A Juventus sportigazgatója Beppe Marotta felfedte az igazságot, hogy klubjának miért nem sikerült leigazolnia a nyáron Stevan Jovetićet, Edinson Cavanit és Marco Verrattit.
Az olasz óriást szóba hozták mindhárom játékossal a nyár folyamán, de a fent említett három játékos közül az első kettő maradt jelenlegi klubjánál, míg Verratti a PSG hívószavára mondott igent.
"Korábban beszéltünk a Fiorentina elnökével, Mario Cognignivel és sportigazgatójával, Daniel Pradeval Jovetić ügyében. Azonban, ezek után már nem érdeklődünk a játékos iránt." -mondta Marotta a Gazzetta dello Sport-nak.
"Cavaniért nem tettünk lépéseket, ugyanis tudtuk, hogy ezen a nyáron jelenlegi klubja, a Napoli nem akarja eladni őt."
"Verratti? Leigazoltuk Pogbát ingyen ezen a nyáron és itt van nekünk Luca Marrone is, két kiváló tehetség, akikre a jövőben építeni szeretnénk.Sajnos, nem engedhettük meg magunknak, hogy 12 millió eurót kifizessünk Verrattiért."
Az Öreg Hölgy rengeteg időt töltött egy világklasszis támadó leigazolására a 2012/2013-as szezon előtt, de az átigazolási időszak utolsó napján be kellett érniük Nicklas Bendtner leigazolásával.
"Nehéz megerősítenünk a csapat ezen részét. Körül fogunk nézni a piacon, de az ún. top játékos 40 millió euró körüli összegbe kerülne és 10 millió eurós fizetési igénnyel számolhatnánk. Ezt mi nem engedhetjük meg magunknak. A nagy spanyol és angol klubok dupla bevételből gazdálkodhatnak, mint mi. Ennek eredményeként, csakis bölcs döntéseket fogunk hozni a piacot illetően."
"Ez a legnehezebb periódus, ugyanis a keret már versenyképes de nehéz megerősíteni." -folytatta Marotta.
"A projektünk 60%-ánál tartunk jelenleg. Az előző szezonban szerzett bevételeink kiegyenlítették a korábbi befektetéseinket, de a Juventus itt nem állhat meg. Fejlődnünk kell!"
Marottát kérdezték arról is, hogy mi a véleménye a két nagyszerű taktikusról, Antonio Conteról és Walter Mazzarriról, akikkel dolgozott már együtt.
"Conte és Mazzarri két nagyszerű edző, akiknek saját taktikai stílusuk van. Minden tiszteletem ellenére nálam Conte nyert, aki ráadásul fiatalabb is. Mondjuk ki, Conte jobb edző, mint Mazzarri."
Conte azonban nem ülhet le csapata kispadjára a Napoli ellen, ugyanis büntetése csak december 8-án jár le.
"Nehéz időszakot élünk át. Egyes meccseken elég egy-egy gesztus Contetól, hogy meccseket kimenetelére legyen hatással döntéseivel, de mindenki nagyszerű munkát végez ezen időszak alatt." - zárta nyilatkozatát Marotta.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Diego2889 2012.10.10. 11:25:07
hellan (törölt) 2012.10.10. 11:28:58
Akkor inkább jöjjön Llorente 10M vagy azalatt és Bendtnert küldjük vissza az Arsenalhoz és kész a szezon végéig a keret+ha esetleg Armero jönne még...
Apuleius 2012.10.10. 11:35:17
Amúgy engem változatlanul az dühít, hogy ha Marotta ennyire jól látja a helyzetet, akkor mi a bánatért beszélt nyár elején top támadó érkezéséről?
hellan (törölt) 2012.10.10. 11:43:40
A lényeg, hogy max Dzeko, esetleg vhonnan kiutált sztárcsatár megszerzésére lenne lehetőségünk.
Apuleius 2012.10.10. 11:49:49
hellan (törölt) 2012.10.10. 11:52:00
hellan (törölt) 2012.10.10. 11:55:03
Buffon-DC/Armero, Chiellini, Barzagli, Lichti-Vidal, Pirlo, Marci-Gio, Mirko-Llorente
Most a rotálásba, Asa hol kezdene ilyenekbe nem mennék bele, csak egy példát írtam. :)
Apuleius 2012.10.10. 12:02:33
hellan (törölt) 2012.10.10. 12:11:30
Azért ezt a felállást írtam, mert Gio és Mirko kioltják egymás játékát a meglátásom szerint, ugyanis egymás mellett és egy vonalban kell játszaniuk a védők között nem tudnak érvényesülni+ vmiért nem is érzik egymást.
Bendtner és Llorente nem egy kategória minőségileg, ugyan nem mérvadó, de player ratingek goal.comról:
www.goal.com/en/people/spain/8243/fernando-llorente
www.goal.com/en/people/denmark/12992/nicklas-bendtner
Tudjuk és érezzük, hogy sztárcsatár egy fenét fog érkezni, így ha 15-20M-et szánunk egy általunk erősítésnek vélt csatár megszerzésére, akkor az max Llorente lehet. Ha ez így van és januárban megszerezzük a spanyolt 10Mért áldásom rá.
Amiért a fent látott felállást írtam az az, hogy a 2 szélső védő be tudna csatlakozni a támadásokba, ami Lichtinek sztem 433-ban jobban megy, ill., hogy Llorente jobban tudja tartani a labdákat, így a gyors belőtt és átlépett labdákat jól tudná megjátszani/megtartani. Továbbá, Mirko és Gio szélre ki tudna húzódni, vagy középen alkotni és mélységből tudná a védőkre rávinni a labdát és középen Llorente birkózna a védőkre, ami az ő dolga és nem a jelenlegi 352-ben Mirko és Gioé.
ronny34 2012.10.10. 12:13:29
@hellan: "Mondjuk több sem kellene Marottának". Először úgy olvastam, hogy több szem kellene :D
hellan (törölt) 2012.10.10. 12:22:25
Apuleius 2012.10.10. 12:45:08
A felállás meg OK, de a jelenlegi csatárokat ugyanúgy berakhatnánk ebbe a felállásra.
Tony. 2012.10.10. 12:53:24
Ha ezt nézem,hiába mást gondolunk előre, rá kell menni Suárez-re. Ő szerintem kicsit kevesebből is kijönne és egy újabb 10. hely után nem látom értelmét a maradásának.
hellan (törölt) 2012.10.10. 12:53:48
No, igen ez a minőség, amit említesz, tudjuk h Cavani/Falcao meg miegyéb játékosokat jelentené, akikre esélyünk sincs egyelőre, de persze azt az Immobilét kölcsön+50%át el kellett adnunk, aki 20 gól felett termelt a Serie B-ben és helyette Bendtner van itt...+Boakye-ért fizettünk 4Met asszem (50%-áért).
Visszatérve Llorentére én nem védeni akarom őt, hogy mindenáron ő kell nekünk, mert Osvaldonál eret tudnék vágni, de Marotta által emlegetett dolgok miatt és árát tekintve ő a legjobb opció jelenleg támadó fronton sztem.
Ami a többi csatárunkat illeti Q-t betenném, ugye Bendtner még lehetőségre vár, de Matrit a kezdő közelébe nem akarom mostanában látni, míg a folyamatosan pofázását be nem fejezi és egy labdát nem tud levenni. Jelenleg a formáját tekintve nem érdemli meg h a kezdőbe kerüljön akármennyire is a házi gólkirályunk volt az előző szezonban.
hellan (törölt) 2012.10.10. 12:54:43
ZenTech 2012.10.10. 12:59:52
Így szerintem csak akkor működik a dolog, ha az árának egy jó része átépíthető a fizetésébe. Sztárt diszkont áron viszont nehéz találni, sőt igazából lehetetlen.
Én pl. örültem volna Drogba-nak is, mert végül is csak a fizetését kellett volna állni és rövid távon jó megoldás lett volna, szerintem.
De hát ez nem jött össze sajnos.
Apuleius 2012.10.10. 13:00:35
Apuleius 2012.10.10. 13:02:50
m.martin91 2012.10.10. 13:08:38
@Apuleius: Én úgy érzem, hogy te nagyon lenézed Llorente-t, de ezt már a nyáron is írtam neked. Nem gondolnám, hogy egy Bendtner szintű senki azonos szinten lenne a spanyollal, ezt Llorente góljainak a száma is bizonyítja. Én nem kedvelem őt, s nem hoznám ide (maximum abban az esetben jöhetne, ha a töketlen Marotta megint nem tud hozni senkit a nyáron, mert akkor ingyen még el is menne), de egyáltalán nem olyan rossz játékos, mint aminek beállítod. Én sem szeretem a statikus, darabos támadókat (egyébként is kihalófélben vannak), ráadásul egy spanyolt sohasem hoznék a Serie A-ba, de ha mondjuk közte és Osvaldo között kellene választanom, akkor inkább jöjjön Llorente ingyen.
Diego2889 2012.10.10. 13:13:04
Apuleius 2012.10.10. 13:18:05
m.martin91 2012.10.10. 13:26:29
Apuleius 2012.10.10. 13:32:45
ggbuffon 2012.10.10. 13:53:58
Egyébként meg igaza van Marottának, bár ideje h a megfigyelőket vagy kirúgdossák a picsába v érdemben munkára kell őket bírni, mert emberemlékezet óta nemérkezett egy ígéretes játékos sem, aki később megragadt volna a kezdőben. Mert ugye pénz nélkül klasszisokhoz 2féleképpen juthatunk:
-kineveljük őket
-addig elhozzuk őket, ameddig dél-amerikában v akárhol bohóckodnak
utóbbiban ott van az Udinese, akik mostanában csak előbányásznak évről-évre vkit, de említhetném pl a Portot..na ők már picit nagyban tolják
ggbuffon 2012.10.10. 13:58:02
De ennyi erővel pl Drogba még ideálisabb választás lehetne..igaz már kifele megy, de azért nálunk még lehet ellenne vagy 2évig. Az ő fizikumának feküdne az olasz közeg.
Barolo 2012.10.10. 14:26:02
Forza Juventus!
hellan (törölt) 2012.10.10. 15:11:04
Magyar Közöny 2012.10.10. 17:24:46
Amúgy ha egy Joveticet nem tudunk megszerezni Olaszországon belül, elég elkeserítő.
Az a baj, már most látom Osvaldot a januári igazolási célkeresztben :/
Llorente 10 misiért ajándék lenne, sokan lenézik, pedig mindössze annyi a "baja", hogy az iszonyat erős spanyol támadószekcióban hátrébb van sorolva.
babo410 2012.10.10. 18:56:40
BigP86 2012.10.10. 19:18:37
babo410 2012.10.10. 21:10:27
Barolo 2012.10.11. 01:18:25
Forza Juventus!