Leonardo Bonucci nagy valószínűséggel kihagyja a Cesena elleni, soron következő mérkőzést.
A Juve hátvédje tegnap ütközött össze a Laziós Libor Kozákkal, aminek folyományaként Bonucci orrát kisebb műtéttel kell rendbe hozni. Kozák egyébként sárgát kapott az esetért, ami a mérkőzésen már a második volt neki.
A védőt ma reggel vizsgálták meg, ami után kiderült, hogy meg kell operálni az orrát. A műtétre ma kora délután került sor.
Bonucci ezután valószínűleg visszatér Vinovóba, ahol minden nap fizikai állapotfelmérésen vesz részt, hogy az orvosi stáb képet kapjon a felépüléséről.
Minden jel szerint most hétvégén, a Cesena ellen nem, de a következő fordulóban, a Roma ellen ott lesz a pályán Bonucci, bár borítékolható, hogy kizárólag védőmaszkban játszhat majd.
Hiányában a Chiellini-Barzagli páros alkothatja a középső alakzatot.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.