Villas-Boas mindenképpen szeretné a csapatában tudni a száműzött szerb szélsőt, Milos Krasicot.
A portugál tréner állítólag opciós joggal kölcsönvenné, vagy akár 10 milliót is adna a középpályásért, igaz arról nem szólnak a hírek, hogy milyen devizában. Reméljük, nem Forintban! Az edző az Afrika Kupán szereplő támadókontingenst szeretné valamelyest pótolni így.
Ehhez kapcsolódó, igaz kicsit vad pletyka, miszerint Fernando Torres és Milos Krasic egy kicsit helyet cserélhet, azaz a spanyol kölcsönbe érkezne Torinóba. Konkrét technikai információk nem láttak napvilágot, de az bizonyos, hogy ezzel a cserével az egy főre eső szőkék száma nem csökkenne sem Londonban, sem pedig a piemonti fővárosban. Némileg árnyalja a képet, hogy Borriello már fél lábbal a Juvéban érezheti magát.
Ha Krasic elmegy, akkor valakivel pótolni is kell, mivel a holland Elia eddig nem verekedte be magát a kezdőbe. Conte erre a célra a jó öreg Affelay-tervet húzta elő a kalapból. Ha érkezne a 25 éves középpályás, biztosan nem érezné magát egyedül, hiszen honfitársával megtalálhatnák a közös hangot. És állítólag Guardiola mester sem gördítene akadályt a távozása elé.
Köszönjük a legnagyobb internetszolgáltató hathatós segítségét, hogy ezen cikk nem tegnap került fel a webre!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.