Iaquintát lelombozta Bendtner leigazolása

Iaquinta édesapja és ügynöke megdöbbentően vette tudomásul Nicklas Bendtner kölcsönvételét, mialatt fia "munkanélküliként" szerepel a Juventus keretében.

Iaquinta Vincenzo_2010-11.jpg"Nem értem ezt a lépést. Miért igazolták le Bendtnert, amikor ott van Vincenzo is a keretben? Tavaly Marco Borriellót hozták el hasonló feltételek között. Ez nagyon lelombozza a fiamat" - nyilatkozta Giuseppe Iaquinta.

"Mi rosszat tett Vincenzo? Mindig is tisztelettudó volt, rendesen edzett, mégis kiszúrtak vele a sérülései miatt. Tiszteljük a klubot, a Juve és az elnök úr mégsem szólnak egy szót sem. Mikor a csapat rossz perióduson ment keresztül, Vincenzo kitartott mellettük. Amint lesérült, egyből kidobták a csapatból. Igazságtalan így kezelni egy embert. Minden tiszteletem az Agnelli családnak, de nem lehet csak így szellemileg tönkretenni egy játékost."

Iaquinta édesapja arról is szólt néhány szót, hogy fia hol folytathatja pályafutását a jövőben.

"Nem mondhatjuk, hogy elutasítottunk volna bárkit is, mert komolyan nem érdeklődött senki sem. Korábban, még a sérülések előtt, nemet mondtunk a Zenitnek és a Tottanhamnek a Juventus kedvéért. Nem tudjuk, merre tovább. Jelenleg egyedül edz, ennek ellenére sosem voltunk a Juve ellenségei."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr554829264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juve28adam 2012.10.09. 19:04:17

Azért szerethető figura ez a Iaqi, én sajnálom valamilyen szinten...Volt nem egy jó meccse, ha jól emlékszem már-már szárnyalt is nálunk(bár lehet erősen fogalmazok). Érthető valamilyen szinten a faterja is, dehát...
Nameg ugye 3 milliót zsebre tesz ,ami k*va sok...Mennie kell!

Tomi82 2012.10.09. 19:11:44

Ráadásul focizni is kellene tudni...persze hogy nincs esélye az új juventusnál

Mindenesetre a hozzáállásával sosem volt probléma

De mint játékos....max udinese szint..
semmiféleképpen nem juve...

sskk 2012.10.09. 19:18:58

Akkor is aljas dolog nem elengedni. Sajnos rengeteg ilyet csinál a Juve. Nem kéne, méltatlan a csapathoz.

Type-R 2012.10.09. 20:29:17

@sskk: Inkább arról van szó, hogy nem akart menni. Egyébként én sajnálom, a Bendtner-szintet tuti megüti, kaphatott volna egy utolsó utáni esélyt. De most már azt mondom, hogy szépen váljunk el tőle és menjen valahova, ahol kap lehetőséget.

juventino92 2012.10.09. 20:48:05

Milyen 3 milliós fizetését?! jó az 6 millának is ... nem a Juve kedvéért hanem a jó fizu kedvéért maradt itt... énis bírtam Iaquit de abba a szar Juvéba nem volt nehéz szárnyalni, Bendtner fillérekbe került másfél millás fizuért Boris is fillérekért jött filléres fizuért...Nehogy már megsajnáljam Vincenzot, lejjebb kell adni a fizetési igényeket és elmenni máshova még szép hogy 30 akárhány évesen nem kerül be a keretbe...ez a Juve nem a Tarnazsadány FC, Amauri is meg Melo is a Secco féle fizukért maradt nálunk olyan sokáig...abba a Juvéba befértek ebbe esélytelen!!!

keshudioo 2012.10.09. 20:53:41

Tavaly kölcsönben volt a Cesenánál, de ott is folyamatosan megsérült. Nyilván nem szép dolog így bánni egy emberrel, de a futball biznisz, sérült játékost pedig nem lehet pályára küldeni. Az, hogy Bendtnert irigylik, azt meg nonszensznek tartom, hisz a dán sem játszik. Nyilvánvaló, hogy annyit Iaquinta is meg tudna tenni, amennyit Bendtner. Sajnos jószívűségből mi sem szereztünk volna Scudettót tavaly.

Mondom ezt úgy, hogy én is kedveltem Iaquintát:
www.youtube.com/watch?v=Y8uGP4rrZI8

Kívánom, hogy találjon magának csapatot a jövőben.

babo410 2012.10.09. 21:37:02

Én kedveltem. De nyáron volt egy pár klub, amelyik leigazolta voplna, de ő egyiket se fogadta el. Így meg mire számított? Pláne, hogy tavaly is így jártak Amaurival. Contenak ez a módszere. Ha neki nem kell valaki, de az nem hajlandó távozni, az kierül a keretből. Conte hamar elintézi, hogy aki nem üti meg azt a mércét, az távozzon. Iaquinta magának kereste a bajt. Máshol kezdő lehetett volna.

Apuleius 2012.10.09. 21:37:04

Engem is lelombozott Bendtner leigazolása...

Tony. 2012.10.09. 22:06:21

Emberünk 1 hónapot nem bír ki sérülés nélkül, 4-5-6milliós fizetése van és az összes ajánlatát visszautasította, mert ennyit senki nem fizetett volna neki.
Ergo a padot/lelátót választotta a játék helyett,mert az ücsörgés többet fizet? Akkor mi a jó kv. anyját várt mégis?
Ki a fsz fog egy olyan játékossal foglalkozni akire nem lehet számítani, csak évente 2 hónapig... Balfasz.

2012.10.10. 04:38:35

Iaquinta nem Bendtner miatt nem fér be ebbe a Juvéba,de annyiban megértem a fatert,hogy Vincenzo fél lábbal,tolószékben is jobb játékos,mint a dán cölöp...ettől függetlenül ugyanúgy nincs itt helye,ahogyan Bendtner-nek sem lesz,miután lejár a kölcsönszerződése!Volt jó időszaka itt Iaquintának,de még mikor nem ment neki,akkoris mindig küzdött,harcolt,elindult minden labdáért,nekem ettől lett szimpatikus!Sok sikert neki máshol!

ZenTech 2012.10.10. 10:22:55

Engem sem dobott fel Bendtner leigazolása. :)

Lényeg, hogy ha nem jön Bendtner, akkor sem került volna a kezdő közelébe és ezt ő is tudta, mivel közölték vele. Ha annyira játszani akart volna mehetett volna, biztos lett volna valaki aki elviszi. Kétlem, hogy sokat kérnénk érte. Tehát ez csak azért nem valósult meg, mert az ő fizetési igényei kicsit távol állnak a valóságtól.
Nyilván való tehát hogy kizárólag a pénz miatt maradt.

Innentől se ő se senkije ne sírjon, hogy nem kap lehetőséget. Vicc.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása