Vučinić a csapatszellemet dicséri

A Milan elleni kupagyőzelem egyik hőse Mirko Vučinić volt, aki a tavalyi összecsapáshoz hasonlóan, most is a hosszabbításban szerezte meg a továbbjutást jelentő találatot.

Vucinic Mirko_bajusz.jpg"A szellemiség az, ami ezt a csapatot egyedülállóvá teszi." - nyilatkozta a montenegrói támadó, azt követően, hogy a Juventus biztosította továbbjutását az Olasz Kupa elődöntőjébe, ahol következő ellenfele a Lazio lesz majd..

"Mindenki a maximumot nyújtja az első perctől kezdve egészen az utolsóig, s kisegíti a csapattársait. Nincsenek primadonnák a Juventusban."

"Ami azt illeti, a továbbjutás a legfontosabb." - folytatta a támadó."A Milan mindig kellemetlen ellenfél, s nem volt könnyű a győzelem. Sikerrel jártunk, s versenyben vagyunk minden fronton."

Vučinić sérüléssel bajlódott az utóbbi időben, így Antonio Conte óvatos a játékos bevetésével.

"Még mindig nem vagyok csúcsformában, mivel nem épültem fel teljesen a bokasérülésemből. Az állapotom javul, s jól ment a Milan ellen, még akkor is, ha még nem játszottam végig kilencven percet."

"Köszönettel tartozom a klub orvosi stábjának, amely a gyógyulásomat felügyeli."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr485009694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

steven-h (törölt) 2013.01.10. 15:29:05

Erről a képről eszembe jutott, hogy akármennyire is szeretem most Contét nekem még mindig az a vágyam hogy egyszer Del Piero üljön a padon!

MdewC 2013.01.10. 17:02:13

@steven-h: Mondjuk egy sikeres 5-10 éves Conte időszak után jöhet egy 10-20 éves sikeres DelPieros időszak? :D Erre gondolsz? ;)

rockitbaby 2013.01.10. 18:38:30

@steven-h: Nem mintha nem tisztelném Capitano-t, de már láthattuk, hogy nem minden klub legenda lesz kiváló edző. Lásd Ferrara. Nincsenek előítéleteim, de azért arra emlékezzünk, hogy Ferrara mekkora legenda volt és mit kapott utána. Nem tudhatjuk, hogy a Capitano is emgbukna-e, de ha igen én nem szeretném, ha lerombolódna a róla kialkotott kép!

steven-h (törölt) 2013.01.10. 20:27:05

Szerintem Ferrara teljesen más tészta, mint Alex lenne, de ebbe ne menjünk bele! Ha nem is edzőként akkor de legyen ott valahol a vezetőségben ahol helye van! Ha azt nézzük hogy ő is igazi vezéregyéniség volt, mint anno Conte, akkor még egy jó edző is válhat belőle... Ferrara sosem volt az a pályán!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása