Bucchi: "Nyerni megyünk Torinóba"

A Pescara edzője, Christian Bucchi a hétvégi forduló előtt kijelentette, csapata a három ponttért csap össze a Juventusszal.

Bucchi Christian.jpgA Delfinek az olasz bajnoki tabella legalsó fokán tanyáznak, és egyre kevesebb esélyük van az első osztályban való bent  maradásra.

Bucchi, aki a Zebrák riválisának, a Napoli csapatának játékosa volt egykor, ennek ellenére optimistán készül a mérkőzésre a Parma elleni vereséget követően.

"Nem igaz, hogy nincs mit veszítenünk. Lehet, hogy az utolsók vagyunk a bajnokságban, de a méltóságunkat továbbra is védenünk kell. A csapat nincs jó formában, de a játékosoktól a maximumot várom el. A Serie A megérdemli, hogy a futballisták mindig teljes odaadással lépjenek pályára, ezért a saját játékosaimtól is ilyen hozzáállást várok.

Szörnyű teljesítményt nyújtottunk a Parma ellen, remélem a csapatunk tanult belőle. Megtisztelő a világ egyik legfontosabb bajnokságában dolgozni, túlságosan is nagy kiváltság ez számomra.

A Juventus ellen lehetetlen motiválatlanul pályára lépni, hiszen mindenki bizonyítani szeretne. Azért megyünk Torinóba, hogy nyerjünk, nem csak azért, hogy elfedjük a rossz formánkat."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr925203700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kotrevák Kelly (törölt) 2013.04.06. 13:46:14

Önbizalomhiányban mindenesetre nem szenved... Azért az kurva nagy szégyen lenne, ha a tök utolsó pescara elvinné a 3 pontot.:-D

hellan (törölt) 2013.04.06. 14:26:48

@Kotrevák Kelly: Áhh, odahaza még B csapattal is el kell vinnünk a 3 pontot, nagyon fontos, hogy most 9 ponton tartsuk a vetélytársakat, mert a Milan akár ki is kaphat és a Napolinak sem lesz egyszerű dolga a Genoa ellen, Sky szerint a mai kezdő:
Storari-Bonucci, Marrone, Peluso-Lichti, Vidal, Pogba, Giak, Asamoah-Seba, Mirko

keshudioo 2013.04.06. 14:32:38

@hellan: Érti valaki, hogy miért a lepkepuki Giaccherini a középső középpályás, mikor Asamoahnak az az eredeti posztja? Giaccherini legalább fürge, el-elszaladgálhatna a szélen Giovincóval.

hellan (törölt) 2013.04.06. 14:35:14

@keshudioo: Nos, ezt nem tudom, de hidd el én egyetlen dolognak örülök, hogy Padoin nem lesz kezdő, ez számomra a legnagyobb öröm. :D
Nah meg remélem ismételten elkényeztetnek minket a srácok egy 6-1-es győzelemmel. :)

babo0410 2013.04.06. 14:39:03

Erre csak ennyit tudok mondani: Sok sikert hozzá!

danimester1 2013.04.06. 14:40:54

Mondták már ezt sokan és nagyobbak is...Csak a 3 pont minden más vereséggel ér fel!Nincs mese le kell mészárolni őket,én előre kiegyeznék az őszi eredmény felével is azaz 3:0!

Apuleius 2013.04.06. 14:48:59

@hellan: Szerintem csak azért nem kezd Padoin, hogy kellőképpen kipihenhesse magát ez a korszakos zseni a Bayern München elleni visszavágóra. Ő lesz a csodafegyver, az ő góljaival, s gólpasszaival megyünk majd tovább a legjobb négy közé.

hellan (törölt) 2013.04.06. 14:50:15

@Apuleius: Félek sajnos tökéletesen igazad lesz és Padoin kezd szerdán.

babo0410 2013.04.06. 15:08:18

És mondjátok már meg, hogy Padoin miért kezdene szerdán? Nyilván vágja Conte is, hogy nem a a szint.

4Evorg 2013.04.06. 15:31:46

@babo0410: De ha kezd leszeded a Padoin posztert a faladról? :D

Tony. 2013.04.06. 15:41:38

Azt mondja meg inkább valaki, hogy mi a jó Isten van Céceres-el? Oké, hogy balesete volt, de a fejbőre felszakadásán kívül más baja nem lett és ez is több hete volt. Láttam már képeket h a csapattal edzett.

Neki kellene kezdeni a München ellen, ez teljesen egyértelmű, nem igazáb értem h mi van vele.

juve28adam 2013.04.06. 15:44:08

@Tony.: Valószínűleg megint ott tartunk ,mint Chiellini sérülése előtt. Conte szarik a fejére ,pedig a srác nem ezt érdemli. A szezon egyik vesztese, ez biztos. Sokkal többet érdemelne, jó játékos, bírom a fejét.

Cannavaro 2013.04.06. 16:05:51

@babo0410: ha látná, a pálya közelébe se engedné!! padoin kezd a bayern ellen!!!!!!! erre a nyakamat, szemrebbenés nélkül rá teszem!!!!!!!!

Tony. 2013.04.06. 16:13:25

@juve28adam: Elég nagy baj lenne, ha tényleg így lenne. Padoinnál 20 millószor jobb megoldás. De sokszor Lichtsteiner helyett is bőven be lehetne rakni.

Remélem nem így van, mert Chiellini kiesése alatt is bizonyította, hogy lehet rá számítani.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása