FRISSÍTVE: Chiellini és Barzagli is kidőlt

Antonio Conte most törtheti fejét, mert csapata Andrea Barzaglit és Giorgio Chiellinit is kénytelen nélkülönözni a szerdai Bologna elleni bajnoki meccsen.

Giorgio ChielliniMindkét védő a Chievo elleni,  döntetlenre végződő mérkőzésen sérült meg, így a veronai kis csapat sokkal többet elvett a torinói óriástól, mint 2 pontot.

Barzagli, aki a védelem oszlopává nőtte ki magát, eddig a bajnokság minden egyes másodpercében a pályán volt, de hétvégén már a félidő előtt le kellett cserélni.

Chiellini ezzel szemben vádlisérülése ellenére végigjátszotta a meccset, de csupán azért, mert a Juventusnak már nem volt több cserelehetősége.

A kettőst ma vetik részletesebb orvosi vizsgálat alá, de a La Stampa lap szerint Barzagli egy, míg védőtársa három hetet kénytelen a partvonalon kívül tölteni.

A bajt csak tetézi, hogy Leonardo Bonucci így mindenképp szerephez fog jutni, holott neki talán egy kijózanító pihenő segítene. Egyetlen picike öröm a történetben, hogy így megláthatjuk, mit is tud a frissen igazolt Martin Caceres. Ha minden igaz, már szerdán a Stadio Dall'Araban.

FRISSÍTVE: A csapat a honlapján hivatalosan közölte a (rossz) hírt, miszerint Barzagli 20, míg Chiellini kevesebb, kb. 10 napot kénytelen parkolópályán tölteni. A játékosok ma ultrahangos vizsgálaton estek át és kiderült, hogy mindketten a vádlijukban szenvedtek izomsérülést.

Minden bizonnyal egy igencsak nehéz időszakhoz érkezett a Juventus, hiszen a legbiztosabb csapatrész két alapembere esett ki ezzel. Lehet Del Pieronak mégis igaza van és a március tényleg sorsdöntő lesz?

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr864655110

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_137164 2012.03.05. 13:14:53

Frankó...:(

petis 2012.03.05. 13:30:39

buffon licht bonucci caceres deceglie vidal pirlo giacherini pepe matri elia

mJz. 2012.03.05. 13:34:47

Várható volt sajnos... Eliat a kezdőbe had mutassa meg mit tud támadásban

zsigadani 2012.03.05. 13:37:36

én is ezt mondom. álljunk fel támadóbban! rohanjuk le őket :D Gigi Lichsteiner-Bonu-Caceres-de Ceglie Vidal-Pirlo Pepe-Matri-Q-Elia Zúzzuk szét őket :D:D

Juve... 2012.03.05. 13:50:56

Ezért kellett kölcsönadni Sörensent... Bolognaba meg nem is játszik sok értelme volt.

juvebt 2012.03.05. 13:53:00

Jaj de szeretnék egy ilyen kezdőt látni, de Conte ezt akkor sem merte meglépni mikor hátul stabilak voltunk.Nem most!

Tony 2012.03.05. 13:55:04

A Bologna-i meccs önmagában is elég necces,de így méginkább. A két legbiztosabb pontot vesztettük el. Lehet imádkozni.

juvebt 2012.03.05. 13:55:18

Jaj de szeretnék egy ilyen kezdőt látni, de Conte ezt akkor sem merte meglépni mikor hátul stabilak voltunk.Nem most!

Tony 2012.03.05. 13:56:22

A Bologna-i meccs önmagában is elég necces,de így méginkább. A két legbiztosabb pontot vesztettük el. Lehet imádkozni.

juvebt 2012.03.05. 14:09:01

Jaj de szeretnék egy ilyen kezdőt látni, de Conte ezt akkor sem merte meglépni mikor hátul stabilak voltunk.Nem most!

juvebt 2012.03.05. 14:10:31

Elnézést, nem tudom mi történt?

juve28adam 2012.03.05. 14:17:29

A "jó" az egészben az, hogy legalább felépülnek a "nagy" meccsekre,(következő nehezebb(rangadók) sorozatára). Cáceres-Bonu belső védelem....nem az újonnan jött uruguayi-tól félek jobban,hanem a mi gólerős(szerencsétlen )védőnktől...Mihamarabbi felépülést Barzagli és Chiellini!

vizi8 2012.03.05. 14:23:43

Engem nem igazán a védelem foglalkoztat, mivel igen kevés gólt kaptunk ezidáig, padig Bonu rengeteget volt a pályán. A kérdés a támadójátékunk hogy fog alakulni???

Ismeretlen_122894 2012.03.05. 14:27:06

bízzunk abban, hogy bonu észhez tér, és felnő a feladathoz. cacerestől nem tartok, bár nem tudom mire föl...

Ismeretlen_78587 2012.03.05. 14:54:51

Egyébként ilyenkor látszik meg legjobban, mennyire üres a cserepadunk, -mert ez még ha pozitívan állunk a dolgokhoz is a jobbik eset, mintha hónapokra dőltek volna ki -Bonucci jó esetben a csere cseréje kéne, hogy legyen. Vidal szerdán még nem játszik. Az a gáz, hogy a Milan elleni kupameccsen Bonuccit ledarálják, ráadásul nem elég, hogy hó végétől jönnek a kemény fordulók, még most is izgulni kell majd minden egyes meccsen, mert B-ben mindig benne van a gól. Ami nekem a legmagasabb, hogy miért nem kap több lehetőséget a Kapitány, pláne hogy a csatárok és a szélsők iszonyat formán kívül vannak. Váratlan , 16-oson kívülről jövő gólokra meg gyakorlatilag egyik sem képes.Ráadásul Vucinicet is jó lenne a cserepadon látni, mert amit idén művel az a Iaquinta-faktor. Ha pl."csak" egy Ribéry szintű játékos lenne baloldalt, kb már kezünkben lenne a scudetto. Ezzel csak azt szeretném szemléltetni, hogy pl. a Bayernnél sem tartom sokra Gomezt, de olyan szinten kiszolgálják minden oldalról, hogy szinte csoda lenne, ha nem rúgná be a ziccereit, mert ő is csak vergődik, ha valamelyik szélső formán kívül van.

Ismeretlen_78587 2012.03.05. 14:59:31

Ami még idegesítő, hogy Elia, Vucinic, Motta leigazolási árából lazán kijött volna Rossi, ráadásul ha ügyesen elpasszolták volna Melót és Kraszicsot szinte bármilyen csatár jöhetett volna (természetesen ha akar)

Ismeretlen_113151 2012.03.05. 15:35:03

Sírok bazmeg! Nem kéne őket átengedni a félpályán, különben baj lesz és ha Vidal sem lesz ott még akkor aztán tényleg mély a víz. Jó lenne ha most már egy meccs arról szólna, hogy milyen jól támadunk, nem arról hogy milyen védekezünk.

Ismeretlen_108746 2012.03.05. 15:45:34

Vidal miért ne játszana szerdán? Valamiről lemaradtam? Egy meccses eltiltást kapott a kiállításáért.

Ismeretlen_147985 2012.03.05. 15:46:38

Ha csak egyikük dőlt volna ki, akkor is biztos lennék benne, hogy Bonucci játszana helyette, na de így mindenképpen pályán lesz az a szerencsétlen. Nagy problémáink lehetnek hátul a Bologna elleni meccsen, hiszen azt tudjuk, hogy Bonucci milyen színvonalú játékos, viszont attól függetlenül, hogy Caceres elsősorban belsővédő, szerintem sokkal kiegyensúlyozottabb teljesítményre képes a széleken. Érdekes meccsnek nézünk elébe, az hótziher...

Ismeretlen_197458 2012.03.05. 16:02:38

szerintem lehet nem is baj, hogy a B keret kell játszon. Mostanában ők jobbak voltak, mint az A keret. :) Azért Bonucci remélem most összeszedi magát. De érdekes, hogy mindig hibázik, mikor egyedül van hátul. Miért mindig ő marad akkor ott és miért egyedül? De nem izgulok a meccs miatt, bízom a csapatban. Pláne, hogy ha a B keret áll ki, talán ők nagyobb bizonyítási vággyal mennek pályára. Bízom a győzelemben, és sajnálom a hétvégi x-et. De ez a sok döntetlen és a gólképtelenség legalább ráébreszti Marottat is, hogy nincs mese, pénzt kell áldozni pár jó játékosra, mert egy jó munkás csapat ennyire elég sajna. Legalább is bízom benne. És még így is meglehet a bajnoki cím, ha szerdán nyerünk. Az viszont tényleg érdekes, hogy hova lett a kezdeti tűz, ami miatt olyan jól teljesítettünk ősszel?

Ismeretlen_201466 2012.03.05. 17:23:03

Ez fasza lesz...ha volt egy szekció ami a szezon egészében jól működött, akkor az a védelem volt. Főleg Bonucci nélkül...ez így gázos lesz, ráadásul a Bologna nagyon jó formában van. Meglepődnék ha nyernénk.

Kotrevák Kelly 2012.03.05. 17:31:29

A másik svájcit is ugye tovább kellett adni... Nincs mese, eggyel több gólt kell rúgnunk valahogy, mint a bolonya.

Ismeretlen_183096 2012.03.05. 17:50:45

Én így állnék fel: Buffon Lichsteiner-Bonucci-Caceres-De Ceglie Marrone-Pirlo-Giaccherini Matri-Q-Del Piero Most akkor Vidal játszhat vagy nem? Mert ha igen akkor mehetne Marrone helyére. Marcinak meg adni kell egy pihenőt, mert mostanában mintha pályán se lenne.

Ismeretlen_164215 2012.03.05. 17:54:21

Csak ne 3-5-2 legyen, csupán ennyit kérek.

Ismeretlen_147985 2012.03.05. 19:06:27

venember83: Ez a lehetőség már nekem is eszembe jutott, de "szerencsére" csak két bevethető belsővédőnk van, így a 3-5-2 kizárható.

Type-R 2012.03.05. 20:18:14

Vidal miért ne játszhatna? Egy meccses -normál- eltiltást kapott, ha le nem sérült közben, akkor minden bizonnyal a kezdőben kap helyet.

Ismeretlen_108746 2012.03.05. 20:23:30

A Juventus hivatalos honlapja szerint a mai orvosi vizsgálatokat követően úgy néz ki, hogy Barzagli sérülése súlyosabb, ő 20 nap, míg Chiellini 10 nap múlva lesz bevethető. Szintén hivatalos, hogy Vidal és Pepe is bevethető lesz az eltiltásukat követően a Bologna ellen.

ToTTy 2012.03.05. 20:53:11

Mielőbbi jobbulást!

juvebt 2012.03.05. 20:57:21

Ezek szerint még legalább a Genoa ellen is nélküluznunk kell őket. Nagyon gyorsan gyógyuljanak meg!

Ismeretlen_136749 2012.03.05. 20:58:50

@Apuleius: Kösz az infot!

Ismeretlen_197458 2012.03.05. 21:06:46

Na ennek nem tok örülni. De sztem senki! :S Remélem Bonu összeszedi magát. És jó lenne, ha nem hagynák sokszor egyedül hátul. Akkor bakizik nagyot. Milan ellen is akkor hibázott.

Marchisio 2012.03.05. 21:22:21

Cáceres lesz középen Bonucci mellett, ennyi. Persze nagyon nagy baj, de ki fogjuk bírni. Nem kell leírni előre a csapatot. Sorsdöntő lesz a Március, de nem ezen fog múlni. A Védelmünk eddig jó volt, és én bízok Cáceresbe. A kérdés, hogy a csatársor és a középpálya feljavul-e....

ToTTy 2012.03.05. 21:24:05

Ezt most találtam: "Currently playing on loan for Juventus, Italian international striker Marco Borriello (29) is unlikely to be hired back by Bianconeri management after the end of the season. The player is currently on a deal with AS Roma until June 2015, and might join Premier League or Ligue 1 for 2012/13." Hogy én ennek mennyire tudok örülni!!!

Ismeretlen_108746 2012.03.05. 21:29:12

@Type-R: Nincs mit! Elég vékony lesz így a védelem, ráadásul nagyon kíváncsi vagyok mi lesz, ha Lichtsteiner neadjisten sárgát kap, s ezzel egy ki kell hagynia egy meccset (merthogy 1 sárgányira van tőle).

Ismeretlen_78587 2012.03.05. 21:38:20

Nézzük a pozitív oldalát: -"csak" ennyi és nem hónapokra dőltek ki, -eddig nem volt sérüléshullám, -nem március végén történt mindez, Chiellót és Barzaglit gyakorlatilag most a támadóknak kell pótolniuk, mert ha most is ennyire gólszegények lesznek, annak nem lesz jó vége

champion 2012.03.05. 22:01:35

Vidal is jatszott mar belsovedot, szal van egy sejtesem h nem caceres kezd ott bar ne lenne igazam vidalra nagyobb szukseg van a kozeppalyan, de sajnos Conte mintha nem bizna az uruguayiban...:S

kelevra 2012.03.05. 22:21:15

attól félek most jön el az első vereség :S a bologna nagyon jó formában van :S

g3ronymo 2012.03.05. 23:00:46

Most kezdjünk el imádkozni, hogy Lichsteiner vagy DC nem sérülnek le, vagy Lichti nem kap sárgát....bár akkor még ott van Pepe és Chelo, akik tudnak szélsővédőt játszani. Lehet a köv. meccsen Pepe hasznosabb lenne Lichtinél, mert ő is kb. egy hónapja "Krasic-szindrómában" szenved.... Ja és sok értelme volt kölcsönadni Sörensent....Most van Cáceres és Bonucci, cserék nélkül....és ha vmelyikük lesérül vagy pirosat kap?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása