A Sampdoria fiatal játékosa, Roberto Soriano az olasz bajnok Juventus célkeresztjébe került. A 21 éves Soriano számos klub figyelmét felkeltette, mivel szerződése jövő nyáron jár le a Sampdoria-nál, így a Bosman-szabály alapján ingyen igazolhatóvá válik majd.
Soriano, aki az olasz U21-es válogatott tagja, a Bayern München utánpótláscsapatainál nevelkedett, egészen 2009-ig, amikor a Sampdoria csapatához kötelezte el magát. Jelenlegi csapata a nyár elején már elutasította a Cagliari 1,5 millió eurós ajánlatát.
A fiatal középpályás nem ismeretlen a Juventus igazgatói, Beppe Marotta és Fabio Paratici számára, hiszen annak idején, még a Sampdoria alkalmazásában, ők is közreműködtek Soriano átigazolásának ügyében.
Soriano a jelenlegi szezonban 13 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, de ebből csupán öt alkalommal a kezdőcsapat tagjaként.
írta: Apuleius
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.