A Bayern München elleni keret

LOGO CHAMPIONS LEAGUE.jpgAntonio Conte 19 fős keretet hirdetett a Bayern München elleni Bajnokok Ligája negyeddöntő visszavágójára. A mérkőzésről eltiltás miatt Arturo Vidal és Stephan Lichtsteiner is hiányozni fog, míg a hétvégi bajnokin hiányzó Giorgio Chiellini és Andrea Barzagli ismét a mester rendelkezésére áll majd. A nemrégiben súlyos autóbalesetet szenvedő Martin Cáceres csakugyan bekerült a keretbe.

Az Öreg Hölgy utoljára a 2002-2003-as szezonban, az FC Barcelona testén keresztül, tudott bejutni a Bajnokok Ligája legjobb négy alakulata közé. Akkor a torinói első mérkőzésen 1:1-re végeztek a csapatok, s a spanyolországi visszavágó rendes játékidejének végén ugyanezt az állást mutatta az eredményjelző, így következhetett a hosszabbítás, amely során Marcelo Zalayeta emlékezetes góllal alakította ki a 2:1-es végeredményt.

A 2:0-ás hátrány ledolgozása kétségkívül nehéz feladatnak ígérkezik, hiszen egészen idén márciusig egyetlen olyan alkalom sem fordult elő a Bajnokok Ligája történetében, hogy az első mérkőzést ilyen arányban elveszítő csapat képes lett volna ledolgozni hátrányát, s tovább tudott volna jutni a következő körbe. Az FC Barcelona megtörte az átkot az AC Milan ellenében, s ezzel megmutatta, hogy a feladat nem megoldhatatlan. A Juventus bizonyosan más arcát mutatja majd, mint Münchenben, s remélhetőleg ezúttal a szerencse is mellénk szegődik majd.

FORZA JUVE!

A Juventus 19 fős kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Storari, Rubinho

Védők: Chiellini, Cáceres, De Ceglie, Peluso, Barzagli, Bonucci

Középpályások: Pogba, Marchisio, Padoin, Pirlo, Asamoah, Giaccherini, Isla

Csatárok: Vučinić, Quagliarella, Matri

 20:45-kor kezdődő mérkőzést a Digi Sport 2 élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr125212577

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juve28adam 2013.04.10. 22:37:54

4-0.... bassza a csőröm....

danimester1 2013.04.10. 22:37:56

Jó éjt sziasztok!A hétvégén majd kárpótolnak minket!

Tony. 2013.04.10. 22:37:58

Semmi esélyünk nem volt. 180 perc alatt 1 másodpercig sem.

verojuventino 2013.04.10. 22:38:12

Kedves Szurkolótársaim!
A bajnokság zsebben, bár nem szeretném elkiabálni, a Bajnokok Ligája meg más tészta...Nem vallott a csapat kudarcot, hiszen ez ellen a Bayern ellen olyan csapatok is kiestek volna, akik éppen most a legjobb négyben vannak...A tavalyi döntőst megvertük szép játékkal és még voltak szép momentumok ebben a sorozatban!
Viszont most már valóban tényleg láthatta a vezetőség is, hogy tényleg van még egy-két lyuk a csapatban, ha meg akarjuk célozni a Bajnokok Ligáját!....(csatár és legalább egy bal szélső)
F.O.R.Z.A. J.U.V.E.

SoloLaJuve 2013.04.10. 22:38:47

a legjobb 8 között mindegyik csapat küzdött,hajtott,gólt lőtt,csak mi nem.mindenki akart élni a lehetőséggel,csak mi nem.több,mint szégyen.

babo0410 2013.04.10. 22:40:11

@Nortonmanx: De az egész meccsen a Bayern irányított! Konkrétan ezt nem értem. Legalább hátrányban megpróbálhatnánk erőszakosabbak lenni, mert 2-0-nál hagyni, hogy a Bayern azt csináljon amit akar, hogy majd lesz valami, nem értem!
Am meg nagyon vicces mindenki, most jöttök azzal, hogy a Bayern mennyivel erősebb, meg minden, De nem ez a helyzet, csak sajnos nem támadjuk le őket, simán passzolgatnak a félpályán, nem is akarnak gólt lőni, mert eldugjáka labdát. Azt a taktikát kellett volna alkalmaznunk, mint a Lazio a kupában alkalmazott ellenünk. Azzal lett volna esélyünk, mert akkor nem hagyták, hogy passzolgassunk, hanem letámadtak, elvették a labdát, és tudtak gólt is lőni. Mi meg hagytuk, hogy megint 2-t lőjenek. csalódott vagyok. ennél sokkal jobb játékot vártam! Most nagyot csalódtam a csapatban! Konkrétan semmit sem tettek, hogy a négy közé jussanak. Kb úgy estünk ki, ahogy a Milan. Tök ugyanúgy. Pedig ekkora különbség a két csapat között nem volt, nincsen. Ha legalább ma 1-0-ra nyertünk volna, vagy 2-0 után kiesünk a hosszabbításban, azt mondom megtettünk mindent. De sajnos azt kel mondanom, hogy feltartott kézzel estünk ki. Pedig megoldható lett volna! Nem volt lehetetlen. Majd akkor nyáron Conte-nak az aszatlra kell csapnia, és megmondani, hogy mely posztra kit kér!

4Evorg 2013.04.10. 22:40:12

Jelenleg ennyit tudunk, Olaszországban még mindig mi vagyunk a császárok, de ez jövőre könnyen változhat. Erősíteni kell a keretet és nem csak egy-két poszton. Contenak is kicsit gondolkoznia kell a nyáron a taktikáról, a cserékről és a játékosok posztjairól, meg a kis kedvenceiről, mert ha ő is befásul, akkor bajok lesznek. Szerintem ez az év még bőven az építkezésé volt és ezt el is fogadom, most nem tudok haragudni a srácokra, de akkor a bajnokságban innentől kezdve szép focival hozzuk a meccseket, jövőre meg meg kell próbálni újra és még azt sem mondanám, hogy az elődöntő a cél (mert az idei valljuk be erőn felüli volt), de legyen egy szoros párharcunk legalább ilyen magasságban.

Hurka75 2013.04.10. 22:40:14

A következő szezon remélem így kezdődik: Padoin, Peluso, Gionvico, Marotta, Conte TIPLI!!!!!
Mondanám, hogy Contéban sajnos ennyi van, sajna ö valóban ez a szint, De szerintem szimplán öntelt!!!! Nem akarom ezt mégegyszer...

z3 2013.04.10. 22:40:23

Ilyen felállással amúgy se lehet megverni ezt a Bajernt, legalább most látja mindenki, megesznek a szélről indúló játékukkal bármit csinálunk.
Amúgy meg, amég Padoin, Matri, Isla és egy ilyen játékot mutató Marchisio Assamoah pályára kerül a szezon egyik legfontosabb meccsén, nem is várhatunk el jobb eredményt...

Sztricski (törölt) 2013.04.10. 22:41:44

Kár azon keseregni, mi lett volna...
Amit ma láttunk, az maximálisan reális, ennyi a differencia Köztünk és az európai elit közt; ettől persze nem fogunk jobban aludni, de be kell látni. És ha 1000x is, de ugyanúgy elolvassuk majd a meccs utáni nyilatkozatokat és rájövünk, hogy igen: ez egy másfél éves csapat.

Az egyetlen elgondolkodtató dolog, h a legjobb 8 közül csak Mi nem rúgtunk gólt.
Remélhetőleg ezt kompetens emberek is -nem, nem Marotta- látták.

Szép volt, köszönjük ezt is!

Forza Juve per sempre!

Anyád nem szeretett 2013.04.10. 22:42:13

Hát undorító 180 percet láthattunk. Ezek után Marotta fejének a porba kellene hullania egy pár játékossal együtt. Nem a Bayern volt erős hanem mi voltunk harmat gyengék ennyi. Anno az ennél jóval rosszabb kerettel oda-vissza vertük a Real Madridot most mi nem volt jó?

devil-z 2013.04.10. 22:42:19

@verojuventino: ne viccelj már, ez a Bayern messze nem volt olyan erős csapat, hogy így elpicsázzanak minket

juve28adam 2013.04.10. 22:43:08

@Hurka75: Véletlenül Conte nevét is beraktad ide....

hellan (törölt) 2013.04.10. 22:44:37

Hurka75 2013.04.10. 22:40:14
A következő szezon remélem így kezdődik: Padoin, Peluso, Gionvico, Marotta, Conte TIPLI!!!!!
Mondanám, hogy Contéban sajnos ennyi van, sajna ö valóban ez a szint, De szerintem szimplán öntelt!!!! Nem akarom ezt mégegyszer...

Nah lám, kiesünk a BL-ből egy nálunk erősebb csapat által és küldjük el a mestert, zseniális.

2013.04.10. 22:45:29

@babo0410: itt fejben nem voltak összerakva a dolgok a csapatnál.

Azonban gondolkodjunk hosszútávban. Az előző meccs 2:0 lett, már ott érezhető volt, hogy ez így kemény lesz. Most 0:1, aztán 0:2. Felesleges tovább vért izzadni, hiszen messze a bajnokság vége, ha ott nagyon elfaszoskodjuk, akkor még a jövő évi bl szereplés is necces lehet. Gondolj bele, sérülés, kimerültség, fáradtság, stb. Ha meg kiesik a csapat a bl-ből, az meg "ki a faszt érdekel".
Hiába sportemberek, ha a helyükben lennék lelkiekben és fizikálisan én is feladnám.

4Evorg 2013.04.10. 22:45:52

@Hurka75: Nem értek egyet, illetve az utolsó névig igen. Contenak én mindenképpen adnék esélyt még, ebből a keretből túlzás lett volna elvárni a legjobb 4 közé jutást. Nyilván vannak hibái, de reméljük felismeri ezeket. Valahogy azt érzem Conteban (és most kicsit babos leszek), hogy ő mindig a szezon elején vázolja fel a taktikát, felállást és szezon közben nem szeret változtatni. Ez is óriási hiba persze, de nem erre akarok kilyukadni, hanem arra, hogy szerintem látja a hibákat, de ő nyáron egyben akarja orvosolni őket. Ne kérdezzétek miért, ezt érzem.

Egyénként Hurka, személyeskedés nélkül, de mit vártál?

Anyád nem szeretett 2013.04.10. 22:46:11

@hellan: A Bayern nem volt erősebb mi voltunk tutyi-mutyik ennyi. Rossz taktika, rossz játékosok kezdtek és rossz teljesítmény ennél többet tud a csapat.

molnart3 2013.04.10. 22:46:34

nem igazán volt átütő erő. Egy Drogba szintű játékos nagyon kellene!

Error13 2013.04.10. 22:52:11

akárki akármit mondd, én így is eszméletlenül BÜSZKE vagyok a csapatra!!!!!! Forza Juve!!!!♥

4Evorg 2013.04.10. 22:53:17

Azért azt se felejtsük el, hogy nálunk BL szinten nagyon rutintalan játékosok vannak és ebbe a jobbjaink is bele tartoznak. Ez is hozzájárult a kiesésünkhöz.

A szurkolókat az evés közben jön meg az étvágy effektus ragadta el. :)
Szerintem év elején sokunk aláírta volna ezt a BL búcsút, persze nem ilyen arányban. (Lesgólt, Ribery "pirosát" és a korai gólt, mint végeredményt befolyásoló tényezőket se feledjük, ez is sokat számít)

ggbuffon 2013.04.10. 22:54:52

ez a párharc Conte-n ment el, látszott az oldalvonal mellett is, h kb úgy viselkedik, mint egy fos amatőr..én 80percig bírtam, de ahogy látom hálistennek nem is baj

komolyan mondom, 70 percig várni a cserével...mégis mire? rátett egy lapáttal, h előtte érkezett az 1.Bayern gól is.. 0-2es összesítésben szünetben mégis mi a faszra várt? vagy mi veszítenivalónk volt?

Isla-t miért nem lehet kipróbálni a 4-3-3 jobb szélén? Udine-ben is inkább előrefelé játszott, nem wingbacket, mint amit itt próbálnak ráerőltetni..

A Bayern 40%on pörögve is kimosta a fogunkat. Mondjuk már a meccs előtt se éreztem, h itt ma nekünk akár egy szemernyi esélyünk is lenne..

1 óriási tanulsága van a párharcnak: ez a 3-5-2 ebben a felfogásban komoly csapatok ellen (a Chelsea idén nem volt az) egyszerűen nem működőképes. A Pirlo centrikus játék meg ezen a szinten totális bukás.

Picit összesítem a játékosok teljesítményét (egyeseknél figyelembe véve az 1.meccset is, mint viszonyítási alapot)

Buffon: voltak hibái az első meccsen, de összességében nagy szerepe volt abban h ne kapjunk súlyos verést, se itt se ott (6)

Barzagli: ma jobb napot fogott ki mint Münchenben (6)

Bonucci: tudom h kényszerből ívelget, de továbbra is tragikusak a labdái, a védőmunkája azért nem volt rossz (6)

Chiellini: a védelem legerősebbnek vélt tagja volt a legszarabb, Münchenben is és talán ma is (5)

Asamoah: Robbent azért sakkban tartotta, de ő továbbra se wing back (6)

Padoin: nemnagyon élt mellette Ribery, igaz a francia is visszafogottan játszott..de tényleg nemlógott ki lefelé (6)

Marchisio: csórikám a Del Neri-s eltűnősjátékot játszotta 180percen keresztül, orbitálisan nagy csalódás mind a 2 meccse (3)

Pogba: nem egy 20éves sráctól kell csodát várni, de szerintem érettebben futballozott, mint Vidal az első meccsen (6)

Pirlo: 180ból 135öt végigaludt és végigszerencsétlenkedett.. (4)

Vucinic: a buta montenegrói nélkül gyakorlatilag nincs csatárjátékunk, ma egyértelműen ő volt nálunk a legjobb (7)

Q: továbbra se Juve szint, csetlik-botlik a mezőnyben, pedig elvileg ő egy játékügyes futballista (4)

Cserék:

Isla: későn jött, nem osztott nem szorzott

Matri: döbbenet, h mekkora futballimitátor..a 190centijével a se münchenben se itthon nem nyert fejpárbajt, sőt gyakorlatilag meg se próbálta, technikai képességei pedig korlátozottak..de tényleg mentségére szóljon, h neki a 16oson belülről ki se szabadna mozdulnia

Giaccherini: érthetetlen a cseréje

Conte: elkésett cserék, kockázatvállalás totális kizárása, taktikai merevség, rossz mentális felkészítés (3)

MdewC 2013.04.10. 22:55:32

Forza!
Respekt a csapatnak, nyerjük meg a bajnokságot. Jövőre kell az erősítés, mert a bajnokság is nagyon nehéz lesz. Ha meg lesz a 29. akkor tűzzel-vassal ellenünk lesznek. Ha bármi külső kavarás bejátszik megint, akkor leírtok mindenkit!
Hajrá CSAPAT!

SoloLaJuve 2013.04.10. 22:58:09

tisztes helytállást,küzdést vártam,arconköpést kaptam.csúnyán cserbenhagytátok a szurkolóitokat.
és jönnek a szánalmas,kifogáskereső,mentegetőző,üres,szurkolót hülyének néző nyilatkozatok.
most már tényleg ideje lenni visszahozni az igazi contet.vagy ez az igazi?

Anyád nem szeretett 2013.04.10. 22:59:05

Na leírom a véleményem (mindenki nekem fog esni)
Akiket elkell küldeni vagy elkell adni amíg még érnek valamit (szépen sorba): Buffon, Rubinho, Peluso, De Ceglie, Marrone, Isla, Pirlo, Padoin, Asamoah, Matri, Vucinic, Giovinco. Buffon miatt tudom h mindneki utál de ő már nem a régi addig hagyja abba amíg az ő neve a legjobbal egyenlő és ne csináljon magából bohócot.
És akiket várok: Handanovic, Leali, Kolarov, Sanchez, Benzema, Modric, Suárez, Eriksen, Skrtel, Agger, Hernanes, Nani.
Na jó szép álom. Töketlen brigád úgyis elhozza Bonaventurat vagy Denis mert jól játszottak az inter ellen.

2013.04.10. 22:59:40

@ggbuffon: nagyjából egyetértek, jó értékelés!

hellan (törölt) 2013.04.10. 23:02:49

@Anyád nem szeretett: Valóban a Bayern erősebb ebben igazad van. :)
Ami a névsorodat illeti: Buffon, Peluso, Marrone, Isla, Pirlo, Asa fix h maradnak és maradjanak is.

4Evorg 2013.04.10. 23:03:02

@ggbuffon: Kb egyetértek, mondjuk Q ekézését nem tartom indokoltnak, lehet hogy most nem volt jó, de míg ő alig játszik és abba a kevés játékpercbe csúszik be rossz teljesítmény, addig Vucinic sokszor játszik és csak néha jól. Egyébként szerintem Q járt legközelebb a gólhoz, amikor a rövid alsót vette célba.

Amúgy a Pirlo-függőség tényleg aggasztó, főleg Pirlo formáját tekintve.

MdewC 2013.04.10. 23:03:52

@Anyád nem szeretett: bocs, de olaszok helyére hozni köpedék zsoldosokat. Bocs, nem a véleményedet oltom, azt tiszteletben tartom, de Buffon? Egyébként megértelek, bár olaszhonból tudnánk minőséget hozni. :)

Anyád nem szeretett 2013.04.10. 23:05:26

@hellan: Én épp azt mondom hogy semmivel se erősebb csapat a bayern.
És sajnos én is tudom hogy maradnak csak véleményt írtam, nem én vagyok Marotta nekem még van hajam meg nincs postás szemem.

4Evorg 2013.04.10. 23:06:25

@Anyád nem szeretett: Buffonak van egy rossz meccse és temeted? :)

A másik meg: Marrone,Asamoah,Handanovic, Modric, Skrtel, Agger????

Marotta te vagy az??

Tony. 2013.04.10. 23:08:14

@ggbuffon: Sokat vitatkoztunk mi ketten Marotta-n, de most te is láthatod, hogy micsoda hiányosságok vannak a keretben. És ezekhez nem kellettek volna feltétlenül milliárdok.

Anyád nem szeretett 2013.04.10. 23:08:22

@MdewC: Sorolj fel pár olyan olasz! játékost aki jó és képes huzamosabb ideig jó formába focizni. Én is inkább nekik szavaznék bizalmat de már a Del Piero, Maldini, Vieri, Totti, Materazzi, Cannavaro, Gattuso, Zambrotta -éra kihalt nincs több jó olasz játékos ami meg van az a Milané (Balotelli, El Sharawy).

juve28adam 2013.04.10. 23:08:53

@hellan: Marrone jobb ha távozik, saját érdeke, itt csak szopik és semmi se lesz belőle. Peluso max. 3. számú csere lehetne ,de nem várok sokat a piactól így esetleg maradhat cserének(ááá inkább ne xDDD).

Tony. 2013.04.10. 23:09:10

Jah és a Q-val kapcsolatos dologban abszolút nem értek egyet.

Anyád nem szeretett 2013.04.10. 23:09:49

@4Evorg: Nem érted én nem temetem tényleg jó még de már a jövő nem az övé. Lelassult jó még de még se olyan mint pár éve.

juve28adam 2013.04.10. 23:11:25

Amúgy egyes embereknek lekevernék pár pofont. Igaz ,hogy kiestünk de ne irkáljunk már random f*szságokat. Szégyelljék magukat páran!

MdewC 2013.04.10. 23:12:54

@Anyád nem szeretett: tökéletesen azonos a véleményem. Sajnos így van, ezért irigykedek is egy picit. Nem tudom, hogy mi van az utánpótlással. Csak reménykedek...

4Evorg 2013.04.10. 23:14:31

@Anyád nem szeretett: Elfogadom a véleményed és értem, hogy mire akarsz kilyukadni, viszont nem szabad úgy bánni az ikonjainkkal, mint egy árucikkel. Töltse ki a szerződését és ha kell akkor maradjon valamilyen más pozícióban vagy menjen másik csapathoz, de elküldeni nem szabad, főleg amíg egy szezonban van 3 gyengébb meccse. Szerintem ebben a párharcban is csak az első gól az övé.

Egyébként van néhány jó olasz játékos is, csak külföldön, de tény, hogy nehéz lenne őket megszerezni (gondolok itt Santonra, Verattira például).

juve28adam 2013.04.10. 23:15:05

EZ PADOIN NAPJA VOLT! :D
Jó éjt!

SoloLaJuve 2013.04.10. 23:16:36

ezen a két meccsen nem azt kell nézni,hogy a bayern volt az ellenfél,hanem hogy egy Juventus a bl-negyeddöntőben semmit nem mutatott.se akarat,se játék,se hajtás,se semmi.

ggbuffon 2013.04.10. 23:23:56

@Tony.: Én mikor vitáztunk is tisztáztam, h még vannak bőven hiányosságai a csapatnak, de 2-3 mercato alatt (mert a téli valljuk be inkább a toldozgatás-foldozgatásra jó) nem lehet elvárni, h egy komplett, mindenre kész csapatot csináljon akár Marotta, akár Conte..és nyílván mind2en bőven követtek el hibákat..

Egyébként Conte-nak mostmár tényleg magába kell nézni, vmi megtört nála az eltiltással..

Nyílván az előbb itt felsorolt játékosdömping és edző elküldés egy vicc kategória (Buffon elküldése önmagában vicc, mert ez a párharc nem rajta múlt, bármekkorát is hibázott az 1.meccsen) de Conténak jövőre vmit produkálnia kell, mert fatális hiányosságokat mutat idén..

- 3-5-2-n nem hajlandó változtatni, még ilyen helyzetekben sem
- pontrúgásokból gyakorlatilag veszélytelenek vagyunk
- a rotálás műfajában van még mit tanulnia, mert szerinte ez azt jelenti, h soha nem az játszik a csatárok közül, akik jóformában vannak..

Ezt az Anelka-s húzást meg tényleg végképp nemértem. Persze nyílván nem azt mondom, h itt nagyban változtatott volna a játék képén, de pl nem lehetett vna megpróbálni akár a jobbszélen is egy ilyen szituációban 4-3-3-ban? vagy akár Vucinic ékpárjaként? Ott volt a Pescara elleni meccs is, ahol egyszerűen nem hajlandó játszatni..akkor minek hoztuk? ennyi erővel engem is leigazolhattak vna, szívesen ülnék 1-2M-ért a padon

Végszóra: a legnagyobb csalódás, h a csapat az első negyedórát kivéve, gyakorlatilag kilátástalan, mentálisan gyenge benyomását keltették.

SoloLaJuve 2013.04.10. 23:24:48

ja,és még mindig nem mondták meg a hozzáértők,hogy padoin,peluso,isla,pepe,giach,matri,bendtner,anelka miért Juve szint,Del Piero miért nem az.fél lábbal többet tett volna,mint ezek összesen tettek.

Goku06 2013.04.10. 23:27:25

Van Európában egy Barca-Real-Bayern-MU 4es, akikkel pénzben nem vehetjük fel a csatát, valamint jelenleg a padjukról jópár játékos sima kezdő lenne nálunk.. (ezzel nem mondom azt hogy egy odavisszavágós meccsen nem tudnánjk őket kiejteni ha jó napunk van..)
Itt tartunk jelenleg.. Európa kb 5. legjobb csapata, nem rossz ez sem, ha most végre jön a csatár, valamint bővítjük a csapatot, pár éven belül talán bekerülhetünk ebbe a szűk elitbe, ahol jelenleg ők vannak.
Mert hogy a Bayern rutinból lehozta ezt a meccset is, és talán ki sem adtak magukból mindent, azt mindenki észrevette (persze kivétel babo)

babo0410 2013.04.10. 23:27:36

@Nortonmanx: Szerintem meg meg kellett volna tenni mindent a továbbjutásért! A bajnokság már zsebben, azt fél gőzzel is megnyerjük, De a mai meccsre ki kellett volna menni úgy, hogy a csapat tovább akar jutni. Sajnos fejben sem volt minden rendben, de a legnagyobb baj az volt, hogy hagytunk nagy területeket a Bayernnek, hogy passzolgasson, és percekig labdát se láttunk. és egy 2-0-ás vereség után nem szabad feladni. Most ezt tényleg Conte rontotta el, mert fejben nem rakta rende a csapatot. Megcsinálható lett volna, de legalább a tisztes búcsú, ahogy a Galata búcsúzott!

Gabuero 2013.04.10. 23:27:37

ez szegyen marmint minden elso felido jo volt de 2... megint 4-et kaptunk bajoroktol.
Kommentator ilyet szol nyaron Llorentevel meg lesz oldva tamadoreszleg?
wtf ? 3 csatarral mots nem azert de 2 legjobb csatarunk se tudott golt rugni mit akar szegeny matri tobbi kispadra se volt ultetve.
Buffon ma jo volt de szegeny o se tudott mit csinalni. Engem aza buzi Neuer baasza csorom hogy azthiszi h o a fasza kozbe vedelem miatt nincs annyi dolga remelem egy jol kipicsazzak oket majd.

Innentol talan nem is nezem a BL-t ha megis HAjra BVB! ( ha real-barca donto lenne esetleg akkor inkabb megse nezem )

4Evorg 2013.04.10. 23:27:43

@ggbuffon: Igen Anelka szitu több szempontból is idióta húzás volt. Teljesen meg tudom érteni -ha igaz- azt a pletykát, hogy elege lett és hisztizik, hogy nem játszik. Most erre lehet mondani, hogy miért? Mit vártál? De egyrészt nincs akkora csatár konkurencia, másrészt akkor minek igazoltuk????

babo0410 2013.04.10. 23:31:19

@4Evorg: Nem is nagon tud eből a keretből Cont nagyon mást kihoni. Szokta meccs kzben a tajktikát variálni azzal, hoyg marchisit feljebb tolja, vagy volt már egy csatáros játék is, vagy 3 csatáros. most lehetőség se nagyon volt kit behozni, mert szerintem próbálgatta Conte is, hogy hogyan kéne felállni. Sajna a keret a 3-5-2-re alkalmas, mást nagyon nem tudunk, max 3 csatárral, vagy eggyel felállni. Ennyi. Nyáron kell majd úgy vásárolni, ha akar, akkor Conte egy új taktikára át tudjon állni.

Tony. 2013.04.10. 23:31:34

@ggbuffon: Egy igazából balbekket vagy egy közepesen drága csatárt idehozhatott volna már régen.

Anelka is Marotta húzása, ahogy Bendtner is. Nem hiszem h Conte kérte őket. Anelka-val nyilván nem tud mit kezdeni Conte, akit ő nem csíp vagy vmi baja van vele, annak annyi, ezért nem kell ilyeneket rászabadítani.

GLB 2013.04.10. 23:33:16

@Type-R: "Ötlettelen, lélektelen, súlytalan sz*r. Az. "
A lényeget leírtad!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Gabuero 2013.04.10. 23:34:09

LOL miez a Buffon tema? jelenleg o a vilagon a numero uno!
talan az egyetlen vilagklasszis a csapatunkban ( meg szundi )

Remelem Bufi minel tobb ideig itt lesz.
De ha mar szoba kerult akkor en helyere a Tottenhambol Lloris-t hoznam egyertelmuen 1-2 es o lesz a vilag legjobbja ( sot sztem mar most benne van a top5-ben a francia ) Mindenkeppen nagy vasart csinaltak vele az angolok.

babo0410 2013.04.10. 23:36:42

@ggbuffon: Ne haragudj, de ha nállad Marchisio csak 3-as volt, és Vucinic volt a legjobb, hát nem tudom mit mondjak. Vucinicen haltak el a támadásaink! Konkrétan volt párszor, hogy 3 védő között erőlködött, mikor lehetett volna Q-nak passzolni. Ma megint flegma volt!

babo0410 2013.04.10. 23:38:38

@ggbuffon: Ne haragudj, ha kicsit bunkónak tűnik a hangnem, de nagyon csalódott és bosszus vagyok, hogy a csapat ilyen pocsék teljesítménnyel esett ki, pedig ezt a Bayernt legalább megizzaszthattuk volna!

ggbuffon 2013.04.10. 23:41:06

@4Evorg: ráadásul Anelka megszerzésekor gyanítom +pont volt, h nemzetközi szinten rutinosnak mondható..de tényleg nem akarom itt a szokásos aki nemjátszott az lett vna jó dolgot előhozni, egyszerűen csak érdekesnek találom a dolgot.

@Tony.: a Q-s dologhoz..ő alapjáraton véve egy secunda punta, hihetetlen jó lövőtechnikával és lövőerővel, de mellé viszonylag jó technikai képességekkel..a sérülése után meg gyakorlatilag átvedlett egy távolról jól lövő csatárrá, aki a mezőnyben úgy mozog mint én a korcsolyapályán, esik-kel..ami durva, h még ígyis ő a legeredményesebb csatárunk..a nagy gond vele, ahogy a többiekkel is, h nemhogy egy szezont nemtudnak lehozni egyenletes teljesítménnyel, de 2-3 meccset se..

Egyébként ha már szóbajöttek a távozók, először azt kellene eldöntenie Conte-nak, h tovább a 3-5-2-n, vagy tanulva a Bayern által adott pofonból, szintet lépve, kitalál vmi egészen újat..(mondjuk ha újat talál ki, akkor megint mehet a kukába pár játékos, mint anno a megálmodott 4-2-4nél, amikor rájött h mégse az lesz a nyerő)

Ha a nyáron jól erősítünk, akkor könnyen kifog derülni, h Conte is kihozta a csúcsot magából és a csapatából is, vagy van még benne tartalék bőven (remélem utóbbi)..nem azt mondom h BL-t kell nyerjünk jövőre, de azért ilyen kilátástalan szart én nemakarok mégegyszer látni..

Capello alatt folyamatosan így estünk ki a BL-ből (egyszer majdnem szégyenszemre a Werder-től is (Tim Wiese-t ezúton is csókoltatom)..de elég megnézni h a Lippi féle Juve h futott ki 2003ban a Real ellen, pedig ott aztán tényleg voltak galaktikusok szépszámmal az ellenfélnél (igaz itt is Trez-DP páros volt, nem Matri meg Kvájárellá), de még a Ranieri Juve is szebben halt meg a Chelsea ellen

GLB 2013.04.10. 23:41:33

@Gabuero: nójer egy fasz, de az a baj,hogy egy normális helyzetünk nem volt!!!!!!legalább tudnánk szidni a csatárokat.Nincs játék=nincs helyzet=nincs góóóóóóól

Barolo 2013.04.10. 23:42:18

Kicsit szomorú és csalódott vagyok, pedig igazából az is nagyon nagy szó, hogy idáig eljutottunk. Az elején jól jöttünk ki a pályára, de a 2. félidőben ahelyett, hogy még egy szintet rátettünk volna, nagyon visszaestünk. Az akarás is hiányzott és a kondi is gyenge volt sajnos. Pirlo sem javult sokat az előző meccshez képest, de számomra Marchisio volt a legnagyobb csalódás. Hullámvölgyek persze vannak, ezért kellene sokkal erősebb kispad. Ha nem erősödik a keret, akkor ez jövőre lehet, hogy a bajnokságban is kevés lesz, a Bayern szinthez pedig sztem 6-7 komoly igazolásra lenne szükség a nyáron. Hogy erre van e pénz és akarat, az a következő hónapok legfontosabb kérdése. A következő két meccsből min. az egyiket meg kell nyerni és akkor bajnokok vagyunk, de jó lenne ha ez magabiztosan menne és az utolsó meccsekre már jöhetnének a fiatalok.
Conte teljesítménye is csalódás számomra az utóbbi időben, ezen a két meccsen pedig úgy viselkedett, mint aki be van szarva (már bocsánat). Ettől függetlenül nem szabad bántani, nincs könnyű éve, és azért azt se felejtsük el, hogy pár hete még arról cikkeztek, hogy melyik top csapatok akarják őt jövőre elvinni.
Fél úton vagyunk ez jól látszik, kérdés, hogy van e akarat a továbblépésre. Szeretném hinni, hogy van. Forza Juventus!

babo0410 2013.04.10. 23:44:55

@Anyád nem szeretett: Ne haragudj, de handanovictól mit akarsz? Egy nagy lufi, ezt már párszor megmutatta. Pont az interbe való kapus! Buffon nagyon jó kapus még mindig, és szerintem ma se rajta ment el a meccs, és a múltheti odavágón meg beteg volt. És Marronet, Islat, Asamoaht, Matrit, miért akarod elküldeni? Isla sztem megérdemelne még egy esélyt, Q is egy év kihagyás után tért vissza a súlyos sérülésből, Asamoah meg középre cserének tökéletes lenne, Matri meg ha kapna egy rendes csatártársat, pl. Benzema-t, akkor a bajnokságban jó lenne. Ott lőne legalább 15 gólt, ha lenne egy jó társa, aki rendesen kiszolgálja. Padra ő is tökéletes.

GLB 2013.04.10. 23:46:20

@Barolo: "de számomra Marchisio volt a legnagyobb csalódás."
NEKEM IS!!

ggbuffon 2013.04.10. 23:47:18

@babo0410: nem haragszom, neked más a véleményed Vucinicről mint nekem, ennyi a történet..

szerintem a jelenlegi Juve támadójáték kulcsa a montenegrói, ahogy képes visszalépni a labdákért és ahogy képes váratlan dolgokkal helyzetbe hozni a többieket. Nyílván Vucinic a habitusából eredően- hiába vannak meg hozzá a technikai képességei-, sose lesz világsztár, és ez az előbbi dícséretem is inkább a többiek kritikája.

Az h ma elhaltak rajta a labdák szerintem hülyeség, egymaga többet dolgozott és ért a mezőnyben, mint a Q-Matri páros Münchenben. Ott is amikor beállt Giovinco-val, egy 10percre kibillentették a müncheni védelmet az egyensúlyból..

Gabuero 2013.04.10. 23:48:43

@GLB: persze hogy egy lofasz enis beallnek ugy a kapuba hogy vedenem se kell aztan tehetnem magam. Marchisio nagyon fos es nem tom mivan vele bajnoksagban is szar talan pihentetni kene vagy ot eladni vidal helyett. ( ha csak nem valtozik )

GLB 2013.04.10. 23:50:30

@babo0410: Marrone ,?még most se tudjuk mit tud meg hol?a többit akit leírtál mindet eltakarítanám és ezt nem a mai meccs után mondom kivéve Matrit

Tony. 2013.04.10. 23:50:49

@ggbuffon: Csak a Q-s dologhoz szólok hozzá, mert a többivel nagyjából egyetértek.

Q nem kapta meg a lehetőséget. Fele annyit kapott mint a többiek. Benne van potenciál.

Barolo 2013.04.10. 23:52:05

@babo0410: Asamoah és Buffon téren egyet értek veled, de Matri??? Annyira alibi focit játszik, hogy nálam biztosan ő lenne az első, akit kiraknék a csatárok közül. Ő ne kapjon már még egy esélyt, mert elsírom magam. Adjuk el egy olasz közép csapatnak és használjuk fel bármire az árát. Forza Juventus!

GLB 2013.04.10. 23:53:18

@Gabuero: kibaszott ideges vagyok.

Tony. 2013.04.10. 23:58:19

A józan ész alapján a Giovinco-Matri kettősnek kell távozni nyáron.

ggbuffon 2013.04.11. 00:02:52

Egyébként aki a mai után esetleg védené Conte-t és felmentené a játékosokat:

Galatasaray-Real Madrid 1.félidő 0-1, összesítésben 0-4...a 2.félidő ismert..pedig ott még nagyobb a szakadék a 2 csapat játékosanyaga között mint itt volt..

nemnagyon van miről beszélni

Barolo 2013.04.11. 00:03:51

@Tony.: Ez azért nagyban függ attól is, hogy kiket tudunk ide hozni.... ha pl. Llorente mellé érkezne még 2 korrekt csatár, akkor én lehet, hogy Vucinicet adnám el Giovinco helyett, mivel 30 éves lesz és most még talán lehetne belőle pénzt csinálni. Giovinco meg tőlem kaphatna még egy évet az 5. csatár pozícióban. Matri mindenképpen kuka szerintem. Forza Juventus!

buubreds 2013.04.11. 01:24:48

Sajnállak titeket többségi drukkerek, akik nem látják a fától az erdőt.
Egyszerűen nem értem azokat az embereket akik csalódottak, számomra ez egy "csoda" ott voltunk Európa legjobb nyolc csapata között, ezt két éve a két 7. helyezés után aligha mertem remélni. Remek úton járunk, most az, hogy egy Bayern München (aki sokkal hamarabb megkezdte az építkezést) kiüt minket, hát istenem, nem érdekel . Köszönöm a csodálatos Chelsea ellen 3-0-át. Forza Juve!

buubreds 2013.04.11. 01:26:04

@Gabuero: Ja, hogy te Marchisiot akarod eladni, bocs főnök... Ebből a csapatból Buffont leszámítva BÁRKIT hamarabb eladnák, mint Marchisiot

juve28adam 2013.04.11. 06:20:53

@Gabuero: Marchisio-t kibaszottul nem kell eladni, én értem ,hogy nagy a szomorúság ,de ne beszéljünk már zöldeket...

