Dzeko nem jön a Juvéba

Edin Dzekonek nem áll szándékában elhagyni Manchestert, árulta el a játékos ügynöke tegnap.

Edin DzekoA torinói illetőségű Tuttosport tudni vélte, hogy Dzeko beszélt volt csapattársával, Andrea Barzaglival a piemonti helyzetről és a bosnyák esetleges Öreg Hölgybe való igazolásának lehetőségéről.

"Tudom, hogy erről a pletykáról beszélnek mostanában." - nyilatkozta Irfan Redzepagic a TMW-nek.

"Azt kell mondjam, hogy nincs lehetősége egy ilyen transzfernek. Sem a Juventusba, sem az Interbe vagy a Milanba."

"Edin boldog Angliában, és különben is mindene megvan a Manchester Citynél, amire vágyik."

A 25 éves csatárt anno figyelte az Öreg Hölgy, és 2010 nyarán le is akarta igazolni, de nem tudtak megállapodásra jutni a Wolfsburggal. Így a játékos 2011 januárjában csatlakozott a világoskékekhez 32 millió euró ellenében.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr194654864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mitya 2011.12.08. 09:37:12

Nem gondoltam volna am h a múltkori herce hurca után még téma lesz ez a seggfej :/ ebbe a Citybe mindenki jól érzi magát mert annyi pénzt kap h Budapest összes embere nem kap annyit...persze lövi a gólokat de ez a feladata nem?! 32 millióért csináljon már vmit... nekem abszolút nem kéne ide és nem érdekel az sem aki azzal jön h de ő megkora spíler mert sztem van nála sokkal jobb csatár is csak balfaszoskodunk állandóan a piacon... :/

Ismeretlen_102246 2011.12.08. 09:38:29

"mindene megvan a Manchester Citynél, amire vágyik." ? Minden = pénz. Azzal valóban nem versenyezhetünk, de egyébként Matri tökéletes befejezőcsatárnak. Q meg a helyettesének, így nincs is rá szükségünk.

Ismeretlen_136749 2011.12.08. 09:48:24

Én is arra gondoltam, amikor a cikket írtam, hogy pénzt kap, szóval megvan mindene. Így nehéz lesz versenyezni a Cityvel, de előbb-utóbb kell egy minőségi csatár, nyáron vagy legkésőbb rá egy évre. Meg egy Pirlo-pótlás is, szerintem.

Ismeretlen_108746 2011.12.08. 09:48:46

Tartózkodni kellene Dzeko személyiségének minősítésétől, s le kellene állni végre ezzel a "minden nő kurva, aki nem akar lefeküdni velem" típusú nevetséges gondolatmenettel. A fórumozók javarészének szerintem halvány fingja sincsen róla, hogy valójában mi motiválta abban, hogy a City-hez igazoljon, én speciel nem gondolom, hogy csak és kizárólag a pénzről szólt a döntés. Arról nem is beszélve, hogy a Juventus nem tudta kifizetni a játékos vételárát, vagyis nem Dzeko-n múlott a dolog. Lehet, hogy létezik jobb csatár a bosnyáknál (bizonyosan nem a Juve keretében), de pillanatnyilag 10 gólnál jár a bajnokságban. Ez nem az a pillanat, amikor fikázni kellene. Hangyányit legyünk már objektívebbek.

Ismeretlen_102246 2011.12.08. 10:13:55

@Apuleius: Valójában te is leállhatnál az ilyen gondolatmenetekkel, mint "Lehet, hogy létezik jobb csatár a bosnyáknál (bizonyosan nem a Juve keretében)". Miért is bizonyosan? Mi alapján bizonyítod be, hogy jobb Dzeko, mint mondjuk az a Matri, aki minden második Juvés meccsén gólt lő átlagban és eddig olyan statisztikát hoz, mint Trezeguet hozott, aki nem mellesleg a Juve történetének legjobb külföldi gólvágója? Az utolsó mondatod rád is áll. És bizony a minden = pénz megközelítés akár valós is lehet, hiszen ott szar az idő, a stadionjuk sem jobb már és a két bajnokság kiegyenlített (akárki, akármit mond is az olaszok nem lettek rosszabbak, hiszen nézzük meg még melyik nemzetből ment tovább 3 csapat a BL kiesési szakaszába... az más kérdés, hogy az olaszok leszarják az EL-t). Mi lehet még fontos? Ott szerzett barátnőt? Ott nyitott üzletet? Persze ezek benne vannak a pakliban, de az is, hogy a Juve az olasz törvények miatt is jóval kevesebbet tudna neki adni. A kivásárlási árról ne is beszéljünk. Elég valószínű, hogy a pénz a legfontosabb mozgatórugó az esetében.

JasonX 2011.12.08. 11:07:16

Ennek csak örülnünk kell,hogy nem jött és nem jön,egyátalán nem illik bele ebbe a Juvenusba,keresnivalója sincs itt momentumai se lennének az olasz bajnokságba. Ez egy rakkólós,ugyanakkor egyszerre játszó csapat is tele lendületes fiatal egymásért küzdeni tudó jó csapatszellemű játékossal,és ez Conte érdeme. Aki nagyon jó össze rakta a csapatot. Télen még pár jó igazolás a védelem baloldalára mondjuk egy De Silvestri vagy Santon kaliberű splíler,hamarosan Rossit is meglehet szerezni potom áron mivel a csapat kritikán alul szerepel a bajnokságban,több mint valószínű ki is esnek... Szóval a megkezdett úton kell tovább haladni és csak így tovább Antonio!!!! Forza Juve!

Ismeretlen_147985 2011.12.08. 12:27:24

Dzeko egy kiváló játékos, aki attól, hogy a Manchester City-hez igazolt, még nem egy pénzéhes futballkurva. Nagyon sok komoly játékos igazolt a City-hez, mint pl. Silva, Agüero, Nasri, Yaya és Dzeko is. Ezek a játékosok nyilvánvalóan a pénz miatt is mentek a City-hez, de ez a City egy rendkívül erős gárda, amely vezeti a Premier League-t és körülbelül csak a támadószekciója ér annyit, mint a Juventus kerete összesen. Nyilvánvaló, hogy Dzeko nem fog a Juventushoz szerződni, hiszen semmi oka rá, tekintve hogy rengeteget keres, egy kiváló bajnokságban játszik, és egy fantasztikus csapatban teszi mindezt. Mégis, mit keresne a Juventusban? U.I: Matri egy senki. Nemzetközileg.

gio90 2011.12.08. 12:40:20

Hat dzeko aztán valaki nemzetközileg meg is mutatták a blben.Nagy city.Maradjon is ott odavaló nagyon jó csatar csak meg egy cselt nem láttam attól a szerencsétlentől

Gabuero 2011.12.08. 12:58:37

ahh, inkabb egy Balotelli-t kéne elhozni :DD szivesen neznem mikor flegman be "vallalja" a kapuba a labdat mondjuk az inter vagy milannak :DD

Alessandro 2011.12.08. 13:18:30

Egyértelmű, hogy már nem csak az motiválja egy játékost, ha a Cityhez megy hogy utána soha nem lesznek anyagi gondjai, hanem az illető tudhatja, hogy olyan a háttere a klubnak, mellyel a későbbiekben bármit elérhet, főleg ha Mancini helyére hoznak egy jó edzőt. Igaz jelentős múltja nincs a Citynek, de annál szebb jövője lehet, és látszik ez sokakat motivál. Amúgy meg az elmúlt években elég gyatrán teljesítő Juvét miért választaná egy klasszis, ha még csak meg sem fizetik. Ha a szezon végén benne leszünk az első háromban, akkor rögtön "nagyobbnak" látja majd sok játékos a Juvét és akkor már többet jelenthet egy múlttal is rendelkező topcsapat, mint az arab háttérrel rendelkező angol élcsapat, ha csak éppen nem ajánlanak jóval többet a játékosért, mint mi, ezzel viszont nem tudunk mit kezdeni. ShyrKahn: Nem értek egyet, hogy a pénz a legfontosabb mozgatórugó. Senki nem tudhatja. Ha azt olvastam volna korábban, hogy "A Juve mindenben megállapodott Agüero és/vagy Dzeko esetében a vételárban a klubjával, de az a piszok, aljas, kapzsi játékos mégis inkább a múlttal nem rendelkező, de kétszer annyi fizetést ajánló Man Cityt választotta következő csapatának" - akkor mondhatnánk hogy igen, ezen játékosoknál a pénz körül forog minden, így még én nem minősítenék le egy játékost sem a döntése miatt. Azt nehéz megítélni, ki a jobb, Matri vagy Dzeko, de hogy a jelenlegi csatárainknál kell egy még jobb támadó a csapatba, az nem is lehet kérdés, sok helyzetet kihagyunk, egy Trez vagy Del Piero szintű csatárt jó lenne szerződtetni.

Ismeretlen_108746 2011.12.08. 13:36:47

@ShyrKahn: Elképesztő nagy különbség van a két szubjektív gondolatmenet között, s őszintén csodálom, hogy mindezt szájba kell rágni. Míg én csupán egyszerűen jobb játékosnak tartom Dzeko-t a jelenlegi Juve támadóinál (így Matri-nál is), addig te ezt fordítva gondolod, ezzel semmi baj nem lenne.Az ilyesfajta szubjektívumok részét képezik a szurkolásnak, s a labdarúgásnak. Éppen ezért nem kívántam semmiféle módon bizonyítani, hogy Dzeko jobb játékos, s nem próbáltam mindezt objektív valóságként közölni a világgal, a történet nem erről szól. A problémát az jelenti, hogy te félinformációk és maximálisan szubjektív érzések alapján erkölcsi, emberi alapon kezded fikázni Dzeko-t (nem szakmai okokkal alátámasztva). Ez pedig nevetséges, nonszensz. Gőzöd nincs mennyit keresett volna itt, s mennyit keres ott, nem tudod milyen időjárást szeret, hol lakik a barátnője, az angol puding-e a kedvence, vagy él-hal a pizzáért stb. Amúgy ha már statisztikával kezdesz dobálózni, akkor belemehetünk, de elég viccesen bánsz ezzel az eszközzel. Ugye nem akarsz meggyőzni arról, hogy azért mert 25 meccsen Matri hasonló statisztikát produkál a Juventus-ban mint Trezeguet, egy lapon lehet emlegetni a franciával, aki 250 meccsen produkált ugyanolyan gólátlagot. Ugye nem kell hosszasan magyarázni, hogy ha valaki 5 meccsen rúg 4 gólt, az nem ugyanaz, mintha valaki 500 meccsen rúgna 400-at. Pedig a gólátlag ugyanaz... Amúgy ez most hogy van? Mit hasonlítasz össze mivel? Matri esetében miért csak a Juventus-ban lejátszott meccsekről beszélsz? Miért nem nézed meg, hogy a Cagliari-ban mit nyújtott, illetve, hogy Dzeko mit nyújtott a Bundesliga-ban? Nem csavargatni kell a statisztikát, mert ha eleget ügyeskedik az ember, ilyen alapon bármit megmagyarázhat vele. Dzeko döntésében sok egyéb tényező is közrejátszhatott, így például, hogy egy olyan csapat áll össze Manchester-ben, amely pillanatokon belül angol bajnok lehet. Nekem sem szimpatikus amit a City csinál, rühellem őket, de ezek a játékosok most írják a City történelmét, s a City történetének legendáivá lesznek, attól függetlenül, hogy te vagy én szeretjük-e őket, szeretjük-e az angol labdarúgást, vagy a klub mögött álló olajmilliárdokat. Arról nem is beszélve, hogy a Juventus szintén Európa elitjébe tartozik, ahova részben szintén anyagi okok miatt is igazolnak játékosok. Attól, hogy a mi játékosaink kevesebbet keresnek, mint a City sztárjai, ez még mindig horribilis összeg, s komoly motiváció lehet a hozzánk igazoló játékosok számára. Ha valaki minket választ több pénzért az Ok, de ha valaki a City-t választja hasonló okok miatt, akkor az egy futballkurva? Nem fonák dolog ez?

Ismeretlen_149053 2011.12.08. 13:44:58

Matrit kedvelem és nagyon remélem, hogy folyamatosan tartja majd ezt a mostani jó formáját. Ettől függetlenül úgy érzem, hogy Dzeko vagy a régi Trezeguet eggyel magasabb szint, de remélem, hogy hosszú távon megcáfol. Egyébként meg nem értem ezt a pénzt központúságot. Persze mindenki jobban örülne kétszer annyi fizetésnek, még is azt gondolom, hogy hosszú távon sokkal jövedelmezőbb egy kevésbé pénzes csapat top ikonja lenni ( lásd Capitano vagy Totti), mint egy játékos temetőben ( lásd city, real stb.) 1-2 évig szarrá keresni magad. Hol van Santa Cruz, Huntelaar, Adebayor, Hleb, Flamini, Berbatov stb. mind jobban jártak volna ha a seggükön maradnak és egy kvázi kevésbé sztár csapatnál lesznek ikonok, mint a kispadról is kiszorulva formán kívül tovább kullogni nulla marketing értékkel 1-2 év padozás után. Ezért nem gondolom azt, hogy pl. Del Piero utódnak ne érné meg akár egy nagy sztárnak is a Juvéba igazolni, csak el kell hinnie ( hitetni vele), hogy nálunk tényleg sztár lehet és nem egy a sok zsoldos között. Ráadásul a klubnak pedig rengeteg plusz bevételt és adott esetben új piacokat generálhat egy ilyen igazolás. Ez a legnagyobb különbség pl. Matri és Agüero között. Ilyen sztár leigazoláshoz először viszont bl. helyen kellene végezni. Forza Juventus!

FJ 2011.12.08. 15:36:23

Igen igen mmartin a szuper city a szuper EL-ben vitézkedik a szuper MU-val együtt és rajtuk röhög a világ. És bekaphatod te is a faszomat meg az összes köcsög azt a szar premier líget sztárolja mert tegnap megmutatkozott hogy mennyit is és. U.i: Dzeko után jöhet szopni martinka bőnyállal

Ismeretlen_147985 2011.12.08. 15:39:21

FJ: Azt hiszem nincs szükség arra, hogy eme kommentre érdemben reagáljak. Úgy érzem felesleges volna.

Juveboy24 2011.12.08. 16:15:32

Ha ilyen ütemben fejlődünk hamarosan ezeknek a híreknek már lehet valóság alapja, de ahhoz még a BL-ben is kell majd bizonyítani, mert az édes kevés, hogy mit csinálunk a bajnokságban. A két menchesteri csapat közül a United égett nagyobbat. Az, hogy a Basel megelőzte őket az nonszensz. A city-nek szerintem még sok volt a bajnokság és a BL együtt. Viszont a bajnokságot tutira megnyerik.

Menyét 2011.12.08. 16:39:11

mmartin: Ha te komolyan azt hiszed hogy a City támadósora tényleg annyit ér mint az egész Juve, akkor te tulajdonképpen mit keresel itt? Sztem mi ezt a Cityt a Napolihoz hasonlóan elpicsáztuk volna a BLben: feldughatja a több száz millió fontját magának Maneszúr sejk, ha még a csoportkörből se tudnak továbbjutni. Amúgy meg nem hinném, hogy egy olyan játékos aki a serie a ban 20 gólt lő egy évben nemzetközi szinten senki lenne

Gabuero 2011.12.08. 16:41:11

Mai Bologna elleni meccset nem adja valami TV?

Ismeretlen_197458 2011.12.08. 16:45:58

Azt nem értem miért senki Matri, mert még nem szerepelt nemzetközi szinten? Am meg Dzekot elfogadtam volna, nem rossz játékos. Mondjuk Agüeronak jobban örültem volna, de ő se jött. És januárban nem csatárt kell vennünk. Sokkal inkább először a védelmet kell rendbe tenni. Utána lehet gondolkozni, ha van még pénz, hogy hova kell még játékos. Közéső kp se árt, mert ha 3-an játszanak, akkor kevés van belőlük. Szélső kp se tűnik eddig erősnek. Lehet ott is változtatni kell. De csatár nem kell januárban. Majd nyáron kell ezen gondolkozni.

JasonX 2011.12.08. 17:17:31

mmartin te egy kis divatszurker vagy egy kis nethuszár. Semmi lövésed sincs a o focihoz ez nyilván való,a nagy man.city-nek csak a támadó sora annyit ér mint az egész Juve összesen,egy vicc vagy pfff.... A nagy man.city simán kiesett még a BL csoportból is,a Napoli tovább jutott,mi pedig a bajnokságban a Napoli előtt vagyunk tehát papíron is simán erősebb a Juve a Napolitól ami jobb mint a city.Sehol se jegyzik a nagy man.city-t,figyelj az a mocskos arab sejk összevásárolhatja a fél világot,meg vehet bárkit MÚLTAT,TÖRTÉNELMET,BAJNOKI CÍMET,KUPÁKAT,ELISMERÉST NEM TUD VÁSÁROLNI A csapatának. A Juvénak van dicső múltja és jelene,és igen is büszkék vagyunk,a mi csapatunkra,a JUVENTUSRA,de neked minden hozzászólásodból kivehető,hogy sztárolod a kis divat csapatot,kérlek akkor menj és szurkolj továbbra is nekik,és ne gerjeszd itt a fórumon tovább a hangulatot mert te egy provokátor vagy!

Wade 2011.12.08. 17:38:11

FJ hozzászólásához tényleg fölösleges lenne reagálni, mert még annyit se ér. JasonX: Látszik, hogy te nem értesz a focihoz. mmartonnak teljes mértékben igaza van. Nagyon régóta vagyok olvasó itt és mmartin az egyik kommentelő aki mindig tényekkel tudja alá támasztani a mondandóját. Ezért csípem én őt. Te viszont nem látod a fától az erdőt... lehet, hogy múltja nincs a Citynek, de jövője van és jelenleg előrébb állnak mint a Juve

Menyét 2011.12.08. 17:56:38

Sztem Wade is mmartin91, nem hiszem hogy egy Juventus szurkoló védené ezt a provokátort. Hihetetlen hogy rendszeresen leírja, hogy ez meg ez a játékos miért jönne egy ilyen szar csapatba és egy ilyen szar bajnokságba mint az olasz. Miután meg az illető lenyilatkozza, hogy nagy megtiszteltetés lenne a Juvéban játszani, martinka a fülét-farkát behúzva lapít a sarokban. SZÁNALMAS. Minden egyes hozzászólásában vagy a csapatot szidja, vagy a bajnokságot. Ha nyerünk, akkor csak az oka mert a Serie A színvonala a béka segge alatt van a német-spanyol-angol bajnoksághoz képest, egyébként meg nemzetközi szinten a német 4. is 5-0-ra alázna minket. Affelett persze nagyvonalúan átsiklik, hogy a NApoli 4 pontot szerzett a City ellen abszolút megérdemelten, + a Milan csak egy elcsalt 11es miatt kapott ki az "űrfocit" játszó Barcelona ellen...

Natesz 2011.12.08. 18:57:08

Én is rühellem a divatszurkolókat, de mmartin nem az. Gondoljatok bele miért szorítana valaki ennek a csapatnak? Azért is jó most Juventusosnak lenni, mert nincsenek idióta ,,fél éve vagyok törzsgyökeres Juves és trollkodnom kell orrba-szájba,, szurkolóink. Aki kitartott a serie B után, és végignézte az előző két szezon szenvedését, abban bizony van tartás. Én is utáltam ezt a csapatot, undorral ültem le a meccsek elé, mert rossz volt nézni amit ,,játszottak,, mégis imádom a Juventust. Most úgy néz ki Conte kivezet minket a szarból, ami nyakig ért és még hullámzott is, de nem kell elvakultnak lenni. Az, hogy a Napoli legyőzte a cityt -> mi a Napoli előtt vagyunk -> jobbak vagyunk mint az egész PL, ezt te sem gondolhattad komolyan... Jelenleg a Cityben megvan a potenciál, hogy olyan csapatuk legyen, mint a Barca vagy a Real (először is kéne egy normális edző), mi meg építjük újra a csapatot (immáron ötödik éve), DE, ha így tudjuk folytatni a megkezdett utat, nem lesz sérüléshullám, nem jön látványos visszaesés, és a végén 1-2. helyen végzünk, akkor felfigyelhetnek ránk jöhetnek a minőségi igazolások és visszatérhetünk oda, ahol a calciopoli előtt voltunk. nah lehet kicsit kusza lett, de én már vissza nem olvasom :D végére csak annyit, hogy FORZA JUVE

Ismeretlen_102246 2011.12.09. 11:46:45

@Apuleius: A két gondolatmenetben egy valami miatt nincs különbség: te biztosan állítottál valamit, ami nem biztos és ugyanez történt az én esetemben is. Mind a kettő szubjektív ítélet, meg nem alapozott premisszák alapján, azaz tök ugyanaz a kategória, így hiteltelen az első hsz-ed utolsó mondata. Mondj Trezeguet-en kívül olyan csatárt, aki 25 meccsen hasonló statot tudott tartani, mint Matri... keveset fogsz találni. Lehet hosszabb távon nem tudja tartani ezt a formát, de ettől még az számít, hogy most mit tesz le az asztalra a Juvéban és nem az, hogy az előző csapataiban mit csinált... mert ugye a Juvénak szurkolunk és az a kérdés, hogy a Juvéban (egy nagy csapatban) mit mutat. Dzeko koránt sem biztos, hogy az olasz bajnokságban jó lenne. Ő a Cityben csillog, a Volfsburgban csillogott, de itt kérdéses lenne a tudása, így legalább annyira nevetséges a bizonygatásod, hogy nincs itt jobb támadó, mint nekem az, hogy csak a pénz motiválja.

Baggio 2011.12.09. 11:51:46

Nyugi MArtin már csak ilyen....na de mind1 Seria A és a Juve mindenek elött és az angol pénzhuszárok mehetnek a búsba,hisz nem csak a City költ óriási összegeket..MU-Cselszkíj stb is ezt teszik...csak a City-t rakták ki az ablakba...valyon MU mennyit költött nyáron,vagy a Vörösök?..na ugye... Juventus 1 világmárka,még a City 1falusi csapat.... Én meg azt mondom 1 Jó Pirlo annyit ér,mint az 1gész City:-DDDDD /mielött belekötne valaki...azért nem vér komolyságból írtam/ Én nem csak a Juvét,de az Intert-Milant-Napolit is védeném,mert mind jóval kevesebb összegből épít világ szinten is ütőképes csapatot

Ismeretlen_108746 2011.12.09. 13:49:26

@ShyrKahn: Játszhatunk a szavakkal és a logikával, de a két dolog között fényévnyi különbség van, ezt alighanem te magad is tudod. Míg én szimplán jobb játékosnak tartom Dzeko-t, soha az életben nem fikáztam Matri-t, akit egyébként kifejezetten kedvelek. Soha írtam rá negatív jelzőket a róla szóló bejegyzéshez. Te azonban rosszhiszemű, cinikus megjegyzést írsz a másik játékosra. Ez nagyon messze túlmutat egy egyszerű, szubjektív véleményen. Sajnálom ha valóban nem látod a különbséget, de nem kívánom tovább ragozni a dolgot. A statisztika rohadtul nem úgy működik, hogy te tetszőlegesen kiválasztasz 25 meccset, egy olyan periódust, ami a saját mondandódat igazolja, s arra hivatkozol. Hogy a fenébe ne számítana egy játékos megítélésében, hogy pályafutása során máshol hogyan teljesített? Ne vicceljünk már... Valóban a Juvénak szurkolunk, de egy játékos megítélése szempontjából ez tökéletesen indifferens. Dzeko például nem Juventus játékos, akkor ez statisztikailag most valóban számít? Amúgy ismétlem, a Trezeguet-Matri összehasonlításod tökéletes szakmai nonszensz. Ennek leírtam a nyilvánvaló okait, nem teszem meg újra, csak magamat ismételném. Nem Matri formáját kérdőjeleztem meg, ami rendkívül örömteli, pusztán a kijelentésedet találom értelmetlennek. "Dzeko koránt sem biztos, hogy az olasz bajnokságban jó lenne. Ő a Cityben csillog, a Volfsburgban csillogott, de itt kérdéses lenne a tudása, így legalább annyira nevetséges a bizonygatásod, hogy nincs itt jobb támadó, mint nekem az, hogy csak a pénz motiválja." Ki a halál írta, hogy Dzeko bizonyosan jó lenne az olasz bajnokságban? Ne kelljen már olyan kijelentéseket bizonygatnom, amiket soha nem írtam le. Egyébként valóban, nem biztos, ahogy az sem biztos, hogy Matri az angol bajnokságban jó lenne, s tovább ragozhatnánk. És akkor? Amúgy a tökéletesen sarkított gondolatmeneted szerint, mivel Messi nem bizonyított még az olasz bajnokságban, nem biztos, hogy jobb játékos mint Giaccherini. Vicces.

Ismeretlen_161952 2011.12.09. 23:15:34

Én nem martint védem mert nincs szüksége rá és meg is tudja Ő védeni magát De: De nem értem mit baszakodtok vele? Majdnem minden hozzászólását csavargatjátok mint eme legutóbbit. A City támadósora tényleg többet ér (pénzben, mert hogy erről volt szó) mint az egész szeretett csapatunk. Ez tény. Fikázhatjuk a City-t (én is rühellem az ilyen tőkeinjekcióból összeválogatott csapatokat) a bukott csoportkörért de (és persze-persze az olaszoknak nem lényeg az EL) megmondaná valaki mit sikerült produkálnunk tavaly az EL-ban? A bukott meccs sorozatokról mi is tudnánk szégyenteljes emlékeket felidézni nemdebár kollégák? Dzeko pedig nem futballkurva szvsz. Nem tudhatjuk miért ment a City-be igazán (valszeg a lóvé is közrejátszott). Matri-t imádom nagyon de ahogy martin is írta nem egy nemzetközileg kiemelkedő gigász. Dzeko viszont különlegesen jó. És mielőtt megköveznétek: Forza Juve! SCUDETTOT AKAROK! Aut Caesar aut nihil...

Ismeretlen_102246 2011.12.11. 00:18:15

@Apuleius: Nem játék a szavakkal, de ezt neked is látnod kellene. A kijelentésem távol állt a cinizmustól. Szóval számít, hogy Henry rosszul teljesített a Juvéban? Vajon Arsene Wenger is ezt nézte, amikor megvette? Vajon mi azt néztük, hogy Matri csak a Cagliariban tolja, vagy pl. azt, hogy tehetséges játékos, aki robbanásszerűen fejlődik (26 éves életkor ide, vagy oda)? Mivel Trezeguet is játszott a Juvéban 25 első meccset (evidens), ezért 25 meccs erejéig bárkivel összehasonlítható. Nem értem, hogy mit nem értesz ezen... persze lovagolhatsz rajta és ismételgetheted, hogy nonszensz az összehasonlítás, de ezzel csak azt ismered el, hogy fantáziátlan vagy, hiszen 25 meccs nem pár meccsről szól, hanem gyakorlatilag egy majdnem teljes szezonnal egyenlő és egy teljes szezon nem kevés idő. Mindegy. Azt hiszem úgysem fogod elismerni a dolgot. Dzeko-t pedig úgy véded, mintha a kedvenced lenne. Elég erős előítéletet érzek vele szemben a részedről. Nekem nincs vele bajom, mert se a Citybe igazolása előtt, se most nem érezem, hogy nagy halat hagytunk volna ki, mindössze a jelenlegi állás és a cikk erősen utal arra, hogy a mindene megvan c. okban elég tetemes mennyiségben látszik a pénz szerepe. A kiragadott mondatok értelmét meg kissé elferdítetted, hiszen a lényeg az előtte lévő részben olvasható, miszerint az, hogy jobb játékos lenne-e Dzeko, mint Matri nem bizonyos, hiszen Dzeko nem itt játszik és Matri nem ott... ez a lényeg és ezért is baromira fals az a kijelentésed, miszerint BIZONYOS, hogy a jelenlegi Juvéban nincs jobb játékos nála. Ha ezt nem érzed, akkor kicsit csalódtam benned.

Ismeretlen_102246 2011.12.11. 00:31:13

És sokan jöttök ezzel, hogy Matri nem egy nemzetközileg elismert játékos. Erre mondom: és akkor ez mit is bizonyít? Azt, hogy Dzeko egyértelműen jobb (azaz a jóság fokát a nemzetközi elismertségben mérjük)? Ha igen, akkor én kérek elnézést, hiszen amíg Matri nem játszik a BL-ben csak rosszabb lehet azoknál a csatároknál, akik nemzetközileg már jegyeztek gólt. Hiába is rúg teszem azt 30 gólt a Juvéban. A valóság az, hogy kitalálták melyik ligában mennyire nehéz gólt szerezni és az arany cipellőt éppen ezek alapján osztják ki ugye. Márpedig ebben a "játékban" az olasz liga egyenrangú az angollal, ezért Matri 15 gólja 28 meccsen nem is olyan rossz statisztika nemde? Kb. ugyanennyi idő alatt Dzeko 25/12-t produkált. Ki a BIZONYOSAN jobb? És ezek után mi a pöcsről beszélünk? A Juvénak iszonyat nagy múltja, új stadionja van, vezeti a Serie A-t és egyedül fizetésben marad el a Cityvel szemben. Ezek után igen valószínű, hogy anyagi okok is közre játszhatnak abban, hogy Dzeko ügynöke annyit mondd: ügyfelének mindene meg vagyon a ködös Cityben (tehát a klubban és nem az országban/városban). Ha ez nem is BIZONYOS, de elég valószínű.

Ismeretlen_108746 2011.12.11. 09:04:44

@ShyrKahn: Dehogyisnem, játék a szavakkal és statisztikai adatokkal, hogy kijöjjön belőle az, amit mondani szeretnél. Henry felhozása példaként abszolúte nem helytálló. A francia valóban nem vált be a Juventusban, de mind előtte, mind utána kiválóan teljesített csapataiban. Az ő esete köszönőviszonyban sincsen Matri pályafutásával. Legalább néznél utána mielőtt példálózol. Szó sincs arról, hogy ne érteném a Trezeguet dolgot. Kristálytisztán értem amit írsz és bizonygatsz. Egyszerűen az van, hogy tökéletesen értelmetlen egy 25 meccses periódust összehasonlítani egy világklasszis játékos egész pályafutásával. Ilyen alapon jöhetnél azzal, hogy Pepe 3 meccsen 3 gólt rúgott, ebből statisztikailag mindjárt kihozhatod, hogy még jobb is mint Trezeguet. Hiába igaz, hogy gólátlagban ugyanazt nyújtja Matri egyelőre, de szakmailag értelmetlen a hasonlítás, mert nem mutat semmi érdemlegeset. Gondolom te magad sem hiszed, hogy Matri akár a bokájáig érhetne a franciának. És ezzel nem Matri-t akarom bántani, hiszen ismétlem, kifejezetten kedvelem. Maga a gondolatmenet és a statisztikai összehasonlítás értelmetlen a rendelkezésre álló adatokból. Dzeko-t egyáltalán nem védtem kedvencemként, nem tudom miről beszélsz. Egyszerűen azt gondolom, hogy félinformációk és szimpátia alapján ne kezdjünk már a torkának ugrani, és emberi minőségében bírálni. Ismét hangsúlyozom az egy dolog, hogy valaki mint játékost szerte-e, jónak tart-e valakit, és megint más, hogy pénzéhesnek nevezed. Ég és föld a két hasonlóan szubjektív vélemény között a különbség. Ne lovagoljunk már ezen a Dzeko bizonyosan vagy nem bizonyosan jobb játékos-e. Ne beszélj már mellé kérlek. Többször leírtam, hogy én valóban így gondolom (mármint, hogy Dzeko jobb), de szerintem az ilyen típusú szubjektív vélemény nem bántó, s teljesen más típusú dolgot kifogásoltam. Értem én, hogy nem akarsz vagy nem tudsz érdemben reagálni a vita valódi tárgyára, de ezek a felesleges körök fárasztóak. Ha szimplán az lett volna a véleménykülönbség, hogy te Matri-t jobb játékosnak nevezed, nem lett volna vita, s egy szóval nem szálltam volna vitába. Én egész mást kifogásoltam. Nem tudom elhinni, hogy tényleg nem érted. "ez a lényeg és ezért is baromira fals az a kijelentésed, miszerint BIZONYOS, hogy a jelenlegi Juvéban nincs jobb játékos nála." Nagyon nehéz úgy vitatkozni, hogy te állandóan olyan kijelentéseket tulajdonítasz nekem, amit nem tettem. A dolog a csatárposztra vonatkozott, nem összességében. Olvassunk figyelmesebben. Baromira nem mindegy. "Ha ezt nem érzed, akkor kicsit csalódtam benned." Ha tényleg nem érted, s ennyire futja érvelés gyanánt, én magam is hasonlóan érzek.

Ismeretlen_108746 2011.12.11. 09:17:45

"miszerint az, hogy jobb játékos lenne-e Dzeko, mint Matri nem bizonyos, hiszen Dzeko nem itt játszik és Matri nem ott..." Azért ugye nem gondolod egészen komolyan, hogy két játékos minősége csak akkor összehasonlítható, ha "standard körülmények"között, ugyanazon bajnokságban, ugyanazon városban, ugyanazon csapatban, ugyanazon a napon, ugyanolyan hosszúságúra nyírt füvön, ugyanolyan cipőben, ugyanakkora ellenszélben játszanak. A némileg cinikus megjegyzésem Messi és Giaccherini esetére valóban erős sarkítás volt, pusztán arra próbáltam felhívni a figyelmedet, hogy - ugyan nem matematikai pontossággal - de játékosok minősége igenis összehasonlítható, megítélhető.

Ismeretlen_102246 2011.12.12. 15:18:36

A 25 meccset nem egy egész pályafutással hasonlítottam össze, hanem ugyanúgy 25 meccsel. Pepe hasonlata valóban nem állná meg. Mint írtam 25 meccs majdnem egy szezon, ami már elég hosszú ahhoz, hogy akár arany cipelőt is kapjon érte a csatár... ez alapján csak lehet értékelni, hiszen díjat is osztanak érte, nemde? Rosszul gondolod. Sztem Matri 25 meccs alapján olyan jó, mint a francia az első 25 meccs során. Nem írtam sehol, hogy Trezeguet szinten van a pályafutását tekintve. Ez ferdítés a részedről és értelmezési problémákra utal. Dzeko torkának ugrani? Inkább a te első hsz-ed és az azóta születettek túlreagálások. Olvasd el az első hsz-em. És ne hagyd ki a kérdőjelet sem. Hol volt benne "torkának ugrás"? Ehhez képest a válaszodban minősítetted nevetségesnek a gondolatmenetet. Nem gondolnám, hogy egy valószínűleg igaz válasz nevetséges lenne. A bizonyos szót te írtad. Ez nem lovagolás a dolgon. Ebből a szempontból olyan kezdesz lenni, mint martin. Bizonyos, vagy sem, fekete, vagy fehér... kissé sarkalatos dolog és éppen ezért akár lovaglásnak gondolod, akár nem: nekem mindig szúrja a szemem az ilyen "megmondom az tutit" kijelentés. Nem csak nálad. Számtalan más embernél is, akikkel itt már elég sokat vitatkoztam. Csatárposzton értettem és ez éppen a szavak kiforgatása, mert a téma csatárokról szól egyértelműen, így bár valóban rosszul fogalmaztam, amikor "jobb játékos"-t írtam, de azt azért elvártam volna, hogy értsd a lényegi mondanivalót. "de játékosok minősége igenis összehasonlítható, megítélhető." Erről írtam én is... csak éppen, ha a statisztika mást mutat, akkor végképp nem kell azzal ellentétesen nyilatkozni (miszerint Matri (és más csatárunk sem) bizonyosan nincs olyan szinten).

Ismeretlen_108746 2011.12.12. 16:14:31

"A 25 meccset nem egy egész pályafutással hasonlítottam össze, hanem ugyanúgy 25 meccsel." Ez szép, de melyik 25 meccsel? Na merthogy ez nem derült ki a mondandódból... Pontosan ez a problémám a dologgal. Ergo értékelni valóban lehet, összehasonlítani azonban aligha, míg az egyik oldalon, Matri esetében 25 meccsről, addig Trezeguet esetében általánosságban beszélsz (vagy kimaradt egy gondolat a kommentedből). Tényleg nem akarom elvitatni Matri érdemeit és piszkosul remélem, hogy ma este ismét megvillan, ezzel 26 meccsen még jobb mutatót produkálva, de nem lehet 25 meccset egy évtizedes pályafutással összehasonlítani. Ha te Trezeguet első 25 meccsével hasonítottad össze (amelynek nem ismerem a statisztikáit) az OK, de mindez nem derült ki a kommentedből. Legalábbis szerintem. "Minden = pénz." Az előző sorban valóban van egy kérdőjel, amit nehéz lenne az általam kifogásolt részre vonatkoztatni, tekintve, hogy az sorrendben utána következik. "A bizonyos szót te írtad. Ez nem lovagolás a dolgon. Ebből a szempontból olyan kezdesz lenni, mint martin. Bizonyos, vagy sem, fekete, vagy fehér... kissé sarkalatos dolog és éppen ezért akár lovaglásnak gondolod, akár nem: nekem mindig szúrja a szemem az ilyen "megmondom az tutit" kijelentés. Nem csak nálad. Számtalan más embernél is, akikkel itt már elég sokat vitatkoztam." Ez szerintem nagyon erős túlreagálás részedről. Mindannyian, vagy legalábbis sokan ilyenek vagyunk itt a fórumon. Sokszor Te magad is. Lehet, hogy te azt érzed ki belőle, hogy "megmondom a tutit", de én nem ilyen szándékkal írtam, ez egészen bizonyos. Persze lehet, hogy igazad van, s maga a szó erős, de ezeket szerintem nem kell ennyire komolyan venni, az ember a saját, szubjektív véleményét írja le. A labdarúgásban nagyon kevés "bizonyos" dolog van, s az ember nem írhatja minden kommentjéhez, hogy "szerintem", vagy "szubjektív vélemény következik". Ki így fogalmaz, ki úgy, én nem érzem, hogy itt tuti megmondásáról lenne szó. Azért írtam, hogy ezen a szón lovagolsz, mert azt gondolom, hogy ennek citálásával kitértél a valódi probléma elől. Hogy egy játékos jó-e, vagy két játékos közül ki a jobb, azon lehet vitatkozni, s vannak olyan tényezők, amelyek komoly támpontot adnak az érveléshez. Dzeko-t és Matri-t minden héten láthatjuk a tévében, megnézhetjük a statisztikáikat és vitatkozhatunk arról, hogy ki lehet a jobb. Ez egy dolog. Dzeko személyiségére és motivációjára vonatkozóan nem rendelkezünk hasonló támpontokkal, hiszen nem ismerjük személyesen, számottevő, idevágó nyilatkozatára nem emlékszem. Ezért tartok ki azon véleményem mellett, hogy Dzeko pénzéhességére vonatkozóan nem rendelkezünk olyan kézzel fogható információval, ami alapján pénzéhesnek lehetne nevezni. Az egyik szubjektív vélemény (egy játékos minősége) vitatható, de van értelmes alapja a vélemény kialakításának, addig a másik szubjektív vélemény (egy játékos személyisége vagy motivációja) olyan tényező, amiről aligha tudunk értelmes véleményt formálni. Vagyis továbbra is kitartok amellett, hogy értelmetlen őt ilyen szempontból minősíteni. "Erről írtam én is... csak éppen, ha a statisztika mást mutat, akkor végképp nem kell azzal ellentétesen nyilatkozni (miszerint Matri (és más csatárunk sem) bizonyosan nincs olyan szinten)." Nem egészen. Te váratlanul azzal jöttél, hogy Dzeko nem bizonyított az olasz bajnokságban, ami persze igaz, csak aligha feltétele egy játékos megítélésének. Egyébként, ha a két statisztikát összehasonlítjuk, szerintem Dzeko felé billen a mérleg, de ez már egy másik történet...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10238) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4276) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4292) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása