Didier Deschamps elismerte, hogy hibát követett el 2007-ben azzal, hogy elhagyta a Juventust, amelyet visszajuttatott az élvonalba. A torinói csapat korábbi kiváló középpályása 2006-ban vette át a Calciopoliban megtépázott csapat vezetését, majd a Serie B megnyerése után rögtön távozott a piemonti fővárosból. Lemondása meglepetés volt mindenki számára, amit utólag maga az edző is baklövésnek tart.
"Elkövettem néhány hibát, és biztos vagyok benne, hogy továbbra is el fogok követni a jövőben - remélhetőleg nem túl sokat, de lehetetlen elkerülni azokat, amikor döntéseket kell hoznunk. Ha vissza tudnék menni az időben, akkor nem hagynám el a Juventust." - mondta Deschamps a Sky Italianak.
Az ex-juventinotól megkérdezték, hogy elvállalná-e egy másik olasz csapat irányítást. Erre Deschamps elismerte, hogy ugyan volt rá lehetősége korábban, de sosem számolt eddig komolyan ezzel a gondolattal.
"Nem gondolok erre jelenleg, de bármi megtörténhet. Miért is ne? Sosem lehet tudni."
Nyilván nem gondol most ilyenekre, hiszen mással van elfoglalva, méghozzá a francia szövetségi kapitányi pozícióval, mivel a gallokat alaposan össze kell kapnia a 2014-es brazíliai VB-re. Laurent Blancot nagy füsttel jelentették be anno a franciák élén és sokat is vártak tőle, de a hatalmas sikerek elmaradtak. A kakasosok most Deschampstól várják a megváltást.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.