Arra már kise térek ,hogy Marci-t már rég meg kellett volna műteni ,csak együtt akar(t) maradni a csapattal ,hogy küzdjön velük... De Ti ezt se értékelitek ,no mind1. (persze aláírom ,hogy rosszul játszott, de előtte Ő vitte a csapatot a hátán, gondoljunk a Celtic elleni 2 meccsre...)

mpite 2013.04.11. 06:21:53

@buubreds: Abszolút igazad van, de a szurkolók ilyenek, egy álom volt ez nekünk, ami tegnap semmivé lett, egy napnyi bosszúság és mindenki szidása belefér:)

Szerintem, ha kicsit is belegondol mindenki a miértekbe, ők is tudják, amit te leírtál. Pár éven belül biztos, hogy játszunk még nagy meccset a bajorokkal, ahol méltán vágunk majd vissza egy négyessel:)

venember83 2013.04.11. 09:09:58

Remélem, hogy a megfelelő következtetéseket vonják le a Juventus vezetői, hiába vannak jó iparosok a csapatban, ha nincs olyan, aki képes meccsek eldöntésére. És jelenleg nincs.

Hurka75 2013.04.11. 09:23:31

@4Evorg: Nem feltétlen számítottam továbbjutásra (30-40%),, de küzdésre, hajtásra igen! Ami igazán bosszant az Conte tehetetlensége!!! Ezt a 2 vereséget maximálisan az ő számlájára írom!!!

Lord Viktor 2013.04.11. 09:42:35

Egy ilyen kiesés után érdemes elgondolkozni azon, hogy hol is tartunk. Ősszel, ha azt mondták volna, hogy eljutunk a negyeddöntőbe a BL-ben, és a Bayern ellen esünk ki onnan, akkor aláírtam volna (nehéz szívvel ugyan, hisz a Barca és az inter mellett a Bayernt utálom a legjobban).
A 4-0 összességében viszont sok. Mind a kapott, mind a rúgott gólok (hiánya) miatt. Persze, ez a dolog sok részből épül fel, és tény, hogy a szerencse-faktor is nagyban a Bayern mellett állt az első meccsen. A 2-0-s hátrány pedig egy ilyen erős csapat ellen nagyon nehezen ledolgozható eredmény, megértem, hogy az első bekapott gól után feladták a srácok. És sajnos azt kell, hogy mondjam, a bajnokság még nem lefutott, két kemény meccs jön, ahol ha 0-2 pontot szerzünk, egyből a seggünkbe teremhet a nápolyi cigányhad vagy a Milan.De akkor is, hiába hangoztatta Conte anno a Spirito Juvét, a vesztett helyzetben is kíméletlen küzdeni akarást, bebizonyosodott, hogy a világ nem ilyen egyszerű. Pedig én akár a Lazio elleni meccset is beáldoztam volna, csak hajtsunk az utolsó percig, nehogy már rúgott gól és igazi helyzet nélkül essünk ki. De így lett, szóval szomorú vagyok, és a probléma nem az, hogy kiestünk, hanem az, ahogy.

A keret... A játékoskeret... Ez a kérdés is előjön minden ilyen alkalommal, nem véletlenül. Kemény dió, mert szerethető csapat ez, és sokan hajlamosak vagyunk egy általunk kedvelt játékos hibáit elnézni, kisebbíteni, míg egy annyira nem szívlelt hibáit felnagyítani, sőt kifejezetten keresni. Így senkitől se várható szerintem el, hogy objektíven nyilatkozzon róla.

Véleményem szerint kapusposzton még egy évig nincs semmilyen gond. Buffon és Storari megoldják, viszont már mindketten idősek, így utána második számú kapusnak kell hozni egy fiatalt, aki, ha Buffon visszavonul, átveheti a helyét. De ez egyenlőre nem időszerű kérdés.

A védők. Itt a fő gond, hogy 3 jó kvalitásokkal rendelkező belső védőnk van, akik közül senkit sem ültetnénk szívesen a padra. Bonu felnőtt a feladathoz, fiatal még, vele nincs baj. Chiello sem idős és igazi vezéregyéniség, viszont a sérülései és formaingadozásai miatt mostanában ő a leggyengébb láncszem. Barza pedig számomra egy félisten. Ennyi idősen, bagóért vettük meg, egy középszerű belső védő volt, nálunk pedig világklasszissá vált a posztján. Majdnem minden meccsen pályára lépett, és nagyon ritkán hibázott. Viszont elég idős ahhoz, hogy gondolkozni kelljen a pótlásán. Ezért is játszunk 3 védővel, pedig szerintem a 4 védős felállás hatékonyabb lenne sok esetben.

A középpályások. Vidal, Marchisio és Pirlo az egyik legjobb középpálya, de sajnos Pirlora nem szabad már építeni. A probléma az, amiért szerintem a Milantól is mennie kellett: amit ő tud és ahogy tudja, nehezen tudja más. Így vagy számítunk rá, és ha formában van, ő az isten, de ha nem, akkor halott a játék; vagy nem számítunk rá, és így parkolópályára kerül. Mondjuk szerintem van benne egy év minimum még, Pogba pedig elég nagy tehetség ahhoz, hogy rendszeres játéklehetőség mellett fejlődjön akár Pirlo posztján, akár másén. Vidalnál az a legnagyobb gond, hogy nehéz lesz megtartani. :D Sorban fognak állni érte nyáron, de nem szabad eladni. Marchisio pedig szintén érinthetetlen, leginkább a kemény Juvés kötődése miatt. Vele a legnagyobb gond, hogy képes teljesen eltűnni egy meccsen, ami aggasztó; de ha jól játszik, akkor nagyon hasznos tagja a csapatnak. Véleményem szerint kipróbálhatnánk Asamoah-t is középpályásként, ha jól tudom, nem szélső az eredeti posztja.

Balszélsők. Inkább külön vettem a két szélt, megér egy misét mindkettő. Akár szélsővédőről beszélük, akár kp-ról, nincsen igazán jó emberünk ide. Asa nem igazi szélső, az elején ment neki, de azóra leeresztett. Peluso katasztrófa, C-megoldásnak elmegy, DC szintén. Chiello elmehet balszélső védőnek, akár Cáceres is, de én rajta úgy vettem észre, hogy ott érzi magát jól a legkevésbé. Egy igazi szélsőre és mindkét posztra cserére viszont nagy szükségünk lenne, mert megfigyeltem, egyik se tud beadni... :(

Jobbszélsők. Itt is gáz a helyzet, Lictsteiner oké, de rajta kívül max. Cáceres lehet szélső védő, közáppályán meg itt sincs normális emberünk, szerintem ezért is játszunk 3 védővel, hogy Lichti elmehessen jobbszélsőnek. A baj az, hogy ő se tud beadni nagyon sokszor. Isla akár jó is lehetne, de ahhoz formába kéne jönnie, így max a padra jó (meg talán amúgy is). Pepe ha felépülne szintén jó lenne ide, de akkor is: ide is kell ember. Padoinról szándékosan nem beszéltem, ha a következő szezonban is pályára lép a klub színeiben, rángatózni fogok. :D :D

A csatárok. Az ilyen Bendtner/Anelka-féle töltelékeket először is el kéne felejteni. Inkább akkor üljön le egy Primavera-csatár. Semmi értelme ennek, hogy egy tehetségtelen vagy kiégett játékos melegítse a padot feleslegesen. Matri nálam a leggyengébb láncszem, viszlát. Bírom őt, szereti a Juvét és hajt is, de egy BL-reményekkel teli Juventusban is max. csereként számítanék rá. Vucinic is mehetne felőlem, kétségtelen, hogy tehetséges, de lassan 30 éves, és így is kezelhetetlen. Az adott meccsen való teljesítményét az határozza meg, hogy milyen lábbal kelt fel, vagy hogy meccs közben megjön-e a kedve a játékhoz; ilyen embernek nincs helye egy ilyen nagy csapatban. Menjen el egy középcsapatba, ott ő lehet az isten. Giovinco nagy kérdőjel, kis termete egyben előny és hátrány is, de mindenképp megtartanám, még ha ő sem a szimpatikus játékosok közé tartozik nálam. Vuci nem a sokpasszos játékáról híres, így szerintem jót tenne Gio-nak egy jobb társ, aki akár konkurenciát is jelenthet. Q pedig szerintem idén rászolgált a bizalomra. Egy olyan sérülés után így visszatérni nem semmi, és messze az övé a legjobb gól/perc átlag. Szóval órá számítanék, de akkor is kell csatár, és Llorrente nem lesz elég.

A cserék... Szerintem ez a legnagyobb probléma, mondjuk egy fejlődő csapatnál ez természetes. De ahelyett, hogy ilyen Peluso és Padoin-félékkel szórakozunk, minőségi játékosokat kéne a padra is igazolni, ami nem olyan lehetetlen feladat. Fiatal tehetségeket, vagy épp jó, de formán kívüli játékosokat kölcsönbe a Serie A-ból is lehet szerezni, de külföldről is. De aki a Serie A-ban is szar volt eddig is, attól mit akarunk?

Kb. ennyi. Kicsit hosszú lett, de valahogy kikívánkozott.
Forza Juve

MdewC 2013.04.11. 09:59:50

Sztem reálissan összefoglaltad! :)

sanyi10 2013.04.11. 10:18:10

En meg a sorsolas elott irtam volt, hogy milyen jo lenne kapni a bayernt h lassuk mit tudunk...hat ennyit tudunk. A tegnapi meccs osszesegeben sokkal jobb volt mint az odavago. Engem szemely szerint egy dolog idegesit csak, h nem voltunk kepesek golt loni. A Bayern klasszisokkal jobb csab csapat. S h ez a kulonbseg most Conte hibas taktikaja vagy a jatekos allomany miatti kulonbseg az teljesen tok m1. Megjegyeznem h ugy konnyu jo csapatot csinalni h 40 milliot csuklobol kifizet egy klub egy kozeppalyasert (JM), mikor mi 20at nem tudunk adni egy csatarert.
Conte elkezdett vmit. Az alapokat lerakta van ket bajnoki cimunk zsinorba (az ideit csak elbukni lehet, megnyerni mar nem kell) s szknk. Ugy gondolom tanulni kell a meccsekbol s nem hibaztatni. Remelhetoleg Marotta/Nedved a nyaron igazolnak 2-3-4-5 (ok jobban tudjak hany kell es milyen kell, hanem mar reg mi lennenk ott:D) igazan jo jatekost s kicsit jobban kinyil az a franya penztarca.
Jah...es van vmi ami a mienk...Stadionunk. Az is penzbe kerult.
S hany meg hany olyan elit klub van amiben alig van a orszagabol szarmazo jatekos. Kedden a Madridba asszem csak Lopez volt spanyol. Tegnap 8 olasszal alltunk fel, az azert mennyivel szebb h egy csapat nem adja fel nemzeti identitasat.

Per sempre Bianconero

4Evorg 2013.04.11. 10:39:54

@sanyi10: Utolsó bekezdéssel teljes mértékben egyetértek.

4Evorg 2013.04.11. 10:40:18

@4Evorg: Mondjuk a többivel is, de az utolsó az nagyon igaz.

venember83 2013.04.11. 11:18:26

@sanyi10: "Megjegyeznem h ugy konnyu jo csapatot csinalni h 40 milliot csuklobol kifizet egy klub egy kozeppalyasert (JM), mikor mi 20at nem tudunk adni egy csatarert."

Korántsem arról van szó, hogy nem tudna a Juventus, csak a sportigazgató szerint nem akar, és ez a nagyobb probléma...

sanyi10 2013.04.11. 13:27:41

@venember83:
Azt h nem akar, egyetlen oka a penz lehet, szerintem. S a penzbol kiindulvan vagy azert mert nincs, vagy azert mert stabil anyagi alapokra akarjak helyezni a klubbot. Mint az elozo hozzaszolasomban irtam 2 evvel ezelott elkezdott vmi mas, vmi forradalmi, olasz labdrugas szamara idegen dolog. S ez egy jo dolog, nekem nagyon tetszik.
En csak arra akartam ravilagitani, h ugy nem volt nehez Juvet verni h mi szupersztar Padoinokat, es a jollyjoker Pelusokat kuldunk a palyara a BL negyeddontoben tovabbjutasert.

babo0410 2013.04.11. 14:35:01

@ggbuffon: Egyetértek veled nagyjából, csak Vuci tegnapi teljesítményével nem tudok. Volt nem egy helyzet, mikor Q üresen volt, Vuci meg passz helyett tovább szenvedett 3 védő között, hogy kicselezze őket, de csak forgott jobbra balra. Tegnap sokszor nagyon felhúztam rajta magam.
@GLB: Marrone jó játékos, és szerintem a védelembe be lehetne építeni. Védő cserének tökéletes lenne szerintem, csak többször kéne lehetőséget adni neki. Cserének meg kell tartani, ha nyáron szélre, és a csatársorba akarunk két nagyon jó igazolást.
@Barolo: Mikor itt volt Del Piero, tőle kapott remek lasztikat, lőtt 9 gólt. Mióta elment, nincs akitől ilyen remek lasztikat kapna. Néha Q, Vuci vagy Marci ad neki egy-egy jó labdát, azt be is vágja. Mezőnyben is vannak jó dolgai. Szerintem ha jönne nyáron egy Benzema, egy Suárez, akkor Matri olcsóbban megcsinálná azt, amit Llorente. Isla meg még egy évre a fele játékjog meghosszabbításával maradhatna, Q is egy évig padozott.

babo0410 2013.04.11. 14:43:41

@ggbuffon: Akkor szerinted Conte egy kalap sz.r? Érdekes meglátás lenne, ha így gondolod. A két meccsen tényleg pocsék volt, de ettől még remek edző. Nem tudom mi volt a gond vele, de ennél többet tud ő. Egy remek edzőnek tartom a két meccstől függetlenül. Érdekes, hogy sokan, mikor felmerül Marotta szerepe a bajnoki címben (mert valamekkor köze volt hozzá), akkor mindig Conte edzői kvalitásaival hozakodnak elő, mert szerintük más edző ezzel a kerettel BL-be se jutna. Ami nem teljesen igaz, de tény, hogy remek edzőnk van, akinek nyáron ki kell pihennie magát (miután meghatározta az igazolásokat), sok dolgon el kell gondolkozzon, és frissen belevágnia a felkészülésbe.

ggbuffon 2013.04.11. 14:56:50

@babo0410: Conte mióta visszajött otromba hibákat követ el, ami vagy az önszerelmesedés jele v nemtudom..ettől függetlenül kiváló edző, de rendkívül sok dologban fejlődnie kell, mert 180perc alatt feltörölték vele a padlót, úgy h nemtudta lereagálni.

Aztán h képes-e önmagát és a Juvét is egy magasabb fokozatra kapcsolni, az a jövő zenéje

babo0410 2013.04.11. 14:59:16

@ggbuffon: Hidd el fogja tudni, ha kap hozzá olyan igazolásokat. Conte remek edző! Akit egy Mourinho elismer, és tisztelettel beszél róla, az csak jó edző lehet! :D

4Evorg 2013.04.11. 15:03:22

@babo0410: Attól hogy leírod 25x, hogy "remek edző" még nem tűnnek el a hibái.

Ennek ellenére én is megvédeném Contet, ő is a tanulás fázisában van még, idő kell neki, csak vegye észre a hibáit.

@ggbuffon: Azt azért ne felejtsd el, hogy Heynckes már akkor BL-t nyert, amikor Conte még vígan futballozott!

ggbuffon 2013.04.11. 15:08:24

@4Evorg: erre csak azt mondom, h Mourinho meg úgy nyert BL-t h sosem futballozott, mindezt Porto edzőként, egy UEFA kupa siker után..vagy ott van Guardiola, aki első komoly edzői megbízásából rendbe kapta a Barcát (mert azért kell oda edző, látszott idén is)

Nyílván nem lehet mindenkinek kezdésre így induló karrierje és nem is kell, nehogy elkényelmesedjen :) de azért kicsit jobban megnézi a szezonunkat és mögé néz, az azért láthatja, h a mi Antonionknak vannak bizony érdekes manőverei, akár igazolások, akár játékfelfogás terén.. a tavalyi év nagyrésze arról szólt, h meglepte egész Olaszországot, a viszonylag gyors, kombinatív támadó felfogású szemléletével..most picit eredménycentrikusabbnak érzem, kicsit elolaszosodott :)

4Evorg 2013.04.11. 15:22:07

@ggbuffon: Nem Conte hibáit akarom elvitatni, mert azokat én is felrovom neki. Csak arra a kijelentésedre reflektáltam, hogy "felmosták Conteval a padlót".

Egyébként Mou a ritka kivételek egyike. Főleg a Portoban jött ki a zsenialitása, de az Interben és a Realban is olyan játékoskerete volt/van, amivel valljuk be mi nem versenyezhetünk, így azért nyilván könnyebb neki. Guardiolanal ugyan ez a helyzet. Látszik hogy a Barca Villanovaval (sőt nélküle) is behúzza a bajnokságot és a BL-ben is ott vannak. Ezzel egyébként egyik edző érdemét sem akarom elvitatni (bár Guardiolaét megkérdőjelezem egy kicsit), csak azt akarom mondani, hogy a BL rutin nem elhanyagolható a játékoskeret erősségét is figyelembe véve.

ggbuffon 2013.04.11. 15:38:10

@4Evorg: A "felmosták vele e a padlót" összetétel inkább annak szólt, h az első meccs kilátástalansága után ugyanúgy rakta fel a csapatot, majd végig kínosan a pad mellől figyelte, ahogy szép lassan az utolsó reménysugár is kimúlik..

babo0410 2013.04.11. 16:14:11

@4Evorg: Azért Mourinho eddig csak a Portoval és az interrel nyert BL-t, a Chelsea és a eal élén még nem sikerült neki! Remek edző, de neki is vannak hibái, nagyon sok is. Pl. nagyon hamar lelép mindenhonnan, és elég nagy káoszt tud maga mögött hagyni. Most a realtól is úgy fog eljönni, hogy egyes pletykák szerint már Casillas is ellene van. Guardiolanal meg szerintem majd a Bayern élén fog elválni, hogy milyen edző. Ha ott is sikeresen fogja alkalmazni a Barca féle taktikát, és sikereket ér el, akkor jó edző, ha nem jön össze, akkor mondhatjuk, hogy a sikereit köszönheti a Barca játékoskeretének.

MarekCsont 2013.04.11. 19:33:28

@babo0410: Hallod Te tisztába vagy egyébként azzal hogy Mou, ahol járt ott maradandót alkotott? Reallal bajnokság csúcs,(pont tekintetben), Chelseavel szintén PL rekord pont tekintetben!!! Egy leírt Portoval nyert BL-t, és az Internek se sokat jósoltak a Bayern ellen. Sikeredző, jelenleg a legjobb Edző a világon ez kész tény, képes lenne a Győri Etoval jövőre eljutni Europaliga döntőig kb. Guardiola távozása után ugyanazt a játékot nyújtja még mindig a Barca tehát látszik rajta hogy nem sok múlt rajta, de ott volt kb ennyi.

Marchisio kiábrándító volt, de amikor lement látszott az arcán hogy vele valami gond van nagyon pocsékul nézett ki, és nem hiszem hogy csak a meccs miatt..

Conte észhet térhetne Európa szinten ez a 3-5-2 kiismert és fos.

és nagyon bízok az átállásba 4-4-3 ra! de szerintem egy 4-2-3-1 is durvát ütne.

Buffon - Lichti,Barza,Bonu,Chiell- Pirlo,Pogba- Vidal - Marchi - Asa - Vuci/Q

4Evorg 2013.04.11. 21:17:33

@babo0410: És ezt most miért nekem írod? Nem igazán értem. Amúgy a Guardiolás résszel egyetértek, azzal viszont nem, hogy Mou érdemeit elvitatod.

Mounak felnagyítod a hibáit, ellenben Contet remek edzőnek tartod. Most nem írom le 100x is álláspontomat Conteval kapcsolatban, de a két edző (még) nem egy szint.

babo0410 2013.04.11. 21:28:44

@MarekCsont: Egyik 4-4-3-ra hogyan fogunk átállni? :D ;) Nem vitatom el Mourinho érdemeit, de azért azt látni kell, hogy a Reallal bajnoki csúcsot nem volt nehéz elérnie, nagyon látványosan csaltak a javukra, de ettől még persze szép rekord! De nem akarok vitatkozni veled, csak megjegyeztem, hogy azért Mourinhonak is rengeteg hibája van, és az egyik legnagyobb, hogy gyorsan megunja az aktuális csapatát, és sokszor úgxy megy el, hogy nagy káosz mard utána. De ettől még remek edző, de én akkor is rühellem, egy nagy paraszt!

Barolo 2013.04.12. 01:45:58

@babo0410: Legközelebb kérlek szólj amikor Matrinak a mezőnyben is vannak jó dolgai, mert én azokról ezek szerint lemaradtam. Értem én ám amit mondasz, de egyszerűen nem lehet neki több esélyt adni, mert kb. mind a 4 csatárunk közepesnél kicsit gyengébben teljesít, de én Matriban látom a legkevesebb fantáziát, és pont amiatt az alibi foci miatt, amit a mezőnybe művel. Vucinic csak lusta, de Matri szerintem kimondottan szürke és láthatatlan a mezőnyben (is). Szóval Matri kérdésben nem vagyok meggyőzhető. Szimpatikus ember, de nincs nálunk tovább helye. Forza Juventus!

MarekCsont 2013.04.12. 21:05:07

@babo0410: elírtam, kb ennyi te még sosem írtál el semmit Mr. Tökély. A Realnak csaltak?? Te nem is nézed a spanyol bajnokságot csak pofázol róla, fogalmad nincs mi folyik ott, és kevered a Realt a Barcaval. Mouról meg semmit nem tudsz, csak beszélsz a levegőbe, ha kicsit is utánanéznél meg tudnál róla bármit is nem beszélnél ilyen faszságokat hogy megunja a csapatokat.. :D

babo0410 2013.04.13. 16:13:59

@MarekCsont: Vicceltem csak, de te nem nézel spanyol bajnokságot, ha nem láttad, hogy tavaly mennyi téves bírói ítélet volt a Real javára! Barca-t is nyomják, de tavaly a Realt nyomták gőzerővel!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása