A semleges pályán lejátszott Cagliari-Juventus találkozó lefújását követőn a Juventus igazgatója, Giuseppe Marotta reagált azokra a vádakra, amelyeket a szardíniai egyesület elnöke, Massimo Cellino fogalmazott meg.
"Emlékeztetnem kell mindenkit arra, hogy mi voltunk a vendégek, s a szövetség hozta meg a döntést, hogy a mérkőzés Pármában kerüljön megrendezésre. Elképesztő, hogy az elmúlt évek során két különböző helyszínen is játszani kényszerültünk a Cagliarival."
"Nem rajtunk áll, hanem a klubokon, jelen esetben a Cagliarin, akik nyilvánvalóan nélkülözik azt a szervezettségi szintet, amely ahhoz szükséges, hogy az ilyesfajta problémákat kezelni lehessen. Mi kézhez kaptuk a szövetség döntését, amely arról szólt, hogy a mérkőzés semleges pályán kerül majd megrendezésre, s mi egyszerűen tiszteletben tartottuk mindezt."
"A szövetség felelős a bajnokság megszervezéséért, s lehetnek bizonyos álláspontjai. Nem akarok feszültséget teremteni, de ezzel nekünk nincsen semmi dolgunk. Talán több szurkolónk lett volna jelen Cagliariban, mint Pármában, de ettől függetlenül az a célunk, hogy megszerezzük a győzelmet a pályán, legyen szó bármelyik pályáról."
"A Cagliari nem kérte ki a véleményünket azzal a lehetőséggel kapcsolatosan, hogy a mérkőzés az Is Arenas létesítményébe kerüljön, de semmiképpen nem a mi hatáskörünkbe tartozott volna a döntés meghozatala az ügyben. Mi eleget tettünk a szövetség döntésének."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.