Ventura: "A bajnokság legerősebbje ellen lépünk pályára"

Ma a Juventus a Torinot fogadja a Derby della Molen, a torinói derbin a Serie A következő fordulójában. A Toro edzője, Giampiero Ventura reméli, hogy a Bianconeri ellen elért személyes eredményei inspirálhatják csapatát egy megsüvegelendő végeredmény kicsikarásában.

juventus logo nagy.jpgVentura a következőket mondta a közelgő összecsapásról.

"Múlt évben arról álmodtunk, hogy (városi) derbit játszunk, most pedig a Juventus Stadiumba tartunk. Boldogok vagyok és megtisztelve érezzük magunkat ezen alkalom miatt. A múlt év nagyon is fontos volt: a Juventus dominált a bajnokságban, amíg a Torino többé-kevésbé meghatározó volt a Serie B-ben. Ezért holnap lesz alkalom arra is, hogy Torinó városát ünnepeljük."

"Már az is nehéz önmagában, hogy a bajnokság legerősebbje ellen lépünk pályára, hiszen ha túlontúl óvatosak vagyunk, az nagy problémát okozhat egy jó eredmény elérése. Bár nem gondolom, hogy ez meg fog történni, mivel már tisztában vagyunk a képességeinkkel."

"Nekem egy viszonylag eredményes múltam van a Juventus ellen, hiszen anno Ferrara csapatát 3-1-re. Del Neri alakulatát pedig 1-0-ra vertem el, így tehát van néhány pozitív statisztika, amely a mi oldalunkon áll."

A legutóbbi torinói derbiről azonban jó emlékei vannak az Öreg Hölgy szimpatizánsoknak, hiszen 2009 tavaszán Nedved szabadrúgásából Chiellini szerezte meg a győztes gólt. Azaz legutóbb a zebra falta fel a bikát, ezzel pedig minden bianconero kiegyezne este is. A két együttes eddig 225-ször csapott össze, ahol 91 Juve-, 72 Toro győzelem, míg 62 döntetlen született.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr854940596

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MrJuventus 2012.12.01. 12:50:17

Ventúra!
Conte <> Ferrara
Conte <> Del Neri

Annyi szerencséd van, hogy Antonio nem lesz még a padon...

Tony. 2012.12.01. 14:54:24

Jó nagy bohóc ez a Ventura. 3-1re meg 1-0 "verte el" a Juvét. Hát ez télleg kibaszott fontos statisztika.

Amúgy a Toro elleni derbik mindig nagyon kemények szoktak lenne, általában 1 gólos meccsek.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása