A Bianconeri korábbi kapitánya, aki 19 év után hagyta el szeretett klubját, most az új kalandokról beszél, amelybe a Sydney FC csapatával közösen fogott bele a világ másik felén. Del Piero ragaszkodik hozzá, hogy nem bánkódik azon, ami az elmúlt szezonban történt, hanem kizárólag az előtte álló dolgok lebegnek a szeme előtt.
A 37 éves csatárnak igazán meleg búcsúban volt része utolsó zebramezes meccsén a Juventus Stadiumban- ahol a blog stábja, ha kis létszámban is, de képviseltette magát. Nem csoda hát ilyen közönség előtt, hogy még a Capitano is meghatódott a látottakon.
"Ami Torinóban az utolsó Juve-meccsemen történt, az igazán mélyen érintett. Próbáltam nem elérzékenyülni, de tudtam, fontos elismerni, hogy elértem az álmaimat." - mondta Alex a Corriere della Serának.
"Nem akarok vitákat generálni. Elégedett vagyok mindennel, amit tettem, nem sajnálok semmit. A döntéseket tiszteletben kell tartani és a jelenre kell koncentrálni, nem a múltra."
A még mindig kiváló csatár hozzátette, hogy egy teljesen más ember a pályán és más a civil életben, a családja körében. Kötelességének érzi, hogy példakép legyen a fiatalok számára.
"A pályán egy szemétláda vagyok: bármit megteszek a győzelemért. Aztán ha hazamegyek, játszom a gyerekeimmel és védem a privát életem. Felelősséget érzek azért, hogy a fiatalok példaképe legyek, ahogyan nekem is voltak bálványaim. Szerintem úgy helyes, ha pozitív példát mutatok."
A Kapitány ezek után szomorúbb dolgokra tért át, egészen pontosan az édesapja halála körüli időszakról mesélt és arról, hogyan élte ezt meg.
"2001-ben az édesapám meghalt. Nagyon nehéz időszak volt nekem mind személyesen, mind pedig szakmailag. Minden pénzem megvolt a világon, mégsem tudtam segíteni a gyógyíthatatlan betegségén. Ez mindent perspektívába helyezett számomra."
Visszazökkenve a jelenbe, elmondható, hogy Del Piero jól kezdte a szezont új csapatában, hiszen eddig 4 mérkőzésen 3 gólnál jár az A-League-ban. Sőt, már többször megmutatta az ausziknak, hogyan is kell szabadrúgást lőni olasz módra. Csak így tovább, forza Capitano!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.