Korábban már volt szó itt a blogon a Roma és a Juventus közötti kapcsolatról, melynek egy újabb szálát pendítette meg Amauri az egyik nyilatkozatával. A Juventus mellőzött brazil-olasz játékosa a vocegiallorossa.it-nek adott interjút.
"Boldog lennék, ha a Roma mezében játszhatnék" - mondta Amauri.
"Hivatalos ajánlatot még nem kaptam, de tudom, hogy érdeklődnek utánam. Nagy élmény lenne egy olyan nagy klubban játszani, mint amilyen Luis Enrique-é."
"Jelenleg nem játszom a Juventusban, így hasznos lenne oda igazolnom, ahol több játéklehetőséget kaphatok. Lelkes vagyok és játszani akarok."
A spanyol tréner más fajta focit játszat a csapatával, mint ami Olaszországban megszokott, ez a játékrendszer az elmúlt fordulókban beérni látszik.
"Nehezen indult a Roma szezonja, azonban már kezdenek belejönni, egyre sikeresebben alkalmazzák a tréner által kitalált taktikát. Szívesen vennék részt Luis Enrique tervének megvalósításában.
Végül az interjú lezárásaként arról kérdezték Amaurit, hogy befejezettnek látja-e Juventusos karrierjét:
"Igen, el akarok menni és játszani szertnék. Sok klub érdeklődéséről hallottam, azonban hivatalos ajánlat még nem érkezett. Ilyen a játékospiac, a jövő héten már valószínűleg több konkrétummal tudok majd szolgálni. Örülnék, ha a Roma is tenne hivatalos ajánlatot."
Amauri neve azután merült fel a Romával kapcsolatban, miután kiderült, hogy az egyik edzésen megsérült Osvaldo, aki így két hónapos kihagyásra kényszerül. A mai orvosi vizsgálat eredménye szerint a csatár a legoptimistább forgatókönyv szerint a március 4-i Lazio elleni városi derbyn játszhat ismét, addig pedig sok fontos meccs van a Roma programjában, így nem elképzelhetetlen, hogy új csatár érkezik a fővárosi csapathoz a téli átigazolási szezon során.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.