80% ig ment a bufferelés, onnan elkezdett visszafele számolni. A második link viszont hiba nélkül fut.

RuidaRobert 2013.04.10. 21:44:48

Egyébként, én bízok a sikerben. Egy Pogba bomba erőt adna a csapatnak...

juveen 2013.04.10. 21:45:22

Conte hátha mer egy nagyot álmodni,és húz valami merészet

csakajuve11 2013.04.10. 21:45:34

Osztom @Apuleius véleményét. Szerintem valamelyik spanyol csapat nyeri meg a BL-t, mert az UEFA nyalja a seggüket nagyon.
@Nortonmanx: tökéletesen egyetértek veled, jobban meg sem fogalmazhattad volna :)

my name is csuma 2013.04.10. 21:46:06

@Apuleius: nekem is tűéles kép jön be, csak menthetetlenül másfél percet ismételget..fogalmam sincs mi lehet a probléma, örülök, hogy ha Neked működik, én már totál agyfaszt kaptam.. :) és nem értettem a másik kb. 140 ezer online nézőt, hogy ők ezt hogy bírják. De ezek szerint nekik megy.

Tony. 2013.04.10. 21:46:25

0-0 lesz, vagy max a 85.ben rúgunk 1-et és úgy esünk ki. Semmi nincs a csapatunkban ami továbbjuttatná.

my name is csuma 2013.04.10. 21:47:16

@Apuleius: ezt is többé-kevésbé végig zongoráztam már, de a linkek fele szar, ami meg bejön akad. Pedig elég jó netem van, és vlc-től sopcastig mindennel el vagyok látva... Azért köszönöm!

Apuleius 2013.04.10. 21:47:28

@my name is csuma: Ilyet még soha sem tapasztaltam, nem tudom mi lehet az oka. Az agyérgörcsöt megértem :-)

2013.04.10. 21:48:06

@Apuleius: Nézd, tavaly a Cselzi nyerte a Bl-t, megverték a Barszát. Idén egy nulla volt az egész Cselzi. Akkoriban gondoltad volna, hogy eljutnak a döntőig? Én speciel nem.
A mai napon akár a PSG is továbbjuthat. Lehet, hogy hatalmasat buknék rajta, de én fogadnék a Bájern bl győzelmére.

Apuleius 2013.04.10. 21:48:24

@my name is csuma: Alapvetően csak a Sopcast linkekkel érdemes próbálkozni, a többi szar minőségű.

juveen 2013.04.10. 21:48:50

Megint szabi a 16osról! Gyerünk Andrea!!!

Apuleius 2013.04.10. 21:50:21

Ez nem Pirlo meccse. Remélem a következő ilyet nem ő lövi.

juveen 2013.04.10. 21:50:50

QQQQQQQQQQQQQQ majdnem...

danimester1 2013.04.10. 21:51:35

Qrvra nincs szerencsénk...

Apuleius 2013.04.10. 21:51:59

@Nortonmanx: Nem, persze, hogy nem gondoltam volna. Mondjuk akkora mákja szerintem még soha sem volt egy csapatnak a BL-ben. Csak azt akartam mondani, hogy én a többi elődöntőst (Real Madrid, Dortrmund és vélhetően Barca) jobb csapatnak tartom.

juveen 2013.04.10. 21:52:23

Sajnos nincs Capitano aki még jól tudna szabit lőni.

Apuleius 2013.04.10. 21:52:32

Egy kis szerencse sem ártana.

Apuleius 2013.04.10. 21:52:45

Közben vezet a PSG.

2013.04.10. 21:54:29

@Apuleius: igen valóban jobb csapatok, ez egyértelmű. Lehet pár Juve drukker anyázni fog, de én úgy gondolom, hogy jelenleg a Földön a Barcelona a legjobb csapat. Függetlenül attól, hogy ma mi történik velük.

Egyébként pont erre írtam az előbb is, hogy ugye jobb csapat a barsza a cselzinél, mégis utóbbi nyerte tavaly. Szerencséjük volt. Ez a foci is olyan, mint a nyelvvizsga, hogy több mint 50%-ban szerencse kell hozzá, a többi már megy magától is.

juveen 2013.04.10. 21:55:44

Jaj ne..Matrica melegít..be fog állni. Mindennek vége!

Apuleius 2013.04.10. 21:56:46

@Nortonmanx: :D Igen, egyetértek. Én is osztom a véleményed a Barcelonával kapcsolatban, ráadásul én még kedvelem is őket. A Bayern-nel kapcsolatban kicsit azt érzem, hogy nagyobb a hype, mint amit a valóságban tudnak. Aztán persze meglátjuk, itt már bárki megnyerheti a BL-t.

juveen 2013.04.10. 21:57:40

A Párizsnak viszont örülök mert megtettem továbbjutóra.

danimester1 2013.04.10. 21:58:35

Miért engedik őket passzolgatni!!???Miért nem lehet megtámadni a labdás embert,miért nem lehet egy kicsit szorosabban őrizni őket????

juveen 2013.04.10. 21:59:45

Huhh ezt megúsztuk. kapufa

2013.04.10. 22:01:30

@Apuleius: nem szoktam nézni a Barca meccseit, legfeljebb csak amit a sportműsorokban látok, de szerintem művészi, amit a pályán művelnek. Most nem nyalni akarok nekik, meg ez amúgy sem Barca blog, csak reálisan próbálom látni a helyzetet. Ha lelécel majd egyszer Messi, Iniesta meg még pár csóka, akkor szerintem vége is lesz a tündérmesének.
Lehet azért nagyobb az általad említett hype, mert van mire alapozni. Lásd, bajnokság, meg még jön majd oda Gárdióla.

Közben kapufa...

Type-R 2013.04.10. 22:01:36

az a szánalmas, hogy mindig szabadra/büntetőre játszunk.

danimester1 2013.04.10. 22:02:16

Nagyon hiányzik a Lichti,Vidal páros.

babo0410 2013.04.10. 22:02:46

Vucinicet se hiszem el, hogy nem hajlandó passzolni, mikor 3-an veszik körbe!

4Evorg 2013.04.10. 22:03:58

Az a gáz, hogy Marci ma még Padoinnál is gyengébb, ami azért "teljesítmény".

juveen 2013.04.10. 22:04:31

Bizony hiányzik Lichti meg Vidal...és Nedved,Del Piero,és Trez..esélye sem lenne a fritzeknek

danimester1 2013.04.10. 22:06:05

A fasznak kell engedni hogy passzolgassanak!!!!!!!!Senki nem lép ki,ott sétálgatnak.Szerintem már feladták...

juveen 2013.04.10. 22:06:19

Gól. Vezet a bayern

juve28adam 2013.04.10. 22:06:22

most estünk ki... de ilyen gólt kapni bazeg...

2013.04.10. 22:06:25

Itt a vég emberek.

4Evorg 2013.04.10. 22:06:39

Jajj még annyit akartam mondani, illetve kérdezni, hogy hány német van ebben a büszke árja csapatban??

Közben ennyi volt... :S Nem baj, nem tudok haragudni a srácokra.

Tony. 2013.04.10. 22:07:08

Eddig se volt több esélyünk, most már mind1.

juveen 2013.04.10. 22:07:15

És ha mindez nem lenne elég jön Matri

danimester1 2013.04.10. 22:07:17

Eldőlt...Fasz mandzukic!Mindegy,szép volt fiúk!Köszönjük,hogy eddig eljutottatok.

kda75 2013.04.10. 22:07:17

Hát ennyi volt a BL......

2013.04.10. 22:08:04

Conte helyében inkább behoznék pár pályakezdő ifit. Ha már úgyis itt a vég, legalább szokják a légkört.
Gondolom ő nem úgy gondolkodik, mint én, de innen még Erdei Zsolt sem tudna felállni...

babo0410 2013.04.10. 22:08:09

Kiestünk a faszomba! Ennyit erről. Sajnos a Bayern ennyive erősebb jelenleg! Be kéne a helyzeteinket lőni, és nem ez lenne! De legalább lőnénk gólt, és nem gól nélkül esnénk ki, de nem megy ez se!

BigP86 2013.04.10. 22:08:19

ennyi..:( Szep volt ez az idei BL,de a kieses az csunya es meltatlan..:( Sajnos jelenleg itt tart a csapat,ennyit tudunk. Es ezert kell minimum 2 klasszis (csatar,szelso) a nyaron. Ehhez pedig az uj sportigazgato.

Apuleius 2013.04.10. 22:08:27

A semmire kaptak egy szabadrúgást, amit befejelt az a Mandzukic, akit már régrn ki kellett volna állítani 2 sárgával. Hát ilyen apróságokon is múlik a továbbjutás.

danimester1 2013.04.10. 22:08:41

Meg köszönhetjük müllernek!

juveen 2013.04.10. 22:09:06

A varázscsere..Q helyére jön Matrica

Tony. 2013.04.10. 22:09:46

Most már csak ne kapjunk ki jobban.

4Evorg 2013.04.10. 22:10:05

Pogba nagyon éretten játszik. A meccs embere!

juve28adam 2013.04.10. 22:10:11

hamár kiesünk remélem ,hogy a Barca is kiesik...

WASD 2013.04.10. 22:10:16

Remélem Padoin eltöri a lábát Riberynek.

Hurka75 2013.04.10. 22:10:21

Conte te utolsó paraszt! Milyen csere ez???

Cannavaro 2013.04.10. 22:10:43

kiestünk!! de nem is akartunk ma tovább menni!! 60. percben 8 emberrel kellett volna, a védelem faszát taposgálni, nem nézegetni, ahogy hátul passzolgatnak!! most komolyan miire vártunk??? na de mindegy, azért szép volt az idény!! jövőre, új lendülettel remélhetőleg megerősödve, és marotta nélkül, minimum döntő!! FORZA!!! :)

b.tom 2013.04.10. 22:10:54

ennyi volt. két lehetetlen feladunk lett volna:

megúszni gól nélkül
2-3 gólt lőni

ez a keret ennyit tud

danimester1 2013.04.10. 22:12:07

Vidal Pepével a lelátóról hajtja a többieket.Szép!Maguktól nem tettek semmit a továbbjutásért azaz legalább küzdöttek volna.

devil-z 2013.04.10. 22:12:28

Őszintén szólva ezt is elszórakoztuk, nem erősebb ennyivel ez a Bayern, hogy sima 3-0val továbbmenjenek.

Remélem a vezetőség számára is egyértelmű, hogy kell valaki aki gólt tud lőni.

Apuleius 2013.04.10. 22:12:36

Neeeeeeeeeeeeee, lejön a zseni!

Györijuventino 2013.04.10. 22:12:57

Csatárok nélkül nem szabad csodát várni.

b.tom 2013.04.10. 22:13:12

és ettől a cserétől most mit is várunk??

SoloLaJuve 2013.04.10. 22:13:17

3(4) gólos hátrányban posztra cserélés.gratulálok.
látva a többi csapat akatatát,az az érzésem,hogy bármelyiket kaptuk volna is kiesünk.

Cannavaro 2013.04.10. 22:13:21

@Hurka75: "Conte te utolsó paraszt!" ez azért erős, nem gondolod???

juve28adam 2013.04.10. 22:13:49

@Apuleius: mostmár tényleg esélyünk sincs...

juveen 2013.04.10. 22:14:12

Na mi megrogytunk..így már gólt sem fogunk lőni

juve28adam 2013.04.10. 22:14:20

@Hurka75: Szép mondhatom... ilyet mondani...

Apuleius 2013.04.10. 22:14:25

Ezek a meccsek (is) megmutatták, hogy messze nem csak egy top támadó hiányzik ebből a csapatból. Amíg egy Padoin a Juventus alkalmazottja lehet, addig sanszunk nincs az európai porondon.

4Evorg 2013.04.10. 22:14:56

@Apuleius: Ne aggódj, egy másik váltja.

Amúgy annyira látszik, hogy Asamoah védekező középpályás. A védekezést, a labdakihozatalt, és az eredeti posztjából adódó feladatokat megoldja, viszont a beadásai ritka szarok.

Apuleius 2013.04.10. 22:15:18

A Barcelona egyenlített közben.

2013.04.10. 22:15:36

Higgyétek el, ez a 3-5-2-es taktika is már olyan átlátható, hogy minden ellenfél ismeri. Én nem vagyok se Détári Lajos se Fergusson, de innen az ágyról is szinte érzem, hogy mi lesz a következő lépése a játékosoknak. Átlátható és kiszámítható az egész játék. Azt is megértem, hogy nem lehet 2 hetente új taktikát kitalálni, de lehetne kicsit rugalmasabb a felállás és a stratégia is. Ez viszont Conte és a segítők hibája. Jó lenne, ha felismernék végre ezt is.

MdewC 2013.04.10. 22:16:04

3an engedjük tovább a labdát... Ki lövi rá?! Ezt mondtam, hogy nem próbálkozik senki!

b.tom 2013.04.10. 22:16:47

@MdewC: természetesen a támadás vége mirko...

babo0410 2013.04.10. 22:17:08

Egyenlőre a Barca a továbbjutó! Nekünk meg jövőre csatárt, szélsőt kell venni, és megnyerjük a BL-t Eddig ez is szép volt! De az a baj, hogy nem támadjuk le a Bayernt, hagyjuk, hogy játszanak, eldugják a lasztit, így nem is lehet nyerni. Agresszívebbnek kéne legyünk! Akkor lenne esélyünk. De tulajdonképpen hagyjuk játszani a Bayernt!

kda75 2013.04.10. 22:17:50

laptoppal az ölben,akadós linkeken nézni ezt a kínlódást,élményszámba megy......

2013.04.10. 22:18:36

Jön a Jolly Joker!

danimester1 2013.04.10. 22:20:05

El kell fogadni tényleg ennyire képes ez a keret ezen a szinten,ráadásul hiányzik Vidal és Lichti is.A legszomorúbb,hogy nincs csatár aki gólt lőjön.Szép volt fiúk,azért meg kellett volna izzadniuk.Ezt látni egy Bl negyeddöntőben,hogy sétálgatnak,a vendégek meg kényelmesen passzolgatva tartják az előnyüket számomra érthetetlen.(hazai pályán!)Erősíteni kell minőségileg majd jövőre lehet sikerül.

Apuleius 2013.04.10. 22:20:13

Jön az aranylabda várományosa!!!!

MdewC 2013.04.10. 22:20:38

még az első félidőben azt mondom... De nem a 2.ra kellett volna felpörögnünk?!

babo0410 2013.04.10. 22:20:58

Nekem van egy olyan érzésem, mintha Conte tudatosan nem is akart volna továbbmenni, hogy mondhassa, hogy a BL győzelemhez kéne neki ez meg ez az ember, mert taktikát váltana, meg a legjobb 4 közé még kevés a tudás, erősíteni kell. Mert mást nem tudok elképzelni, hogy miért nem próbáltuk letámadni a Bayernt, miért hagyjuk hogy ők diktáljanak! Conte-nak ezt még meg kéne tanulnia!

Hurka75 2013.04.10. 22:21:01

@juve1986: Az ideg mondatja velem! 90%-ban Conte hibája!!!

Apuleius 2013.04.10. 22:22:59

@babo0410:

"Nekem van egy olyan érzésem, mintha Conte tudatosan nem is akart volna továbbmenni, hogy mondhassa, hogy a BL győzelemhez kéne neki ez meg ez az ember, mert taktikát váltana, meg a legjobb 4 közé még kevés a tudás, erősíteni kell."

Te csak ilyen sokat ittál, vagy valami drogot is használsz meccsnézés közben?

Majki4 2013.04.10. 22:23:00

Marchisio a pályán volt? :O
Ez van srácok, a Bayern jobb csapat, mi meg szar formában vagyunk. El kéne már felejteni ezt a 352-őt. Mindegy, a bajnokságot behúzzuk.
FORZA JUVE!

csakajuve11 2013.04.10. 22:23:19

Szerintem az csak a minimumok minimuma, hogy kell egy csatár, meg két szélső. Nyáron ki kell(ene) nyitni a tárcát, a lehető legmélyebben belenyúlni és az említett posztokra még +1 embert hozni. A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy nem nyílik az a tárca. De nem lennék elégedetlen, ha Pogba szintű fiatalok jönnének :)
Szép volt ez a BL menetelés, büszkék lehetünk a csapatra, hogy EZZEL a kerettel képesek voltunk cumiztatni a cselszit, és csoportelsőként továbbjutottunk a kezdeti nehézségek ellenére. Következő idény még jobb is lehet, bízzunk benne, hogy bölcs döntések eredményét látjuk majd.
FORZA JUVENTUS!!

Mr. Ocean 2013.04.10. 22:24:26

Ez a 2 meccs arra elég volt, hogy talán a vezetőség a minőség felé terelődik ha EU szinten eredményt akar. Le a kalappal ettől függetlenül, szép menetelés volt, sajnos ez a Bayern ennyivel erősebb és az eredményeik az utóbbi években kimagaslóak minden téren. A bajnokság meg kell legyen, bízzunk a nyári igazolásokban. Kezdetnek Marotta eltüntetésével! :D Fino alla fine Forza Juvetnus! (Bár gól nélkül kiesni kicsit szomorú, de ez jutott most.)

Hurka75 2013.04.10. 22:24:26

@juve28adam: Csatárt-csatárra???!!! Bocs mindenkitől, de ez a tutyi-mutyi szarság...

juve28adam 2013.04.10. 22:24:39

legalább ne kapjunk ki srácok... please!!!

b.tom 2013.04.10. 22:24:58

@babo0410: meccs előtt még optimistább voltál pár fokkal. egyébként ha nekimegyünk a bayernek, már korábban bevertek volna pár golt, ugyan itt tartanánk. ezt már az előző meccsen basztuk el.

MdewC 2013.04.10. 22:25:10

Jó a csapadt Olasz honban, de jövőre kell még fejlődnünk minőségben, mert jövőre a bajnokság is piszok kemény lesz. Ha idény nyerünk, tűzzel-vassal azon lesznek, hogy ne szerezzük meg a hivatalos 30.-at. Ha vmi szar külső botrány megint nefigyel, leírtok mindenkit!
Hajrá CSAPAT!

Apuleius 2013.04.10. 22:25:15

Az a szégyenteljes, hogy a Marchisio-Giaccherini cserével nem gyengültünk, pedig Emanuele egy kalap szarral egyenlő.

Tony. 2013.04.10. 22:25:38

Legalább a bohóc vezetőség meg Marotta látja, hogy mi a valós helyzet.

Kiesik 1-2 ember és Padoinokat kell berakni, cserének meg jön Isla és Giacc, egy Bayern ellen a 8 között! Még Peluso kellett volna.

babo0410 2013.04.10. 22:25:56

@4Evorg: @Apuleius: Mért tudtok más indokot arra, hogy 2-0-ás hátránynál miért nem mi megyünk előre, miért hagyjuk, hogy azt csináljon a Bayern amit csak akar? Mert én mást nem tok, csak azt, hogy beletörődtünk, hogy egyenlőre ennyit tud a keret, és majd nyáron erősítünk, és akkor megnyerjük a BL-t.

4Evorg 2013.04.10. 22:26:11

@Hurka75: Ebből a szempontból olyan mindegy, hogy Vucinic egy vagy két csatártársának nem passzolja le a labdát.

Egyébként meg nincs minőségi padunk.
Ezért mondom már régóta, hogy az idei nyár lesz a vízválasztó, most fog elválni a szar a víztől.

juve28adam 2013.04.10. 22:26:13

@Hurka75: az utolsó paraszt nekem akkor se fér bele ,már megbocsáss...

@babo0410: Látom megünnepelted szülinapod pár felessel...

csakajuve11 2013.04.10. 22:27:45

@juve28adam: nem kell ahhoz szülinap, elég egy ilyen meccs :D

4Evorg 2013.04.10. 22:27:56

@babo0410: Más indokot én sem találok -.-"

Ja de... talán a minőségi különbség jön ki a két csapat játékosállománya között?

2013.04.10. 22:28:11

@babo0410: fél órával a vége előtt, mikor kapták a gólt, már kár hajtani, hiszen lehetetlenség 3 vagy 4 gólt lőni, ezt ők is tudják. Sérülést beszedni csak azért, hogy megmutassák, hogy "igaz hogy kikapunk, de faszagyerekek vagyunk" alapon meg felesleges. Hidd el, tudják ők is mi a szitu.

Type-R 2013.04.10. 22:28:32

Ötlettelen, lélektelen, súlytalan sz*r. Az.

bianconeri78 2013.04.10. 22:28:36

Ezen a meccsen egyetlen pozitívumot tudok felfedezni,Bonucci rendkívül higgadt,ragyogó játékát..Tavaly óta klasszisokkal jobb lett..Az meg,hogy kettős vereséggel,rúgott gól nélkül esünk ki,feleslegessé teszi a bővebb boncolgatását a dolgoknak..

juve28adam 2013.04.10. 22:28:54

Könyörgöm srácok legalább 1 gólt!!!! :))

SoloLaJuve 2013.04.10. 22:29:13

kíváncsi lennék conte miért döntött így erről a két meccsről.miért adta fel az első perctől kezdve,miért nem akarta még csak megpróbálni sem.a két meccsen egyedül vidalon láthattuk hogy ő meg akarja csinálni,tovább akar jutni.
ez a bayern messze nem ilyen jó,de ha csak asszisztálunk nekik könnyen úgy tűnhet

Apuleius 2013.04.10. 22:29:29

@babo0410: Csak ez lehet, semmi más. Esetleg még arra tudok gondolni, hogy Beckenbauer telepátiával, s az Uránuszon lakó Bayern-szurkoló földönkívüliek segítségével manipulálja Conte gondolatait. Ha mégsem így lenne, akkor szimplán szarok vagyunk.

danimester1 2013.04.10. 22:29:48

A következő kör is sorsolásos lesz...Le merem fogadni,hogy a Barca-Bayern és Real-Dortmund.(a Barca egyenlített)Nem fogják összesorsolni a két spanyolt az tuti.

babo0410 2013.04.10. 22:30:41

Ja és azt nem tudom, hogy miért Q és nem Mirko jött le? Vuci elcseszi a helyzetek többségét, megint tiszta flegma. Nem kellett volna kezdenie. Am kár, hogy Cáceres és Gio kiestek, mert lehet átálltunk volna 4-3-3-ra, mert ezt vázolta Conte a Pescara elleni meccs után. Talán annak több sikere lett volna. Lehet jövőre azt fogunk játszani?

MdewC 2013.04.10. 22:30:58

@babo0410: kár belemagyarázni teóriákat! Nem volt szerencsénk, jó csapat a Bayern, nekünk meg többet kellett volna próbálkozni, de nem volt senki, aki sokat vagy többet tett volna. Ennyi.

Tony. 2013.04.10. 22:31:19

Conte már lehozhatta volna Pirlo-t is, hadd pihenjen, a cserék már amúgy is leginkább erre mutatnak.

juve28adam 2013.04.10. 22:33:32

és megint kettőt kapunk... faxom bele verem... ez nem igaz már.....

juveen 2013.04.10. 22:34:06

Sajnos tényleg itt tartunk,jobb csapat a bayern. De szerintem ez minden idők leggyorsabb BL kiesése volt. 23 másodperc eldőlt a párharc. Ha ott az az első gól nincs,szorosabb is lehetett volna. De ennek már nincs jelentősége. Így is szép volt hogy idáig jutottunk így is lenyomtuk a címvédőt,csak mi tudtuk megverni a Saktart idegenben,és az első vereségünket a negyeddöntőben szenvedtük el egy sokkal tapasztaltabb csapat ellen. A cél pedig csak a csoportból való továbbjutás volt,ha kis szerencsével is,de még azt is túlszárnyaltuk. Nem olyan rossz ez a csapat,de nemzetközi szinten ilyen ellenfelek ellen ez kevés. Én azért elégedett vagyok,mert a bajnokságot behúzzuk,és így a szuperkupa is meglehet. Jövőre pedig ismét próbálkozhatunk itt,talán egy erősebb csapattal.

Anyád nem szeretett 2013.04.10. 22:34:08

Srácok Agnelli nem fog egy euróval sem többet költeni a csapatra amíg ott van a több pénzt hozó krikett meg forma-1. :D
Tényleg néha azt kívánom hogy szakadjon meg a hagyomány és vegye meg a csapatot egy p.csa gazdag arab és dobja ki az egész keretet pár kivétellel. Meg ez a taktika. Rossz nézni ezt a 3-5-2 felállást nem játszik szépen a csapat. Pedig tavaly szeptembertől decemberig a 4-2-4 es felállással jó volt nézni a csapatot. Nincs erre szó ami most történik.
Nagy valószínűséggel 2 német és 2 spanyol csapat lesz az elődöntőbe ez még egy szög az olasz foci koporsójába. Kár hogy ez a sport nem olyan egyszerű mint a FIFA-ba....

kda75 2013.04.10. 22:34:17

még nevetség tárgyává is tettük magunkat.....

2013.04.10. 22:34:57

Sebaj, a mechanika tanárom is azt mondta pár éve, hogy jövőre találkozunk. Mondjuk utána át is mentem. Hátha majd a Juve is összerakja magát jövőre.

Mindenesetre sajnálok minden Juve drukkert, köztük magamat is, mert nem ezt érdemeltük volna.

Apuleius 2013.04.10. 22:34:58

Ez így már több, mint kellemetlen...

Majki4 2013.04.10. 22:35:07

Kapu mögötti szurkolóknak óriási respect!

Apuleius 2013.04.10. 22:36:59

Ez így sajnos szégyenteljes volt. Nyáron Marotta utódja remélem európai szinten is ütőképes csapatot épít majd.

Harka1976 2013.04.10. 22:37:35

Forza Juve!Most már csak a bajnokságra kell koncentrálni!
Azt behúzni oszt nyáron erősiteni!

Apuleius 2013.04.10. 22:37:51

Két spanyol és két német a legjobb 34 között.

juve28adam 2013.04.10. 22:37:54

4-0.... bassza a csőröm....

danimester1 2013.04.10. 22:37:56

Jó éjt sziasztok!A hétvégén majd kárpótolnak minket!

Tony. 2013.04.10. 22:37:58

Semmi esélyünk nem volt. 180 perc alatt 1 másodpercig sem.

verojuventino 2013.04.10. 22:38:12

Kedves Szurkolótársaim!
A bajnokság zsebben, bár nem szeretném elkiabálni, a Bajnokok Ligája meg más tészta...Nem vallott a csapat kudarcot, hiszen ez ellen a Bayern ellen olyan csapatok is kiestek volna, akik éppen most a legjobb négyben vannak...A tavalyi döntőst megvertük szép játékkal és még voltak szép momentumok ebben a sorozatban!
Viszont most már valóban tényleg láthatta a vezetőség is, hogy tényleg van még egy-két lyuk a csapatban, ha meg akarjuk célozni a Bajnokok Ligáját!....(csatár és legalább egy bal szélső)
F.O.R.Z.A. J.U.V.E.

SoloLaJuve 2013.04.10. 22:38:47

a legjobb 8 között mindegyik csapat küzdött,hajtott,gólt lőtt,csak mi nem.mindenki akart élni a lehetőséggel,csak mi nem.több,mint szégyen.

babo0410 2013.04.10. 22:40:11

@Nortonmanx: De az egész meccsen a Bayern irányított! Konkrétan ezt nem értem. Legalább hátrányban megpróbálhatnánk erőszakosabbak lenni, mert 2-0-nál hagyni, hogy a Bayern azt csináljon amit akar, hogy majd lesz valami, nem értem!
Am meg nagyon vicces mindenki, most jöttök azzal, hogy a Bayern mennyivel erősebb, meg minden, De nem ez a helyzet, csak sajnos nem támadjuk le őket, simán passzolgatnak a félpályán, nem is akarnak gólt lőni, mert eldugjáka labdát. Azt a taktikát kellett volna alkalmaznunk, mint a Lazio a kupában alkalmazott ellenünk. Azzal lett volna esélyünk, mert akkor nem hagyták, hogy passzolgassunk, hanem letámadtak, elvették a labdát, és tudtak gólt is lőni. Mi meg hagytuk, hogy megint 2-t lőjenek. csalódott vagyok. ennél sokkal jobb játékot vártam! Most nagyot csalódtam a csapatban! Konkrétan semmit sem tettek, hogy a négy közé jussanak. Kb úgy estünk ki, ahogy a Milan. Tök ugyanúgy. Pedig ekkora különbség a két csapat között nem volt, nincsen. Ha legalább ma 1-0-ra nyertünk volna, vagy 2-0 után kiesünk a hosszabbításban, azt mondom megtettünk mindent. De sajnos azt kel mondanom, hogy feltartott kézzel estünk ki. Pedig megoldható lett volna! Nem volt lehetetlen. Majd akkor nyáron Conte-nak az aszatlra kell csapnia, és megmondani, hogy mely posztra kit kér!

4Evorg 2013.04.10. 22:40:12

Jelenleg ennyit tudunk, Olaszországban még mindig mi vagyunk a császárok, de ez jövőre könnyen változhat. Erősíteni kell a keretet és nem csak egy-két poszton. Contenak is kicsit gondolkoznia kell a nyáron a taktikáról, a cserékről és a játékosok posztjairól, meg a kis kedvenceiről, mert ha ő is befásul, akkor bajok lesznek. Szerintem ez az év még bőven az építkezésé volt és ezt el is fogadom, most nem tudok haragudni a srácokra, de akkor a bajnokságban innentől kezdve szép focival hozzuk a meccseket, jövőre meg meg kell próbálni újra és még azt sem mondanám, hogy az elődöntő a cél (mert az idei valljuk be erőn felüli volt), de legyen egy szoros párharcunk legalább ilyen magasságban.

Hurka75 2013.04.10. 22:40:14

A következő szezon remélem így kezdődik: Padoin, Peluso, Gionvico, Marotta, Conte TIPLI!!!!!
Mondanám, hogy Contéban sajnos ennyi van, sajna ö valóban ez a szint, De szerintem szimplán öntelt!!!! Nem akarom ezt mégegyszer...

z3 2013.04.10. 22:40:23

Ilyen felállással amúgy se lehet megverni ezt a Bajernt, legalább most látja mindenki, megesznek a szélről indúló játékukkal bármit csinálunk.
Amúgy meg, amég Padoin, Matri, Isla és egy ilyen játékot mutató Marchisio Assamoah pályára kerül a szezon egyik legfontosabb meccsén, nem is várhatunk el jobb eredményt...

Sztricski (törölt) 2013.04.10. 22:41:44

Kár azon keseregni, mi lett volna...
Amit ma láttunk, az maximálisan reális, ennyi a differencia Köztünk és az európai elit közt; ettől persze nem fogunk jobban aludni, de be kell látni. És ha 1000x is, de ugyanúgy elolvassuk majd a meccs utáni nyilatkozatokat és rájövünk, hogy igen: ez egy másfél éves csapat.

Az egyetlen elgondolkodtató dolog, h a legjobb 8 közül csak Mi nem rúgtunk gólt.
Remélhetőleg ezt kompetens emberek is -nem, nem Marotta- látták.

Szép volt, köszönjük ezt is!

Forza Juve per sempre!

Anyád nem szeretett 2013.04.10. 22:42:13

Hát undorító 180 percet láthattunk. Ezek után Marotta fejének a porba kellene hullania egy pár játékossal együtt. Nem a Bayern volt erős hanem mi voltunk harmat gyengék ennyi. Anno az ennél jóval rosszabb kerettel oda-vissza vertük a Real Madridot most mi nem volt jó?

devil-z 2013.04.10. 22:42:19

@verojuventino: ne viccelj már, ez a Bayern messze nem volt olyan erős csapat, hogy így elpicsázzanak minket

juve28adam 2013.04.10. 22:43:08

@Hurka75: Véletlenül Conte nevét is beraktad ide....

hellan (törölt) 2013.04.10. 22:44:37

Hurka75 2013.04.10. 22:40:14
A következő szezon remélem így kezdődik: Padoin, Peluso, Gionvico, Marotta, Conte TIPLI!!!!!
Mondanám, hogy Contéban sajnos ennyi van, sajna ö valóban ez a szint, De szerintem szimplán öntelt!!!! Nem akarom ezt mégegyszer...

Nah lám, kiesünk a BL-ből egy nálunk erősebb csapat által és küldjük el a mestert, zseniális.

2013.04.10. 22:45:29

@babo0410: itt fejben nem voltak összerakva a dolgok a csapatnál.

Azonban gondolkodjunk hosszútávban. Az előző meccs 2:0 lett, már ott érezhető volt, hogy ez így kemény lesz. Most 0:1, aztán 0:2. Felesleges tovább vért izzadni, hiszen messze a bajnokság vége, ha ott nagyon elfaszoskodjuk, akkor még a jövő évi bl szereplés is necces lehet. Gondolj bele, sérülés, kimerültség, fáradtság, stb. Ha meg kiesik a csapat a bl-ből, az meg "ki a faszt érdekel".
Hiába sportemberek, ha a helyükben lennék lelkiekben és fizikálisan én is feladnám.

4Evorg 2013.04.10. 22:45:52

@Hurka75: Nem értek egyet, illetve az utolsó névig igen. Contenak én mindenképpen adnék esélyt még, ebből a keretből túlzás lett volna elvárni a legjobb 4 közé jutást. Nyilván vannak hibái, de reméljük felismeri ezeket. Valahogy azt érzem Conteban (és most kicsit babos leszek), hogy ő mindig a szezon elején vázolja fel a taktikát, felállást és szezon közben nem szeret változtatni. Ez is óriási hiba persze, de nem erre akarok kilyukadni, hanem arra, hogy szerintem látja a hibákat, de ő nyáron egyben akarja orvosolni őket. Ne kérdezzétek miért, ezt érzem.

Egyénként Hurka, személyeskedés nélkül, de mit vártál?

Anyád nem szeretett 2013.04.10. 22:46:11

@hellan: A Bayern nem volt erősebb mi voltunk tutyi-mutyik ennyi. Rossz taktika, rossz játékosok kezdtek és rossz teljesítmény ennél többet tud a csapat.

molnart3 2013.04.10. 22:46:34

nem igazán volt átütő erő. Egy Drogba szintű játékos nagyon kellene!

Error13 2013.04.10. 22:52:11

akárki akármit mondd, én így is eszméletlenül BÜSZKE vagyok a csapatra!!!!!! Forza Juve!!!!♥

4Evorg 2013.04.10. 22:53:17

Azért azt se felejtsük el, hogy nálunk BL szinten nagyon rutintalan játékosok vannak és ebbe a jobbjaink is bele tartoznak. Ez is hozzájárult a kiesésünkhöz.

A szurkolókat az evés közben jön meg az étvágy effektus ragadta el. :)
Szerintem év elején sokunk aláírta volna ezt a BL búcsút, persze nem ilyen arányban. (Lesgólt, Ribery "pirosát" és a korai gólt, mint végeredményt befolyásoló tényezőket se feledjük, ez is sokat számít)

ggbuffon 2013.04.10. 22:54:52

ez a párharc Conte-n ment el, látszott az oldalvonal mellett is, h kb úgy viselkedik, mint egy fos amatőr..én 80percig bírtam, de ahogy látom hálistennek nem is baj

komolyan mondom, 70 percig várni a cserével...mégis mire? rátett egy lapáttal, h előtte érkezett az 1.Bayern gól is.. 0-2es összesítésben szünetben mégis mi a faszra várt? vagy mi veszítenivalónk volt?

Isla-t miért nem lehet kipróbálni a 4-3-3 jobb szélén? Udine-ben is inkább előrefelé játszott, nem wingbacket, mint amit itt próbálnak ráerőltetni..

A Bayern 40%on pörögve is kimosta a fogunkat. Mondjuk már a meccs előtt se éreztem, h itt ma nekünk akár egy szemernyi esélyünk is lenne..

1 óriási tanulsága van a párharcnak: ez a 3-5-2 ebben a felfogásban komoly csapatok ellen (a Chelsea idén nem volt az) egyszerűen nem működőképes. A Pirlo centrikus játék meg ezen a szinten totális bukás.

Picit összesítem a játékosok teljesítményét (egyeseknél figyelembe véve az 1.meccset is, mint viszonyítási alapot)

Buffon: voltak hibái az első meccsen, de összességében nagy szerepe volt abban h ne kapjunk súlyos verést, se itt se ott (6)

Barzagli: ma jobb napot fogott ki mint Münchenben (6)

Bonucci: tudom h kényszerből ívelget, de továbbra is tragikusak a labdái, a védőmunkája azért nem volt rossz (6)

Chiellini: a védelem legerősebbnek vélt tagja volt a legszarabb, Münchenben is és talán ma is (5)

Asamoah: Robbent azért sakkban tartotta, de ő továbbra se wing back (6)

Padoin: nemnagyon élt mellette Ribery, igaz a francia is visszafogottan játszott..de tényleg nemlógott ki lefelé (6)

Marchisio: csórikám a Del Neri-s eltűnősjátékot játszotta 180percen keresztül, orbitálisan nagy csalódás mind a 2 meccse (3)

Pogba: nem egy 20éves sráctól kell csodát várni, de szerintem érettebben futballozott, mint Vidal az első meccsen (6)

Pirlo: 180ból 135öt végigaludt és végigszerencsétlenkedett.. (4)

Vucinic: a buta montenegrói nélkül gyakorlatilag nincs csatárjátékunk, ma egyértelműen ő volt nálunk a legjobb (7)

Q: továbbra se Juve szint, csetlik-botlik a mezőnyben, pedig elvileg ő egy játékügyes futballista (4)

Cserék:

Isla: későn jött, nem osztott nem szorzott

Matri: döbbenet, h mekkora futballimitátor..a 190centijével a se münchenben se itthon nem nyert fejpárbajt, sőt gyakorlatilag meg se próbálta, technikai képességei pedig korlátozottak..de tényleg mentségére szóljon, h neki a 16oson belülről ki se szabadna mozdulnia

Giaccherini: érthetetlen a cseréje

Conte: elkésett cserék, kockázatvállalás totális kizárása, taktikai merevség, rossz mentális felkészítés (3)

MdewC 2013.04.10. 22:55:32

Forza!
Respekt a csapatnak, nyerjük meg a bajnokságot. Jövőre kell az erősítés, mert a bajnokság is nagyon nehéz lesz. Ha meg lesz a 29. akkor tűzzel-vassal ellenünk lesznek. Ha bármi külső kavarás bejátszik megint, akkor leírtok mindenkit!
Hajrá CSAPAT!

SoloLaJuve 2013.04.10. 22:58:09

tisztes helytállást,küzdést vártam,arconköpést kaptam.csúnyán cserbenhagytátok a szurkolóitokat.
és jönnek a szánalmas,kifogáskereső,mentegetőző,üres,szurkolót hülyének néző nyilatkozatok.
most már tényleg ideje lenni visszahozni az igazi contet.vagy ez az igazi?

Anyád nem szeretett 2013.04.10. 22:59:05

Na leírom a véleményem (mindenki nekem fog esni)
Akiket elkell küldeni vagy elkell adni amíg még érnek valamit (szépen sorba): Buffon, Rubinho, Peluso, De Ceglie, Marrone, Isla, Pirlo, Padoin, Asamoah, Matri, Vucinic, Giovinco. Buffon miatt tudom h mindneki utál de ő már nem a régi addig hagyja abba amíg az ő neve a legjobbal egyenlő és ne csináljon magából bohócot.
És akiket várok: Handanovic, Leali, Kolarov, Sanchez, Benzema, Modric, Suárez, Eriksen, Skrtel, Agger, Hernanes, Nani.
Na jó szép álom. Töketlen brigád úgyis elhozza Bonaventurat vagy Denis mert jól játszottak az inter ellen.

2013.04.10. 22:59:40

@ggbuffon: nagyjából egyetértek, jó értékelés!

hellan (törölt) 2013.04.10. 23:02:49

@Anyád nem szeretett: Valóban a Bayern erősebb ebben igazad van. :)
Ami a névsorodat illeti: Buffon, Peluso, Marrone, Isla, Pirlo, Asa fix h maradnak és maradjanak is.

4Evorg 2013.04.10. 23:03:02

@ggbuffon: Kb egyetértek, mondjuk Q ekézését nem tartom indokoltnak, lehet hogy most nem volt jó, de míg ő alig játszik és abba a kevés játékpercbe csúszik be rossz teljesítmény, addig Vucinic sokszor játszik és csak néha jól. Egyébként szerintem Q járt legközelebb a gólhoz, amikor a rövid alsót vette célba.

Amúgy a Pirlo-függőség tényleg aggasztó, főleg Pirlo formáját tekintve.

MdewC 2013.04.10. 23:03:52

@Anyád nem szeretett: bocs, de olaszok helyére hozni köpedék zsoldosokat. Bocs, nem a véleményedet oltom, azt tiszteletben tartom, de Buffon? Egyébként megértelek, bár olaszhonból tudnánk minőséget hozni. :)

Anyád nem szeretett 2013.04.10. 23:05:26

@hellan: Én épp azt mondom hogy semmivel se erősebb csapat a bayern.
És sajnos én is tudom hogy maradnak csak véleményt írtam, nem én vagyok Marotta nekem még van hajam meg nincs postás szemem.

4Evorg 2013.04.10. 23:06:25

@Anyád nem szeretett: Buffonak van egy rossz meccse és temeted? :)

A másik meg: Marrone,Asamoah,Handanovic, Modric, Skrtel, Agger????

Marotta te vagy az??

Tony. 2013.04.10. 23:08:14

@ggbuffon: Sokat vitatkoztunk mi ketten Marotta-n, de most te is láthatod, hogy micsoda hiányosságok vannak a keretben. És ezekhez nem kellettek volna feltétlenül milliárdok.

Anyád nem szeretett 2013.04.10. 23:08:22

@MdewC: Sorolj fel pár olyan olasz! játékost aki jó és képes huzamosabb ideig jó formába focizni. Én is inkább nekik szavaznék bizalmat de már a Del Piero, Maldini, Vieri, Totti, Materazzi, Cannavaro, Gattuso, Zambrotta -éra kihalt nincs több jó olasz játékos ami meg van az a Milané (Balotelli, El Sharawy).

juve28adam 2013.04.10. 23:08:53

@hellan: Marrone jobb ha távozik, saját érdeke, itt csak szopik és semmi se lesz belőle. Peluso max. 3. számú csere lehetne ,de nem várok sokat a piactól így esetleg maradhat cserének(ááá inkább ne xDDD).

Tony. 2013.04.10. 23:09:10

Jah és a Q-val kapcsolatos dologban abszolút nem értek egyet.

Anyád nem szeretett 2013.04.10. 23:09:49

@4Evorg: Nem érted én nem temetem tényleg jó még de már a jövő nem az övé. Lelassult jó még de még se olyan mint pár éve.

juve28adam 2013.04.10. 23:11:25

Amúgy egyes embereknek lekevernék pár pofont. Igaz ,hogy kiestünk de ne irkáljunk már random f*szságokat. Szégyelljék magukat páran!

MdewC 2013.04.10. 23:12:54

@Anyád nem szeretett: tökéletesen azonos a véleményem. Sajnos így van, ezért irigykedek is egy picit. Nem tudom, hogy mi van az utánpótlással. Csak reménykedek...

4Evorg 2013.04.10. 23:14:31

@Anyád nem szeretett: Elfogadom a véleményed és értem, hogy mire akarsz kilyukadni, viszont nem szabad úgy bánni az ikonjainkkal, mint egy árucikkel. Töltse ki a szerződését és ha kell akkor maradjon valamilyen más pozícióban vagy menjen másik csapathoz, de elküldeni nem szabad, főleg amíg egy szezonban van 3 gyengébb meccse. Szerintem ebben a párharcban is csak az első gól az övé.

Egyébként van néhány jó olasz játékos is, csak külföldön, de tény, hogy nehéz lenne őket megszerezni (gondolok itt Santonra, Verattira például).

juve28adam 2013.04.10. 23:15:05

EZ PADOIN NAPJA VOLT! :D
Jó éjt!

SoloLaJuve 2013.04.10. 23:16:36

ezen a két meccsen nem azt kell nézni,hogy a bayern volt az ellenfél,hanem hogy egy Juventus a bl-negyeddöntőben semmit nem mutatott.se akarat,se játék,se hajtás,se semmi.

ggbuffon 2013.04.10. 23:23:56

@Tony.: Én mikor vitáztunk is tisztáztam, h még vannak bőven hiányosságai a csapatnak, de 2-3 mercato alatt (mert a téli valljuk be inkább a toldozgatás-foldozgatásra jó) nem lehet elvárni, h egy komplett, mindenre kész csapatot csináljon akár Marotta, akár Conte..és nyílván mind2en bőven követtek el hibákat..

Egyébként Conte-nak mostmár tényleg magába kell nézni, vmi megtört nála az eltiltással..

Nyílván az előbb itt felsorolt játékosdömping és edző elküldés egy vicc kategória (Buffon elküldése önmagában vicc, mert ez a párharc nem rajta múlt, bármekkorát is hibázott az 1.meccsen) de Conténak jövőre vmit produkálnia kell, mert fatális hiányosságokat mutat idén..

- 3-5-2-n nem hajlandó változtatni, még ilyen helyzetekben sem
- pontrúgásokból gyakorlatilag veszélytelenek vagyunk
- a rotálás műfajában van még mit tanulnia, mert szerinte ez azt jelenti, h soha nem az játszik a csatárok közül, akik jóformában vannak..

Ezt az Anelka-s húzást meg tényleg végképp nemértem. Persze nyílván nem azt mondom, h itt nagyban változtatott volna a játék képén, de pl nem lehetett vna megpróbálni akár a jobbszélen is egy ilyen szituációban 4-3-3-ban? vagy akár Vucinic ékpárjaként? Ott volt a Pescara elleni meccs is, ahol egyszerűen nem hajlandó játszatni..akkor minek hoztuk? ennyi erővel engem is leigazolhattak vna, szívesen ülnék 1-2M-ért a padon

Végszóra: a legnagyobb csalódás, h a csapat az első negyedórát kivéve, gyakorlatilag kilátástalan, mentálisan gyenge benyomását keltették.

SoloLaJuve 2013.04.10. 23:24:48

ja,és még mindig nem mondták meg a hozzáértők,hogy padoin,peluso,isla,pepe,giach,matri,bendtner,anelka miért Juve szint,Del Piero miért nem az.fél lábbal többet tett volna,mint ezek összesen tettek.

Goku06 2013.04.10. 23:27:25

Van Európában egy Barca-Real-Bayern-MU 4es, akikkel pénzben nem vehetjük fel a csatát, valamint jelenleg a padjukról jópár játékos sima kezdő lenne nálunk.. (ezzel nem mondom azt hogy egy odavisszavágós meccsen nem tudnánjk őket kiejteni ha jó napunk van..)
Itt tartunk jelenleg.. Európa kb 5. legjobb csapata, nem rossz ez sem, ha most végre jön a csatár, valamint bővítjük a csapatot, pár éven belül talán bekerülhetünk ebbe a szűk elitbe, ahol jelenleg ők vannak.
Mert hogy a Bayern rutinból lehozta ezt a meccset is, és talán ki sem adtak magukból mindent, azt mindenki észrevette (persze kivétel babo)

babo0410 2013.04.10. 23:27:36

@Nortonmanx: Szerintem meg meg kellett volna tenni mindent a továbbjutásért! A bajnokság már zsebben, azt fél gőzzel is megnyerjük, De a mai meccsre ki kellett volna menni úgy, hogy a csapat tovább akar jutni. Sajnos fejben sem volt minden rendben, de a legnagyobb baj az volt, hogy hagytunk nagy területeket a Bayernnek, hogy passzolgasson, és percekig labdát se láttunk. és egy 2-0-ás vereség után nem szabad feladni. Most ezt tényleg Conte rontotta el, mert fejben nem rakta rende a csapatot. Megcsinálható lett volna, de legalább a tisztes búcsú, ahogy a Galata búcsúzott!

Gabuero 2013.04.10. 23:27:37

ez szegyen marmint minden elso felido jo volt de 2... megint 4-et kaptunk bajoroktol.
Kommentator ilyet szol nyaron Llorentevel meg lesz oldva tamadoreszleg?
wtf ? 3 csatarral mots nem azert de 2 legjobb csatarunk se tudott golt rugni mit akar szegeny matri tobbi kispadra se volt ultetve.
Buffon ma jo volt de szegeny o se tudott mit csinalni. Engem aza buzi Neuer baasza csorom hogy azthiszi h o a fasza kozbe vedelem miatt nincs annyi dolga remelem egy jol kipicsazzak oket majd.

Innentol talan nem is nezem a BL-t ha megis HAjra BVB! ( ha real-barca donto lenne esetleg akkor inkabb megse nezem )

4Evorg 2013.04.10. 23:27:43

@ggbuffon: Igen Anelka szitu több szempontból is idióta húzás volt. Teljesen meg tudom érteni -ha igaz- azt a pletykát, hogy elege lett és hisztizik, hogy nem játszik. Most erre lehet mondani, hogy miért? Mit vártál? De egyrészt nincs akkora csatár konkurencia, másrészt akkor minek igazoltuk????

babo0410 2013.04.10. 23:31:19

@4Evorg: Nem is nagon tud eből a keretből Cont nagyon mást kihoni. Szokta meccs kzben a tajktikát variálni azzal, hoyg marchisit feljebb tolja, vagy volt már egy csatáros játék is, vagy 3 csatáros. most lehetőség se nagyon volt kit behozni, mert szerintem próbálgatta Conte is, hogy hogyan kéne felállni. Sajna a keret a 3-5-2-re alkalmas, mást nagyon nem tudunk, max 3 csatárral, vagy eggyel felállni. Ennyi. Nyáron kell majd úgy vásárolni, ha akar, akkor Conte egy új taktikára át tudjon állni.

Tony. 2013.04.10. 23:31:34

@ggbuffon: Egy igazából balbekket vagy egy közepesen drága csatárt idehozhatott volna már régen.

Anelka is Marotta húzása, ahogy Bendtner is. Nem hiszem h Conte kérte őket. Anelka-val nyilván nem tud mit kezdeni Conte, akit ő nem csíp vagy vmi baja van vele, annak annyi, ezért nem kell ilyeneket rászabadítani.

GLB 2013.04.10. 23:33:16

@Type-R: "Ötlettelen, lélektelen, súlytalan sz*r. Az. "
A lényeget leírtad!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Gabuero 2013.04.10. 23:34:09

LOL miez a Buffon tema? jelenleg o a vilagon a numero uno!
talan az egyetlen vilagklasszis a csapatunkban ( meg szundi )

Remelem Bufi minel tobb ideig itt lesz.
De ha mar szoba kerult akkor en helyere a Tottenhambol Lloris-t hoznam egyertelmuen 1-2 es o lesz a vilag legjobbja ( sot sztem mar most benne van a top5-ben a francia ) Mindenkeppen nagy vasart csinaltak vele az angolok.

babo0410 2013.04.10. 23:36:42

@ggbuffon: Ne haragudj, de ha nállad Marchisio csak 3-as volt, és Vucinic volt a legjobb, hát nem tudom mit mondjak. Vucinicen haltak el a támadásaink! Konkrétan volt párszor, hogy 3 védő között erőlködött, mikor lehetett volna Q-nak passzolni. Ma megint flegma volt!

babo0410 2013.04.10. 23:38:38

@ggbuffon: Ne haragudj, ha kicsit bunkónak tűnik a hangnem, de nagyon csalódott és bosszus vagyok, hogy a csapat ilyen pocsék teljesítménnyel esett ki, pedig ezt a Bayernt legalább megizzaszthattuk volna!

ggbuffon 2013.04.10. 23:41:06

@4Evorg: ráadásul Anelka megszerzésekor gyanítom +pont volt, h nemzetközi szinten rutinosnak mondható..de tényleg nem akarom itt a szokásos aki nemjátszott az lett vna jó dolgot előhozni, egyszerűen csak érdekesnek találom a dolgot.

@Tony.: a Q-s dologhoz..ő alapjáraton véve egy secunda punta, hihetetlen jó lövőtechnikával és lövőerővel, de mellé viszonylag jó technikai képességekkel..a sérülése után meg gyakorlatilag átvedlett egy távolról jól lövő csatárrá, aki a mezőnyben úgy mozog mint én a korcsolyapályán, esik-kel..ami durva, h még ígyis ő a legeredményesebb csatárunk..a nagy gond vele, ahogy a többiekkel is, h nemhogy egy szezont nemtudnak lehozni egyenletes teljesítménnyel, de 2-3 meccset se..

Egyébként ha már szóbajöttek a távozók, először azt kellene eldöntenie Conte-nak, h tovább a 3-5-2-n, vagy tanulva a Bayern által adott pofonból, szintet lépve, kitalál vmi egészen újat..(mondjuk ha újat talál ki, akkor megint mehet a kukába pár játékos, mint anno a megálmodott 4-2-4nél, amikor rájött h mégse az lesz a nyerő)

Ha a nyáron jól erősítünk, akkor könnyen kifog derülni, h Conte is kihozta a csúcsot magából és a csapatából is, vagy van még benne tartalék bőven (remélem utóbbi)..nem azt mondom h BL-t kell nyerjünk jövőre, de azért ilyen kilátástalan szart én nemakarok mégegyszer látni..

Capello alatt folyamatosan így estünk ki a BL-ből (egyszer majdnem szégyenszemre a Werder-től is (Tim Wiese-t ezúton is csókoltatom)..de elég megnézni h a Lippi féle Juve h futott ki 2003ban a Real ellen, pedig ott aztán tényleg voltak galaktikusok szépszámmal az ellenfélnél (igaz itt is Trez-DP páros volt, nem Matri meg Kvájárellá), de még a Ranieri Juve is szebben halt meg a Chelsea ellen

GLB 2013.04.10. 23:41:33

@Gabuero: nójer egy fasz, de az a baj,hogy egy normális helyzetünk nem volt!!!!!!legalább tudnánk szidni a csatárokat.Nincs játék=nincs helyzet=nincs góóóóóóól

Barolo 2013.04.10. 23:42:18

Kicsit szomorú és csalódott vagyok, pedig igazából az is nagyon nagy szó, hogy idáig eljutottunk. Az elején jól jöttünk ki a pályára, de a 2. félidőben ahelyett, hogy még egy szintet rátettünk volna, nagyon visszaestünk. Az akarás is hiányzott és a kondi is gyenge volt sajnos. Pirlo sem javult sokat az előző meccshez képest, de számomra Marchisio volt a legnagyobb csalódás. Hullámvölgyek persze vannak, ezért kellene sokkal erősebb kispad. Ha nem erősödik a keret, akkor ez jövőre lehet, hogy a bajnokságban is kevés lesz, a Bayern szinthez pedig sztem 6-7 komoly igazolásra lenne szükség a nyáron. Hogy erre van e pénz és akarat, az a következő hónapok legfontosabb kérdése. A következő két meccsből min. az egyiket meg kell nyerni és akkor bajnokok vagyunk, de jó lenne ha ez magabiztosan menne és az utolsó meccsekre már jöhetnének a fiatalok.
Conte teljesítménye is csalódás számomra az utóbbi időben, ezen a két meccsen pedig úgy viselkedett, mint aki be van szarva (már bocsánat). Ettől függetlenül nem szabad bántani, nincs könnyű éve, és azért azt se felejtsük el, hogy pár hete még arról cikkeztek, hogy melyik top csapatok akarják őt jövőre elvinni.
Fél úton vagyunk ez jól látszik, kérdés, hogy van e akarat a továbblépésre. Szeretném hinni, hogy van. Forza Juventus!

babo0410 2013.04.10. 23:44:55

@Anyád nem szeretett: Ne haragudj, de handanovictól mit akarsz? Egy nagy lufi, ezt már párszor megmutatta. Pont az interbe való kapus! Buffon nagyon jó kapus még mindig, és szerintem ma se rajta ment el a meccs, és a múltheti odavágón meg beteg volt. És Marronet, Islat, Asamoaht, Matrit, miért akarod elküldeni? Isla sztem megérdemelne még egy esélyt, Q is egy év kihagyás után tért vissza a súlyos sérülésből, Asamoah meg középre cserének tökéletes lenne, Matri meg ha kapna egy rendes csatártársat, pl. Benzema-t, akkor a bajnokságban jó lenne. Ott lőne legalább 15 gólt, ha lenne egy jó társa, aki rendesen kiszolgálja. Padra ő is tökéletes.

GLB 2013.04.10. 23:46:20

@Barolo: "de számomra Marchisio volt a legnagyobb csalódás."
NEKEM IS!!

ggbuffon 2013.04.10. 23:47:18

@babo0410: nem haragszom, neked más a véleményed Vucinicről mint nekem, ennyi a történet..

szerintem a jelenlegi Juve támadójáték kulcsa a montenegrói, ahogy képes visszalépni a labdákért és ahogy képes váratlan dolgokkal helyzetbe hozni a többieket. Nyílván Vucinic a habitusából eredően- hiába vannak meg hozzá a technikai képességei-, sose lesz világsztár, és ez az előbbi dícséretem is inkább a többiek kritikája.

Az h ma elhaltak rajta a labdák szerintem hülyeség, egymaga többet dolgozott és ért a mezőnyben, mint a Q-Matri páros Münchenben. Ott is amikor beállt Giovinco-val, egy 10percre kibillentették a müncheni védelmet az egyensúlyból..

Gabuero 2013.04.10. 23:48:43

@GLB: persze hogy egy lofasz enis beallnek ugy a kapuba hogy vedenem se kell aztan tehetnem magam. Marchisio nagyon fos es nem tom mivan vele bajnoksagban is szar talan pihentetni kene vagy ot eladni vidal helyett. ( ha csak nem valtozik )

GLB 2013.04.10. 23:50:30

@babo0410: Marrone ,?még most se tudjuk mit tud meg hol?a többit akit leírtál mindet eltakarítanám és ezt nem a mai meccs után mondom kivéve Matrit

Tony. 2013.04.10. 23:50:49

@ggbuffon: Csak a Q-s dologhoz szólok hozzá, mert a többivel nagyjából egyetértek.

Q nem kapta meg a lehetőséget. Fele annyit kapott mint a többiek. Benne van potenciál.

Barolo 2013.04.10. 23:52:05

@babo0410: Asamoah és Buffon téren egyet értek veled, de Matri??? Annyira alibi focit játszik, hogy nálam biztosan ő lenne az első, akit kiraknék a csatárok közül. Ő ne kapjon már még egy esélyt, mert elsírom magam. Adjuk el egy olasz közép csapatnak és használjuk fel bármire az árát. Forza Juventus!

GLB 2013.04.10. 23:53:18

@Gabuero: kibaszott ideges vagyok.

Tony. 2013.04.10. 23:58:19

A józan ész alapján a Giovinco-Matri kettősnek kell távozni nyáron.

ggbuffon 2013.04.11. 00:02:52

Egyébként aki a mai után esetleg védené Conte-t és felmentené a játékosokat:

Galatasaray-Real Madrid 1.félidő 0-1, összesítésben 0-4...a 2.félidő ismert..pedig ott még nagyobb a szakadék a 2 csapat játékosanyaga között mint itt volt..

nemnagyon van miről beszélni

Barolo 2013.04.11. 00:03:51

@Tony.: Ez azért nagyban függ attól is, hogy kiket tudunk ide hozni.... ha pl. Llorente mellé érkezne még 2 korrekt csatár, akkor én lehet, hogy Vucinicet adnám el Giovinco helyett, mivel 30 éves lesz és most még talán lehetne belőle pénzt csinálni. Giovinco meg tőlem kaphatna még egy évet az 5. csatár pozícióban. Matri mindenképpen kuka szerintem. Forza Juventus!

buubreds 2013.04.11. 01:24:48

Sajnállak titeket többségi drukkerek, akik nem látják a fától az erdőt.
Egyszerűen nem értem azokat az embereket akik csalódottak, számomra ez egy "csoda" ott voltunk Európa legjobb nyolc csapata között, ezt két éve a két 7. helyezés után aligha mertem remélni. Remek úton járunk, most az, hogy egy Bayern München (aki sokkal hamarabb megkezdte az építkezést) kiüt minket, hát istenem, nem érdekel . Köszönöm a csodálatos Chelsea ellen 3-0-át. Forza Juve!

buubreds 2013.04.11. 01:26:04

@Gabuero: Ja, hogy te Marchisiot akarod eladni, bocs főnök... Ebből a csapatból Buffont leszámítva BÁRKIT hamarabb eladnák, mint Marchisiot

juve28adam 2013.04.11. 06:20:53

@Gabuero: Marchisio-t kibaszottul nem kell eladni, én értem ,hogy nagy a szomorúság ,de ne beszéljünk már zöldeket...

Arra már kise térek ,hogy Marci-t már rég meg kellett volna műteni ,csak együtt akar(t) maradni a csapattal ,hogy küzdjön velük... De Ti ezt se értékelitek ,no mind1. (persze aláírom ,hogy rosszul játszott, de előtte Ő vitte a csapatot a hátán, gondoljunk a Celtic elleni 2 meccsre...)

mpite 2013.04.11. 06:21:53

@buubreds: Abszolút igazad van, de a szurkolók ilyenek, egy álom volt ez nekünk, ami tegnap semmivé lett, egy napnyi bosszúság és mindenki szidása belefér:)

Szerintem, ha kicsit is belegondol mindenki a miértekbe, ők is tudják, amit te leírtál. Pár éven belül biztos, hogy játszunk még nagy meccset a bajorokkal, ahol méltán vágunk majd vissza egy négyessel:)

venember83 2013.04.11. 09:09:58

Remélem, hogy a megfelelő következtetéseket vonják le a Juventus vezetői, hiába vannak jó iparosok a csapatban, ha nincs olyan, aki képes meccsek eldöntésére. És jelenleg nincs.

Hurka75 2013.04.11. 09:23:31

@4Evorg: Nem feltétlen számítottam továbbjutásra (30-40%),, de küzdésre, hajtásra igen! Ami igazán bosszant az Conte tehetetlensége!!! Ezt a 2 vereséget maximálisan az ő számlájára írom!!!

Lord Viktor 2013.04.11. 09:42:35

Egy ilyen kiesés után érdemes elgondolkozni azon, hogy hol is tartunk. Ősszel, ha azt mondták volna, hogy eljutunk a negyeddöntőbe a BL-ben, és a Bayern ellen esünk ki onnan, akkor aláírtam volna (nehéz szívvel ugyan, hisz a Barca és az inter mellett a Bayernt utálom a legjobban).
A 4-0 összességében viszont sok. Mind a kapott, mind a rúgott gólok (hiánya) miatt. Persze, ez a dolog sok részből épül fel, és tény, hogy a szerencse-faktor is nagyban a Bayern mellett állt az első meccsen. A 2-0-s hátrány pedig egy ilyen erős csapat ellen nagyon nehezen ledolgozható eredmény, megértem, hogy az első bekapott gól után feladták a srácok. És sajnos azt kell, hogy mondjam, a bajnokság még nem lefutott, két kemény meccs jön, ahol ha 0-2 pontot szerzünk, egyből a seggünkbe teremhet a nápolyi cigányhad vagy a Milan.De akkor is, hiába hangoztatta Conte anno a Spirito Juvét, a vesztett helyzetben is kíméletlen küzdeni akarást, bebizonyosodott, hogy a világ nem ilyen egyszerű. Pedig én akár a Lazio elleni meccset is beáldoztam volna, csak hajtsunk az utolsó percig, nehogy már rúgott gól és igazi helyzet nélkül essünk ki. De így lett, szóval szomorú vagyok, és a probléma nem az, hogy kiestünk, hanem az, ahogy.

A keret... A játékoskeret... Ez a kérdés is előjön minden ilyen alkalommal, nem véletlenül. Kemény dió, mert szerethető csapat ez, és sokan hajlamosak vagyunk egy általunk kedvelt játékos hibáit elnézni, kisebbíteni, míg egy annyira nem szívlelt hibáit felnagyítani, sőt kifejezetten keresni. Így senkitől se várható szerintem el, hogy objektíven nyilatkozzon róla.

Véleményem szerint kapusposzton még egy évig nincs semmilyen gond. Buffon és Storari megoldják, viszont már mindketten idősek, így utána második számú kapusnak kell hozni egy fiatalt, aki, ha Buffon visszavonul, átveheti a helyét. De ez egyenlőre nem időszerű kérdés.

A védők. Itt a fő gond, hogy 3 jó kvalitásokkal rendelkező belső védőnk van, akik közül senkit sem ültetnénk szívesen a padra. Bonu felnőtt a feladathoz, fiatal még, vele nincs baj. Chiello sem idős és igazi vezéregyéniség, viszont a sérülései és formaingadozásai miatt mostanában ő a leggyengébb láncszem. Barza pedig számomra egy félisten. Ennyi idősen, bagóért vettük meg, egy középszerű belső védő volt, nálunk pedig világklasszissá vált a posztján. Majdnem minden meccsen pályára lépett, és nagyon ritkán hibázott. Viszont elég idős ahhoz, hogy gondolkozni kelljen a pótlásán. Ezért is játszunk 3 védővel, pedig szerintem a 4 védős felállás hatékonyabb lenne sok esetben.

A középpályások. Vidal, Marchisio és Pirlo az egyik legjobb középpálya, de sajnos Pirlora nem szabad már építeni. A probléma az, amiért szerintem a Milantól is mennie kellett: amit ő tud és ahogy tudja, nehezen tudja más. Így vagy számítunk rá, és ha formában van, ő az isten, de ha nem, akkor halott a játék; vagy nem számítunk rá, és így parkolópályára kerül. Mondjuk szerintem van benne egy év minimum még, Pogba pedig elég nagy tehetség ahhoz, hogy rendszeres játéklehetőség mellett fejlődjön akár Pirlo posztján, akár másén. Vidalnál az a legnagyobb gond, hogy nehéz lesz megtartani. :D Sorban fognak állni érte nyáron, de nem szabad eladni. Marchisio pedig szintén érinthetetlen, leginkább a kemény Juvés kötődése miatt. Vele a legnagyobb gond, hogy képes teljesen eltűnni egy meccsen, ami aggasztó; de ha jól játszik, akkor nagyon hasznos tagja a csapatnak. Véleményem szerint kipróbálhatnánk Asamoah-t is középpályásként, ha jól tudom, nem szélső az eredeti posztja.

Balszélsők. Inkább külön vettem a két szélt, megér egy misét mindkettő. Akár szélsővédőről beszélük, akár kp-ról, nincsen igazán jó emberünk ide. Asa nem igazi szélső, az elején ment neki, de azóra leeresztett. Peluso katasztrófa, C-megoldásnak elmegy, DC szintén. Chiello elmehet balszélső védőnek, akár Cáceres is, de én rajta úgy vettem észre, hogy ott érzi magát jól a legkevésbé. Egy igazi szélsőre és mindkét posztra cserére viszont nagy szükségünk lenne, mert megfigyeltem, egyik se tud beadni... :(

Jobbszélsők. Itt is gáz a helyzet, Lictsteiner oké, de rajta kívül max. Cáceres lehet szélső védő, közáppályán meg itt sincs normális emberünk, szerintem ezért is játszunk 3 védővel, hogy Lichti elmehessen jobbszélsőnek. A baj az, hogy ő se tud beadni nagyon sokszor. Isla akár jó is lehetne, de ahhoz formába kéne jönnie, így max a padra jó (meg talán amúgy is). Pepe ha felépülne szintén jó lenne ide, de akkor is: ide is kell ember. Padoinról szándékosan nem beszéltem, ha a következő szezonban is pályára lép a klub színeiben, rángatózni fogok. :D :D

A csatárok. Az ilyen Bendtner/Anelka-féle töltelékeket először is el kéne felejteni. Inkább akkor üljön le egy Primavera-csatár. Semmi értelme ennek, hogy egy tehetségtelen vagy kiégett játékos melegítse a padot feleslegesen. Matri nálam a leggyengébb láncszem, viszlát. Bírom őt, szereti a Juvét és hajt is, de egy BL-reményekkel teli Juventusban is max. csereként számítanék rá. Vucinic is mehetne felőlem, kétségtelen, hogy tehetséges, de lassan 30 éves, és így is kezelhetetlen. Az adott meccsen való teljesítményét az határozza meg, hogy milyen lábbal kelt fel, vagy hogy meccs közben megjön-e a kedve a játékhoz; ilyen embernek nincs helye egy ilyen nagy csapatban. Menjen el egy középcsapatba, ott ő lehet az isten. Giovinco nagy kérdőjel, kis termete egyben előny és hátrány is, de mindenképp megtartanám, még ha ő sem a szimpatikus játékosok közé tartozik nálam. Vuci nem a sokpasszos játékáról híres, így szerintem jót tenne Gio-nak egy jobb társ, aki akár konkurenciát is jelenthet. Q pedig szerintem idén rászolgált a bizalomra. Egy olyan sérülés után így visszatérni nem semmi, és messze az övé a legjobb gól/perc átlag. Szóval órá számítanék, de akkor is kell csatár, és Llorrente nem lesz elég.

A cserék... Szerintem ez a legnagyobb probléma, mondjuk egy fejlődő csapatnál ez természetes. De ahelyett, hogy ilyen Peluso és Padoin-félékkel szórakozunk, minőségi játékosokat kéne a padra is igazolni, ami nem olyan lehetetlen feladat. Fiatal tehetségeket, vagy épp jó, de formán kívüli játékosokat kölcsönbe a Serie A-ból is lehet szerezni, de külföldről is. De aki a Serie A-ban is szar volt eddig is, attól mit akarunk?

Kb. ennyi. Kicsit hosszú lett, de valahogy kikívánkozott.
Forza Juve

MdewC 2013.04.11. 09:59:50

Sztem reálissan összefoglaltad! :)

sanyi10 2013.04.11. 10:18:10

En meg a sorsolas elott irtam volt, hogy milyen jo lenne kapni a bayernt h lassuk mit tudunk...hat ennyit tudunk. A tegnapi meccs osszesegeben sokkal jobb volt mint az odavago. Engem szemely szerint egy dolog idegesit csak, h nem voltunk kepesek golt loni. A Bayern klasszisokkal jobb csab csapat. S h ez a kulonbseg most Conte hibas taktikaja vagy a jatekos allomany miatti kulonbseg az teljesen tok m1. Megjegyeznem h ugy konnyu jo csapatot csinalni h 40 milliot csuklobol kifizet egy klub egy kozeppalyasert (JM), mikor mi 20at nem tudunk adni egy csatarert.
Conte elkezdett vmit. Az alapokat lerakta van ket bajnoki cimunk zsinorba (az ideit csak elbukni lehet, megnyerni mar nem kell) s szknk. Ugy gondolom tanulni kell a meccsekbol s nem hibaztatni. Remelhetoleg Marotta/Nedved a nyaron igazolnak 2-3-4-5 (ok jobban tudjak hany kell es milyen kell, hanem mar reg mi lennenk ott:D) igazan jo jatekost s kicsit jobban kinyil az a franya penztarca.
Jah...es van vmi ami a mienk...Stadionunk. Az is penzbe kerult.
S hany meg hany olyan elit klub van amiben alig van a orszagabol szarmazo jatekos. Kedden a Madridba asszem csak Lopez volt spanyol. Tegnap 8 olasszal alltunk fel, az azert mennyivel szebb h egy csapat nem adja fel nemzeti identitasat.

Per sempre Bianconero

4Evorg 2013.04.11. 10:39:54

@sanyi10: Utolsó bekezdéssel teljes mértékben egyetértek.

4Evorg 2013.04.11. 10:40:18

@4Evorg: Mondjuk a többivel is, de az utolsó az nagyon igaz.

venember83 2013.04.11. 11:18:26

@sanyi10: "Megjegyeznem h ugy konnyu jo csapatot csinalni h 40 milliot csuklobol kifizet egy klub egy kozeppalyasert (JM), mikor mi 20at nem tudunk adni egy csatarert."

Korántsem arról van szó, hogy nem tudna a Juventus, csak a sportigazgató szerint nem akar, és ez a nagyobb probléma...

sanyi10 2013.04.11. 13:27:41

@venember83:
Azt h nem akar, egyetlen oka a penz lehet, szerintem. S a penzbol kiindulvan vagy azert mert nincs, vagy azert mert stabil anyagi alapokra akarjak helyezni a klubbot. Mint az elozo hozzaszolasomban irtam 2 evvel ezelott elkezdott vmi mas, vmi forradalmi, olasz labdrugas szamara idegen dolog. S ez egy jo dolog, nekem nagyon tetszik.
En csak arra akartam ravilagitani, h ugy nem volt nehez Juvet verni h mi szupersztar Padoinokat, es a jollyjoker Pelusokat kuldunk a palyara a BL negyeddontoben tovabbjutasert.

babo0410 2013.04.11. 14:35:01

@ggbuffon: Egyetértek veled nagyjából, csak Vuci tegnapi teljesítményével nem tudok. Volt nem egy helyzet, mikor Q üresen volt, Vuci meg passz helyett tovább szenvedett 3 védő között, hogy kicselezze őket, de csak forgott jobbra balra. Tegnap sokszor nagyon felhúztam rajta magam.
@GLB: Marrone jó játékos, és szerintem a védelembe be lehetne építeni. Védő cserének tökéletes lenne szerintem, csak többször kéne lehetőséget adni neki. Cserének meg kell tartani, ha nyáron szélre, és a csatársorba akarunk két nagyon jó igazolást.
@Barolo: Mikor itt volt Del Piero, tőle kapott remek lasztikat, lőtt 9 gólt. Mióta elment, nincs akitől ilyen remek lasztikat kapna. Néha Q, Vuci vagy Marci ad neki egy-egy jó labdát, azt be is vágja. Mezőnyben is vannak jó dolgai. Szerintem ha jönne nyáron egy Benzema, egy Suárez, akkor Matri olcsóbban megcsinálná azt, amit Llorente. Isla meg még egy évre a fele játékjog meghosszabbításával maradhatna, Q is egy évig padozott.

babo0410 2013.04.11. 14:43:41

@ggbuffon: Akkor szerinted Conte egy kalap sz.r? Érdekes meglátás lenne, ha így gondolod. A két meccsen tényleg pocsék volt, de ettől még remek edző. Nem tudom mi volt a gond vele, de ennél többet tud ő. Egy remek edzőnek tartom a két meccstől függetlenül. Érdekes, hogy sokan, mikor felmerül Marotta szerepe a bajnoki címben (mert valamekkor köze volt hozzá), akkor mindig Conte edzői kvalitásaival hozakodnak elő, mert szerintük más edző ezzel a kerettel BL-be se jutna. Ami nem teljesen igaz, de tény, hogy remek edzőnk van, akinek nyáron ki kell pihennie magát (miután meghatározta az igazolásokat), sok dolgon el kell gondolkozzon, és frissen belevágnia a felkészülésbe.

ggbuffon 2013.04.11. 14:56:50

@babo0410: Conte mióta visszajött otromba hibákat követ el, ami vagy az önszerelmesedés jele v nemtudom..ettől függetlenül kiváló edző, de rendkívül sok dologban fejlődnie kell, mert 180perc alatt feltörölték vele a padlót, úgy h nemtudta lereagálni.

Aztán h képes-e önmagát és a Juvét is egy magasabb fokozatra kapcsolni, az a jövő zenéje

babo0410 2013.04.11. 14:59:16

@ggbuffon: Hidd el fogja tudni, ha kap hozzá olyan igazolásokat. Conte remek edző! Akit egy Mourinho elismer, és tisztelettel beszél róla, az csak jó edző lehet! :D

4Evorg 2013.04.11. 15:03:22

@babo0410: Attól hogy leírod 25x, hogy "remek edző" még nem tűnnek el a hibái.

Ennek ellenére én is megvédeném Contet, ő is a tanulás fázisában van még, idő kell neki, csak vegye észre a hibáit.

@ggbuffon: Azt azért ne felejtsd el, hogy Heynckes már akkor BL-t nyert, amikor Conte még vígan futballozott!

ggbuffon 2013.04.11. 15:08:24

@4Evorg: erre csak azt mondom, h Mourinho meg úgy nyert BL-t h sosem futballozott, mindezt Porto edzőként, egy UEFA kupa siker után..vagy ott van Guardiola, aki első komoly edzői megbízásából rendbe kapta a Barcát (mert azért kell oda edző, látszott idén is)

Nyílván nem lehet mindenkinek kezdésre így induló karrierje és nem is kell, nehogy elkényelmesedjen :) de azért kicsit jobban megnézi a szezonunkat és mögé néz, az azért láthatja, h a mi Antonionknak vannak bizony érdekes manőverei, akár igazolások, akár játékfelfogás terén.. a tavalyi év nagyrésze arról szólt, h meglepte egész Olaszországot, a viszonylag gyors, kombinatív támadó felfogású szemléletével..most picit eredménycentrikusabbnak érzem, kicsit elolaszosodott :)

4Evorg 2013.04.11. 15:22:07

@ggbuffon: Nem Conte hibáit akarom elvitatni, mert azokat én is felrovom neki. Csak arra a kijelentésedre reflektáltam, hogy "felmosták Conteval a padlót".

Egyébként Mou a ritka kivételek egyike. Főleg a Portoban jött ki a zsenialitása, de az Interben és a Realban is olyan játékoskerete volt/van, amivel valljuk be mi nem versenyezhetünk, így azért nyilván könnyebb neki. Guardiolanal ugyan ez a helyzet. Látszik hogy a Barca Villanovaval (sőt nélküle) is behúzza a bajnokságot és a BL-ben is ott vannak. Ezzel egyébként egyik edző érdemét sem akarom elvitatni (bár Guardiolaét megkérdőjelezem egy kicsit), csak azt akarom mondani, hogy a BL rutin nem elhanyagolható a játékoskeret erősségét is figyelembe véve.

ggbuffon 2013.04.11. 15:38:10

@4Evorg: A "felmosták vele e a padlót" összetétel inkább annak szólt, h az első meccs kilátástalansága után ugyanúgy rakta fel a csapatot, majd végig kínosan a pad mellől figyelte, ahogy szép lassan az utolsó reménysugár is kimúlik..

babo0410 2013.04.11. 16:14:11

@4Evorg: Azért Mourinho eddig csak a Portoval és az interrel nyert BL-t, a Chelsea és a eal élén még nem sikerült neki! Remek edző, de neki is vannak hibái, nagyon sok is. Pl. nagyon hamar lelép mindenhonnan, és elég nagy káoszt tud maga mögött hagyni. Most a realtól is úgy fog eljönni, hogy egyes pletykák szerint már Casillas is ellene van. Guardiolanal meg szerintem majd a Bayern élén fog elválni, hogy milyen edző. Ha ott is sikeresen fogja alkalmazni a Barca féle taktikát, és sikereket ér el, akkor jó edző, ha nem jön össze, akkor mondhatjuk, hogy a sikereit köszönheti a Barca játékoskeretének.

MarekCsont 2013.04.11. 19:33:28

@babo0410: Hallod Te tisztába vagy egyébként azzal hogy Mou, ahol járt ott maradandót alkotott? Reallal bajnokság csúcs,(pont tekintetben), Chelseavel szintén PL rekord pont tekintetben!!! Egy leírt Portoval nyert BL-t, és az Internek se sokat jósoltak a Bayern ellen. Sikeredző, jelenleg a legjobb Edző a világon ez kész tény, képes lenne a Győri Etoval jövőre eljutni Europaliga döntőig kb. Guardiola távozása után ugyanazt a játékot nyújtja még mindig a Barca tehát látszik rajta hogy nem sok múlt rajta, de ott volt kb ennyi.

Marchisio kiábrándító volt, de amikor lement látszott az arcán hogy vele valami gond van nagyon pocsékul nézett ki, és nem hiszem hogy csak a meccs miatt..

Conte észhet térhetne Európa szinten ez a 3-5-2 kiismert és fos.

és nagyon bízok az átállásba 4-4-3 ra! de szerintem egy 4-2-3-1 is durvát ütne.

Buffon - Lichti,Barza,Bonu,Chiell- Pirlo,Pogba- Vidal - Marchi - Asa - Vuci/Q

4Evorg 2013.04.11. 21:17:33

@babo0410: És ezt most miért nekem írod? Nem igazán értem. Amúgy a Guardiolás résszel egyetértek, azzal viszont nem, hogy Mou érdemeit elvitatod.

Mounak felnagyítod a hibáit, ellenben Contet remek edzőnek tartod. Most nem írom le 100x is álláspontomat Conteval kapcsolatban, de a két edző (még) nem egy szint.

babo0410 2013.04.11. 21:28:44

@MarekCsont: Egyik 4-4-3-ra hogyan fogunk átállni? :D ;) Nem vitatom el Mourinho érdemeit, de azért azt látni kell, hogy a Reallal bajnoki csúcsot nem volt nehéz elérnie, nagyon látványosan csaltak a javukra, de ettől még persze szép rekord! De nem akarok vitatkozni veled, csak megjegyeztem, hogy azért Mourinhonak is rengeteg hibája van, és az egyik legnagyobb, hogy gyorsan megunja az aktuális csapatát, és sokszor úgxy megy el, hogy nagy káosz mard utána. De ettől még remek edző, de én akkor is rühellem, egy nagy paraszt!

Barolo 2013.04.12. 01:45:58

@babo0410: Legközelebb kérlek szólj amikor Matrinak a mezőnyben is vannak jó dolgai, mert én azokról ezek szerint lemaradtam. Értem én ám amit mondasz, de egyszerűen nem lehet neki több esélyt adni, mert kb. mind a 4 csatárunk közepesnél kicsit gyengébben teljesít, de én Matriban látom a legkevesebb fantáziát, és pont amiatt az alibi foci miatt, amit a mezőnybe művel. Vucinic csak lusta, de Matri szerintem kimondottan szürke és láthatatlan a mezőnyben (is). Szóval Matri kérdésben nem vagyok meggyőzhető. Szimpatikus ember, de nincs nálunk tovább helye. Forza Juventus!

MarekCsont 2013.04.12. 21:05:07

@babo0410: elírtam, kb ennyi te még sosem írtál el semmit Mr. Tökély. A Realnak csaltak?? Te nem is nézed a spanyol bajnokságot csak pofázol róla, fogalmad nincs mi folyik ott, és kevered a Realt a Barcaval. Mouról meg semmit nem tudsz, csak beszélsz a levegőbe, ha kicsit is utánanéznél meg tudnál róla bármit is nem beszélnél ilyen faszságokat hogy megunja a csapatokat.. :D

babo0410 2013.04.13. 16:13:59

@MarekCsont: Vicceltem csak, de te nem nézel spanyol bajnokságot, ha nem láttad, hogy tavaly mennyi téves bírói ítélet volt a Real javára! Barca-t is nyomják, de tavaly a Realt nyomták gőzerővel!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása