Conte újabb eltiltást kaphat

Antonio_conte_bajban.jpgA Juve vezetőedzője, Antonio Conte jelenleg négy hónapos eltiltását tölti, hiszen múlt héten csökkentette 10 hónapos felfüggesztését a TNAS. Azonban, hogy ne örülhessenek a juventinok, Conténál újabb eltiltást helyeztek kilátásba.

A Mester bűne az, hogy első, tíz hónapos eltiltását követően élesen kritizálta a sport igazságszolgáltatást, amiért tulajdonképpen bűnbaknak kikiáltva csak őt büntették meg alaposan az érintettek közül. Emellett a Bianconeri vezére azt is nehezményezte, a bírák közül volt, akinek személyes nézeteltérése volt vele, így elfogultsággal is vádolta az ítélethozókat.

A korábbi büntetést négy hónapra kurtították, ami azt jelenti, hogy már csak két hónapig kellene nélkülözni Contét. Persze ki tudja, hogy ezek a mondvacsinált büntetések mennyivel súlyosbítják az edző és a csapat helyzetét.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr324832393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Apuleius 2012.10.11. 10:28:10

Meglepő fordulat...

Lord Viktor 2012.10.11. 10:31:14

Azért akarják eltiltani, mert kritizálta őket? Miért, kik ezek a f@szkalapok? Lassan teljesen egyértelművé válik, hogy korrupt, Juventus-ellenes majmok ülnek a FIGC-nél. Megérdemelnék, hogy a Juventus játékosai bojkottálják a válogatott meccseket egy ideig - mégha ez a szurkolók rovására is menne.

ZenTech 2012.10.11. 10:41:58

Az különösen érdekes számomra hogy ez csak ennyi idő után történik. Miért most, miért nem rögtön utána?

Kuri 2012.10.11. 10:44:16

Mondtam én, hogy csak akkor fogok már inni a medve bőrére ha már a padon látom. Fog még változni ez a decemberi visszatérés ilyen olyan fiktív vétségek miatt. Szánalom...

Ezzel egyébként be is intett a FIGC azoknak akik lecsökkentették a büntit, miszerint: "tök mindegy hogy bíráltok felül minket, találunk ki újabb és újabb szabálytalanságokat"
Egy ilyenért máshol, még ha tényleg bírálta is őket MAXIMUM pénz büntetést tudok elképzelni, ilyen erővel Mourinho-t hetente el lehetne tiltani mert mindig kritizál valakit!

babo410 2012.10.11. 11:38:00

Én már egy ideje érzem azt, mintha némi hasonóság lenne az olasz és a magyar igazságszolgáltatás között. Itthon is ez megy. Ha kritizálod a mi hőn szeretett vezérünjket, vagy a kormányt, akkor neked annyi. Ugyan ez megy Conteval is. Kimondta amit gondol, ezért dögöljön meg. Mi az, hogyha kritizálni mered a rendszert akkor büntetnek? Ez a demokrácia? Még ha Berlu bá lenne a miniszter nem lepődnék meg semmin. De már lassan 1 éve nem ő az!

juventino92 2012.10.11. 12:08:47

Persze ez is azután történik hogy lecsökkentették a büntetését...
Ha most megbüntetik ezért, akkor a FIGC abszolút propagandisztikus eljárást fog végezni...ugyanis megtagadja Contétól az egyik alapvető emberi jogot, a szólás szabadságát.

juventino92 2012.10.11. 12:10:03

@juventino92: Gondolom a FIGC központjában is egy nagy Mussolini szobor elött mondanak el minden reggel egy imát...

Kotrevák Kelly (törölt) 2012.10.11. 12:58:32

Ez az egész arról szól, h foggal-körömmel gyengíteni kell a Juvét, bármi áron. Contét minél több ideig távolt tartani a csapattól, a pályától. Legközelebb majd azért meszelik el fél évre, mert a bíróság épületében a klotyón véletlen lehugyozta a deszkát...
Szánalom a köbön, amit ezek csinálnak.
Mondjuk azt azért nem hiszem, h ilyenért eltilthatják a pálya mellől x hónapra. Ennek a kijelentésnek semmi köze a meccsekhez a focihoz.
Azt meg nem hiszem, h azt mondják, h emeljük vissza 8-10 hónapra. Aztán újabb pereskedés....
Ennek max ilyen becsületsértés/jó hír csorbítása jellegű szaga van.

Cannavaro 2012.10.11. 14:11:44

egy szó: NEVETSÉGES!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :/

regularjohn 2012.10.11. 14:23:30

és akkor még azon csodálkoznak, hogy a f@sz se akar olaszországba igazolni. saját maguk alatt vágják a fát... tényleg nem lenne szabad elengedni a válogatott járékosokat, csak ez még nagyobb háborút indítana el. ez a figc vmi rossz vicc, egy rémálom, amiből nem lehet ébredni.

Apuleius 2012.10.11. 14:38:04

A következő fejlemény az lesz, hogy Conte-nek a Bari csapatánál töltött időszakából is előhalásznak valami gyanús ügyet.

babo410 2012.10.11. 22:13:02

@Apuleius: Nem a következő az lesz, hogy kizárják a Juvet a D ligába, indok meg az lesz, hogy mert, csak, azt bekaphatja mindenki. Már ezen se lepődnék meg.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása