Conte: "Nyerni szeretnék Leccében"

Antonio Conte a Juve pugliai szállásán válaszolt az újságírók kérdéseire, a téma természetesen leginkább a vasárnapi Lecce-Juventus mérkőzés volt, de a tréner egyéb kérdésekre is válaszolt.

"Eddig valami kivételeset vittünk véghez, ahhoz, hogy ennél is jobbak legyünk, meg kell nyernünk az összes hátralévő mérkőzésünket a szezonban.”

"Ez lehetetlen dolog, de ha csak a nyár óta eltelt időt nézem, igazából rájöttem, hogy az egyetlen dolog, amit csinálni kell az, hogy folytassuk a megkezdett kemény munkát még akkor is, ha tudjuk, hogy akadályokkal is fogunk találkozni utunk során. Az elsődleges célunk a hitelesség visszanyerése a szurkolók szemében, és ha csak a Dubaiban és az itt, Casaranóban tapasztalt fogadtatást nézzük, azt kell, hogy mondjam ez sikerült” –ezzel zárta a Juventus eddigi szezonjának értékelésére irányuló kérdésre adott válaszát Conte.

"A szünet mindig bizonytalanságokat is szül egy klub háza táján" - mondta a tréner, áttérve a Lecce elleni hivatalos évnyitó mérkőzésre - "Eddig tizenhat fontos és hasznos meccsen vagyunk túl, de most kénytelenek voltunk megállni és ez pár kétséget is felvetett. Eddig jól dolgoztunk és bizakodó vagyok."

"Tudjuk, hogyan nézzünk szembe egy olyan csapattal, akinek olyan minőségi játékosaik vannak, mint Muriel, Di Michele, Olivera, Giacomazzi, Cuadrado stb...A Lecce ki van éhezve a pontokra, így véleményem szerint nem úgy fog játszani, mint ahogyan a legtöbben várják tőle. Nehéz mérkőzésre számítok, de mi a Juventus vagyunk és nem félhetünk senkitől."

Az újságírók természetesen az új érkező, Borriello szerepére is rákérdeztek:

"Öt támadónk van és azt fogom játszatni, aki a legjobb formában van és aki több garanciát adhat. Marcót szívesen látjuk, ő egy újabb alternatívát képvisel a játékunkban, azonban időre van még szüksége, hogy átérezze ezt a mentalitást, ezt a játékrendszert. Keményen kell dolgoznia, hogy előrébb léphessen a csatárok közötti rangsorban."

Ekkor persze Matri helyzete is előkerült:

"Azt mondják, hogy Matri hat találatnál meg fog állni és hogy az előző szezonnál kevesebb gólt fog szerezni? Én sosem a gólok számát néztem, hanem a játékos hasznosságát a csapat számára. Jó szezon ez Matri számára, hogy még jobb játékossá váljon. Sokat és jól dolgozik, biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog ez neki."

"Változik a foci: változik a játék ritmusa, intenzitása, valamint a játékosok támadójátékhoz való hozzájárulása. Korábban egy előre tolt ék szerepe az volt, hogy állva várja a labdát remélve, hogy eljut hozzá. Ma már nem lehet ekkora szívességet tenni az ellenfélnek, egy csatárnak ki kell vennie a részét a védekezésből is. Messi is egyből próbálja visszaszerezni a labdát, mikor elveszti, és ez esetben pedig a világ legjobb játékosáról beszélünk."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr84654933

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_147985 2012.01.07. 13:33:44

"Tudjuk, hogyan nézzünk szembe egy olyan csapattal, akinek olyan minőségi játékosaik vannak, mint Muriel, Di Michele, Olivera, Giacomazzi, Cuadrado stb..." Ezeket a neveket hallva még Mourinho vagy Guardiola ereiben is megfagy a vér...

Ismeretlen_241907 2012.01.07. 13:39:11

Én is mosolyogtam írás közben, de nem hagyhattam ki a szövegből...:) Megadja a tiszteletet, ez tény.

Ismeretlen_114321 2012.01.07. 13:40:05

:D Nem mondhatta, hogy "Nem vagyunk bef.sva, hisz az olyan csapatokat, amikben ilyen ratyi játékosok vannak, mint Di Michele, Olivera stb., lemossuk, mint a sz.rt"

Juveboy24 2012.01.07. 14:05:32

Én magán a címen voltam kiakadva: "Nyerni szeretnék Leccében" Eddig azt hittem az első vereségünket akarja ott begyűjteni, de ha nyerni akar az megnyugtató.

Ismeretlen_108746 2012.01.07. 14:06:25

"Marcót szívesen látjuk, ő egy újabb alternatívát képvisel a játékunkban, azonban időre van még szüksége, hogy átérezze ezt a mentalitást, ezt a játékrendszert." Magyarán szólva a szezon első felében nem nagyon kap játéklehetőséget, mire pedig "átérzi ezt a mentalitást", már mehet is vissza Roma-ba. Remélem nem ragad a nyakunkon.

Ismeretlen_183096 2012.01.07. 15:07:09

Vucinicról sem gondoltam szépeket mikor érkezett és elég jól játszik. Remélem így lesz ez Borielloval is. Azért a Lecce fel tudja szívni magát a nagyobb meccsekre (pl Milan) de persze kötelező a győzelem, ha Scudettót akarunk. Remélem nem ismétlődik meg a tavalyi és tavalyelőtti januári mélyrepülés, meg a tavalyi Lecce elleni idegenbeli meccs.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása